Irán most már teljesen kizárja, hogy valaha is beengednék az országba a NAÜ ellenőreit, és tagadja, hogy különmegállapodást írt volna alá az atomenergia-ügynökséggel. Mindeközben hangos retorikával fenyegeti Amerikát és a zsidó államot.

Az amerikai elnök öngyilkosságáról tett közzé  karikatúrát Ali Khamenei ajatollah a Twitteren. A legmagasabb rangú iráni vallási vezető által megosztott rajz egyértelműen Barack Obama sziluettjét ábrázolja, amint pisztolyt szegez a homlokához, a felirat pedig így szól: „Mi nem üdvözlünk semmilyen háborút, és nem is kezdeményezünk semmilyen háborút, de ha bármilyen háború kitör, annak egyetlen vesztese lesz, az agresszív és bűnöző Egyesült Államok.”

Az idézet Khamenei július 18-i tévébeszédéből való, amikor – napokkal a Nyugattal kötött nukleáris megállapodás bejelentése után – kijelentette: az iráni nemzet szlogenje továbbra is az, hogy „Halál Izraelre és halál Amerikára!” A beszédben az ajatollah kikérte magának, hogy Washington a Hezbollah és más terroristák támogatóinak nevezte Teheránt, és közölte, valójában Amerika a terrorista, hiszen az hozta létre az IS-t, az „kultiválta” a terrorizmust, és „táplálta a mocskos terrorista cionistákat”.

Az iráni vezető John Kerry amerikai külügyminiszter azon ígéretére reagált, mely szerint Washington szükség esetén akár katonai eszközökkel is fellépne, ha Teherán megsértené a nukleáris megállapodást. Mint arról beszámoltunk, Izraelben a többség és az amerikai közvélemény egy része is attól tart, hogy Irán csak nyert az alkuval, mert nem kell teljesen megsemmisítenie urándúsító kapacitásait, és a 24 napos reakcióidővel nem valósul meg nukleáris ténykedésének korlátlan („anywhere, anytime”) ellenőrzése. A BBC információja szerint az ENSZ ellenőrei kérhetik ugyan a katonai létesítmények átvizsgálását, de Irán ezt visszautasíthatja, illetve másik ellenőrzési időpontot javasolhat.

Irán az aláírás óta bekeményített, ami Izraelt és azokat igazolja, akik kezdettől fogva ellenezték ezt a megállapodást, mondván, az nem szünteti meg a Nyugat fenyegetettségét. (Rouhani elnök július 14-i beszédében külön kiemelte, hogy a megállapodással a Nyugat nukleáris hatalomnak ismeri el Iránt.) Khamenei ajatollah külpolitikai tanácsadója, Ali Akbar Velajati ugyanis egyenesen kizárta, hogy az iszlám köztársaság beengedné a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőreit az iráni katonai létesítményeibe, bárhogy értelmezik is Nyugaton a megkötött megállapodást.

John Kerry a Kongresszus külügyi bizottságának keddi meghallgatásán azt mondta: ha Irán nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, akkor visszaáll a szankciók rendszere. Ha Irán megszegi a szavát, azt tudni fogjuk, és „minden lehetséges opcióval” válaszolunk rá – közölte Kerry, aki szerint a legutóbbi teheráni retorikai keménykedések csupán a hazai közönség egy részének szólnak, „nem az az érdekes, hogy mit mondanak, hanem hogy mit tesznek.”

Ugyanakkor Teheránban határozottan cáfolták azokat a sajtóhíreket, melyek szerint különmegállapodást írtak volna alá a NAÜ-vel az észak-iráni Parchin nukleáris létesítmény ellenőrzéséről. Erről azután írtak a lapok, hogy a július 14-én aláírt „útiterv” (road map) állítólag tartalmaz egy ilyen értelmű klauzulát. Amerikai törvényhozók felháborodtak azon, hogy a különalku alapján maga Teherán vizsgálhatná meg önmagát, azaz maga gyűjthetne talajmintákat a NAÜ számára, meg azon, hogy az amerikai kormány a jelek szerint információkat tart vissza az állítólagos egyezségről.

A kommunikációs zavar jele, hogy míg a State Department egyelőre a külön deal létét is tagadja, (szerintük csupán szokványos „technikai egyezségekről” lehet szó), addig Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó a minap megerősítette a hírt. A dokumentumok titkosak, de az adminisztrációt tájékoztatták azok tartalmáról, a részleteket a kongresszus zárt ülésén vitatják majd meg. John Kerry kijelentette, megfelelő módon tudják majd ellenőrizni a parchini létesítményt is.

Irán hosszú hónapok óta, sőt, valószínűleg már a megállapodásról szóló tárgyalások kezdete óta komolyan gondolja, hogy nem kívánja kitenni nukleáris létesítményeit, centrifugáit komoly nyugati kontrollnak, ahogy az Izrael- és Amerika-ellenes ambícióit sem adja fel. Mint arról már írtunk, egy iráni vezető „nem megvitatandó célnak” nevezte Izrael megsemmisítését, a külügyminiszter pedig még áprilisban arról biztosította a teheráni parlament tagjait, hogy kormánya nem fogja megengedni a Nyugatnak, hogy biztonsági kamerákkal monitorozza nukleáris létesítményeit.

Nem véletlen, hogy az HonestReporting izraeli honlap publicistája, Cherryl Smith nem csupán azt hánytorgatja fel, hogy a kétséges alku nem követelte meg Irántól az Izrael elleni fenyegetések, a Hezbollah, a Hamász és más terrormozgalmak támogatásának beszüntetését, de azt sem, hogy teljesen lebontsák nukleáris programjukat. Az alapvető emberi jogok betartásáról nem is szólva.

Munkatársunktól

Képünkön: a Khamenei által a Twitteren megosztott rajz

Megszakítás