4. 📖 – VIII. kötet Biblia, Talmud, Chaszid filozófia

Zsidó jog és etika – Demokrácia

Zsidó jog és etika

Rabbi Menachem Mendel Krochmál

Demokrácia

 

Jogszabályok szekuláris kérdésekről

Mi jut legelőször az ember eszébe, ha meghallja azt a kifejezést, hogy „zsidó jogszabályok”? A legtöbb ember ilyenkor jellemző módon egyfajta vallási kontextuson belül kezd el gondolkodni, és olyasmik jutnak eszébe, mint a szombat megtartása; a kóser étrendi szabályok és azok tilalma bizonyos fajta emlősállatok, halak és szárnyasok fogyasztását illetően; a kapedli és a tálisz, azaz imasál viselése; és a többi.

Rendben van. De vajon találunk-e választ a zsidó jogon belül egy olyan alkotmányos kérdésre, hogy milyen jogai vannak egy kisebbségi csoportnak, amikor szembe találja magát egy olyan, a többségi társadalom által meghozott döntéssel, amely sérelmes az ő érdekeire nézve? Felmerülhet-e, még kevésbé feloldható-e, a fundamentális értékek nevében történő bírósági revízió foganatosításának lehetősége és a demokratikus teória többségi elvének elismerése közötti konfliktus a zsidó jog kontextusán belül? Foglalkozik-e a zsidó jog olyan „szekuláris” kérdésekkel, mint amilyen egy gyanúsított őrizetbe vétele, egy törvénytelen szerződés, a sztrájkjog vagy a gondatlanság mint kereseti alap károkozásnál?

Ezen a ponton az olvasó már nyilván érzi, hogy a válaszunk ezekre a kérdésekre: igen. Ám ez a válasz csak újabb kérdéseket vet fel: hogyan lehetséges az, hogy egy területét és államhatalmát vesztett jogrendszer nem csupán fennmaradt, de virágzik is? Honnét származtatják a zsidó jogi szaktekintélyek hagyományba ágyazott válaszaikat a látszólag újszerű, modern kori kérdésekre?

 

A rabbinikus responzum irodalom fontossága

A következő, rabbi Menachem Mendel Krochmál által adott responzum (Lengyel-Morvaország, a 17. század második fele) sejteni engedi a válaszokat. Rabbi Krochmáltól döntést kértek egy a városi előkelőségek egy csoportja által előterjesztett felvetésre, miszerint a zsidó közösség adófizetői közül ne mindenkinek legyen joga szavazni, kik töltsenek be bizonyos hivatalokat. A felvetés szorgalmazta, hogy csupán azok rendelkezzenek szavazati joggal, akik megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek és akik a közösségi kiadások fedezéséből a legtöbbet vállalják magukra. Mint az várható, több szerényebb anyagi eszközökkel rendelkező közösségi tag is tiltakozott a felvetés ellen.

Rabbi Krochmál válasza, amelyet teljes terjedelmében idézünk, szemléletes például szolgál egy responzum jellegét és felépítését illetően, illusztrálja, milyen fontos szerepe van a responzumoknak az új, megváltozott körülmények fényében felmerült nehéz problémák megoldásában, és képet ad arról, milyen jelentős funkciót tölt be a responzum-irodalom a zsidó jog elsődleges forrásaként a Talmud lezárását követő évszázadokban.

Az alábbi responzum részlet a Cemách Cedek című könyv 2. fejezete.

 

Hogyan helyes a szavazati jogokat elosztani?

Kérdés: Egy olyan közösség juttatott el hozzám egy kérdést, ahol mindig is az volt szokásban, hogy egyes személyek bizonyos pozíciókba – rabbi, kántor, zsinagógai gondnok[1] – történő kinevezéséről döntő közösségi határozatokat csupán az összes adófizető[2] hozzájárulása mellett lehetett meghozni. Mi több, a közösségi vezetők, adószedők[3], bírák és törvényszéki hivatalnokok[4] kinevezését egy az összes adófizetőből sorsolás útján kiválasztott elektori testület végezte el. Mindazonáltal a városi notabilitások egy csoportja most egy új rendszert kíván bevezetni, minek következtében többé nem minden közügyet szavaztatnának meg az összes adófizetővel – kicsivel és naggyal egyformán[5] –, ahogyan az eddig volt szokásban, hanem csupán azokkal, akik valamiféle kiválósággal büszkélkedhetnek, vagy azért, mert jelentős összegeket fizetnek be adóba, vagy azért, mert Tóra-tudósok.

Indítványuk szerint ahhoz, hogy egy személy közösségi ügyekben szavazóképes legyen vagy részt vehessen a sorshúzásban, amelyben a kinevezésekért felelős elektorokat sorsolják ki, vagy meg kell fizetnie egy bizonyos szintű adót vagy legalább chávér[6] minősítéssel kell rendelkeznie a tórai tudományok terén. Ez kizárná a döntéshozásból azokat, akik alacsony adót fizetnek és nem tanult emberek.

A városi notabilitások úgy érvelnek, hogy mivel a közösség üzleti ügyeinek nagyobbik része szól a pénzfelhasználásról, hogyan eshetne egyenlő súllyal a latba egy szegény és egy gazdag ember véleménye? Hasonlóképp, hogyan lehetne egy tudatlan ember véleménye ugyanolyan értékes, mint egy chávér-é, hacsak vagyona révén nem tesz szert megkülönböztetett státuszra? Továbbá arra a körülményre is rámutatnak, hogy az összes többi nagy és tekintélyes zsidó közösség is ezt a gyakorlatot folytatja [nevezetesen, hogy kizárják a közügyekkel kapcsolatos döntésekből a szerényebb adófizetőket és a tanulatlan embereket], és azzal érvelnek, hogy az ő közösségük sem kevésbé tekintélyes.

Ami a közösség nagy többségét jelentő szegényeket illeti, ők tiltakoznak: Mivel ők is adófizetők és ők is beadják a közösbe a maguk részét, miért kellene megnyirbálni a jogaikat? Jóllehet a gazdagok többet fizetnek, a szegények számára mégis nagyobb teher megfizetni azt a kis összeget, mint a gazdagoknak azt a nagyobbat.

Hivatkoznak továbbá az ősi, emberemlékezet óta fennálló szokásra, amely, mint az köztudott, felülmúlja még a hatályos jogszabályokat is. Hogyan is változtathatná meg akkor valaki a szokást?

Kérünk, tanítónk, dönts te, melyik félnek van igaza!

Válasz: Nyilvánvalóan nem helyes elutasítani a szegényt, aki kevesebbet ad. Erre bizonyítékot a Misnában találunk, a Mönáchot traktátus végén[7]: „A szentírás egy áldozati állat mint »kedves illatú tűzáldozat«[8] valamint egy áldozati madár mint »kedves illatú tűzáldozat«[9] felajánlására hivatkozik, arra tanítva, hogy nincs különbség aközött, aki többet és aközött, aki kevesebbet ad[10], stb.”[11] Ily módon tehát félreérthetetlenül kijelentetik, hogy a szegények által befizetett kisebb összeg ugyanannyit ér, mint a gazdagok által befizetett jelentősebb summa.

Jobban belemélyedve a kérdésbe azt is mondhatjuk, hogy a szegények által befizetett hozzájárulás még nagyobb súllyal is esik a latba. A szentírás azt mondja az ételáldozattal kapcsolatban:[12] „Ha valaki[13] ételáldozatot akar bemutatni az Úrnak…”. A Bölcsek ezt így kommentálták:[14] „A »lélek« szó egyedül az ételáldozati felajánlással kapcsolatban szerepelt a szövegben, a többi önkéntes áldozati felajánlással kapcsolatban nem. Rendszerint ki az, aki ételáldozatot ajánl fel? A szegény. Isten azt mondta: »Úgy tekintem, mintha egyenest a lelkét ajánlotta volna föl.«” (Ezt a részt Rási is idézi a 3Mózes első fejezetéről írt Tóra-kommentárjában[15]). Az ok pedig az, hogy mivel a szegény megfeszítetten[16] kényszerül dolgozni, hogy megkeressen annyit, amennyi egy ételáldozathoz szükséges, a szentírás a „lélek” kifejezést használja. Ugyanígy a szentírás a következőket mondja a napszámos bérével kapcsolatban:[17] „Mert nyomorult ő, és sóvárog utána”[18]. Ez nem igaz egy gazdag ember esetében, aki már meglévő javaiból ajánl fel áldozatot, és nem kell megerőltetni magát[, hogy megszerezze azt a felajánláshoz].

 

A kis adomány is sokat ér

Ezért fogalmaz úgy a Misna, hogy „az egyik többet ad, a másik kevesebbet”, ahelyett, hogy csupán kijelentené, hogy annak, aki kevesebbet ad, ugyanannyi az érdeme, mint annak, aki többet, feltéve, [hogy az illető szándéka az Ég felé irányul]. [A Misna azért így fogalmaz, mert] a dolgot kétféleképpen is lehet szemlélni: Lehetne úgy érvelni, hogy a gazdag ember hozzájárulása kedvesebb Isten számára, mert nagyobb, de úgy is lehetne érvelni, hogy a szegény ember ajándéka, noha kevésbé értékes, mégis kedvesebb Isten számára, mert sokkal nehezebb számára [ezt a kisebb ajándékot előteremteni], mint a gazdag embernek [a maga nagyobb ajándékát]. A Misna tehát azért fogalmaz úgy, hogy „az egyik többet ad, a másik kevesebbet”, mert arra tanít, hogy mindkettő hozzájárulása egyenlő értékű: a gazdag ember hozzájárulása nem kedvesebb pusztán a mennyisége miatt, mint azt gondolhatnánk, és a szegény ember hozzájárulása sem kedvesebb, noha ezt is gondolhatnánk, pusztán az erőfeszítés miatt, amellyel előteremtette, hanem mindkét hozzájárulás egyenlő súllyal esik a latba, feltéve, hogy [az ajándékozó szándéka az Ég felé irányul].

Ezért jogos a szegények érvelése, mivel számukra ugyanannyira nehéz előteremteni azt a keveset, mint a gazdagok számára azt a nagyobb összeget. Egy hasonló érv hangzik el a Bráchot traktátus ötödik fejezetének 31-ik oldalán[19] rabbi Chániná kijelentésével kapcsolatban, amely így hangzik: „Az Égben[20] már minden előre meg lett szabva [kivéve az Ég iránti tisztelet]. Ezt a dolgot ahhoz lehetne hasonlítani, amikor valakitől egy edényt kérnek: Ha ez az edény egy nagy edény, de az övé, akkor az számára kis edénynek tűnik; ha viszont ez egy kis edény, de nem az övé, akkor számára nagy edénynek tűnik.”

 

A gazdasági és a számbeli többséget is figyelembe kell venni

Tagadhatatlan, hogy Ásri a responzumaiban[21] a következőket állítja: „Minden pénzbeli befizetéseken alapuló ügyben a »gazdasági többségnek« kell döntenie, mert nem lehetséges, hogy egy olyan többség, amelynek tagjai az összes adónak csupán egy csekély hányadát fizetik, kirekesszék, kényük-kedvük szerint, a jómódúakat.” (Ezt a responzumot Römá idézte a Sulchán Áruch, Chosen Mispát 163-hoz írt jegyzetében.) Mindazonáltal [Joshua Falk rabbi,] a Széfer Möirat Éjnájim[22] szerzője, uo., kifejtette, hogy Ásri eme fentebb idézett kijelentésével csupán azt akarta mondani, hogy a szegények, amikor többségben vannak, nem erőltethetik rá nézeteiket a gazdagokra, azok akarata ellenére. Nem akarta azt mondani, hogy a gazdagokat „többségnek” lehetne tekinteni csupán azért, hogy ily módon elfogadtathassák nézeteiket a közösség tényleges többségével.[23] A Szmá tehát világosan kifejti, hogy a vagyonos réteg nem erőltetheti rá nézeteit, a közösség többségét alkotó szegényekre, amiképpen a szegényekből álló többség sem erőltetheti rá nézeteit a kisebbségben lévő gazdagokra. Azért ez a törvény, mert e kétféle többség – a számbeli többség és a „gazdasági többség” – egyenlő súllyal ítéltetik meg. Ezért lett bevett szokás ennek az országnak a közösségeiben, hogy ahhoz, hogy meglegyen a szükséges többség egy rabbi, kántor vagy zsinagógai gondnok kinevezéséhez, a jelölést mind a számbeli többségnek (az emberek többségének), mind pedig a „gazdasági többségnek” (a vagyoni többségnek)[24] jóvá kell hagynia, mivel mind a kétféle többség egyenlő súllyal ítéltetik meg. Ha a számbeli többség lenne a mérvadó, akkor a gazdasági többséget jelentő vagyonos réteg, tiltakozna. Ha a gazdasági többséget jelentő vagyonos réteg lenne a mérvadó, akkor meg a számbeli többséget alkotó szegények tiltakoznának. Ezért van szükségünk mindkét fajta többségre – a gazdaságira és számbelire is.

Ez a szokás nagyon is helyénvaló, és azokon az alapelveken nyugszik, amelyeket az áldott emlékezetű Ásri fektetett le responzumában, ahogyan azt 1-es számú responzumomban magam is írtam. A notabilitások óhaja, hogy a szegényeket teljesen kizárják a határozathozatali folyamatból, egyáltalán nem helyénvaló, hiszen – mint ahogyan azt fentebb kifejtettük – a szegények által befizetett kisebb összegek ugyanannyit érnek, mint a gazdagok befizette tekintélyes summák.

 

A tudatlanok kizárásának veszélyei

A másik felvetés, hogy azon az alapon kell kizárni őket, hogy nem tanult, tudós emberek, szintén nem helyénvaló. Erre bizonyítékot a Talmud Chágigá 22a-ban találunk: „Melyik bölcsnek fontos, hogy a gyűlölködés, az ellenségeskedés megelőzése. Rabbi Joszének, mert mint azt tanultuk…: »Rabbi Pápá azt mondta: Kinek a felhatalmazása alapján fogadjuk el ma egy tudatlan személy tanúvallomását? Ez rabbi Josze véleménye.«” Rabbi Josze véleményét azzal indokolja, hogy „nem szabad hagyni, hogy az emberek elmenjenek felépíteni a maguk oltárát és azon elégetni a maguk vörös tehenét.” Világos tehát, hogy még egy tudatlan személy vallomását is kompetensnek kell elfogadni, megelőzendő a gyűlölködést: ha ugyanis azt látják, hogy elszigetelik, elkülönítik őket, fel fogják építeni a saját oltárukat [azaz elhagyják a közösséget]. És ez még nagyobb nyugtalanságra ad okot az előttünk heverő problémát illetően. Ha elutasítjuk a tanulatlanokat, méghozzá olyan mértékig, hogy kizárjuk őket a közösségi törvényhozás folyamatából, bizonyosan gyűlölet támad szívükben, felépítik a saját oltárukat elszigetelik magukat a közösségtől, aminek eredményeképpen az egész zsidó közösség, ne adj’ Isten, feldarabolódik. Ezt pedig mindenképpen el kell kerülni.

 

„Minden folyó a maga medrét követi”

Egyébként nem lehet bizonyítékként elfogadni a tényt, hogy más tekintélyes közösségekben ez a szokás, mivel az egyik hely szokása nem hozható fel érvként egy másik helyen. „Minden folyó a maga medrét követi.”[25] Lehet, hogy azokban a közösségekben ez a szokás az összes adófizető konszenzusa révén gyökeresedett meg, akik a béke megőrzése érdekében mindnyájan hozzájárulásukat adták ehhez. Ám semelyik közösség nem vezethet be egy új rendszert csak úgy a kénye-kedve szerint. Mert ha ez történne, akkor annak sosem lenne vége. Minden nap valami más dolgot találnának ki, ami, Isten ments!, darabokra szakíthatná a zsidó közösséget.

Az ilyen dolgokban legjobb teljes mértékben egy tudós ember tanácsára hagyatkozni, aki igazságos döntést hoz, aki a béke érdekében közvetít a közösség [tagjai] között, és aki egy olyan rendeletet léptet érvénybe, amely mindenki jóváhagyását bírja. És akkor mindenki – békességben – térhet vissza az ő helyére.[26]

[1] Sámás / sámesz.

[2] A responzum hátralévő részében ezeket „a szegények” kitétellel illeti a szerző. Olyan személyekre utal ezzel, akik csupán azt a minimális összeget képesek adó gyanánt befizetni, ami ahhoz szükséges, hogy a közösség teljes jogú tagjainak számítsanak.

[3] A szövegben szereplő kifejezés a gábájim; ez a mi kontextusban azokra a közösségi tisztviselőkre utal, akik az adók begyűjtéséért voltak felelősek.

[4] A törvényszéki hivatalnokra alkalmazott héber kifejezés a sámás. Ugyanez a kifejezés már szerepelt egyszer a szövegben a rabbi és a kántor szavak mellett; ott azonban a zsinagógai gondnokra vagy más néven templomszolgára utalt.

[5] Vö. Jób 3:19: „Egyforma ott a kicsiny és a nagy, és a rabszolga megszabadul urától.”

[6] A chávér címmel ebben az időszakban tudós embereket ruháztak fel Németországban és Észak-Franciaországban. A legmagasabb tudományos cím a morénu volt. A misnai és talmudi szóhasználatban a chávér – ellentétben az ám háárec-cel – olyan személyt jelölt, aki még a meg nem szentelt ételt is a rituális tisztaság állapotában fogyasztja el, és aki egyéb dolgokban is szigorúbb követelményeket támaszt önmagával szemben. Lásd Toszeftá Dömáj 2:2. és mások.

[7] Misna Mönáchot 13:11.; Talmud Mönáchot 110a.

[8] 3Mózes 1:9.

[9] Uo. 1:17.

[10] Szó szerint „az egyik többet ad, a másik kevesebbet”.

[11] Misna Mönáchot 13:11. a maga teljességében így hangzik: „A szentírás egy áldozati állat mint »[az Úrnak] kedves illatú tűzáldozat« [3Mózes 1:9.] felajánlására; valamint egy áldozati madár mint »[az Úrnak] kedves illatú tűzáldozat« [uo. 1:17.] felajánlására; valamint egy ételáldozat mint »[az Úrnak] kedves illatú tűzáldozat« [uo. 2:2.] felajánlására hivatkozik, arra tanítva, hogy nincs különbség aközött, aki többet és aközött, aki kevesebbet ad, feltéve, hogy az illető szándéka az Ég felé irányul.”

[12] 3Mózes 2:1.

[13] Héberül nefes, szó szerint „egy lélek”.

[14] Talmud Mönáchot 104b.

[15] Rási a 3Mózes 2:1-ről.

[16] Szó szerint „a lelkével”.

[17] 5Mózes 24:15.

[18] Szó szerint „nagyon vágyik rá a lelke”.

[19] A forrás valójában a Talmud Bráchot 33b., amely a következőképpen hangzik: „Rabbi Chániná azt mondta: Az Égben [szó szerint „az ég keze által”] már minden előre meg lett szabva, kivéve az Ég iránti tisztelet, mint az írva vagyon [5Mózes 10:12.]: »Most pedig Izráel, mit kíván tőled Istened, az Úr? Csak azt, hogy Istenedet, az Urat féljed…« Vajon az istenfélelem ilyen jelentéktelen dolog lenne? Nem mondta-e rabbi Chániná rabbi Simon ben Jocháj nevében: »A Szentnek, áldassék Ő, nincs egyéb kincse az ő tárházában, mint az Ég iránti tisztelet, mint írva vagyon [Jesájá 33:6]: „Az Úr félelme lesz a kincse”« Igen! Mózes számára ez egy jelentéktelen dolog volt, mint azt rabbi Chániná mondta: » Ezt a dolgot ahhoz lehetne hasonlítani, amikor valakitől egy edényt kérnek: Ha ez az edény egy nagy edény, de az övé, akkor az számára kis edénynek tűnik; ha viszont ez egy kis edény, de nem az övé, akkor számára nagy edénynek tűnik.«”

[20] Szó szerint „az ég keze által”.

[21] 7:3.

[22] Közismertebb nevén a Szmá (mint mozaikszó).

[23] Szmá, Sulchán Áruch, Chosen Mispát 163:13.

[24] Az itt használt héber kifejezés a rov binján vörov minján. Ezt a kifejezést megtalálhatjuk a Misna Ohálot 1:2-ben, ahol az emberi test csontjaira és tagjaira utal. Itt viszont a mennyiségi, azaz számbeli többségre és a minőségi, azaz vagyoni többségre utal.

[25] Talmud Chulin 18b., és lásd még Rási, uo.

[26] Vö. 2Mózes 18:23.

  • Küldés emailben

Fejezetek