04. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Vájérá: A jóindulat két formája

Nógrádi Mendel (Bálint) írása
 
Chászid gondolatok a lubavicsi rebbe,
Menáchem Mendel Schneerson rabbi nyomán
 
Vájérá (1Mózes 18–22.)
 
 
A jóindulat két formája
A hetiszakasz dióhéjban: Szakaszunkban három angyal jön vendégségbe a gyengélkedő Ábrahámhoz, és közlik vele, hogy egy év múlva Sára fiat szül neki. Ezek után ugyanezen angyalok felforgatják a vétkes Szodomát, ahonnan előbb kimentik Lótot, feleségét (aki hátranéz és sóbálvánnyá lesz) és két hajadon lányát. Ábrahám Grárba megy. Megszületik Izsák. Sára elkergeti Hágárt fiával, Izmaéllel együtt, miután nem akarja, hogy az együtt örököljön Izsákkal. Ezután következik – a tizedik megpróbáltatás – az Ákédá, melynek során Isten felkéri Ábrahámot, áldozza fel egyetlen szeretett fiát, Izsákot. Az utolsó pillanatban égi hang akadályozza meg Izsák feláldozását. Helyette egy kost áldoz fel Ábrahám.
* * *
“És megjelent neki [Ábrahámnak] az Örökkévaló Mámré ligetében… Fölemelte szemét, és látta, hogy három férfi áll előtte. Midőn látta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult. És így szólt: Uram, ha ugyan kegyet találtam előtted, ne kerüld el, kérlek, szolgádat.” (1Mózes 18:1-3.)
Az idézett részlettel kapcsolatban Rási két magyarázattal szolgál. Az egyik szerint Ábrahám az Örökkévalóhoz intézte szavait, amikor azt mondta “Uram… ne kerüld el…”. Ez azt jelenti, hogy Ábrahám megvárakoztatta az Örökkévalót, azért, hogy vendégül láthassa a három idegent! Ebből a meglepő történetből Bölcseink azt a következtetést vonták le, hogy “a vándorok iránti vendégszeretet még az Isteni Jelenlét fogadásánál is előbbre való” (Sávuot 35b.). Tóraadás után a vendégszeretet a zsidó szokások egyik alapvető elemévé is vált.
Nem meglepő, hogy a zsidók a Tóraadás óta eltelt 3311 év alatt buzgón, és esetenként önfeláldozással látták vendégül a vándorokat, hiszen nekik ezt előírta Isten és fel is hívta a figyelmüket a nagy jutalomra, ami ezért a micváért jár: “Ezek azok a dolgok, amiknek gyümölcsét ebben a világban [is] élvezi az ember, míg az értük járó jutalom java része az Eljövendő Világban van: … vendéglátás, … béketeremtés ember és barátja, férj és felesége között” (Sábát 127a.). Azonban Ábrahámmal ez az eset 401 évvel a Tóraadás előtt történt, és így ő még nem ismerhette a vendéglátás fontosságát és az érte járó jutalmat, ennek ellenére hajlandó volt félbeszakítania az Örökkévalót, és arra kérni, hogy várjon rá!
Büszkeség vagy alázat
A lubavicsi rebbe elmagyarázza (Likuté Szichot, XXV. köt., 79-83. oldal), hogy az idegenek iránti jóindulatnak két ellenkező indíttatása lehet: büszkeség vagy alázat. Büszkeség az, ha egy előkelő vagy vagyonos embert saját fontosságának és jelentőségének súlya készteti arra, hogy nagylelkűen és kegyesen viselkedjen, “adományokkal halmozva el környezetét.”
Az alázatból fakadó kedvesség és nagylelkűség nagyszerű példája Ábrahám emberszeretete, aki így beszélt magáról: “…por és hamu vagyok” (1Mózes 18:27.). Természetesnek vette, hogy kedvesen és tisztelettel fogadjon mindenkit, mivel a többieket fontosabbnak tartotta magánál. Az ilyen, önfeláldozásból fakadó jóság két igen fontos szempontból is a kegyesség fölé helyezendő:
Amikor a jóságot az az érzés táplálja, hogy mindenki kiválóbb nálunk, akkor mindenünket odaajándékozzuk másoknak, és csupán a maradékból tartjuk fenn magunkat. Ám ha a jóság büszkeségből fakad, akkor az adományozó saját magának tartja fenn javai nagyobbik részét, és csak a felesleget adja oda másoknak.
Továbbá a büszke akkor adakozik és segít, ha biztos benne, hogy nagylelkűségével nem rövidíti meg önmagát. Az alázatból fakadó kedvesség azonban arra ösztönöz, hogy még abban az esetben is adományozza el az illető javait, ha emiatt esetleg szenvedésben lesz része.
Ábrahám vendégszeretete alázatosságból fakadt. Úgy érezte, hogy csak azért teremtette őt az Örökkévaló, hogy megismertesse az emberekkel “Azt, kinek szavára meglett a világ.” Ábrahám magát csak egy eszköznek tekintette Isten és a többi ember szolgálatában. Sőt, olyannyira jelentéktelennek tekintette magát, hogy mindent kockára tett a valódi cél eléréséért folytatott küzdelemben.
Nemcsak saját evilági életét kockáztatta, amikor szembeszállt a nagyhatalmú uralkodókkal, hogy mások életét megmentse (lásd 1Mózes 14:14-17.), hanem arra is készen állt, hogy saját szellemi létét kockára tegye – még ha ez utóbbi jóval fontosabb is volt neki. Éppen ez a magasabb szintű nagylelkűség és vendégszeretet volt az, ami Ábrahámot arra késztette, hogy szellemi létét kockáztatva várassa meg az Örökkévalót, amíg az éppen arra tévedő idegeneket köszöntötte.
Ábrahám önfeláldozókészségének jutalma
Bölcseink azt tanítják, hogy “A Szent, áldassék, azt kívánta, hogy Izrael népe érdemekkel teli legyen, ezért adott nekik Tórát és micvákat bőségesen” (Mákot 3:16.). Vannak olyan micvák, amiket ősapáink érdemeiért kaptunk jutalmul. Ilyen a “vörös tehén” és a szotá (házasságtöréssel gyanúsított asszony) micvája, ahogy Tanítóink mondják: “Ábrahám atyánk azon mondása, miszerint … >por és hamu vagyok<, méltóvá tette leszármazottait arra, hogy a vörös tehén hamvaira és a szotá porára vonatkozó parancsolatokat teljesítsék” (Szotá 17a.).
Tudjuk, hogy az Örökkévaló mindenkit érdemei szerint jutalmaz (uo. 8b.). Mi a kapcsolat hát Ábrahám kijelentése illetve önfeláldozása és az azért jutalmul adott két micva között?
Az azonos szavak (por és hamu) használatán túl, mélyebb kapcsolat is megfigyelhető. Mindkét parancsolat teljesítése során abból az alázatosságból és szellemi önfeláldozásból kell merítenünk, amely azon a felismerésen alapul, hogy az ember nem más, mint “por és hamu.”
A vörös tehén hamvait arra használták, hogy megtisztítsák azokat, akik egy halott megérintése miatt váltak tisztátalanná. Azonban azok, akik a vörös tehén hamvait készítették elő, tisztátalanokká váltak. – Éppen ezért, akik vállalták, hogy a vörös tehén hamvaival tisztítják meg tisztátalan embertársaikat, jelentős, Ábraháméhoz hasonló, szellemi önfeláldozást kellett, hogy tanúsítsanak.
A szotá porát ugyancsak szellemi önfeláldozást kívánó szertartás során használták, hiszen ennek fontos része volt az egyébként semmilyen más körülmények között ki nem törölhető, négy betűs istennév kitörlése. A férj és feleség közötti béke helyreállítása érdekében Isten elvárja, hogy legyen aki vállalkozik az Örökkévaló Nevének kitörölésére. Hatalmas, szintén Ábraháméhoz mérhető önfeláldozásnak számít ez.
  • Küldés emailben

Fejezetek