6500 négyzetméter alapterületen nyitja meg kapuit július végén a jeruzsálemi állatkertben Izrael első akváriuma.

30 hatalmas medencéjébe mintegy kétmillió liter tengervizet töltöttek, hogy – az akváriumokat fenntartó, speciális vízforgató és – tisztítórendszer segítségével megfelelő környezetet biztosítsanak az oda telepített tengeri élőlényeknek.

A hivatalosan Gottesman Family Israel Aquariumnak nevezett létesítmény 100 millió dolláros kezdeményezés eredménye. Alapjául a New York-i Ruth L. és David S. Gottesman Családi Alapítvány felajánlása szolgál, összefogásban az izraeli Turisztikai Minisztériummal, Jeruzsálem vezetésével, a Zsidó Nemzeti Alappal és néhány magánadományozóval.

Az akváriumban számos tengeri élőlényt láthatunk majd, többek között különböző fajtájú cápákat, korallokat, teknősöket és halakat. Az akvárium bekapcsolódik az állatkert szaporító és fenntartó tevékenységébe is, többek között abba a már létező, Wet Side Story nevű projektbe, mely elsősorban helyi fajokat mutat be.

Az akvárium illetékesei elmondták, hogy a halak és más élőlények egészsége érdekében olyan koncentrációjú vizet kell előállítaniuk, mely pontosan a megfelelő mértékben sós. “Nem vehetünk egyszerűen tengervizet Tel-Avivból. Az nem elég jó a mi igényeinknek.” – magyarázta Sáj Doron, az állatkert vezérigazgatója. A megfelelő környezet kialakításához különleges, egyedi tervezésű eszközöket használnak, és a fenntarthatóság jegyében nagymértékben építenek az újrafelhasználásra, az esőt magába szívó, egyben kiválóan szigetelő zöld tetőre, valamint a bejáratnál található medencére, mely az egység vízszűrő rendszereként működik majd.

 

Forrás: ynet

 

 

Megszakítás