Entschuldigung.

Az ukrajnai Dnyipro (korábban Dnyepropetrovszk) főrabbija, Smuel Kaminezki és felesége, Chana különleges vendégeket fogadott Németországból. A küldöttség tagjai azért jöttek, hogy leróják kegyeletüket az Igren kórházban, német katonák által elkövetett mészárlás áldozatai előtt.

A 75 évvel ezelőtt történt tragikus eseményről a közelmúltban kerültek elő dokumentumok. Ezekből kiderült, hogy az akkor 35 éves Dov Beer Schneersohnt, a lubavicsi rebbe öccsét is a kórház betegeivel együtt gyilkolták meg.

A német csapatok 1941 augusztusában szállták meg a várost. Ekkora a közel 90 000 fős zsidóság nagy része már elmenekült. A Dnyepropetrovszkban maradtakat a németek meggyilkolták, összesen mintegy 20 000 embert. A Vörös Hadsereg 1943-ban szabadította fel a várost.

Látogatás a tömegsírnál
Látogatás a tömegsírnál
A látogatók között volt Lilo Bhatia, a mészárlásért felelős német katonatiszt lánya is, aki a család nevében kérte a zsidó közösség bocsánatát. Az asszony ellátogatott az áldozatok tömegsírjához és Dov Beer Schneersohn emlékművéhez, továbbá találkozott a dnyepropetrovszki zsidó közösség vezetőivel.

A város egykor a lubavicsi haszidizmus egyik központja volt. A Rebbe édesapja, Lévi Jicchák Schneersohn rabbi vezette a közösséget 1907 és 1939 között, és a bolsevik forradalmat követően illegális jesivát is működtetett a városban. Végül a hatóságok Üzbegisztánba száműzték. A Rebbe is e városban nőtt fel, ennek emlékére utcát neveztek el róla idén nyáron.

Lilo Bathia a Kaminezki házaspárral
Lilo Bathia a Kaminezki házaspárral
Kaminezki rabbi bemutatta a küldöttség számára a dnyiprói hitközség intézményeit, és beszámolt a lubavicsi mozgalom munkájáról a volt Szovjetunió területén élő közösségekben.

Forrás: CrownHights.info

Megszakítás