11. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Vájigás: A szülők önfeláldozása

Nógrádi Mendel (Bálint) írása
 
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
 
 
Vájigás (1Mózes 44:18-47:31.)
 
A szülők önfeláldozása
A hetiszakasz dióhéjban: Szakaszunkban Jehudá elmondja nagy védőbeszédét, melyben az egyiptomi alkirályt (akiről nem tudja, hogy azonos eltűnt-eladott testvérével, Józseffel) hitszegéssel vádolja, felajánlja, hogy ő maradjon Egyiptomban Benjámin helyett, akinél megtalálták a “ellopott” ezüst serleget. Olyan átérzéssel ecseteli az ősz apa fájdalmát, ha kedvenc (tízgyermekes…) “kisfia” nem tér haza – hogy József elérzékenyül, sírva fakad és megismerteti magát testvéreivel. Utána hazaküldi őket minden jóval és azt üzeni apjának, jöjjön Egyiptomba, háza népével egyetemben és legyen a vendége. Ez meg is történik, Jákob “lemegy” Egyiptomba, és a család letelepszik Gósen földjén.
* * *
„Ekkor eléje lépett Jehuda és ezt mondta: Kérlek, uram, hadd szóljon szolgád egy szót urad fülébe, és ne törjön ki haragod szolgád ellen …” (1Mózes 44:18.)
A szidrá bevezető szavainak számos értelmezése van. Például, háromféleképpen magyarázhatjuk ezt az idézetet, attól függően, hogy milyen szemszögből vizsgáljuk az eseményeket:
(1) Jehuda szemszögéből nézve egy egyiptomi uralkodóval kell szembeszegülni, ahhoz, hogy kiszabadítsa legfiatalabb testvérét, Benjámint, akit apjuk személyesen rábízott.
(2) A valóságot tekintve Jehuda nem egy egyiptomival állt szemben, hanem egy zsidóval, a szolgasorba juttatott Józseffel.
(3) Szellemi szinten pedig „Jehuda” az egész zsidó népre (héberül Jehudim) utal, a „hozzá” szó az Örökkévalóra, míg a „eléje lépett” kifejezés az imádkozásra, amin keresztül közel kerülhetünk Istenhez.
A lubavicsi rebbe említi (Széfer Hászichot 5751., 206-212. oldal), hogy az első értelmezés a legjelentősebb, és az ebből levont tanulság a legfontosabb, mert a heti szakasz első része hosszasan számol be Jehuda téves helyzetfelismeréséről, és ennek következményeiről. Jehuda mindenre elszánta magát, hogy kiszabadítsa az egyiptomi származásúnak vélt alkirály fogságából testvérét, olyannyira, hogy kész volt akár erőszakkal is szembeszállni egész Egyiptommal. A Midrás szerint (Börésit rábá 93:6.) erre az erőszakra (is) utal a Vájigás, „eléje lépett” kifejezés. Elszántságát bizonyítandó, Jehuda olyan hangosat kiáltott, hogy az 400 párszá távolságban is hallható volt, és Egyiptom országa megremegett, végül, miközben feszültségében vér csöpögött a szeméből, belerúgott lábával a sziklába, amin ült és porrá zúzta azt (Börésit rábá 93:7.). Nem lett volna esélye, hogy legyőzze egész Egyiptomot, az akkori világ urát, de egy zsidó gyermek érdekében mégse riadt vissza, még a haláltól sem.
Zsidó oktatás minden áron
Jehuda áldozatkészsége példamutatás minden zsidó szülő számára. Míg Benjámint Jákob bízta Jehudára, a gyermekeket az Örökkévaló bízza szüleikre, akik Jehudához hasonlóan mindent meg kell, hogy tegyenek, azért, hogy semmi nemkívánatos ne történhessen gyermekükkel. Az Örökkévaló gondoskodását azzal biztosíthatjuk családunk számára, ha már a kezdetektől fogva mindent megteszünk azért, hogy gyermekeink megismerjék a zsidó hagyományokat és gondolkodásmódot. A zsidó oktatás fontosságát tovább hangsúlyozza, hogy mielőtt Jákob hajlandó volt lemenni Egyiptomba, előre küldte Jehudát, hogy készítse elő Gósen földjét (1Mózes 46:28.). Rási elmagyarázza, hogy milyen előkészületre volt szükség: tanházat kellett alapítani, hogy legyen hol tanulnia Jákobnak és leszármazottainak. Bölcseink (Jomá 28b.) említik, hogy ez a tanház az Egyiptomi tartózkodás egész ideje alatt működött. Még a legnehezebb, legszűkösebb időkben is, mikor még szalma se volt, hogy abból vessenek téglát (2Mózes 5:7.), még akkor is gondoskodtak a zsidók a tanház működéséről.
A három értelmezés kapcsolata
A lubavicsi rebbe elmagyarázza azt is, hogy mivel a Tóra valamely kifejezésének valamennyi (helyes) értelmezése között kapcsolat van, így kapcsolódik a fent említett három magyarázat is: Míg Jehuda azt hitte, hogy egy nem-zsidón múlik, hogy haza tudja-e vinni öccsét, a valóság nem ez volt. A teljhatalmú alkirály József volt – csak rajta múlt, kiszabadul-e Benjámin. Ahogy Jehuda tévesen ismerte fel a helyzetet, úgy a zsidók helyzetfelismerése sem mindig tökéletes a gálutban. Azt gondolhatnánk, hogy a környező népeken múlik, hogy mi történik a zsidókkal, azonban nem így van – önmagunkon múlik a sorsunk. Erre utal az első két értelmezés. A harmadik pedig magyarázatot ad arra, hogy hogyan befolyásolhatjuk létünket: ha egy zsidó megpróbál közelebb kerülni az Örökkévalóhoz, azzal, hogy pl. naponta imádkozik (a harmadik értelmezés szerint ezt jelentik az idézett szavak), megtartja az ünnepeket, és megszenteli a szombatot, akkor válaszul a Világ Ura, aki a „Királyok Királya” megadja neki a lehetőséget, hogy maga alakítsa életét.
A negyedik értelmezés – kabbala
Egy negyedik értelmezés egészen másként tekinti az idézetet. A kabbala szerint József (akinek neve azt jelenti: növekedés) szimbolizálja a növényeket, az eget (ahogy a növények felfelé nőnek), valamint jelképesen Istenszolgálatként a tóratanulást, ami fokozatosan elmélyülhet; míg Jehuda (akinek neve azt jelenti: beletörődés) szimbolizálja a földet és az élettelen tárgyakat, valamint jelképesen a micvák megtételét, amelyek megváltoztathatatlanok. Az idézett vers szerint „Jehudának” kellett közelebb lépnie „Józsefhez”, azaz „József” áll magasabb szinten, azonban a háftárá, ami a messiási időket írja le, ennek ellenkezőjére utal: „Íme veszem József fáját … és ráteszem Jehuda fájára …” valamint „szolgám Dávid [Jehuda leszármazottja] lesz király fölöttük” (Jechezkél 37:19, 24.). Nos, ki áll magasabb szinten? „József”, akinek a faága van felül, vagy „Jehuda”, akinek a leszármazottja fog uralkodni mindenki felett?
A lubavicsi rebbe a fentieket így magyarázza: két időszakról van szó, a gálutban „József” a magasabb szintű, míg a Messiás Korában „Jehuda”. Például most, a száműzetés alatt a földi dolgok vesznek körül minket, olyannyira, hogy nehéz a pénzkereséstől elszakadni és egy kis időt égi, szellemi dolgoknak szentelni, míg a Megváltás Korában az érzékelhető Istenség fog körülvenni minket. Egy másik példa: a múltban bizonyos tóratudósok megvetették a tanulatlan zsidókat, annak ellenére, hogy ezek az egyszerű emberek is megtartották a Tóra valamennyi előírását – azaz, ezek a tudósok a tóratanulást tekintették magasabb rendűnek, ami „József” jellemzője. Azonban később fokozatosan előtérbe került az a nézet, hogy a tóratanulás célja (amellett, hogy önmagában egy micva), hogy általa tökéletesebben, jobb megértéssel, és nagyobb átéléssel teljesítsük a micvákat – azaz „Jehuda” jellemzője került előtérbe, ami a Messiási Kor közeledtét jelzi. Mostanra kérdésessé vált az olyan tóratanulás értéke, amit nem követ cselekedet.
„Jehudának” azonban van még egy vitathatatlan előnye, ami a világ teremtése óta állandóan érvényesül, és nem csak a jövendő Messiási Korban: „Jehuda” a cselekvést, a micvák megtételét is szimbolizálja; és ez az amiért teremtette az Örökkévaló a világot. Azért hogy a zsidók átalakítsák, megszenteljék a világot, amiben még keveredik a jó és a rossz. A teremtés célja, hogy lakhelyet építsünk az Örökkévalónak, amit úgy tudunk teljesíteni, hogy „szétválogatjuk” a micvák által a jót és a rosszat, azaz mindent amit akár közvetve akár közvetlenül micvák teljesítésére lehet használni, azt arra használjuk.
  • Küldés emailben

Fejezetek