Veszély miatt tiltott dolgok (14 pontban)
1. Halat hússal, sőt szárnyasok zsírjával is tilos együtt enni veszély miatt. Nem szabad halat hússal egy kemencében sütni, ha a kemence (vagy sütő) kicsi, ha csak az egyik edény nincsen betakarva. A mi sütőinkben, melyek nagyok, ez nem aggályos.
2. Ha előbb halat eszik és azután húst, vagy megfordítva, egyék közben egy kevés kenyeret és igyék valami italt, mert az tisztításnak és öblítésnek számít.
3. Tartózkodni kell az ember izzadságától (hogy izzadság ne jusson az ételbe vagy italba), mert minden emberi izzadság halálos méreg, kivéve az arc verejtékét, miért is ne vigyen eledelt ruhája és teste között az izzadság miatt. Ne vegyen az ember pénzdarabot a szájába, hátha izzadtság van rajta, no meg mindenki a kezével fogja, akik között betegek is vannak.
4. Vigyázzon minden ember mindig arra, hogy ha valamely ételnek szagát érzi, távolítson el minden nyálkát a szájából és le ne nyelje, mert ha lenyeli, – Isten ments -veszélybe juthat. (Ketuvot 61.)
5. Vigyázzon, hogy ne igyék olyan italt, mely fedetlen tartóban volt.
6. Tilos valamely ételt vagy italt az ágy alá tenni, még betakarva is, mert ott rossz levegő száll rájuk. Faluhelyen burgonyát és más táplálékra szolgáló dolgokat raktároznak az ágy alatt, óvni kell őket ettől.
7. Ugyanígy óvakodni kell minden olyan dologtól, melyek veszélybe hozhatják, mert a veszély súlyosabb a tilalomnál is és inkább kell tekintetbe venni azt, hogy valami gyanús a veszélyre, mint ha gyanús a tilalomra. Azért tilos olyan helyen járni, ahol baj érheti, pl. omló fal mellett, vagy ingó, rozoga hídon. Ne járjon éjjel egyedül az úton és ne aludjék egyedül egy szobában (házban). Ugyancsak megtiltották bölcseink, hogy éjjel igyék vizet a folyóból, vagy hogy száját tegye a vízcsap alá és úgy igyék, hátha ártalmas dolgot nyel le vele.
8. Az évszakok napfordulójának idején egy kevés vasat szoktak tenni az eltett étel, ital fölé, de a főtt, áztatott és sózott eledelre nem szükséges.
9. Tilos oly eledeleket enni és italokat inni, melyeket az ember lelke utál, vagy olyan edényekből enni, amelyeket utál; ne is üljön le enni piszkos kezekkel, mert mind e fajta dolgok benne foglaltatnak a Tóra (3Mózes 11:43.): „Ne undorítsátok lelketeket” a tilalmában, még ha azt mondja is, hogy nem utálja, az ő véleménye érvénytelen minden más ember véleményével szemben.
10. A marhát, vagy szárnyast, melyek halálos bajban voltak és levágattak, habár a rituális levágás által élvezetre megengedetté váltak, akik magukra szigorúbban veszik, nem eszik meg.
11. Tilos a gyümölcsfát, mely gyümölcsöt hoz, kivágni (pl. olajfát, mely 1/4 káv olajat hoz, s pálmát, mely egy káv datolyát terem), ez is veszélyes. De ha az más fák közelében van, melyek értékesebbek nála és gyengíti azokat, ugyanúgy, ha a helyére van szükség, vagy ha épületfának nagyobb volna az értéke, mint gyümölcsfának, szabad kidönteni.
12. A hasbántalomban szenvedők közül némelyik gyógyító eszközül forró vízzel telt edényt tesz a hasára, (leforrázás) veszély miatt ezt sem szabad.
13. Tilos oly patakon keresztülmenni, melynek ragadó a vize, ha a víz a csípőknél feljebb ér, azon veszély miatt, hogy a víz elragadhatná. (Jomá 67b.).
14. Tilos bárkire Izráelből átkozó szót kiejteni a szánkon, még azt sem szabad mondani, ha ez meg ez élne, akkor ide jött volna, mert szövetséget kötött az Ég az ember ajkaival. Nem szabad gyermeket tisztátalan dologgal megfélemlíteni, pl. azt mondani neki, hogy a macska, vagy a kutya elviszi. Minden hasonló dolognál óvnia kell nyelvét annak megszokásától. (L. al. 207. fej. 3. p.).

Megszakítás