Csaknem 4,5 milliárd forintnyi összeget költöttek az egykori Új Zsinagóga felújítására és átalakítására Görlitzben.

Az NDK megszűnése óta folyamatosan alakították át a zsidó közösség nélkül maradt zsinagógát a lengyel határhoz közeli német városban. Kulturforum Görlitzer Synagoge néven nyílt meg újra, és azt remélik, hogy az antiszemitizmus elleni küzdelmet is szolgálja majd – olvasható a jewish-heritage-europe.eu beszámolójában.

A megnyitó ünnepséget – amit korábban elhalasztottak a járvány miatt – a napokban tartották meg, ahol megjelentek állami és helyi tisztségviselők, valamint a zsidóság képviselői. A szövetségi kulturális miniszter is beszédet mondott, Monika Grütters hangsúlyozta: reméli, hogy az új központ a látogatóit a különböző kultúrák közötti párbeszédre ösztönzi, és arra bátorítja az embereket, hogy lépjenek fel az antiszemitizmus ellen, bárhol is tapasztalják azt. A német szövetségi kormány 2,8 millió euróval támogatta a beruházást.

A Drezdai Zsidó Hitközség elnöke, Michael Hurshell a helyreállítást „a remény, a megújulás és a társadalmi kohézió jelének” nevezte. „Legyen ez a kulturális találkozások és a történelemtudatos párbeszéd helye.” – mondta az elnök.

A 33 méter magas torony tetején álló, a nácik által lerombolt nagy Dávid-csillagot a következő hónapokban helyezik vissza az eredeti helyére. Az épületről itt nézhetnek meg egy videót.

A William Lossow és Max Hans Kühne drezdai építészek által tervezett és 1911-ben átadott épület a modern Németország első vasbeton épületeinek egyike volt. Szászországban egyedüliként vészelte át a kristályéjszakai pogromokat.

A II. világháború után a keletnémet kommunista rendszer alatt az épület egy ideig üresen állt. 1963-ban a drezdai zsidó közösség eladta a városnak. A városi színház díszletek raktározására használta.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu

 

 

Megszakítás