Az amerikai Hatzolah Air a használat mellett a légi járművek forgalmazását is elvállalta.

A CityHawk (városi sólyom) nevű, kisméretű, bárhol fel- és leszállni képes repülő autókat kifejlesztő izraeli cég, az Urban Aeronautics négy járművet szállít az Amerikában működő Hatzolah Airnek, mely a vallásos zsidók által üzemeltetett önkéntes mentőszolgálat légi mentéssel foglalkozó csoportja.

„A Hatzolah négy CityHawkra szóló előrendelése nagy bizalmat feltételez a cégünk és a termékünk iránt. Nagy lelkesedéssel vetettük magunkat a munkába, melynek eredménye a városi légiközlekedés és a sürgősségi betegellátás forradalmasítása lesz a világ nagyvárosaiban” – mondta Nimrod Golán-Jánáj, az Urban Aeronautics vezérigazgatója.

A Jávne városában működő Urban Aeronautics cég személyautó méretű repülőgépek fejlesztésével foglalkozik, melyek bármilyen környezetben hatékony szállítóeszközként vethetőek be. A CityHawk típus eddig már több mint háromszáz próbarepülést hajtott végre sikeresen, városi, erdős és hegyi terepen egyaránt. A típusból létezik taxi és magáncélra tervezett változat is. A Hatzolah igényei szerint kialakított járműben a pilóta mellett helyet kap két mentős, a páciens és egy kísérő is, továbbá az orvosi felszerelés.

A CityHawk üresen mindössze 1070 kg súlyú és további 760 kg terhet cipelhet, maximális sebessége pedig 270 km/h lehet. Üzemanyagtartálya 800 literes, ami egy pilótával 360 km, teljes személyzettel pedig 150 km megtételét teszi lehetővé.

A Hatzolah Air, melynek elsődleges feladata az egészségügyi ellátásra szoruló betegek légi szállításának megszervezése és lebonyolítása, hamarosan az izraeli cég hivatalos márkakereskedőjeként is megkezdi működését világszerte.

Az első CityHawk járművek 3-5 év múlva állhatnak munkába.

„Nagy izgalommal tölt el minket, hogy nemcsak a kereskedelmi képviselői, hanem az első kuncsaftja is lehetünk az Urban Aeronautics vállalatnak. A Hatzolah küldetése mindig is a betegállását legmagasabb szintű biztosítása volt. A CityHawk repülők szolgálatba állítása évente több ezer életét megmentését teszi lehetővé” – mondta Eli Rowe, a Hatzolah Air elnöke.

zsido.com

Forrás: crownheights.info

Megszakítás