A régi vicc szerint Mózes negyven éven keresztül vándorolt Izrael népével a pusztában, míg meg nem találta az egyetlen olyan helyet a Közel-Keleten, ahol nincs kőolaj. Az utóbbi években kiderült, talán mégse tévedett olyan nagyot.
Izrael partjai közelében ugyanis hatalmas tengeralatti földgázmezőket fedeztek fel, melyek rövid idő alatt energetikai nagyhatalommá tehetik az országot. Azóta a politikai élet egyik fő témája az állam és a szénhidrogén kutató (és általában Izrael természeti kincseit kiaknázó) cégek közötti szerződések újratárgyalása.
Az új technológiák lehetővé tették több jelentős mélytengeri földgázmező feltárását. Ezeket részben izraeli befektetők, részben a kutatással foglalkozó nemzetközi cégek finanszírozzák, a legismertebb közülük a texasi Noble Energy. A cégek az Izrael által nekik adott kutatási és kitermelési opciók feltételei alapján működnek.
Hol a kincs?
1999-ben a Jam Thetis konzorcium, Askelon partjaitól mintegy harminc kilométernyire a tengeren, fedezte fel az első jelentős földgázmezőket, melyek összkapacitását mintegy 45 milliárd köbméterre becsülik. 2004 óta a Noa és a Mari nevű lelőhelyekről, tengeralatti vezetéken, az Asdodban létesített terminálra érkezik a gáz.
2005-ben Izrael és Egyiptom hosszú távú megállapodást írt alá arról, hogy Egyiptom, a Sinai félszigeten át Jordániába és Szíriába vezető Arab gázvezeték egy leágazásán keresztül, földgázt ad el Izrael számára. 2008-tól indult el a szállítás. Ám, 2011 januárjában kitört Egyiptomban is az Arab Tavasz, ami a helyzetet bizonytalanná tette. Olyannyira, hogy 2011 folyamán a terroristák hétszer robbantották fel a gázvezetéket. Azóta leállt az egyiptomi gáz exportja Izraelbe.
2009-ben, tíz éves kutatás és három milliárd dolláros befektetés után fedezték fel a Tamar gázmezőt, Haifától mintegy kilencven kilométerre nyugatra. Tamar a kutatást vezető geológus, Joszi Langotsky unokájának neve. Langotskynak, Benni Steinmetz üzletemberrel közösen, tulajdonrésze volt a földgázkutató vállalkozásban. 2008-ban Steinmetz elkövette élete nagy tévedését és néhány hónappal a felfedezés előtt kilépett a vállalkozásból. Joszi Langotsky, aki csak a tudását adta, nem talált másik befektetőt, így ő is elesett a tulajdonrészétől. Amikor kiderült, hogy a földgázmező milyen hatalmas, Langotsky beperelte társát az egyezményük megszegése miatt. 2013-ban a bíróság ötvenmillió sékeles (3.7 milliárd forint) kártérítést ítélt meg számára.
A tervek szerint a Tamar lelőhelyről induló gázvezeték Hadera mellett érte volna el Izrael partjait, de a környezetvédők ellenkezése miatt ez a terv meghiúsult. Végül a már működő asdodi terminálhoz építették meg a tengeralatti gázvezetéket, jókora kerülővel, amelyen át, 2013 óta, évi mintegy 12 milliárd köbméter gáz érkezik. Mivel a Jam Thetis földgázmezői lassan kimerülnek, jelenleg a Tamar Izrael egyetlen tengeri földgázforrása.
A gázt főként az Izraeli Villanytársaság erőműveiben, a Neser cementművekben és más nagyobb ipari létesítményekben használják fel áramtermelésre.
2010 decemberében fedezték fel a Leviatán földgázmezőt, mely az eddig ismert legnagyobb tartalékokkal rendelkezik. Jelenleg ott még nem folyik kitermelés.
Az újonnan fölfedezett természeti kincsek nem kerülték el a szomszédos országok figyelmét. Izrael és Ciprus 2010 decemberében kijelölte a két országhoz tartozó tengeri gazdasági övezet határát, ám Libanonnal nem folynak ilyen tárgyalások. Természetesen Libanon is igényt tart az újonnan felfedezett földgázra, a Hezbollah már többször megfenyegette Izraelt, hogy nem fogja hagyni „elrabolni” a szerintük őket illető természeti kincset. Nem véletlen, hogy idén májusban Izrael négy, korvett osztályú, modern hadihajót rendelt Németországtól, melyek feladata, többek közt, a tengeri földgázkutató és kitermelő létesítmények védelme lesz.
Kié a haszon?
A hirtelen talált földgázkincs az izraeli belpolitikában is fontos témává vált. A politikusok, de az egyszerű emberek is rájöttek arra, hogy rengeteg pénzről van szó. Addig a szénhidrogének kitermelése Izraelben csak elméleti lehetőségként létezett. Az érvényes, 1952-ben hozott törvény szerint a vállalkozónak a kitermelt nyersanyag értékének mindössze 12,5 százalékát kellett az államnak illetékként befizetnie, miközben a nyereségét illetően jelentős adókedvezményben is részesült. Így az Izrael állam tulajdonában levő természeti kincsek hasznából az ország költségvetése csak morzsákat kapott volna.
A közvélemény nyomására, 2010 áprilisában az akkori pénzügyminiszter, Juval Steinitz életre hívta az ún. Sesinszki-bizottságot, melyet a jeruzsálemi Héber Egyetem ismert közgazdász professzora, Eitan Sesinszki vezetett. Hosszas tanácskozások és viták után a bizottság az adózás megváltoztatására tett javaslatot. Ennek lényege, hogy a 12,5 százalékos alapilleték változatlan marad, ám megszüntetik az adókedvezményeket. Továbbá progresszív, maximum ötven százalékos különadót vetnek ki a kőolaj és a földgáz kitermeléséből származó haszonra. Pontosabban nem a teljes haszonra, hanem ami a beruházás 150 százalékos megtérülése után keletkezik. A bizottság javaslatait a kormány elfogadta és 2011 márciusában a Kneszet megszavazta. Az új szabályozás nyertesei Izrael polgárai voltak, a vesztesek az energetikai cégek kötvényeinek tulajdonosai.
2011 nyarán társadalmi tiltakozás indult a magas árak és a monopolhelyzetükkel visszaélő vállalatok ellen. A közhangulat hatására 2013 nyarán megalakult a második Sesinszki-bizottság, melynek létrejöttét az akkori pénzügyminiszter, Jáir Lapid kezdeményezte. A bizottság munkája főleg a Holt tengeri művekre és a negevi foszfátbányákra vonatkozó szabályozást érintette. A világviszonylatban is jelentős vegyipari üzemek fő termékei a foszfát, a kálium, a bróm és a magnézium. Ezek a gyárak az ICL (Izraeli Chemicals Ltd.) konszernhez tartoznak, amely az 1999-es privatizálása óta az izraeli Ofer család tulajdonában van.
A konszern, melynek éves árbevétele több mint hatmilliárd dollár, mintegy tizenkétezer embert foglalkoztat. A privatizáció idején kötött szerződések értelmében az ICL jelenleg az államnak évente mindössze 80 millió dollárt fizet be illetékként, miközben az éves haszna mintegy 1,3 milliárd dollár, melyből 500 millió dollár az osztalék. Nem csoda, hogy ezt sokan Izrael nemzeti kincseinek elherdálásaként értékelték. A konszern azonban elbocsátásokat helyezett kilátásba, amennyiben újabb adókat vetnének ki rá. További probléma, hogy ki finanszírozza a Holt tenger rehabilitációjának költségeit, melyre az üzem sok évtizedes működése miatt van szükség.
A bizottság 2014 októberében adta ki végleges jelentését. Ebben az izraeli természeti kincseit kiaknázó vállalkozások esetében, a befektetés 20 százalékos megtérülése felett keletkező haszon 42 százalékát kitevő adó kivetését ajánlják. Ezt a javaslatot a gazdasági kabinet 2014 novemberében elfogadta. Ám, nem sokkal később új választásokat írtak ki, és az azóta megválasztott Kneszetben még nem terjesztették be a költségvetési törvényt, melynek része lenne a második Sisinszki-bizottság ajánlásainak törvénybe iktatása.
Mindettől függetlenül, 2013 júniusában a kormány olyan döntést hozott, hogy az izraeli földgáz 40 százalékát lehet exportálni, a többi belföldi felhasználásra kerül.
Monopoly
Jelenleg még egy téma van napirenden: a földgázkitermelő vállalatok monopolhelyzetének rendezése. A két nagy földgázmező, a Tamar és a Leviatán mellett két kisebbet is felfedeztek, melyek a Káris (cápa) és a Tánin (krokodil) nevet kapták. Ezek mindegyikének Jichak Tsuva izraeli üzletember és a már említett amerikai Noble Energy cég a tulajdonosa. A szabad versenyért felelős kormányhivatal vezetője, Dávid Gilo profeszor 2014 decemberében úgy döntött, hogy fel kell számolni a monopóliumot. Ami történhet új tulajdonosok bevételével, vagy azzal, hogy eladásra kötelezik a jelenlegi tulajdonosokat.
Benjamin Netanjahú másik megegyezést terjesztett elő a kabinet ülésén. Azzal érvelt, hogy a földgázszerződések Egyiptomot és Jordániát is érintik, így a kormány feladata dönteni. Emiatt David Gilo lemondott. Ezután Netanjahú felkérte Eugene Kendallt, a Nemzeti Gazdasági Bizottság vezetőjét, hogy dolgozzon ki egy megállapodás tervezetet Izrael és a földgázkitermelő vállalatok között.
Az új tervezet szerint Jichak Tsuvának és a Noble Energy cégnek el kell adniuk a tulajdonuk egy részét a két nagy földgázlelőhelyen, míg a két kisebb lelőhelyet másfél éven belül teljesen el kell adniuk. A tervezet kötelezi a tulajdonosokat, hogy 2019 augusztusáig termelésbe kell állítani az új Leviatán földgázmezőt is. A tervezet ellenzői szerint a kormány túl sok engedményt tett az energiaipari cégeknek.
Kutatás Tórai alapokon
Vannak, akik Tórai alapokra helyezve kutattak a föld mélyének kincsei – elsősorban kőolaj – után. „Józsefről mondta: Isten áldotta az ő országa, az ég drágaságával, harmattal és az alant heverő mélység vizével; a nap érlelte termésének drágaságával, mint a hónapok hajtásának drágaságával; az ős hegyek javával és az örök halmok drágaságával; az ország drágaságával és bőségével, mint a csipkebokorban lakozónak kegyével!” (5Mózes 33:13-16.)
Amikor a vallási gyökereihez visszataláló Tovia Luskin geológus 1988-ban megismerkedett Rási magyarázatával a fenti passzushoz, mely szerint Izrael egyes hegyei öregebbek, mint a környezetük, felébredt benne a szakember. Először Menachem Mendel Schneerson rabbihoz, a lubavicsi Rebbéhez fordult írásban, aki válaszlevélében, amelyben megköszöni, hogy elolvashatta Luskin összefoglalóját, kifejezte abbéli reményét, hogy hamarosan jó hírekkel fog szolgálni Luskin. Később egy személyes audiencián a lubavicsi Rebbe megáldotta, hogy hamarosan jó hírei legyenek az izraeli olajkutatásról.
Luskin elképzelése be is igazolódott, amikor rábukkant Izrael eddigi legnagyobb olajlelőhelyére, ahol azóta megkezdődött a kitermelés.
Dan Diamant