A hetiszakasz földrajza: a Vörös-tenger

És volt, midőn elbocsátotta Fáraó a népet, nem vezette őket Isten a filiszteusok országának útján, mert közel volt az; mert azt mondta Isten, nehogy megbánja a nép, midőn háborút látnak és visszatérnek Egyiptomba. Azért kerültette Isten a népet a puszta útján, a Nádas-tenger felé… És elvonultak Szukotból és táboroztak Észonban, a puszta szélén.  Az Örökkévaló pedig járt előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezesse őket az úton és éjjel tűzoszlopban, hogy világítson nekik, hogy menjenek nappal és éjjel… És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Izrael fiaihoz, hogy forduljanak vissza és táborozzanak Pi-Háchirót előtt, Migdól és a tenger között; Baál-Cefón előtt, átellenében táborozzatok a tenger mellett. (M.II. 13:17-22, 14:1-2)

Hetiszakaszunk még az Egyiptomból való kivonulással foglalkozik, melynek első állomását az előző héten mutattuk be. A zsidók – az Örökkévaló parancsára – a Gósen-beli Szukotot elhagyva a tenger irányában haladnak az Ígéret Földje felé. A szövegben említett három település, Pi Háchirot, Migdol és Báál-Cáfon pontos helye nem ismert, valahol a Nílus-delta keleti határán álltak valószínűleg. Migdol a neve alapján feltehetően valamiféle erődített település volt, a szó mai alakjában „migdál” – vagyis torony.

Báál Cáfon kánaáni viharistenség volt, aki a tengeri kereskedelmet is védelmezte, így a kánaáni és föníciai bálványimádó kereskedők számos helyen állítottak neki oltárt. Az egyiptomi Báál Cáfon nevű hely valószínűleg egy hegy volt, melynek lábánál azért kellett a zsidóknak megállnia, hogy a fáraó tévesen azt gondolja: a kiszabadultak nem tudnak továbbhaladni, könnyedén megtámadhatja őket.

Madárfejű hágádá: A zsidók elhagyják Egyiptomot, Fáraó seregei üldözik őket

És azt mondja majd Fáraó Izrael fiairól: Eltévedtek ők az országban, körülfogta őket a puszta. (M.II. 14:3)

Ez a kivonulás utolsó állomása a nagy csoda előtt, melyet az Örökkévaló tett a néppel, a fent említett helyszínek tehát minden bizonnyal a Vörös-tenger közelében fekszenek. Isten tudta azt, hogy a Fáraó nem hiszi el, hogy a zsidókat Isten vezeti, és azt gondolta, hogy képesek eltévedni a pusztában. Fáraó önnön gondolkodását felhasználva mutatta meg az egyiptomiaknak, hogy éppen ők azok, akik országuk és egyben saját maguk határait nem ismerik, és a halálba is képesek menni ezért.

Mielőtt Fáraó lovas serege utolérte a Báál Cáfonnal átellenben táborozó zsidókat, azok ismét felkerekedtek és egyenesen a tengerbe menekültek:

Mózes pedig kinyújtotta kezét a tenger fölé és hajtotta az Örökkévaló a tengert hatalmas keleti széllel egész éjjelen át és szárazzá tette a tengert; így hasadtak ketté a vizek.  És bementek Izrael fiai a tenger közepébe, szárazon; a víz pedig volt nekik fal gyanánt jobbjukról és baljukról. (M.II. 14:21-22)

A Vörös-tengert a Tóra Nádas-tenger (Jám Szuf) néven említi. A kivonulást követő tengeren való átkelés pontos helyszíne természetesen nem ismert, bár időről időre felröppennek olyan hírek, hogy ókori egyiptomi szekereket és harci eszközöket találnak a tenger mélyén. A Nádas-tengert számos alkalommal említi a Tánách, a zsidó Biblia. A Tóra könyvein kívül többek közt a Királyok könyve (I. Kir.9:26), valamint a Széfer tehilim, a Zsoltárok könyve említi, mint nagy csodák helyszínét:

Elfelejtették Istent, segítőjüket, ki nagyokat mívelt Egyiptomban, csodás tetteket Chám földjén, félelmeteseket a Nádas-tenger mellett. (Zsolt. 106:21-22)

Adjatok hálát… Annak, ki hasábokra hasította a nádas tengert, mert örökké tart a kegyelme. És közepén átvonultatta Izraélt, mert örökké tart a kegyelme. És behajította Fáraót és hadát a Nádas-tengerbe, mert örökké tart a kegyelme. (Zsolt. 136:13-15)

zsido.com

  • Küldés emailben