4. Egység 2. – 1990. december

Zsidó ünnepek – A Hásmóneus felkelés

A HÁSMÓNEUS-FELKELÉS
MÁKKÁBEUSOK KÖNYVE ALAPJÁN
Több mint 2100 évvel ezelőtt történtek azok az események, amelyeknek emlékére Chánuká ünnepét üljük. Ekkor lázadtak fel Júdea zsidó polgárai a hitüket és vallásukat kiirtással fenyegető szíriai görögök elnyomása ellen.
A szabadságharc élén Mátitjáhú modiini pap és öt fia állt ‑ akik közül a legbátrabb Jehúdá Mákkábi néven vált híressé ‑, s a zsidóság az ő vezetésükkel rázta le a betolakodók igáját, és kergette ki az országból Antiókhosz Epiphanész katonáit.
Most, Chánuká ünnepén, amikor Izrael élethalálharcot folytat az arab terrorizmussal, a diaszpóra zsidósága pedig az asszimiláció veszélyével küzd, érdemes felidézni a mákkábeusok küzdelmének néhány részletét. “Nincs szebb a hősiesség egész történetében vagy a vallások históriájában, mint az elbeszélés a maroknyi zsidó harcosról, akik készek voltak élni vagy dicső halált halni, hogy a kinyilatkoztatott igazság és a zsidó eszme ne vesszen el a zsidó világban” ‑ írja dr. J. H. Hertz, a brit birodalom egykori, magyar származású főrabbija.
Íme, néhány részlet a Mákkábeusok könyvének első négy fejezetéből, dr. Dercsényi Móric kissé archaikus fordításában (a helyesírást némileg a maihoz közelebb igazítva):
“Aztán írt a király (Antiochus) az ő egész birodalmának, hogy mindnyájan egyazon népbe tartoznak, és hogy mindenki elhagyja az ő külön törvényeit. Valamennyi nép elfogadta, ahogy a király parancsolta. Izráel fiai közül szintén soknak tetszett az ő bálványimádása, és áldoztak a bálványoknak, és megszentségtelenítették a szombatot…”
“Megint küldött a király írott parancsot követei útján Jeruzsálembe és Júdea többi városába, hogy kövessék az országuktól idegen hagyományokat, rekesszenek ki a templomból égőáldozatot, tömjénáldozatot és italáldozatot, szentségtelenítsék meg a szombatot meg az ünnepeket, fertőzzék meg a szentélyt és a szentségben élőket, építsenek pogány oltárokat, szent ligeteket, bálványokat, áldozzanak disznót és egyéb tisztátalan állatot. Felügyelőket is rendelt az egész nép fölé, és meghagyta Júdea városainak,
hogy áldozzanak amúgy, városról városra…”
“Bizony sokan sereglettek hozzájuk a népből, mind, aki elhagyta a törvényt. Gonoszságot míveltek az országban, és rejtekbe szorították Izráelt, hol csak megbújhatott…”
“Júdea városaiban körös-körül pogány oltárokat építettek, és a házak ajtajában és a tereken tömjéneztek. Ami törvénykönyvet találtak, elszaggatták és tűzbe vetették. Akinél a frigy könyvét meglelték, aki a törvényt követte, azt a király halálra ítélte…”
“De sokan meg is keményítették szívüket, hogy nem esznek tisztátalant. Készen voltak inkább a halálra, mintsem hogy megfertőzzék magukat amaz ételekkel, és megszegjék a szent frigyet, és meg is haltak. Nagy harag viharzott végig Izráelen…”
“Azokban a napokban támadt elé Mattathiász, János fia, ki Simeon fia volt vala, a jeruzsálemi Jojarib nemzetségből való pap. Modeinben lakott. Öt fia volt neki: János, melléknevezetre Gaddisz, Simon, más néven Thasszis, Júda, kit Mákkábinak ismertek, Eleázár vagy Havaran, Jonatán vagy Szapfusz. Látta Mattathiász a sok istengyalázást, ami Júdeában és Jeruzsálemben történt, és fölsóhajtott…”
“És megszaggatta ruháit Mattathiász, megszaggatták ruháikat fiai, zsákot öltöttek magukra, és gyászoltak keserűséggel…”
“Ám megjelentek a király emberei, a hithagyásra kényszerítők, Modein városában, hogy áldozzanak lakói. Sokan álltak melléjük Izráel fiai közül. Mattathiász és az ő fiai szorosan összezárkóztak. Beszéltek neki a király emberei, és így szóltak hozzá: “Elüljáró, hírneves, nagy ember vagy ebben a városban. Melletted fiaid meg testvéreid. Jöjj ide mindenkinél előbb, tedd meg, amit a király parancsol, ahogy megtette valamennyi nemzet, Júdea több fia, kivált, akik megmaradtak Jeruzsálemben: akkor barátjai közé fog sorolni a király téged és házad fiait, arany meg ezüst és tömérdek ajándék lesz kitüntetéstek.” Megfelelt nekik Mattathiász, így szólt hangos szóval: “Ha valamennyi népe birodalmának ráhallgat is a királyra, hogy ki-ki elszakadjon ősei vallásától, ha valamennyi rááll is az ő parancsolatjaira, én és az én fiaim és az én testvérem a mi őseink rendelése szerint fogunk járni. Isten őrizzen, hogy elhagyjuk a törvényt és a parancsolatokat! A király törvényére nem hallgatunk, vallásunktól mi el nem térünk, sem jobbra, sem balra.”
“Ki is kiáltotta a városban, kiáltó szóval: Aki buzgólkodik a törvényért, és állja a szövetséget, jöjjön utánam!”
“Aztán hozzájuk gyülekezett a jámborok gyülekezete, Izráel fiainak nagy csoportja, mind, aki szívesen követi a törvényt. Odavonult hozzájuk mind, aki elmenekült az üldözés elől, és segítségükre szolgált nekik. Sereget alkottak, és leverték a gonoszokat keserű mérgükben, le a törvénytagadókat zord haragjukban. A maradék elfutott az idegen néphez, hogy megmentse életét…”
“Hanem elközelgettek azok a napok, amikor Mattathiásznak meg kellett halnia…”
“Kiállott helyette fia, Júda, kit úgy hívtak: Mákkábi, a Pöröly. Vele együtt mind a testvére és mind, aki az ő apjához csatlakozott, s örömmel harcolták Izráel harcát…”
“Antiochus király, mikor meghallotta ezeket a híreket, felháborodott: parancsot küldött, és egybeterelte birodalma minden hadinépét szerfölött hatalmas sereggé…”
“Látta Júda és testvérei, hogy megsokasodtak a bajok, hogy a seregek az ő területekükön táboroznak, megtudták, mit parancsolt a király népük végső vesztére. Egyik is, másik is azt mondta a mellette állónak: “Gátoljuk meg népünk és szentélyünk kipusztítását!”
“Összegyűltek szent gyülekezetbe, hogy elkészüljenek a háborúra, és imádkozzanak és könyörögjenek irgalomért meg könyörületért…”
“Ezután Júda főembereket rendelt a nép fölé, minden ezres, százas, ötvenes, tízes csapat mellé egyet-egyet. Virradatra Júda és háromezer embere ott állt a síkon…”
“Júda megfúvatta a kürtöket. Összecsaptak: szétmorzsolódtak a pogányok a síkon, és futásnak eredtek…”
“Nagy szabadulás lőn aznap Izráelnek…”
“Júda és testvérei ekkor így szóltak: Íme, tönkrevertük ellenségeinket, menjünk föl, tisztítsuk meg és avassuk föl újra a szentélyt!”
“Rendbe is állt az egész sereg, és fölment Ción hegyére. Látták, szentélyük puszta, kietlen, az áldozati oltár fertőzet, a kapukat tűz hamvasztotta, az udvaron fölburjánzott a gaz, akár az erdőben vagy valamely hegyen, a melléktermek romokban hevernek. Megszaggatták ruhájukat, jajveszékelésre fakadtak, és hamut hintettek fejükre…”
“Kiválasztott feddhetetlen, tiszta papokat, kik a törvényért buzgólkodtak. Azok megtisztították a templomot, és elhordatták amaz undok fertőzet köveit tisztátalan helyre. Szereztek nyers köveket, mint az Írás kívánja, és új oltárt építettek, amilyen a régi volt. Megépítették az egész templomot, bensejét kijavították, és az udvarokat is fölavatták. Újonnan elkészítették a szent szereket. Aztán beállították a mécstartót a templomba, az égőáldozatnak, aztán a tömjénáldozatnak való oltárt, továbbá az asztalt. Áldoztak a tömjénáldozati oltáron, és meggyújtották a mécstartó mécseit. Tündökölt a templom. Az asztalra kiraktak kenyeret, és fölvonták a függönyöket. Tökéletes rendbe tettek mindent, úgy, amint akarták…”
“Feltetszett a kilencedik hónap huszonötödik napjának hajnala. Kiszlév hava volt ez… Akkor áldoztak először a törvény szerint az új égőáldozati oltáron, mely most készült. Ugyanabban a hónapban és ugyanazon a napon, amelyen megszentségtelenítették a pogányok, avatták föl újra énekkel, citerával, hárfával és kymbalonnal. Az egész nép arcra borult, imádkozott, és áldotta az eget, hogy jó végre segítette őket…”
“Nyolc napig tartott az oltár avatóünnepe, és örvendezve mutatták be égőáldozataikat és hálaadó hódolati áldozataikat. A templom homlokát fölékesítették aranykoszorúkkal és pajzsocskákkal. Felette nagy örömöt ült a nép, mert megszűnt a pogányság okozta szégyen. Elrendelték Júda és testvérei, az egész Izráel gyülekezete, hogy az oltáravatás napjait évről évre megülik a maga idejében, kiszlév 25. napjától számítva nyolc napon át, örömmel és vígsággal…”
  • Küldés emailben

Fejezetek