10. 📖 – XII. kötet Biblia, Zsidó jog és filozófia

Zsidó történelem – A Német Reformtól A Magyar Neológiáig

Köves Slomó

Zsidó történelem

 

A Német Reformtól A Magyar Neológiáig

A vallási szertartások reformja

A halk ima eltörlése

A szokás eredete

A Jeruzsálemi Szentély pusztulása után a bölcsek elrendelték egy adott imának, az úgynevezett 18 áldásnak, az ámidának a szövegét[1], amelyet a közösségben vagy egyedül mindenki halkan magában mond[2]. Annak idején nem mindenki számára állt rendelkezésre a megfogalmazott tizennyolc részből álló szöveg, és nem is mindenki ismerte azt kívülről. A bölcsek erre azt a megoldást terjesztették elő, hogy egy valaki, az úgynevezett שליח ציבור, a közösség küldöttje, mondja el hangosan az egész közösség előtt az imát, akik annak minden részére „ámen”-nel felelnek, és ez által olybá vétetik majd, mintha a közösség minden tagja elmondta volna azt[3].

Az imakönyvek elterjedése, és a zsidó liturgia fejlődése után, annak ellenére, hogy megmaradt az úgynevezett ámidá ismétlésnek a központi szerepe a közösségi imában[4], mégis mindenki, aki csak teheti, el kell, hogy mondja magában is az imát[5].

 

A felvetett változtatás és annak indoklása

A reformer párti gondolkodók a felvilágosodás és az európai keresztény kultúrához való hasonulás jegyében minden olyan szokást és gyakorlatot elutasítottak, amely a szemükben idejét múlt és primitív volt. A pompás és áhítatos imát pedig jobban szimbolizálja a keresztény liturgiához hasonló dallamokkal és zenével tűzdelt ima, mint a halk, magunkban mondott fohász[6].

 

Az ortodox álláspont

Az ortodox álláspont szerint az ámidá halk elrecitálása rabbinikus előírás, aminek eltörlése egy előírás súlyos megszegése lenne.

 

Az ima héber szövegének megváltoztatása, lefordítása

A szokás eredete

A Nagy gyülekezet által összeállított ima szövege hagyományosan héber, mivel ez a szent nyelv[7], a Tóra nyelve[8]. Márpedig az, aki változtat az ima bármely részletén, amit a Bölcsek meghagytak, annak imája nem talál meghallgattatásra[9]. Az ima szövege magában foglal olyan kívánságokat, mint a Messiás eljövetele, és a Szentély újbóli felépülése, ezek a gondolatok a zsidó vallás alaphittételeit is képezik[10].

 

A felvetett változtatás és annak indoklása

Helyesebb lenne az imát, egyrészt a tanulatlan emberek, a nők, és a gyermekek kedvéért a beszélt nyelvre lefordítani[11], hogy biztosan értsék a kimondott szöveget, másrészt pedig, hogy el lehessen kerülni az ima héber szövegének – a megértés hiányából fakadó – helytelen kiejtését. Hasonló módon ajánlott lenne az ima tartalmán változtatni és rövidíteni, ugyanis a túlságosan hosszú ima az áhitattól és a fohászkodótól veszi el az energiákat. Ki kéne cenzúrázni a Messiásról és a Szentföldre való visszatérésről szóló részleteket[12], mivel a környező népek befogadó magatartásának a megtagadása ez, illetve amúgy is értelmüket vesztették ezek az imák az által, hogy a zsidók több évszázados elnyomása a végéhez közeledik.

 

Az ortodox álláspont

Az ima szövegének héber nyelvezete kabbalisztikus okokból is nélkülözhetetlen, ugyanis a különböző misztikus áhítatok csak az eredeti héber szövegre illenek, ezen túl pedig a héber nyelv idegen nyelvre való cserélése, a héber elfelejtődéséhez és ezzel az asszimilációhoz vezetne.

A Messiásba vetett hit szó szerint értelmezendő, és mint ilyen hiába vagyunk tanúi a zsidók jogi helyzete javulásának, ezt nem értelmezhetjük úgy, mint a megváltás korának beköszöntét. A Messiásba vetett hit, a zsidóság alap hitelve, amit nem lehet politikai okból eltörölni[13].

 

Az orgona használatának bevezetése a szertartásba

Az eredeti gyakorlat

A Szentély lerombolása óta a zsidó szertartásban a sofár[14]-on kívül nincs szerepe semmilyen hangszernek. Az imában csak az emberi hang énekével szépítjük a szertartást.

 

A felvetett változtatás és annak indoklása

Az orgona használata szépen egészítené ki az áhítatos imát, és ugyanúgy, ahogy szokása az előimádkozónak szép énekkel dalolni az egész közösség előtt, hasonló módon ez is csak növelné az áhítatot[15]. A zene pedig amúgy is kedvessé teszi az imát az emberek számára[16].

Az orgona szombati használatának problematikájára megoldást jelenthet, hogy az orgonán nemzsidó művész játszik[17].

 

Az ortodox álláspont

Az orgona használatának fő (és egyben rejtett) célja a nemzsidó szokásokhoz való hasonulás[18], amely így akkor is tilos, ha más konkrét kivetnivaló nem is lenne vele[19]. További probléma az orgona használatával, hogy a Szentély pusztulása óta tilos a szentélyhez hasonló templomot építeni, valamint ahhoz hasonlóan az istentiszteleten hangszeren játszani. Márpedig a hangszerek zsinagógai használata a szentélybeli hangszerhasználatra emlékeztetne[20]. További probléma a szombat, ugyanis az orgona használata szombaton zsidó ember által szombatszegésnek számít[21], ezt pedig azzal sem lehet kiküszöbölni, ha nemzsidó művész játszik a hangszeren. Ugyanis annak ellenére, hogy a szombati munkatilalom nem kötelező a nemzsidókra, mégis tilos nemzsidót olyan munkavégzésre felkérni, ami zsidó ember számára tilos lenne[22].

 

 

A nők és férfiak közötti zsinagógai elválasztás eltörlése

Az eredeti gyakorlat

Évezredek óta a hagyományos zsidó közösségekben, gyülekezés házaiban szokás, hogy a nők és férfiak elkülönítve imádkoznak. A szokás eredete a II. Szentély idejére vezethető vissza. Ugyanis már a Misna[23] is említést tesz arról, hogy a Szentélyben a vízöntés[24] ünnepsége idején különválasztották a nőket a férfiaktól. Az elválasaztás célja pedig nem más, mint a szemérmetlenség elkerülése[25].

 

A felvetett változtatás és annak indoklása

A környező népek szokásához hasonlóan ajánlatosabb lenne a nők és férfiak közötti elválasztást eltörölni.

 

Az ortodox álláspont

A mechitza, a zsinagógai elválasztás szabálya már a Sulchán áruchban is említésre kerül. Az elválasztás oka pedig a könnyelmű viselkedés és a hátsó gondolatok kerülése az istentisztelet közben, a mai időkben sem vesztett aktualitásából.

 

A bimá előrehelyezése

Az eredeti gyakorlat

Az imaházakban hagyományosan középre helyezik a bimát, a tóraolvasó asztalt. Ennek az az oka, hogy az egész közösség tisztán hallhassa az imát és a Tórából felolvasott részt[26].

 

A felvetett változtatás és annak indoklása

A zsidó népnek törekednie kell arra, hogy hasonuljon a környező népek szokásaihoz. Már csak azért is fontos ez, mert így tud teljesülni a bibliai idézet[27]: „mert az a ti bölcsességetek és értelmetek a népek szemeiben, amelyek hallják mindezeket a törvényeket és mondják majd: Bizony bölcs és értelmes ez a nagy nemzet”.[28] A hasonulás része, hogy templomjainkat a keresztény templomokhoz hasonlóan rendezzük be, például úgy, hogy a bimát, a keresztény oltárhoz hasonlóan előre helyezzük.

 

Az ortodox álláspont

A „ti bölcsességetek és értelmetek a népek szemeiben” éppen attól érdemel tiszteletet, hogy a környező népek látják miként ragaszkodik a zsidóság hagyományaihoz, és nem hajlandó azokon semmiképp sem változtatni. A bimá helyének megváltoztatása kizárólag azt a célt szolgálná, hogy érdemet találjunk a népek fejeinek szemében, ez viszont egyáltalán nem lehet indok egy ősi zsidó szokás megváltoztatására, különösen ha az a Sulchán áruchban van lefektetve.[29]

 

 

Az esküvői baldachin, a chupá zsinagógában történő felállítása

Az eredeti gyakorlat

Ősrégi szokás az európai, askenáz zsidóság körében, hogy az esküvői baldachint a szabadég alatt állítják fel. A szokást Römo még a Sulchán áruchban is megemlíti[30] mondván, hogy ez jó szerencsét hozó jel arra, hogy „gyermekeik olyanok legyenek, mint az ég csillagai”.

A felvetett változtatás és annak indoklása

A környező népek mind a templomaik falai közt tartják az esküvői szertartást. Ez az előírás a Sulchán áruchban is csak mint Römo megjegyzése szerepel, tehát a szefárd zsidóságra eleve nem érvényes. Logikusabb is lenne a házasságkötést a templomban tartani, hiszen létezik megfelelőbb helyszín erre, mint az imaház szent színhelye.[31]

 

Az ortodox álláspont

A chupát szabad ég alatt kell, hogy felállítsuk, egyrészt mert nincs jogunk semmilyen bevett szokáson változtatni, különösen, ha az a Sulchán áruchban van lefektetve, és különösen ha a változtatás oka a népekhez való hasonulás, másrészt a Sulchán áruchban említett okon kívül még más logikus okai is vannak ennek a szokásnak.[32]

 

 

Chátám Szofer – a pozsonyi hadvezér

Első levele[33] a hamburgi Bét Din megkeresésére adott egyenes válasz, amelyet még azelőtt írt, hogy látta volna Libermann könyveit, és tudott volna az ott felhozott érvekre reagálni. Saját intuícióra mégis foglalkozik az ott felvetett témák egy részével, felismerve a bennük rejlő polémia lehetőségét. Levele elején a templom alkalmankénti nyitvatartását támadja. Feltérképezi a mindennapi ima történetét a zsidó hagyományban, majd beszél központi jelentőségéről. A leginkább kivetnivaló szerinte a szombati szertartás orgona használatában éppen a nemzsidó muzsikus alkalmazása:

„Mivel, hogy a nemzsidó művész nem a mi hitünket vallja, hát hogyan fog maghallgattatásra találni ez az ima? Hogyan lesz elrecitálva az Örökkévaló előtt a »Dicsérjétek az Örökkévalót, a mennyekből« (kezdetű) zsoltár[34], amely úgy végződik, hogy »Izrael fiainak, a népnek, amely közel áll hozzá«? Amikor a keresztény úgy hiszi, hogy »távol áll tőle«?”

Egyben elveti azt az érvelést, hogy a keresztény művész zsidó templomban való alkalmazása szép szimbóluma lenne a két nép közötti testvériességnek:

„Azok, akik kedveskedni próbálnak a népek felé, mondván »olyanok vagyunk, mint ti«, éppen ők azok, kik tüskét tesznek közénk és közéjük, azzal, hogy egy keresztényt fogadnak fel az imaházukba, az ott lévő orgonán való játszásra. Hogyan lehetséges, hogy az uralkodó keresztény ember szolgává váljon, és muzsikáljon a zsidók templomában… Kell, hogy tartsunk attól, nehogy azt mondják a népek: »Gúnyt űznek belőlünk ezek a zsidók?«”[35].

A levél egy komoly hányada a száműzetés és a megváltás témájával foglalkozik. Schreiber rabbi elveti azt az érvelést, miszerint a megváltásra irányuló imák érvényüket vesztettek lennének, mivel hogy a zsidókat befogadó népek toleránsakká és befogadókká váltak a zsidókkal szemben. Schreiber rabbi, a hagyományos zsidó vallásfilozófiai álláspontnak megfelelően a száműzetést nem fizikai, hanem spirituális állapotnak tekinti, amelyben a zsidók diaszpórában való léte egy „hallucinált állapot”, és a megváltás új szellemi szférát fog elhozni. Éppen ezért a zsidó népet érintő pozitív változások, mindenképp „igaz uralkodók könyörületes tettei”, de semennyire sem érintik a megváltás valódi fogalmát, amely teljes mértékben spirituális jellegű.

Ugyanebben az időszakban a pozsonyi rabbi hasonló stílusú, nem hivatalos hangvételű levelet ír Triest rabbijának. A levélben leírja az újításokkal szembeni érveit, részletezi Chorin megromlott személyét, majd félig elmélkedve félig elhatározva a következőket írja:

„Ha sorsuk [mármint a reformerek sorsa] a mi fennhatóságunkra lenne bízva, akkor úgy vélném, ki kellene őket zárnunk határainkból. Leányaink nem adatnának fiaiknak, és fiaink nem vennék el leányaikat, nehogy maguk után vonják őket. És lenne közösségük olyan, mint Cádok és Bájtusz közössége, ők lennének a magukéval, mi pedig a magunkéval. Mindezt, mint elméleti háláchikus véleményt mondom, nem mint gyakorlatit. Hiszen nincs felhatalmazásunk a király hatóságától erre[36], és e nélkül szavaink mit sem érnek.”

Valójában a konzervatív-ortodox oldal már a kezdetektől fogva sem pártolta az emancipációt, mivel abban az asszimiláció veszélyét látta. Jól jellemzik ezt a felfogást a pozsonyi Schreiber Mózes gondolatai a kérdésről[37]:

„Két fajta száműzetés van. Az első az amikor a népek megnehezítik a zsidó nép sorsát, íme ezek a nehézségek a Tóra és Isten szolgálatának elhanyagolásához vezethet. Van azonban egy fordított tragédia is, mégpedig ha a hatalom szabadságot ad a zsidó népnek és felemeli őket, és a közelébe veszi őket… ez még nagyobb baj, mint az első, mert ebben az esetben a zsidók minden célja az lesz, hogy a hatalom letéteményeseihez kerüljenek közel, és ezért az ő szokásaikat fogják követni, és saját akaratukból elhagyják a Tórát és a parancsolatokat…”. [38]

 

A nagymihályi rendeletek

A szöveg jól jellemzi a rabbinikus responsum irodalom szinte kizárólag idézetekben beszélő, nyelvi fordulatokban gazdag stílusát. A szöveg pontos magyarnyelvű fordítását én közlöm először[39].

A Tóra azt írja: „Őrnek tettelek meg Izrael háza számára, mikor azt mondom a gonosznak: meg kell halnod, de vérét kezedtől fogom követelni, mert nem intetted meg és nem beszéltél, elintve a gonosz útjától”[40]. „Elbotlanak egymásban”[41] – úgy értelmezik[42] ezt áldott emlékű Bölcseink, hogy valójában „egymás bűneiben…” botlanak el. „Törvénybe száll népének véneivel és nagyjaival”[43] – ezt pedig úgy értelmezik[44] áldott emlékű Bölcseink, hogy „népének véneivel, akik nem figyelmeztették népük nagyjait”[45]. „Bűnük a ti fejeiteken van… Izrael bűnei, bírái fejeinek felelősége.”[46] „Átkozott, aki nem tartja fenn…”[47] – A Jeruzsálemi Talmud ezt úgy értelmezi, hogy mindaz aki „tanulta és tanította, megtartotta és megcselekedte, azonban lehetősége volt »fenntartani« és »nem tartotta fenn«, az még átkozottnak vétetik”[48].

Ha pedig ennyire óva intett a Tóra egyetlen ember egyetlen bűnének esetén, akkor hát egy olyan bűn esetében, amely a Tóra általános pusztulásához, és erkölcstelenséghez vezet, különösen hogy a zsidó nép sokaságát érinti, a kál vechomer[49] elve alapján pláne hogy sokkal inkább tilos a „poggyásznál rejtőzni”[50], és „kezünket a tálba dugni”[51]. Hanem mindenki, aki az igazság tiszteletét hordozza a szívén, „övezze fel férfiként ágyékát”[52] és „övezze fel derekát”[53], és szóljon: „Aki az Örökkévalóé és az Ő Tórájáé, ide hozzám”[54]! („…És odagyülekeztek hozzá Lévi minden fiai.” – Ők azok – mondja a Midrás[55] – akiknek valóban az az akaratuk, hogy Istenhez vezessék[56] az Ő gyermekeit. Hát kik lennének ők? Azok, akik isten szeretetéért teszik és mondják: „atyjáról és anyjáról: Nem láttam. Testvéreit nem ismerte, és gyermekeiről nem tudott”[57].) Meg kell erősíteni a Tóra repedezéseit, és körbe kell keríteni romjait, nehogy ismét felülkerekedjen a törvényszegés. Ezért tartottuk kötelességünknek ezt a dolgot. (Hiszen látjuk, hogy nagy bűneink miatt[58] azokat az időket éljük, amikor újak, akik csak az imént jöttek[59], és a régiek az újakkal együtt, akik a szőlőket pusztítják[60], Isten szőlőjét. Szemérmetlenség tört be Izraelbe[61], betörték és áthágták a törvényt, úgy hogy ismerik urukat, és mégis ellene fordulnak. Idegen oltárokat építettek, és építenek maguknak[62], hogy elpusztítsák, felcseréljék és megváltoztassák a gyülekezet házának[63] formáját: A torony építésével, a bima[64] elhelyezésével, a nőket és férfiakat elválasztó mechicá [elmozdításával], a chupá [zsinagógán belüli] felállításával, az előimádkozó öltözékének megváltoztatásával, és azokkal az ifjakkal, akik úgy közismertek, mint megzavarodottak, és a zsinagógák szokásainak, az imák dallamának [megváltoztatásával], amelyek elterjedtek az egész zsidó nép diaszpórájában, ősidők óta.

A rossz ösztön és annak küldöttjei, a rossz angyalok delegátusa szemmel láthatóan nem mást célzott meg, mint hasonulni, illeszkedni és keveredni a világ népeinek vallási szokásaival, meggyengítve és kiirtva – Isten ments! – a zsidó vallást. Mint, ahogyan azt látjuk több helyen is, milyenek voltak, és mostanra tíz fokkal hátra zuhantak[65].

(Teszik ezt dicsőséges szemeinek bosszantására[66], hiszen a Tóra több tilalommal is figyelmeztet bennünket, hogy „törvényeik szerint ne járjatok”[67], illetve „őrizkedjél, hogy tőrbe ne juss őket követvén… ahogyan szolgálták”[68]. Ezáltal pedig az egész Tóra megtartása kerül veszélybe. És ez az utóbbi a legsúlyosabb[69] azok közül, amelyeket bevezettek maguk között, mégpedig hogy ne említtessék Izrael neve és nyelve többé[70]. Jaj azoknak a szemeknek, az értelem szemeinek, amelyek azt látják, hogyan terjed ez a fertőző lepra több környező országban is – minek is soroljuk őket név szerint. Szívem, szívem [megszakad] elesettjein[71], hiszen Előtte tűz emészt, és utána láng lobbant, mint Éden kertje előtte az ország, és utána sivatag, puszta van[72], amely mint tűz emésztette fel és pusztította ki a Tóra és istenfélelem alapjait. Hova jutottunk a mi országunkban is több helyen, és hová juthatunk még?)

Nem is maradt nekünk más eszközünk felébreszteni és lelkesíteni az Örökkévaló népének szívét, mint a Tóra, amit a prédikációkban hallanak, és azt is a rossz ösztön kezére adjuk? Azáltal, hogy felöltöztetjük nemzsidó ruhákba, és a védőügyvédből támadót tegyünk. Isten óvjon minket ettől!

Evett, megtörölte száját és mondja: nem cselekedtem jogtalanságot[73]. Így hát sokan a népből, az igazak közül is fennakadnak a kivetett hálókban, és azt mondják a gonosznak: „Igaz vagy”[74].

A Tóra figyelmeztet ez ellen [és az egyiptomi száműzetésnél is azt mondja] „ott… néppé lett[75]”, amit érts úgy, hogy Izrael fiai ott is kitűntek [vagyis megőrizték hagyományaikat][76]. Egyiptomban ez volt az egyedüli dolog, amely megőrizte őket, hogy ne vesszenek el végleg a népek között[77].

A Tóra pedig kikiáltja: „elkülönítettelek benneteket a népektől” [78], és ez „olyan nép, mely egyedül lakik”[79], amelyet a Tárgum Jonatán úgy értelmez[80], hogy „a népek szokásait nem beszélik”.

[És az is írva van vészes előrejelzésként, hogy] „összevegyültek a nemzetekkel s eltanulták tetteiket”[81]. (Nehogy felkeljen egy új nemzedék, a születendő fiak[82] – és ha most restellünk – azt fogják mondani, hogy igazak engedték meg a dolgot[83].) Így hát kötelességünk vastollal meg ólommal[84] bevésni, az eljövendő nemzedékek emlékezetébe mindazokat a dolgokat, amelyek itt írva vannak:

  1. §. Tilos idegen nyelven prédikálni, vagy prédikációt hallgatni. Minden zsidó köteles elhagyni a zsinagógát, ha egy rabbi vagy szónok idegen nyelven prédikál benne. A templomban csak a helyi hithű zsidók nyelvén lehet beszédet tartani.
  2. §. Tilos olyan zsinagógába lépni, ahol nem középen van a Tóra-olvasó asztal.
  3. §. Tilos a zsinagógára tornyot építeni.
  4. §. Az előimádkozóknak vagy a kántoroknak tilos olyan ruházatot viselniük, amelyek más vallások szokásait utánozzák.
  5. §. Tilos a férfiak helyét és a női karzatot olyan válaszfallal ellátni, amelyen át a férfiak a nőket láthatják: csakis úgy lehet elválasztani a férfiakat és a nőket, ahogyan ősidők óta szokás. Az olyan zsinagógába, amelyben át lehet látni a válaszfalon, tilos belépni.
  6. §. Tilos kórus imáját hallgatni, pláne kórussal együtt imádkozni vagy áment mondani az ilyen imára. Még ha kényszerül is erre, akkor is csak üljön és hallgasson…
  7. §. Tilos belépni az olyan zsinagógába, amelyet kórustemplomnak hívnak, mert az hitetlenek gyülekezete. Ahogy az a Talmudban áll (Sábát 116a.): „Azt mondta Tárfon rabbi… még ha egy gyilkos fut is utána, hogy megölje, vagy kígyó kerülgeti, hogy megmérgezze, inkább meneküljön a bálványimádók templomába, mint ezeknek [az eretnekeknek] a házába…”.
  8. §. Tilos a zsinagógában esküvőt tartani, csakis a szabad ég alatt szabad.
  9. §. Tilos megváltoztatni bármely zsidó szokást vagy zsinagógai hagyományt, melyek atyáinktól és atyáink atyaitól maradtak ránk.

Az ilyen zsinagógákba való belépés tilalma, egyaránt vonatkozik szombatra és ünnepnapra, ros hásánára és jom kipurra. Még akkor is, ha emiatt arra kényszerül, hogy egyedül imádkozzon.

[Mindezeket a rendeleteket azért hoztuk,] hogy megerősítsük a szent Tóra tartását az Örökkévaló népe közt. Mindazok közt, akiknek szívük közel van Istenhez, és Ábrahám parazsa lángol még a keblükben. Azért, hogy mindezek megtudják mindenfajta kétség híján, hogy az összes szokása és hagyománya Izrael népének a szent hegyekben alapszik[85], és a világ magaslatán áll[86].

Ki lenne olyan fontos és olyan nagyra becsült ebben az árva nemzedékben, hogy változtasson mindazon, ami már be lett vezetve. Hát nem meg mondták áldott emlékű bölcseink[87]: „Ha elődeink olyanok voltak, mint az angyalok, akkor mi emberek vagyunk, de ha elődeink voltak olyanok, mint az emberek, akkor mi mintha szamarak lennénk. De nem olyan szamarak, mint amilyen Pinchász ben Jáir szamara[88] volt…”[89].

Így hát, egyrészt ha vétkesek csábítanak, ne engedj[90], másrészt pedig fontos hogy megtudják: minden változtatás, amelyet bevezetnek a zsidó nép szokásain, hogy hasonuljanak ahhoz, ahogy mások szolgálnak, az több tilalom megszegésével egyenlő, és felér a disznóhús evésével, mennyiségben és minőségben egyaránt. Mennyiségben azért, mert a disznóhús evés tilalma az csak egy tilalom, a szokások hasonulás céljából hozott változtatásai pedig több tilalom megszegését is magukban foglalják. Minőségben pedig azért, mert ezek a tilalmak a bálványimádás osztályát súrolják, és elképelhető, hogy abba a kategóriába tartoznak, amiért az embernek az életét kell áldozni, mintsem, hogy megszegje őket[91].

Valójában a dolog súlyossága miatt helyénvaló lenne kiközösítést és átkot kilátásba helyezni, a kígyó mérgével, amelyre nincs gyógyulás. Mi azonban [mégsem tesszük ezt] ugyanis felhívásunk az Örökkévaló népének szól, akik hisznek az Ő Tórájában, és be is kívánják azt tartani, csak hogy közülük is egy páran lényegtelennek vélték ezeket a dolgokat, és jóhiszeműen úgy gondolták, hogy nem érdemes ezek miatt megosztani a szíveket, vagy pláne civakodásba keveredni. (Most azonban már ők is tudni fogják, hogy ezek a dolgok a Tóra lényegi pontjaiba tartoznak, és [megszegésük] a bálványimádás kategóriáját súrolja. Továbbá a nyelv megváltoztatása egyike annak a tizennyolc dolognak, amiért életünket kell, hogy áldozzuk, és még ha maga Elijáhu próféta maga is jönne, hogy érvénytelenítse, akkor sem lenne szabad elfogadnunk[92].

Nagy tanítónk, Izrael mestere nemzedékünkben – az utolsó nemzedékben – a diaszpóra fénye, az áldott emlékű, urunk, mesterünk és tanítónk, a Chátám Szofer című könyv szerzője azt hagyta meg közösségének[93], hogy ne legyen nekünk olyan prédikátorunk, aki az idegen népek nyelvén tart beszédet, hanem „csakis olyan, aki [úgy beszél] ahogy tőlem hallottátok.” Azt tanította továbbá a ChosenMmispáthoz írt responsumának 197-ik pontjában, a következő szavakkal, hogy „ne legyen olyan, mint az, aki idegenné válik az idegen nyelv által[94]. Az ilyentől tilos Tórát tanulni, mert olyan ez, mint aki ásérá fát állít a templomban.”

Mostantól pedig tudni fogják erről való vélekedésünket.)

Mindezt, pedig nagy nyilvánosság előtt tesszük, nagy bölcsek értekezlete és tanácskozása után, azért hogy minden fülhöz eljusson, és hogy többé ne legyen szükséges különböző helyeken élő istenfélőknek, leveleikkel különböző rabbikat zaklatniuk ahhoz, hogy megtudják, miként cselekedjenek a fenti dolgokban.

Mindezek az óvintézkedések – melyek arra intenek, hogy ne hasonuljunk hozzájuk, és ne viseljük az ő szokásaikat, és ne járjunk az ő modorukban – csak arra vonatkoznak, ami a vallással és a hittel kapcsolatos. A mi hitünk és vallásunk ugyanis nagyon távol esik az összes többi vallástól, hiszen szent Tóránk parancsolatainak száma 613, amely mind nem kötelező a világ népeire. De a vallás kötelezettségeit leszámítva, kötelességünk – a Tóra, a Próféták könyvei és a Szentiratok alapján egyaránt – hogy tiszteletben tartsuk őket, és a velük való békére törekedjünk.

A Tóra arra tanít[95], hogy „ne utáld az egyiptomit, mert idegen voltál az ő országában”. Erről pedig áldott emlékű bölcseink azt tanítják, hogy „abba a forrásba, ahonnan vizet ittál, ne dobjál követ!”[96]. A mi esetünkben pedig sokkal inkább így van ez. Hiszen ha az egyiptomiakról arra utasít a Tóra – amelynek útjai a kellemesség útjai[97] – hogy mivel a nehéz időkben vendégül láttak „ne utáljad őket”, annak ellenére, hogy ők kihasználták a zsidókat a saját érdekükben, és nagy kínjai voltak általuk a zsidó népnek, miként írva van: „És mondta az Örökkévaló; Bizony láttam nyomorát népemnek”[98], valamint „és felszállt kiáltásuk Istenhez a munkától”[99]. Sokkal inkább kötelességünk a Tóra parancsából óvakodni a hálátlanságtól, azokkal a népekkel szemben, akik között lakunk és könyörületük árnyékában élünk, megélhetésünket biztosítják, egyenes, igaz és irgalmas emberek, békességben élnek velünk, és a legkisebb mértékben sem korlátoznak bennünket vallásunk és a Tóra megtartásában. Az pedig, aki nem eszerint cselekszik, kell, hogy tartson Salamon király átkától: „Aki rosszat fizet jóért, nem mozdul el házából a baj”[100]. Prófétáink is arra utasítanak, hogy „keressétek azon város békéjét”[101]. A Szentiratokban pedig az áll: „Én azt mondom: a király parancsát őrizd meg”[102], illetve „Féljed az Örökkévalót, fiam, és a királyt”[103].

Ez az, ami kezünk alól kikerült a lent szignált aláírásokkal. A vallás alapján vitattuk és tárgyaltuk meg ezeket az egyértelmű dolgokat, a szent Tóra alapján, mindenféle másítás nélkül.

Ehhez adtuk aláírásunkat itt Nagymihály szent közösségében – Épüljön fel városunk minél hamarabb[104] –, 5626. év Vájislách szakasz[105] hetének keddi napján[106].

Itt a dokumentum aláírói következnek.

 

 

A neológ oldal

„Az orthodoxizmus ismérvei” írás, az Izraelita Közlöny[107] hasábjain[108]:

A kassai kisebbség követelése a tizenhat rabbi és nyolc rabbisegéd által Nagymihályban határozattá emelt nyilatkozatára támaszkodik, mely azonban a legmerészebb önkény kifolyásának tekinthető, s mely különben is lényegre és alakra nézve vallásunk elveivel is homlokegyenest ellentétben áll… Föl tehát ti ájtatos és fölvilágosodott férfiak, kik az igével és eszközökkel rendelkeztek, a vallás palládiumát és a fölvilágosodást védeni, bizonyítsátok be az úgynevezett ortodoxoknak az igazság és a tudomány meggyőző erejével, hogy nem a vallás értelmében, még kevésbé a Talmud rabbinusi zsidóság szellemében cselekszenek, melyet képviselni vélnek…

A korabeli ismeretlen szerző tollából papírra vetett Az országos zsidó congressus és titkos ellenei című, nagy érzelmekkel megtöltött könyvecske stílusa is jól jellemzi a neológia reagálásának tartalmát.

Titeket kedves hitrokonaink arra kérünk és intünk: Ne ámítassátok magatokat hamis állítások által, ne higgyetek ama rémhíreknek, mintha vallásunkat veszély fenyegetné, mely nem is létezik, ne hallgassatok ama édes csalogatásokra, melyek utakra akarnak benneteket ragadni, hol csak saját önjavatok ellen munkálkodhattok. Gondoljatok gyermekeitek jövőjére, mely most kezeitekbe van letéve, melyet biztos alapra fektethettek, vagy közönyösségtök vagy hiszékönységtök által hosszú időre tönkre tehettek. Kinek részére dől majd végleg a harc, nem lehet kétséges: „az igazság fenn fog állani, de a hazugság megsemmisül”. És a tudomány, a rend végre mégis diadaloskodni fog az elbutítás s a ziláltság felett. Mikor? Csak idő kérdése lehet. Ezt jól érzik az „óhitű” homálydiak, tudják: hogy az óra kong, s idejük lejáróban van; azért ama utolsó, beteges erőlködés, melytől nem is győzelmet, de legalább bukásuk elpalástolását, életük tán még néhány évig tengését remélik. Azért folyamodnak ők a leghitványabb eszközökhöz, és nem átallják a legaljasabb módon kizsákmányolni vallásos érzéseiteket, meleg hitszereteteket, a midőn benneteket, mint a kisgyermekeket, rémekkel ijesztgetnek, miket maguk alkottak, midőn országszerte riasztgatnak, hogy a vallás veszélyben van, míg csupán ők és leálcázott fondorlataik forognak veszélyben…

„Ha minket kérdene valakit, mi által készíthetik elé magok a zsidók a leghathatósabban teljes emancipációjukat? Azt felelnőnk „alkalmas reformok által”….” – írja Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban[109] Fábián Gábor cikkére reagálva. Ő és társai a politikai emancipáció első feltételéül a társadalmi emancipációt, annak feltételéül pedig a vallásreformot követelték.[110]

„A jelenkor európai hatalmai s bölcs kormányaik nagyobb részint Messiásainká lettek: de hogy ezek egészen Messiásaink legyenek… szükséges, hogy a józan ész szabályival homlokegyenest ellenkező mindennemű felszínségeinket szétromboljuk…”. Rosenthal, 1841 24. l.

[1] A hagyomány szerint a Nagy Gyülekezet (i. e. 4. század) vezette be, majd a jáv­nei Szánhedrin (i. sz. 1. század) szövegezte meg ismét, és rendelte el a Tizennyolc áldás (Smone eszré) napi elmondását. Az élet minden területét felöleli, beleértve a Messiás által történő megváltásért való könyörgést is. Lásd Talmud, Bö­rá­chot 28b. Az ima magyarnyelű fordítását lásd Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány: Sámuel imája (Budapest, 1996) 57–69. l.

[2] Maimonidész: Misne Torá, A szeretet könyve, Az ima és a kohénok áldásának szabályai 9:2–3.

[3] Lásd Talmud, Szukká 38b. Lásd még Talmud, Ros hásáná 33b, 34b illetve Bét Joszéf, Orách chájim 124.

[4] Lásd Sulchán áruch, Orách chájim 124:1.

[5] Lásd Uo. 232: 1., Misná berurá uo.

[6] Lásd Libermann hivatkozásait az Or nogában (9–13. l.), ahol kifejezett (itt is említett) talmudi forrásokra, és Ávrahám ben háRámbám levelére építi a halk ima eltörlése mellett szóló érvelését.

[7] A Bibliából (2Királyok 18:26.) tudjuk, hogy az első jeruzsálemi szentély lerombolásáig (i. e. 423) a zsidó nép csak héberül beszélt, de ezek után is a héber maradt a szent nyelv. Erről lásd Köves-Oberlander, 2004A.

[8] Misne Torá, A szeretet könyve, Az ima és a kohénok áldásának szabályai 1:4.

[9] Talmud, Böráchot 40b: „Az, aki változtat az áldások – a Bölcsek által meghagyott – rendjén nem tesz eleget kötelességének.”

[10] Lásd Tizenhárom hitágazat, a zsidó hit legfontosabb alapelveinek Maimo­ni­dész Misná-magyarázata alapján (Szánhedrin 10. fejezet) írott összefoglalása Sámuel imája: 103. l.; szerzője ismeretlen. A tételek három részre oszthatók: 1. az egyistenhit ismérvei és kritériumai, 2. a Tóra hitelessége, 3. az ember felelőssége, illetve a jutalom és büntetés alapelvei. A 12. tétel a Messiás eljöveteléről biztosítja a hívőket. Ebben hiszünk: ha késlekedik is, „naponta várjuk eljövetelét”.

[11] Önmagában ez a felvetés már a reformista meggondolások előtt is felmerült lásd Mágál Tov: 104. l., ahol beszámol arról, ahogy Chájim Joszéf Dávid Azulay rabbi (1724–1807, közismert nevén Chid”á) utazásai folytán a francia Avignon városában egy női zsinagógára talált, ahol az előimádkozó franciául tartotta a szertartást.

[12] Lásd Or nogá 24. l., ahol a Talmud (Kötubot 111a.) „Három esküvel eskette meg az Örökkévaló a zsidó népet…” – mondására akarja alapozni, azt hogy nem ajánlatos a Messiás eljöveteléért imádkozni. Ennél szélsőségesebb megfogalmazást találunk Korn Fülöp az első magyar imakönyvhöz (Jiszráél könyörgései, Pozsony 1841) írt előszavában: „Imáink… ha vannak is olyanok, ahol a Palaestinába való költözésünkről van a szó – mostani szelíd kormányunk alatti üdvös helyzetünkben, csak így tartatnak még fen, mint azon gyászidő szomorú emlékei, melyben a letiportatott hontalan zsidó csak Kanaanjában vélte nyughelyét találhatni”.

[13] A Chátám Szofer érvelése (Éle divré hábrit 9. l.): „Íme mi a pusztulás rabjai vagyunk, de az Örökkévaló nagy könyörületével szétszórt bennünket, és kegyelmes királyok és vezérek kezébe adott minket… ezzel együtt semmi kivetnivaló nincs abban, ha várjuk és kívánjuk visszatérésünket atyáink földjére… nem is ítélték ezt meg soha rosszul a hatalmak, ám lehet, hogy ezek az emberek nem várják, vagy nem is hisznek prófétáink szavaiban, azaz a harmadik szentély és a Messiás eljövetelét illetően…”.

[14] A ros hásáná (újév) ünnepén kosszarv hangszer. Eredetét lásd 3Mózes 23:24.; 4Mózes 29:1.

[15] Or nogá: Sem Tov Számon, Leghorn (Olaszország) „főrabbijá”-nak fejtegetése.

[16] Lásd Or nogá 15–16. l.: „Mi által emelkedne fel a lélek az anyagiból Teremtője felé, ha nem a muzsika és az énekszó által?…”.

[17] A következő bekezdésben felvetett problémára egyes reformisták azt a magyarázatot hozták fel, hogy rabbinikus tilalmak megszegését egy micva teljesítésének okán megengedték bölcseink. (Sulchán áruch, Orách Chájim 307:5)

[18] Amely tilos miként írva van (3Mózes 18:3): „…törvényeik szerint ne járjatok”. Lásd Szifri Ácháré mot 9:13.

[19] Erre a vádra általánosságban a reformer oldal azt hozza fel, hogy a „…tör­vénye­ik szerint ne járjatok” a Máhári”k (Joszef Kolon rabbi; 1420-1480; Olaszország) meghatározása szerint (Bét Joszéf, Jore déá 178) csak olyan szokásokra vonatkozik, amelyeket nem lehet tiszta logikával magyarázni.

[20] Chátám Szofer érvelése (Uo. 10. l.): „Bölcseink nem rendelték el a hangszerek használatát az imában, annak ellenére, hogy hangszerekkel muzsikáltak a Szentélyben… ebből ismét azt láthatjuk, hogy azóta hogy elpusztult a Szentély nincs igazi öröm Őelőtte…”.

[21] Sulchán áruch, Orách chájim 338:1.

[22] Misné Torá: Az idők könyve, A szombat szabályai 6:1: „Tilos szólnunk egy nemzsidónak, hogy végezzen helyettünk valamilyen munkát szombaton, noha nekik nem parancsoltatott meg a szombat megtartása. Ez még arra is érvényes, ha az utasítást még a szombat előtt közölnénk velük, és ha a munkájuk eredményére csak szombat után tartunk igényt. Ez a rendelkezés rabbinikus tilalom, amelyet azért léptettek életbe, hogy az emberek nehogy könnyedén vegyék a szombatot, és végül maguk végezzék el a tiltott munkát.”

[23] Talmud, Szukká 51a.

[24] A Sátoros-ünnep idején rendezett táncos ünnepség.

[25] Talmud, Szukká uo.

[26] Lásd Misne Torá: Az ima szabáyai 11:3.; Sulchán áruch, Orách chájim 150:5.; Talmud, Szukká 51b.

[27] 5Mózes 4:6.

[28] Lásd Schleisinger, 1859: 5. l.

[29] Lásd Lipmann, 1843.

[30] Even háezer 61:1.

[31] Lásd Schleisinger, 1859: 18–19. l.

[32] Lásd Uo. 19–29. l., ahol hét különböző szempontból kifejti, hogy miért lényeges a Chupát a szabad ég alá állítani: Az Írott tan, a Sulchán áruch, a világi és vallásos etika, a természettudomány, az asztrológia, a lélektan és a filozófia alapján.

[33] Éle divré hábrit 6. l.

[34] Zsoltárok 148.

[35] Ez a rész cenzúrázva lett a hamburgi kiadványból, de megtalálható a Chátám Szofer 6:84-ben.

[36] Az úgynevezett chéremre – kiközösítésre, a hatóságok által elismert joga volt az európai közösségek rabbijainak. Ezt a jogot a 18. század végén több országban is megszüntették. Többek közt erre is célozhatott Schreiber rabbi.

[37] Drásot ChátáSz 1:500. l.

[38] Ehhez hasonlót lásd még Napóleon megítélésében az orosz haszid rabbik között rabbi Snéur Zálmen és fia Dov Ber chábád rebbék levelezésében – Igrot kodes I. (1980, New York) 150–151. l.; 237–247. l. Lásd még Oberlander Báruch rabbi írását Heerot Ubiurim folyóirat 616. szám 48–55. l.; 621. szám 27–32. l. (1992, New York); Lásd még Schön Dávid: Istenkeresők a Kárpátok alatt a chaszidizmus regénye. Új Kelet, Tel Aviv, 1964. (Ez a könyv habár regényes formában íródott nagyon sok valódi tényállítást tartalmaz, egy példa erre a Teitelbaum rebbék ellenkezése az ortodoxiához való csatlakozással szemben [129. l.], ami bizonytott tény.)

[39] Az alábbi lábjegyzetekben a forrásokkal és a megértést itt-ott megkönnyítő magyarázatokkal egészítettem ki a szöveget. A szövegben használt hagyományos zárójelek az eredeti szöveg zárójelei, a szögletes zárójelek pedig a saját kiegészítéseim.

[40] Kisebb nagyobb szórendi különbségekkel: Jechezkél 3:17-18.

[41] 3Mózes 26:37.: „Elbotlanak egymásban, mint a kard előtt, bár nincs üldöző; és nem lesz megállástok ellenségeitek előtt.”

[42] Talmud, Szánhedrin 27b

[43] Jesájá 3:14.

[44] Talmud, Sábát 55a.

[45] Vagyis azért bünteti a rabbikat („véneket”), mert azok nem intették óvá nemzedékük vezetőit.

[46] Szifri, 5Mózes 13. bek.

[47] 5Mózes 27:26. A teljes idézet: „Átkozott, aki nem tartja fenn a tannak szavait, hogy megtegye azokat! És mondja az egész nép: Ámen!”

[48] Jeruzsálemi Talmud, Szotá 7:4. (21a). Érdekes, hogy más forrásokban „Tán­chu­má rabbinak” ez a mondása kiegészül egyes elemekkel. Például a Midrás rábá­ban (3Mózes 25:1.): „lehetősége volt figyelmeztetni és figyelmeztetett”.

[49] A Szóbeli Tan egy következtetési típusa, amely a kevésbé súlyos eset elbírálásából a súlyosabb eset elbírálására következtet.

[50] A kifejezés jelentése a szerénység, álszerénység. Forrása: 1Sámuel 10:22. Ott Saul szerénységből való elrejtőzködéséről van szó, akkor, amikor Sámuel Izrael első királlyá választotta. A kifejezés értelmezéséről lásd még Rási uo.

[51] A kifejezés a lustaságot jelenti. Forrása: „Bedugta kezét a rest a tálba, még a szájához sem viszi vissza.” (Példabeszédek 19:24.; Kis eltéréssel: Uo. 26:15.)

[52] Lásd Jób 38:3.: „Övezd csak föl férfiként ágyékodat, hadd kérdelek, s te tudasd velem.”

[53] Lásd 1Királyok 18:46.: „Az Örökkévaló keze pedig volt Élijáhun: felövezte a derekát és futott Ácháb előtt egészen Jizreél felé.”

[54] Lásd 2Mózes 32:26.: „És megállt Mózes a tábor kapujában és mondta: Aki az Örökkévalóé, ide hozzám! És odagyülekeztek hozzá Lévi minden fiai.”

[55] Jálkut Simoni, 1Mózes, Vájécé

[56] A magyarázat a „vezetni” (ללוות) és a Lévi (לוי) héber szavak etimológiai hasonlóságára alapszik.

[57] Lásd 5Mózes 33:8–9.

[58] A kifejezés arra utal, hogy minden, ami a világon történik, az az isteni gondviselés keze munkája. Így hát, ha rossz dolgok történnek, akkor annak spirituális okát feltehetően rossz cselekedeteinkben kell keresnünk. Különösen nagy a nemzedék fejeinek felelőssége, akik akár egy kis bűn által is veszedelmet hozhatnak az egész népre. A Biblia több ilyen esetről is beszámol például Sámuel vagy a Királyok könyveiben.

[59] A kifejezés eredetileg az idegen istenekre vonatkozik („áldoznak a rossz szellemeknek, nem-isteneknek; isteneknek, melyeket nem ismertek, újaknak, melyek az imént jöttek” – 5Mózes 32:17.), de itt nyilvánvalóan mindenfajta – a régi hagyománytól eltérő – újítás elvetésére van vonatkoztatva.

[60] A kifejezés forrása Énekek éneke 2:15. Értelmezését lásd uo.

[61] Az eredetiben Debóra énekének (Bírák 5:3.) pontos idézése: בפרוע פרעות בישראל. A mondatnak több fajta fordítása van. Mi itt a legidevágóbbat idéztük.

[62] A kifejezés forrása a Talmud (pl.: Chágigá 22a; Zváchim 116b.) és olyasmit is jelent átvitt értelemben, mint a magyar „mindenki a maga ura”.

[63] Zsinagóga

[64] Tóraolvasó asztal

[65] Azaz lejjebb adtak a hagyományok és vallási parancsok megtartásában. A konkrét kifejezés 2Királyok 20:9-10-ből származik, ahol Jesájáhu próféta azt adja jelül Chizkijáhú királynak, hogy a Nap tíz fokkal vissza fog haladni pályáján.

[66] A kifejezés forrása: Jesájá 3:8.

[67] 3Mózes 18:3.

[68] 5Mózes 12:30. A teljes mondat: „őrizkedjél, hogy tőrbe ne juss őket követvén, miután kipusztultak előled, hogy ne keresd az isteneiket, mondván: Hogyan szolgálták ezek a népek az ő isteneiket? Úgy fogok tenni én is.”

[69] A kifejezés forrása: Jesájá 8:23.

[70] Vagyis a környező népek nyelvhasználatát szorgalmazzák a vallási szertartásokon. A kifejezés forrása Zsoltárok 83:5.: „Azt mondták: jertek, semmisítsük meg őket a nemzetek sorából, hogy többé ne említtessék Izrael neve!”

[71] Délutáni Imádságok Tisa BöÁv böjtnapján, Sámuel imája 130. l.

[72] A teljes idézet: „Előtte tűz emészt és utána láng lobbant, mint Éden kertje előtte az ország, és utána sivatag puszta, menekvés sem volt tőle.” (Joél 2:3.)

[73] Példabeszédek 30:20. Más szóval a figyelmeztetés hiányában az emberek elhihetik, hogy semmi kivetni való nincs az új szokások bevezetésével.

[74] Példabeszédek 24:24.

[75] 5Mózes 26:5.

[76] Hágádá

[77] A hagyomány szerint a zsidó nép három dolog miatt érdemelte ki az egyiptomi megváltást: nem változtatta meg öltözetét, nyelvét és zsidós hangzású neveit.

[78] 3Mózes 20:24.

[79] 4Mózes 23:9.

[80] Uo.

[81] Zsoltárok 106:35.

[82] Uo. 78:6.

[83] A kifejezés több helyen is szerepel a talmudikus irodalomban. Például: Talmud, Szánhedrin 82b.

[84] Jób 19:24.: „Vastollal meg ólommal örökre sziklába vésetnének be.”

[85] A kifejezés forrása: Zsoltárok 87:1.

[86] Talmud, Böráchot 6b: „Ezek azok a dolgok, amelyek a világ magaslatán állnak, és az emberek mégis semmibe veszik őket”.

[87] Talmud, Sábát 112b

[88] Talmud, Chulin 7a-b. A Talmud ott azt meséli Pinchász ben Jáirnak különleges szamaráról, hogy egy alkalommal, amikor olyan takarmánnyal akarták megetetni, amiből nem volt megadva a papi tized, akkor nem volt hajlandó enni. Kraus, 1993 180. l.

[89] Más szóval elődeinkhez mérten senkik vagyunk.

[90] Példabeszédek 1:10.

[91] A zsidó jog szerint minden parancsolat megtartása alól felment az életmentés kötelessége, három tilalom kivételével: az emberölés, a paráznaság és a bálványimádás. Ezeknél a tilalmaknál az ember inkább áldozza fel életét mintsem, hogy megszegje őket. Lásd Misné Torá, A tudás könyve A Tóra alapjainak szabályai 5:2. A magyar fordítást lásd Köves-Oberlander, 2002 104. l.

[92] A hagyományban Elijáhu (Illés) próféta sok esetben az abszolút autoritásként jelenik meg, akinek joga lenne például egy megoldatlan vitás kérdésben döntenie, stb. De erről a tizennyolc dologról azt mondja a Talmud (Ávodá zárá 36a.), hogy ha még maga Elijáhu is jönne, hogy érvénytelenítse azokat, akkor sem lenne szabad hatályon kívül helyezni őket.

[93] Végrendeletében. Lásd Széfer házikáron 119–123. l.

[94] מהלועזים בלע”ז Vagyis olyan, aki az idegen nyelv használatával tudatosan a kulturális identitás megváltoztatására törekszik.

[95] 5Mózes 23:8.

[96] Talmud, Bává kámá 92b. Más szóval ne légy hálátlan!

[97] Példabeszédek 3:17.

[98] 2Mózes 3:7.

[99] 2Mózes 2:23.

[100] Példabeszédek 17:13.

[101] Jeremiás 29:7.

[102] Kohelet 8:2.

[103] Példabeszédek 24:21.

[104] Rabbinikus szokás, hogy ha egy várost említenek, akkor mindig a יע”א („יבנה עירנו אמן!” – „Épüljön fel városunk mihamarabb!”) rövidítéssel megemlítik Jeruzsálemet, kívánva, hogy mihamarabb eljöjjön a messiás és felépüljön.

[105] Szokás a rabbinikus dokumentumokban a dátumot az aktuális tórai hetiszakasszal megjelölni.

[106] 5626. Kiszlév 3., ami a polgári naptárban az 1865. november 21-ének felel meg.

[107] Érdemes megjegyezni, hogy magyar nyelvű zsidó sajtó gyakorlatilag nem volt a nagymihályi gyűlés idején. Az első jelentős (korábban 1847-ben megjelent a Magyar Zsinagóga mindössze egy számban) magyar nyelvű zsidó (reformpárti) folyóirat a Magyar Izraelita 1861-ben indult és 1868-ig jelent meg, de 1861. szeptember 24. – 1862. január 9.; 1862. október 9. – november 9.; 1864. április – 1867. április között szünetelt. Ennek a lapnak a folytatása volt az Izraelita közlöny, ami egyszer megjelent 1866-ban, és megjelenése folytatódott 1868-tól. Erről részletes lásd Scheiber, 1993 32–38. l.

[108] 1868. április 17. 126. l.

[109] 1844. május 5.

[110] Erről lásd Silber, 1985 150–158. l.

  • Küldés emailben

Fejezetek