Rinát Ávráhámi-Kárniel lett Izrael első női erőmű igazgatója. Ilyen pozícióban világszerte igen kevés nő dolgozik. Ávráhámi-Kárniel húsz évet töltött az elektromos műveknél, mielőtt a Rutenberg erőmű első emberévé választották.

A tengerparti Askelon mellett működő szénerőmű Izrael energiaszükségletének hatodát fedezi. Az üzemben 530-an dolgoznak, közülük mindössze 26-an nők.

 A Rutenberg erőmű

A Rutenberg erőmű
A két mesterdiplomával rendelkező igazgatónő az elektromos műveknél számtalan pozíciót betöltött már, legutóbb a Beer Seva melletti Rámát Chováv erőműben volt üzemmérnök, majd megbízott igazgató.

„Egy erőmű működtetéséhez magas szakmai színvonalra van szükség. Az itt alkalmazott technológia rendkívül összetett. Nagyon izgatottan várom a feladatot, ami nagy kihívást jelent. Úgy jellemeztek, hogy nagyon feladat-orientált vagyok. Ezt örömmel nyugtáztam. Sok kihívással kell majd szembenéznem” – mondta Ávráhámi-Kárniel.

Rinát Ávráhámi Kárniel
Rinát Ávráhámi Kárniel
Ofer Bloch, az Izraeli Elektromos Művek vezérigazgatója a következőket fűzte hozzá a kinevezéshez: „Rinát nem azért lett az erőmű igazgatója, mert nő, hanem mert képességei, tapasztalata és szakismerete miatt alkalmas a pozíció betöltésére. Ezzel együtt az elektromos művek igazgatóságának döntése értelmében törekednünk kell arra, hogy minél több nő kerüljön vezető tisztségbe. Rinát kinevezése fontos üzenet a vállalatunknál dolgozó nők és Izrael minden női munkavállalója felé.”

Forrás: ynet

 

Megszakítás