Hogy mossuk meg rituálisan a sérült kezet?

A rabbihoz szóló kérdést ezúttal én magam vetem fel. Hers Méir fiamnak megsérült a felső ujjperce. Az orvos rögzítősínt tett rá, amit 6-8 hétig kell viselnie, és nem szabad levenni, nehogy elmozduljon a sérült csont. Felmerült a kérdés, hogy hogyan tud így kenyérevés előtt rituálisan kezet mosni, hogy áldást mondhasson.

A kenyérevés előtti kézmosás nagyon régóta elrendelt szabály, ami minden zsidó emberre vonatkozik. A célja nem az, hogy megtisztítsuk a kezet a piszoktól, hanem hogy rituálisan tisztává tegyük (Sulchán áruch RSZ 158:1.). Ha van a kézen egy kis chácicá, vagyis valami, ami megakadályozza, hogy a kézfej csuklóig terjedő részén bőrrel érintkezzen a víz, (pl. ragtapasz, ami levehető), akkor nem tud kezet mosni és nem szabad kenyeret ennie (uo. 161:1–2., 8.). Sőt, bölcseink szerint úgy sem ehet kenyeret, hogy nem ér hozzá, pl. valaki eteti. Ilyen esetben annak, aki a kenyeret eszik, kezet kell mosnia, mert tartunk tőle, hogy evés közben megfeledkezik magáról és hozzáér, de annak, aki eteti, nem, mert a kézmosást csak az evésre irták elő a bölcsek (uo. 163:2.). A kézmosást nem lehet kiváltani azzal sem, ha pl. kesztyűt húzva fogja meg a kenyeret (uo. 1.). 

A bölcsek csak akkor adnak engedélyt a könnyítésre, ha a környéken sehol sincs víz: ilyenkor be lehet tekernie az embernek mindkét kezét valamibe, hogy ne érjen hozzá a kenyérhez (uo. 1., Misná brurá uo. 5., de lásd RSZ: Széder nötilát jádájim 22.). Azért nem megfelelő megoldás, ha villával eszi az ember ilyen esetben a kenyeret (lásd RöMÁ uo. 1.), vagy például egy szalvétával fogja meg, mert könnyen megfeledkezhet magáról, és mégis hozzáérhet (ugyanezért nem elegendő csak az egyik kezet letakarni) [Misná brurá 163:5., 7., 158:4.; Piszké tsuvot 163:4.]. A kezet az étkezés végéig letakarva kell tartani, még akkor is, ha úgy döntött az ember, hogy már nem eszik több kenyeret, mert bármikor meggondolhatja magát. Ezért vagy addig, amíg el nem fogy a kenyér, vagy a bencsolás végéig fenn kell hagyni a letakarókat (RöMÁ uo. 170:1.; Piszké tsuvot 163:3. és a 14. lábjegyzetben).

Hers Méir esete annyiban különbözik a fentiektől, hogy ő a sérülés miatt csak az egyik kezét nem tudja megmosni, mivel chácicá van rajta.  Így a megoldás az, hogy a sérült kezére kivételesen kesztyűt húz, amit az étkezés végéig fent hagy, míg a másik kezét az előírt módon megmossa. Sőt, az áldást is a szokott módon mondja el, annak ellenére, hogy abban az „ál nötilát jádájim” a kezek (így, többesszámban) megmosására vonatkozik, ő pedig csak az egyik kezét mossa meg. (Piszké tsuvot 158:3., 162:16:1. végén). 

Oberlander Báruch

 

  • Küldés emailben