Hetiszakaszunk – Nászó (4Mózes 4:21–7:89.) – több alapvető témával foglalkozik. Miután a leviták körében megejtett népszámlálás adatait és a Szentélyszolgálatban kifejtett tevékenységük módozatait részletezi, a szakasz a fogadalomtevő (Názir) törvényéről, majd a hűtlenséggel vádolt házastárs ellen lefolytatott vizsgálatról szól, majd a Hajlék felavatásával és a törzsfőnökök által hozott egységes áldozatok ismertetésével fejeződik be.

Szakaszunk – Böháálotchá (4Mózes 8–12.) – a Szentélybeli Menóra napi meggyújtásával kezdődik, majd a leviták felavatásával folytatódik. A sivatagi vándorlás módozatai következnek; mikor utaztak, mikor táboroztak le és milyen jelek alapján (kürtszó); a vonulás formációja, a négy zászlóalj és a törzsek zászlai.

A szakasz második felében a zúgolódók és a húst követelők zendülése a téma, majd jön a fürj nagy tömegekben, és a nép annyit eszik belőle, hogy az orrán jön ki.

Hetven ember lesz kiválasztva mint Mózes mellett működő tanácsadó testület (az első Synhedrion); az utolsó fejezetben Áron és Mirjam kibeszélik Mózest, és Mirjam példás büntetést kap.

Szakaszunk – Slách-Löchá (4Mózes 13–15.) – fő témája; Mózes kémeket küld ki Kánaánba. Ezek defetista jelentésükkel – ami kissé eltúlzott volta ellenére többnyire a tényeknek megfelelő volt – elriasztják a népet a honfoglalástól, és zúgolódva ismét kifejezik azon óhajukat, hogy visszamennek Egyiptomba.

A nagyfokú kishitűség láttán Isten elrendeli a negyven esztendős pusztabeli bolyongást, melynek során kihal a "pusztai nemzedék", és az új generáció már szabad emberekből áll, akiknek lelkét nem nyomorította meg az egyiptomi rabszolgaság. Ezek fogják elfoglalni és birtokba venni az országot.

Hetiszakaszunk – Korách (4Mózes 16–18.) – a nagy lázadást regisztrálja. Ezúttal nem kenyérért, húsért vagy vízért lázong a nép, hanem egy kiváltságos osztály tagjai, a kohaniták követelnek maguknak még több kiváltságot, még több hatalmat, olyannyira, hogy kétségbevonják Mózes autoritását és uralmának isteni eredetét.

Az eredmény: a lázadókat, a levita Koráchot és társait elnyeli a föld, és a nép megdöbbenten veszi tudomásul, hogy az isteni türelemnek is van határa.

Szakaszunk – Chukát (4Mózes 19:1–22:1.) – a Vörös Tehén misztériumával kezdődik, majd a Pörlekedés Vizénél történt afférral, és annak következményeivel folytatódik. Megkerülik Edom földjét, miután királya megtagadja a kért átvonulási engedélyt, és meghal Áron Hor hegyén. Későbbi vándorlásaik során mérgeskigyók marják meg a népet, és Mózes parancsot kap, hogy – ellensúlyozásul – rézkígyót csináljon, s aki ránéz, meggyógyul. A szakasz az emorita Szichon ellen viselt győzelmes háborúval fejeződik be.

Szakaszunk – Bálák (4Mózes 22:2–25:9.) – részletesen leírja, hogyan bérelte fel páni félelemben Bálák, Moáb királya Bileámot, a mezopotámiai varázslót, hogy jőjjön és átkozza ki a határon felvonuló, Kánaánba készülő zsidó népet. Ezt Bileám "legjobb tudása szerint" meg is kísérli, de csütörtököt mond: átok helyett áldás jön a szájából.

Szakaszunkban – Pinchász (4Mózes 25:10–30:1.) – a zelóta elnyeri jutalmát, amiért elhárította a vészt Izrael feje fölül. Büntetőexpedíció indul Midján ellen, majd az ünnepek újfenti felsorolása egészíti ki a szakaszt.
 

Ezen a héten két hetiszakaszt olvasunk:


Mátot (4Mózes 30:2–32:42.) szakasza elsősorban a fogadalmak érvényességéről, majd a Midján elleni büntetőexpdicióról szól. Utána összeszámolják a zsákmányt, és abból oadadják a kohanitáknak és a levitáknak a nekik járó részt. Ezek után a hadsereg tisztjei és katonái önkéntesen adakoznak az általuk zsákmányolt ékszerekből, mivel a harcok során egyiküknek sem esett bántódása. Ezután Reuvén és Gád törzsei azt kérik, adják nekik a Transzjordániában elfoglalt területeket, ahol dús legelők vannak, és ne kelljen átkelniök a Jordánon. Mózes először felháborodik kérésükön, majd beleegyezik kérésükbe azzal a feltétellel, hogy a két törzs harcképes férfiai vegyenek részt az honfoglaló háborúban.

Heti szakaszunk – Dvárim (5Mózes 1:1–3:22.) – Mózes ötödik könyvének első szakasza, melyben az elbúcsúzó népvezér visszapillantó tükröt tart a nép elé, felemlíti az elmúlt negyven évben történteket, és figyelmezteti a népet a Tóra és parancsolatai betartásának fontosságára.
Ez a szakasz mindig a Tisá Beáv előtti szombaton kerül felolvasására, amit Sábát Cházonnak hívnak, a felolvasott Háftárá révén, ami Cházon Jesájáhu (Jesájá Viziója).

Szakaszunkban – Vöetchánán (5Mózes 3:22–7:11.) – Mózes folytatja monológját, melyben elmondja, hogyan imádkozott, és próbálta megváltoztatni azt az ítéletet, melynek értelmében nem mehet be az Ígéret Földjére. Nem is nagyon burkolt szemrehányást tesz a népnek, amely miatt érte ez a végzet, és megismétli a Tóra főbb pontjait. Különösképpen a bálványimádás tilalmára figyelmeztet, majd megismétli a Tízparancsolatot. Ebben a szakaszban találkozunk a Smá Jiszráéllal, a zsidóság hitvallásával is.

Hetiszakaszunkban – Ékev (5Mózes 7:12–10:25.) – Mózes foyltatja összefoglaló elbeszélését. Elmondja, hogyan történt az aranyborjú imádásának vétke és a elbeszéli többi sivatagi zavargás történetét, a Korách lázadás következményeit, majd Isten szeretetére és a parancsolatok betartására szólítja fel a népet, amely rövidesen elfoglalja – nélküle – az Ígéret Földjét.

Szakaszunk – Röé (5Mózes 11:26–16:17.) – többek között megismétli a tiltott állatok és madarak listáját, és ezzel párhuzamos a leviticusi Smini szakasszal. Figyelmeztet a hamis prófétákra, megismétli a vér élvezetének tilalmát és előírja a bálványimádás megszüntetését ez elfoglalt Kanaánban, amiből ezáltal lesz Izrael Földje (Erec Jiszráél). A szakasz végén a három zarándokünnepet ismétli és részletezi az Írás, hangsúlyozva ezek örömünnep jellegét.

Szakaszunk – Softim (5Mózes 16:18–21:9.) – a közigazgatási adminisztráció (bíróság, rendőrség) szükségességének leírásával kezdődik, majd a királyválasztás módját írja elő, ha a nép királyt akar, a környező népek mintájára. Mózes megismétel itt egy sor tilalmat, amit már ismerünk a Tóra előző könyveiből, majd a menedékvárosok kijelöléséről értekezik, és azok működési szabályait ismerteti. A szakasz vége felé a hadviselés zsidó módozatait (felhívás a békére) és a hadkötelesek felmentési lehetőségeit ismerteti velünk az Írás.

Szakaszunkban – Ki Técé (5Mózes 21:10–25:19.) – Mózes különböző törvényeket ismertet, köztük a hadifogoly nővel kötött házasság szabályait, az elsőszülött fiú jogait, az engedetlen, fegyelmezetlen fiú büntetését stb., majd elmondja, hogy kötelező a kivégzett ember – és innen eredőn minden ember – holttestét még aznap eltemetni, a talált jószágot megőrizni és visszaszármaztatni jogos tulajdonosának, stb. A szakasz megismétli a házasság, valamint a zsidó erkölcs és szemérmesség törvényeit és utasításait, a válás módját, a tábor tisztaságának szabályait, stb.

Szakaszunkban – Ki Távó (5Mózes 26:1–29:8.) – a zsengék bemutatásának szertartását, majd a tizedek bemutatásának rendjét ismerteti Mózes. Megparancsolja, hogy amikor átkelnek a Jordánon, állítsanak fel nagy köveket a folyóban, és írják rá emlékeztetőül, az egész Tórát. Utána hat-hat törzs egymással szemben állva áldás és átok szövegeket mond főleg olyan dolgokra, amiket az ember titokban tesz, és így nem derül fény rá. Ezután megismétli Mózes a Leviticus végén hallatott figyelmezetetést (Tochécha): mi lesz ha betartja a nép az isteni szerződést, és mi vár rá, ha, Isten ments, nem tartja be.

Hetiszakaszunk – Háázinu (5Mózes 32.) – a Tóra utolsó előtti szakasza, Mózes hattyúdalát tartalmazza. A lírai költemény formájában előadott "utolsó figyelmeztetés" nyomatékosan kéri a zsidó népet, maradjon hű az isteni Tórához a vezér halála után is. Röviden, pár mondatban felvázolja a zsidó nép történetét, Isten segítségét, és leírja, milyen szörnyű lesz a büntetés, ha hátat fordítanak Istennek és Tórájának. A szakasz azzal végződik, hogy Isten felszólítja Mózest, menjen fel a Nebó hegyére, ahol meg fog halni. Ezelőtt még azonban, a következő szakaszban, megáldja Izraelt.

Szakaszunk -- Börésit (1Mózes 1:1--6:8.) -- leírja a világteremtés történetét, az ősi zsidó :felfogás szerint. Egyúttal -- Rási kommentárja szerint -- ez a zsidó nép "telekkönyve" Erec Jiszráélra, a zsidóság isteni örökségére. A szakasz leírja az első emberpár, Ádám és Éva bűnbeesését, kiűzetését az Éden kertjéből és az emberi civilizáció első lépéseit a mezőgazdaság, állattenyésztés, a szerszámkészítés és zene terén. A szakasz Noé születésével zárul, aki a következő szakasz főhőse lesz.