Hanuka ünnepéről szólva mindig megemlítjük: a zsidók fellázadtak a görög elnyomás ellen. Keveset beszélünk azonban ennek az elnyomásnak a természetéről.
Fontos tudni, hogy a görögök nem csupán leigázni akarták a zsidókat: azt akarták, hogy szűnjenek meg zsidónak lenni. Azt akarták, hogy éljenek és gondolkozzanak görögként, hogy tagadják meg az egyistenhitet, és a zsidóság morális értékeit. Össze akarták zúzni a zsidó életformát és helyébe görög szokásokat bevezetni.
Ehhez bevetettek minden eszközt, amivel megtörhették az ellenállást. Egyrészt minden olyant tettet, ami a zsidó élethez kötődött, súlyosan megtoroltak, másrészt a zsidó értékekkel ellenkező magatartásra kényszerítették a népet. A menyasszonyoknak görög katonákkal kellett hálniuk az esküvőjük előtt, az anyákat, akik körülmetéltették gyermekeiket a kisbabájukkal együtt ölték meg. A kohénokat arra kényszerítették, hogy disznót áldozzanak görög isteneknek – és hogy meg is egyék a disznót.
Ebben a rettegéssel és borzalmakkal teli időben lépett fel a Hasmóneus család, akik nem bújtak el és nem hódoltak be. A család élén Mátitjáhu állt. Ő és öt fia: Simon, Jochánán, Júda, Elázár és Jonatán új fejezetet nyitottak a zsidóság történetében. Ők lettek az ellenállás szimbólumai, és velük indult a Hasmóneus nemzettség, amelynek tagjai egészen Heródesig a zsidó nép vezetői voltak.
Mátitjáhu, az idős pap, aki nem volt hajlandó disznót áldozni és bálványt imádni, Jeruzsálemből Modiinbe vitte családját, hogy megvédje őket a hellenizációtól. Amikor azonban 167-ben Antióchusz, a szír-görög uralkodó, a jeruzsálemi Szentélyben állított fel bálványt, és a zsidó istenszolgálat helyett görög szertartásokra használta azt, Mátitjáhu fellázadt és felkelést robbantott ki a zsidósághoz hűségesek között. Nem csak a görög hadsereggel kellett megküzdeniük, hanem volt, hogy a hellenizálódott zsidókkal is fel kellett venniük a harcot.
A legidősebb Hasmóneus, Mátitjáhu, nem sokkal a szabadságharc kibontakozása után, csata közben esett el. Helyét középső fia, Júda Makkabi, vette át, akinek a neve azóta is összeforrt a rettenthetetlen bátorsággal és a hősies kiállással. A Hasmóneus felkelés tagjai innen vették nevüket is: ők lettek a makkabeusok (a makkabi szó kalapácsot jelent). Júda nem csak személyes bátorságával tűnt ki, de azzal is, hogy tehetséges stratéga és katonai vezető volt. Briliáns taktikájának volt köszönhető, hogy a kicsi, képzetlen és rosszul felfegyverzett zsidó sereg térdre kényszerítette a szír-görög birodalom hatalmas és elpusztíthatatlannak hitt hadseregét.
A harmadik fiút, Júdát, Elázár követte negyedikként. Róla viszonylag keveset tudunk, de az biztos, hogy ő volt a legvallásosabb testvérei között és a hadba vonulóknak a Tórából olvasott fel. Őt egy harci elefánt taposta halálra. A legkisebb fiú, Jonatán volt a lázadás harmadik vezetője, aki Júda Makkabitól vette át a vezetést annak 160-ban bekövetkezett halálakor. Ő is viselte a főpapi címet és apjához hasonlóan ő is csatában esett el.
A Hasmóneus család tagjai innentől majdnem i.e. 100-ig a zsidó nép vezetői voltak, ám egyikük sem ért fel a dinasztia alapítójának és fiainak szerepéhez. A szír-görög elnyomás idején – nem túlzás ezt mondani –, ennek az egy családnak a kezdeményezőkészségén múlt a zsidó nép fennmaradása. Mátitjáhunak és fiainak példája – sok más egyéb mellett – arra is megtanít minket, hogy akár egyetlen ember, egyetlen család is hozhat hatalmas változást.
A Hasmóneusok családfája
https://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/History/hasmoneans.html