Több náci relikvia is előkerült az épület felújításakor.

„Nem jelent nagy meglepetést, ha 130 év után állsz neki kitakarítani egy épületet” – így kommentálta az osztrák parlament egyik szóvívője a hírt, amely szerint Adolf Hitler mellszobrai és több más náci relikvia is előkerült az épület felújításakor. „Számítottunk rá, hogy ilyen felfedézesekben lesz részünk” – tette hozzá.

A 134 éves épület alagsorában elrejtett dobozban az egykori náci vezér szobrai mellett négy festményt is találtak, melyek a második világháború idejéből származnak – olvasható a Jerusalem Post honlapján. A neoklasszikus épületet Ausztria 1938-as elfoglalása után fontos szerepet játszott a Harmadik Birodalom működtetésében.

Az újonnan felfedezett tárgyakat két történész, Bertrand Perz és Verena Pawlowsky számára adták át, akik a Bécsi Egyetemen végeznek kutatásokat az épület nácikhoz kötődő múltjáról. A szobrokra és festményekre vonatkozóan a történészek tanulmányokat készítenek, melyeket várhatóan tavasszal tesznek közzé.

zsido.com

Kép forrása: SPÖ Aktuell

Megszakítás