Először januárban hirdetett a Maimonidész Gimnázium ismerkedő estet érdeklődő szülők és diákok számára, hogy betekintést adjanak a két tannyelvű zsidó gimnázium által kínált egyedülálló lehetőségekbe. A januári szülő-diák találkozó olyan sikeresnek bizonyult, hogy az iskola vezetősége további esteket hirdet meg, melyeken a résztvevők találkozhatnak az iskola pedagógusaival, vezetőivel és hallgatóival – tudtuk meg Szilánk Zsuzsa operatív igazgatótól. Egy-egy ilyen találkozón 8-10 család vesz részt, a limitált résztvevőszám biztosítja, hogy valóban informatív és személyre szabott tájékoztatást kapjon mindenki. Az első est sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a résztvevők közül már többen el is küldték jelentkezésüket a zsidogimnazium.hu/je­lentkezes oldalon keresztül. 

A szülőkkel a fenntartó kép­viseletében Köves Slomó rab­bi, Majoros Mária osztályfőnök, az iskola egyéni pedagógiai programjának kidolgozója, valamint Topor Katalin, az angol munkacsoport vezetője beszélget. „A találkozókon már itt tanuló diákok szülei is jelen vannak, akiktől elsőkézből lehet információt szerezni.” – ismerteti az estek menetét Szilánk Zsuzsa – „A diákokkal néhány hallgatónk kíséretében én találkozom, és egy interaktív beszélgetésen keresztül ismertetjük meg iskolánk hétköznapjait.”

A következő találkozóra, melyre február 21-én kerül sor, már lehet jelentkezni az info@zsidogimnazium.hu email címen (a részvétel regisztrációhoz kötött!).

 

Megszakítás