ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ

Rabin-fejezet a Bibliában …

Hat és fél millióan haltak meg a Soában ?

Csökönyös szamár – megbokrosodott ló…

Értékes lelet

Kémek a Vöröskeresztben

Vitás kapedliviselet

Rabin-fejezet a Bibliában …

Ezzel a „javaslattal” állt elő Slomo Láhát tábornok, Tel-Aviv volt főpolgármestere, aki nem tud mit kezdeni lelkiismeret-furdalásával. Láhát, akit a liberális párt színeiben választottak meg Tel-Aviv első emberének, Rabin miniszterelnök feltétlen híve és támogatója volt, az ún. békefolyamat elkötelezettje. Ő szervezte azt a tömeggyűlést, ahol Rabint elérte a gyilkos merénylő golyója.

Azóta lelkiismerete nem nyugszik. Persze senkinek eszébe nem jutna vádolni őt, de ő maga vádolja saját magát: ha nem lett volna az általa szervezett gyűlés, Rabin ma is élne.

Egy interjúban, amit nemrég, a Rabin-gyilkosság első évfordulóján adott, Láhát elpanaszolta, hogy nem tesznek eleget Rabin emléke megőrzésének: a gyász csak felületes, nem szívből jövő.

– Mit lehet tenni? – kérdezte a riporter.

Itt jött ki Láhát a farbával, egy fantasztikus javaslattal, amelynek hallatán az emberek nem tudtak, nevessenek-e vagy mérgelődjenek, esetleg felháborodjanak.

Láhát szerint csak úgy lehet Rabin emléket kellőképpen megőrizni, ha egy fejezetet szentelnek neki a Bibliában. Se több, sem kevesebb. Fejezet a Bibliában, amit kb. 2500 evvel ezelőtt lezártak, kanonizáltak, a Nagy Gyülekezet tagjai…

Vallásos emberek kézlegyintéssel intézik el Láhát fantaszta ötletet. Mások azt mondjak, hogy van a dologban valami, mivel Gedáljá judeai helytartó emléket – akit a babilóniai király nevezett ki kb. 500 evvel az időszámítás előtt – szintén az őrizte meg a mai napig, hogy meggyilkolását megemlíti a Biblia, és a zsidók a mai napig böjtölnek Tisré harmadikán, meggyilkolásának évfordulóján. Abban mindenki megegyezik, hogy a Biblia nem folytatásos regény; ahhoz még tábornokok sem képesek további fejezeteket írni vagy íratni.

Hat és fél millióan haltak meg a Soában ?

Orosz archívumokban újonnan fellelt, eddig nem publikált dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a német megszálló hadsereg a Szovjetunió területein a háború első évében körülbelül félmillió zsidót gyilkolt meg. Ezt a számot nem foglalja magába a Holocaust áldozatainak eddig hatmillióra becsült száma.

Csökönyös szamár – megbokrosodott ló…

Rendhagyó esemény színhelye volt nemrég az izraeli Sdérot városka, ahol ritka ünnepséget celebráltak: az ún. „Peter chámor” kiváltásának szertartását.

A szertartás alapja a Tórában gyökerezik, ahol elő van írva, hogy a szamár első szülöttjét – ezt hívják héberül peter chámornak, nem szabad használni, mivel az istené, vagyis a kohanitáknak kell adni, akárcsak minden más kóser állat elsőszülött hím ivadékát. Ha a szamarat nem adják oda, akkor ki kell váltani azt és a ellenében egy kis bárányt kell adni, amit a kohanita bármire felhasználhat (ld. 2Mózes 13:12-13.).

Nos egy ilyen szamár kiváltási szertartás volt nemrég Sdérotban, az ősz kabbalista, Jichák Kádduri rabbi (95) közreműködésével. A színpompás és nem mindennapi ünnepséget azonban – aminek a szfárádi zsidók karneválszerű népünnepély jelleget tudnak kölcsönözni – megzavarta egy jelenlévő ló.

A paci, amely a programban ugyan nem szerepelt, de valamitől megijedt és megvadult, dühödt vágtába kezdett, és útjában több embert „elütött” és megsebesített.

A szertartás, ami a Tóra 613 parancsolatának egyike – csak igen ritkán fordul elő Izraelben.

Értékes lelet

A híres kikötőváros, Jaffa főutcájának feltárásakor az izraeli Régiségtani Intézetben dolgozó régészek az i.e. 7-6. századból származó, héber feliratos kőpecsétre bukkantak.

A pecséten az Ananja Ben-Smárjáhu név olvasható, ami arra utal, hogy e fontos lelet a judeai királyság időszakából származik.

Kémek a Vöröskeresztben

A Zsidó Világkongresszus nyilvánosságra hozta azokat a immár publikus, ám eddig az amerikai titkosszolgálat archívumaiban őrzött iratokat, melyek szerint a Nemzetközi Vöröskeresztet a II. világháború idején náci ügynökök irányították.

A dokumentumok szerint az amerikai titkosszolgálat arra gyanakodott, hogy „a Nemzetközi Vöröskereszt vezetőségében és munkatársai között olyan személyek is vannak, akik vagy német ügynökök vagy német ügynökök munkatársai, és akik a Nemzetközi Vöröskeresztet arra használják, hogy katonai információk birtokába jussanak és azokat továbbítsák.”

Vitás kapedliviselet

Egy houston-i (Texas állam) ortodox zsidó panaszt nyújtott be az ellen a bíró ellen, aki felszólította: távolítsa el fejéről a kapedlit, mielőtt polgári perben tanúskodna, mivel ellenkező esetben az esküdtekben az a benyomás alakulhatna ki, hogy vallási szaktekintély.

A bíró felszólítására Gil Fried valóban levette a kérdéses fejfedőt, mivel attól tartott, hogy ez kárára válhatna az alperesnek, akinek érdekében a bíróságon megjelent.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 12. szám – 2014. július 21.

 

Megszakítás