A következő évtől nem tartanak üléseket a new york-i székházban és a zsidó alkalmazottaknak sem kell szabadnapot igényelniük Jom Kipur napján.

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) hivatalos ünnepnappá nyilvánította az engesztelés napját, így 2016-tól Jom Kipur is felkerülhet az eddig kizárólag keresztény és muzulmán ünnepet nyilvántartó, összesen tizenegy elemet tartalmazó listára – adta hírül a Times of Israel.

„Jom Kipur az év legszentebb napja a zsidó emberek számára, és az ENSZ-nek már évekkel ezelőtt el kellett volna ismernie ezt az ünnepnapot. Ma végre hivatalosan is szereztünk egy helyet a zsidó vallás számára a világ parlamentjében” – mondta Danny Danon izraeli ENSZ nagykövet, aki nyilatkozatában kiemelt hangsúlyt helyezett az amerikai diplomácia által nyújtott támogatásra. „Az amerikai-izraeli együttműködés az ENSZ-ben jót képvisel a rosszal szemben és helyeset a helytelennel szemben. A zsidó tradícióban és gondolatkörben gyökeredző igazságosság értéke végre helyet kap a nemzetek családjában és az ENSZ történetének részévé válik” – fogalmazott Danon.

Az izraeli diplomaták mellett tavaly másik 31 állam képviselője is levélben szólította fel a szervezetet a zsidó ünnepnap elismerésére: az Amerikai Egyesült Államokon kívül Albánia, Andorra, Argentína, Bahama-szigetek, Kanada, Costa Rica, Ciprus, Dominika, El Salvador, Etiópia, Grenada, Guatemala, Honduras, Elefántcsonpart, Malawi, Mikronézia, Monaco, Nauru, Nigéria, Palau, Panama, Fülöp-szigetek, Ruanda, Szamoa, Seychelles-szigetek, Dél-Szudán, Suriname, Togo, Uruguay és Vanuatu nagykövetei is támogatták a kezdeményezést.

zsido.com

 

Kép forrása: jta.org

Megszakítás