Kedves Rabbi!

Tudom, hogy a gyümölcsfák ter­mésének használata tiltott 3 évig. Tu Bisvátkor facsemetét ültettünk itt Izraelben, szerintem kb. 2 évesek lehettek. Manapság a fákat előnevelik egy faiskolában, és onnan kerülnek a végső he­lyükre.  Mikortól számítjuk a fa korát? A vég­ső helyre kerülés, vagy a faiskolai kor? Mikortól fa egy fa, ha kicsíráztatom a magot, az kihajt, akkor ezt magyarul magoncnak nevezzük, ez már fa, vagy ha a magoncot elültetem a földbe?

Smuel


Kedves Smuel!

Mózes harmadik könyvében (19:23.) szerepel az általad említett parancsolat, az orlá micvája, mely szerint a gyümölcsfák gyümölcsét az első három évben soha nem lehet sem fogyasztani sem felhasználni (Sulchán áruch, Jore déá 294:1.) Bár a mezőgazdasági törvények többsége csak Izraelben érvényes, ez az előírás az egész világra vonatkozik (uo. 8.), annyi különbséggel, hogy a gálutban csak arra a gyümölcsre érvényes, amiről biztosan tudjuk, hogy három évnél fiatalabb fáról szedték (uo. 9.) (Általában az ellenkező felfogás szokott érvényben lenni, miszerint csak azt szabad, ami biztosan nem tilos – Talmud, Bécá 3b.; lásd uo. SáCH 19.) Ezért Izraelben a gyümölcsökre is kell kósersági pecsét. Az a rabbinátus, amelyik a fák kóserságát felügyeli, a területén levő minden egyes fa ültetési dátumát számon tartja, hogy követni lehessen a korukat.

A fa „születését” attól a pillanattól számoljuk, amikor egy fa ágát kihajtatáshoz a földbe dugják vagy akár csak egy magot a földbe ültetnek (uo. 16., lásd még RáDBáZ A második tized szabályai 10:11-hez). Az oltással előálított fa egyes esetekben az oltástól kezdve új fának számít, más esetekben nem (lásd uo. 18. és Turé záháv 24.)

Minden fa, amit Ros Hásáná (tisri 1., a világ teremtésének évfordulója) előtt legalább 44 nappal ültettek, az az ünnepen a második évébe lép, de a 3. év végének és a 4. év kezdetének majd csak Tu biSvátot, svát hó 15-ét, a fák újévét tekintjük. A gyümölcsöknél is Tu biSvát a mérvadó: ha a fa már bimbózni kezdett az ünnep előtt, akkor a gyümölcs 3. évinek számít, ha csak utána, az már 4. évinek (uo. 3.). Bár Izraelben további megkötések is vannak a 4. évben (3Mózes uo. 24.), de az elfogadott vélemény szerint külföldön az ilyen gyümölcs fogyasztható (lásd uo. 7.).

A Sulchán áruch (uo. 19.) felteszi a kérdést, hogy kell számítani egy fa korát, amit kidöntött a vihar, de vissza lehet ültetni. Ekkor a gyökereken található földmennyiség alapján határoznak: ha elég föld volt rajta ahhoz, hogy túléljen a fa, akkor réginek számít, de ha nem, akkor új fának kell tekinteni (lásd még Minchát Slomo 1. kötet 69–70. fejezet). Ezért Izraelben a facsemeték szállításakor általában ügyelnek rá, hogy megfelelő mennyiségű földdel mozgassák a növényt, és így megmaradjon a fa tényleges kora.

Oberlander Báruch

 

Kattints ide és kérdezz a rabbitól!

  • Ez a mező az érvényesítéshez van és üresen kell hagyni.

Megszakítás