Az autós terrortámadás áldozatává vált húsz éves  Orel Azuri őrmester 13 napig tartó kóma után is arra vágyik, hogy a jövőben katonai szolgálatot teljesítsen hazájában.

„Tizenhárom napig voltam eszméletlen állapotban, nyugtatókkal és lélegeztető géppel kezeltek, az élet és halál határán imbolyogtam. Hirtelen egy csoda történt velem” – számolt be állapotáról  Orel Azuri őrmester a Ynetnews újságírójának.

A húsz éves lányt alig egy hónapja érte támadás Gan Shmuel városában, ahol egy férfi az autójával a buszmegállóba hajtott, majd a járműből kiszállva három embert megkéselt.

„Hebronban voltam szolgálatban és épp a bázisomhoz tartottam. Vártam a buszmegállóban, ahol egy idősebb házaspár is tartózkodott. Arrébb mentem, hogy leülhessenek miközben egy barátommal beszélgettem telefonon. Abban a pillanatban, mikor letettem, a terrorista közénk hajtott” – emlékezett vissza a lány, akit rögtön kórházba szállítottak és később a részleteket is megtudta.

„A terrorista látta, hogy katona vagyok, ezért döntött úgy, hogy áthajt rajtam és az embereken. A rendőrök elmondása szerint megpróbált megölni, de engem nem lehet csak úgy, olyan gyorsan megölni” – mondta nevetve.

orel_azuri_szoveg

Orel húsz hónapja lépett be az izraeli hadseregbe (IDF), miután hat éves kora óta arról álmodott, hogy egyszer katona lesz belőle. „Kedvesem, te nem leszel harcoló katona” – mondta neki belépésekor az IDF központjában szolgáló tiszt. „Akkor azt válaszoltam: az nem lehetséges. Megmutatom, hogy harcos leszek”.

„Nem volt könnyű katona, sok kis butaságot csinált. Néhány szombaton bent is tartottuk a bázison, de senki nem tud neki ellenállni, aki megismeri őt” – mondta a látogatóba érkezett egykori parancsnoka a lányról, aki alig várja, hogy teljes felépülése után visszatérhessen a szolgálatba.

zsido.com

Képek forrása: ynetnews.com

 

Megszakítás