A múlt héten Walter Bingham brit-izraeli újságíró bekerült a Guinness rekordok könyvébe, mint a legidősebb aktív újságíró.

Binghamnak ez a második világrekordja, ugyanis ő a legidősebb rádiós beszélgetős műsor vezetője is. Két angol nyelvű műsora van, az egyik, a „Walter világa” című heti adás az izraeli nemzeti rádióban (Aruc Seva), míg a „Walter Bingham akta” az Israel Newstalk Radio-ban, a zsidó állam első angol nyelvű csatornáján hallható.

Az újságíró idősebb korában sokszor feltűnt különböző filmek és televíziós sorozatokban is, így például a Harry Potter és a bölcsek kövében, majd a titkok kamrájában is láthattuk, mint szakállas varázslót, más helyeken pedig kitűntetésekkel teli veterán katonatisztet alakított, de régebben még télapónak is beöltözött a londoni Harrods és Selfridges bevásárlóközpontokban.

Bingham Wolfgang Billing néven 1924-ben született Karlsruhe-ban, az akkori weimári köztársaságban. Fiatal korában aktív volt egy vallásos cionista csoportban, ahol mezőgazdasági ismereteket sajátított el, hogy tudását majd a Szentföldön kamatoztathassa tovább. Azonban a náci rémuralom közbeszólt, de neki szerencséje volt, mert 1939-ben a Kindertransport nevű zsidó gyermekmentő program keretében az Egyesült Királyságba menekítették.

Miután a fiatal Bingham még Németországban megtapasztalta a gyűlöletkeltés számos formáját, a könyvégetéseket és a Kristályéjszakát is, elhatározta, hogy harcolni fog a náci németek ellen, és a brit királyi hadsereg szolgálatába állt. 1944 júniusában sofőrként vett részt a normandiai partraszállásban, később pedig az elhárításhoz került és titkosszolgálati feladatokat látott el, például ő hallgatta ki Joachim von Ribberntrop náci külügyminisztert, aki tagadta, hogy bármiféle tudomása lett volna a holokausztról. A háborúban tanúsított hősiességéért számos kitüntetésben részesült, kitüntette őt VI. György király, de 2018-ban megkapta a legmagasabb franciaországi elismerést a Légion d’honneur-t is.

2004-ben Izarelbe alijázott, azóta is ott él. 95. születésnapja alkalmából részt vett egy észak-izraeli ejtőernyős ugráson, amit annyira élvezett, hogy egy helyen azt nyilatkozta, hogy „az Örökkévaló segítségével újból ugrani fog a 100. születésnapján”.

Evan Cohen, Benjamin Netanyahu Izraeli miniszterelnök külföldi médiatanácsadója 2020-ban a következőket mondta Binghamről: „Úgy gondolom, hogy Walter valódi inspiráció forrása az új generációk újságírói számára. Bárki, aki látja őt, aki évtizedek óta dolgozik, attól az időtől kezdve, amikor még táviratilag küldték egymásnak a híreket, a mai napig, amikor tweet üzenetekben kommunikálunk, az megérti, hogy az újságírás valódi természete az nem a kommunikáció technikájából vagy formájából ered, hanem az emberből, aki mögötte áll. Azt hiszen Walter fantasztikus munkát végez.”

 

Cseh Viktor

 

Forrás: www.vosizneias.com

Megszakítás