12. ? Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

Végső életveszély

12. Végső életveszély


Kérdés: 5701 elul havának – 1941 szeptemberének – elejétől a németek arra kényszeríttették a kovnói zsidókat, hogy a város közelében fekvő repülőtéren dolgozzanak. A gettó lakosainak naponta ezer munkást kellett előállítaniuk. A rabszolgamunkások mindegyikének egy csajka nemkóser leves és tíz deka kenyér volt a napi élelmiszeradagja. Sokan a munkások közül érthető okokból visszautasították, hogy bemocskolják magukat ezzel a nem kóser levessel. Ám miután legyengültek az éhségtől és a nehéz munkától, néhányan ezek közül az emberek közül megkerestek engem a jom kipur előtti napokban – 1941 szeptemberének végén –, és azt kérdezték, hogy megehetike a levest, hiszen az életük végül veszélybe kerülhet, ha továbbra sem esznek eleget.
A probléma röviden ez volt: Vajon az aktuális helyzetet kell néznünk, amikor még nincs szó életveszélyről? Vagy úgy kell mérlegeljünk, hogy mivel legvégül az életük mindenképpen veszélybe kerül az alultápláltság következtében, megehetik most a nem kóser ételt annak érdekében, hogy ezzel meggátoljuk a későbbi életveszélyt?

Válasz: Számos orvos szakértő véleménye megegyezik azt illetően, hogy lehetetlen az embernek életben maradnia annyi táplálékkal, amennyihez akkoriban a zsidók hozzájuthattak. A munkások élete nyilvánvalóan veszélyben forgott, és az éhség végtelenül gyötrelmes, elnyújtott módja a meghalásnak. Úgy rendelkeztem, hogy megehetik a levest, mert különben végül veszélybe kerülne az életük. Kovnó rabbija, a gáón Ráv Avrohom Dovber Kahana Shapira is egyetértett velem ebben.

  • Küldés emailben

Fejezetek