52. 📖 Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében

Vájélech

Naftali Kraus:
Vájelech

Hová ment Mózes?

„És ment Mózes és szólt egész Izraelhez, mondván, 120 éves vagyok a mai napon, nem bírom már a járás-kelést. Az Örökkévaló megmondta nekem, nem kelhetsz át a Jordánon… Jósua lesz az, aki jár majd előttetek, ahogy azt megmondta az Örökkévaló…” (Deuteronomium, 31, 1-3).
Ahogy közeledik a vég, Mózes egyre személyesebb hangot üt meg. Ekkor tesz először említést koráról és testi gyengeségéről. Noha – az Írás tanúsítja – halálakor szeme még nem gyengült és életereje sem hagyta el, ő maga tudja, hogy át kell adnia a vezetést fiatal tanítványának, Jósuának.
Rási a Talmudot idézi, mely szerint Mózes a hangsúlyt a „ma” szóra tette. „Ma van a születésnapom – mondotta – ma születtem (vagyis Ádár hó 7-én) és ma fogok meghalni” (Szóta, 13). Az ezt követő három szakasz Mózes hattyúdalát, áldását és halálának körülményeit írja le.
„És ment Mózes” – kezdi az Írás, de nem mondja meg, hova.
Jonatán értelmezése szerint, a tanházba, ahol utolsó intelmeit intézte a néphez.
Ibn Ezra szerint felkeresett minden törzset, hogy elbúcsúzzék tőlük, s bátorította őket, ne tartsanak Jósuától, hiszen tőle tanulta meg, mit kell tenni. Ibn Ezra még hozzáteszi, hogy feltehetően ekkor áldotta meg a törzseket, külön-külön, amit végül összefoglalóan közöl az Írás. (uo. 33-34).
Nachmanides azt állítja, hogy – miután a nép előtt elmondta a fenti beszédet – azok hazamentek és ezt követően Mózes sorba látogatta őket lakóhelyeiken, s ekkor hagyta el a leviták táborát is – ahol lakott – és ment Izrael táborába.
Szfornó viszont azt mondja, hogy nem kell szó szerint érteni, hogy „ment Mózes”. Nem ment ő sehová. A kifejezés mindössze annyit jelent, hogy „fogta magát és elhatározta”, azaz, miután elmondta figyelmeztető beszédét, eszébe jutott az is, hogy megvigasztalja a népet, közelgő halála miatt.

* * *

Miként értendő az, hogy „nem bírom már a járás-kelést”?
Ésszerű magyarázat erre, hogy nem tud már hadat viselni, hiszen öreg (Ibn Ezra). Mások szerint azért nem tud – vagyis nem szabad neki – járni-kelni, mert az Örökkévaló azt rendelte, hogy meg kell halnia és nem léphet be az Ígéret Földjére (Szfornó).
Rási – a Talmud alapján – ennek a mondásnak „nem tudok járni-kelni” szellemi vonatkozású magyarázatot ad. Mivel a szellemi vezetés is Józsua kezébe került (Szóta, 13), elvesztette a kontaktust a Tan szellemével és hagyományaival. Ez talán nagyobb tragédia egy Mózes kaliberű vezetőnél, mint a fizikai megöregedés.
Honnan tudta Mózes, hogy halálán van? – kérdi rabbi Chájjim ben Áttár, kabbalista .
„És mondta az Örökkévaló Mózesnek: íme, közel az idő, amikor meg kell halnod” – így szól az Írás. erre mondja ben Áttár, hogy „40 nappal, halála előtt, a cádik lelke látogatást tesz a felső világban, ahol majd állandó lakhelye lesz, és ezt a cádikok megérzik.”

* * *

„Százhúsz éves vagyok ma” (uo.).
Bölcseink szerint Hámán azért akarta Ádár havára időzíteni a zsidók megsemmisítést – mondta Chátám Szófer, pozsonyi rabbi – mert tudta, hogy ebben a hónapban halt meg Mózes, s azt hitte, ennélfogva ebben a hónapban könnyedén el tud bánni a zsidókkal. Csak azt nem tudta, hogy Mózes ebben a hónapban is született, ami a dátum kedvezőtlen hatását ellensúlyozta.
Mózes is azért tarthatta fontosnak közölni a néppel, hogy „ebben a hónapban születtem”, hogy ne fogja el őket a félelem, hogy a végső küzdelmeket, amit az Ígéret Földjének elfoglalásáért folytatnak, már nélküle kell megvívniuk, „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne remegjetek” – mondotta.

* * *

„Íme, közel van az idő, amikor meg kell halnod” (uo., 14).
Reb Mendele, a kocki rebbe, nem bírta elviselni a ráérős embereket, sem azokat, akik hiábavalóságokkal töltik az idejüket, mindent hosszadalmasan és körülményesen csinálnak. Arra buzdította híveit, gondoljanak arra, hogy „Íme, közel van az idő…” Ne azért ne vétkezzetek – szokta volt mondani – mert az tilos, hanem azért, mert nem értek rá…

* * *

Reb Jiszráél Szalanter, a híres jeruzsálemi rabbi, érezvén halála közeledtét, magához kérette híveit, hogy elbúcsúzzék tőlük. Volt közöttük egy ismert szabadgondolkodó is, aki nem tartozott szorosan a rabbi vallásos, Istenfélő hívei közé. Tőle különösen melegen vett búcsút.
A többiek igencsak furcsállották a dolgot, s egyikük szóvá is tett e. – Veletek, kedves híveim – mondta a rebbe – remélem találkozom 120 év múlva. De ettől az úrtól hosszan kellett elköszönnöm, mert ki tudja, látom-e még valaha…

* * *

Jichák Meir, a guri cádik, minden Jom Kippur éjszakáján Misnájotot szokott tanulni, együtt néhány hívével.
Élete utolsó évében hívei arra lettek figyelmesek, hogy tanulás közben, könnyes lett a szeme.
Egyik tanítványa vette magának a bátorságot, és megkérdezte, mi bántja?
– Attól tartok – felelte – nem élem túl ezt az évet. A haszid értetlenségét látva, folytatta:
– Minden esztendőben, Jom Kippur estéjén, az ima után, meglátogat engem Illés próféta és még egy öreg ember, hosszú kabátban, és barátságosan el szoktak velem beszélgetni. De ma este, amikor megjelentek, nagyon mogorván viselkedtek…
Még ugyanabban az évben, Tu Bisvátkor, elment Varsóba, meglátogatni régi barátját, a szentéletű reb Jesáját. Egy darabig beszélgettek, majd kettesben maradván, a guri rebbe szavát vette barátjának, hogy amit mond neki, azt titokban tartja.
A vendég távozása után a hívek látták, hogy Jesaját valami nagyon bántja, de titoktartásra hivatkozva, nem szólt semmit.
Néhány héttel később megjött a cádik halálhíre. Reb Jesája meggyászolta barátját, majd hívei előtt felfedte a titkot.
– Búcsúzni jött hozzám és áldásomat kérni, mivel – mondta – néhány hét múlva távozik ebből a világból. Kérdésemre, hogy honnan tudja, azt válaszolta, hogy Illés próféta járt nála, a megmondta neki, mikor, melyik órában jön el ez az idő…

Favágók és vízhordók

„Itt álltok mindannyian, az Örökkévaló Istenetek színe előtt, vezetőitek, törzsfőnökeitek, véneitek és rendfenntartó erőitek, Izrael minden férfia. Gyermekeitek, feleségeitek, a jövevények… a favágótól a vízhordókig – mindenki…” (Deuteronomium, 29, 9-10).
Az Örökkévaló színe előtt létrejön a teljes egyenlőség. Ott áll Előtte az egész zsidó nép a legmagasabb méltóságtól a legalacsonyabb társadalmi réteg képviselőjéig – mindenki.
A haszidizmus keletkezésének egyik oka társadalmi jellegű volt. A zsidók, a l8. századi Oroszországban, alapvetően két rétegre oszlottak. Egyik oldalon a tanult, tálmid cháchimok, a másik oldalon a tanulatlan, egyszerű, írni-olvasni is alig tudó, ellenben mélyen vallásos tömegek, amit a tanult réteg igencsak lenézett. Ez volt az a közeg, ahol a haszid mozgalom gyökeret vert, s Jiszrael Báál-Sém-Tov – a mozgalom megalapítója – ezeknek az embereknek az oldalára állt.

* * *

Egy szombaton, Mirele, reb Jichák Meir, a cádik felesége a templomban megtudta, hogy Jákob, a kocsis, meghalt. Nagy szomorúság töltötte el, s mikor úrrá lett könnyein, elmesélte, hogy a megboldogult mennyire készséges ember volt.
– Egyszer, amikor nagy hidegek jártak – mesélte – hajlandó volt, kérésemre, az erdőből hozni tüzelőt, hogy a tanházban, ahol sokan tanultak, befűthessek. Egy másik alkalommal vizet hozott nekem, mikor arra kértem.
– Világ ura – imádkozott ezután a rebecen – add, hogy minden egyes hasáb fából, amit Jákov hozott, szülessen egy-egy angyal, aki jókat mond majd róla a túlvilágon és minden csepp víz váljon érdemére.
Később a haszidok elmesélték a cádiknak, hogyan imádkozott a felesége az elhunyt lelkéért. A rebbe nem győzött ezen csodálkozni.
– Honnan van ennek az asszonynak ilyen „szent inspirációja”? (megérzés, ruách hákodes). Pontosan így fogadták az egekben reb Jákovot…

* * *

A szentéletű Cemách Cedek (a harmadik lubavitsi rebbe) fiának, a körülmetéléskor, a Smuél nevet adta. Senki nem tudta, ki után kapta a gyerek a nevet. Még a rebbe nagyobb fia is efelől érdeklődött, mivel ő is úgy tudta, a családban nem volt Smuél nevű. Csak nem Sámuél, a próféta után? – kérdezte súgva.
Végül az apa bevallotta, hogy a nevet egy Polock városbeli vízhordó után kapta.

* * *
„Nem az égben van… és nem a tengeren túl… (uo.).

Mózes megmagyarázza a népnek, hogy a Tóra nem az égben és nem a tengeren túl, hanem itt van, a szívedben és a szádon… hozzád közel. Nem kell elmenni érte sehová, hiszen itt van, emberközelben…
A Talmud lejegyez egy, a fenti vershez kapcsolódó, vitát:
Rabbi Eliézer és rabbi Josua egy bonyolult talmudi tételen vitáznak. A Bölcsek Jósua véleményét osztják, Eliézer magára marad, de nem enged és különféle természeti jelenségekkel próbálja bizonyítani igazát. Amikor mindez hiábavalónak bizonyul, kijelenti: Ha nekem van igazam, tudassák velünk ezt az égből!
Ekkor egy égi hang hallatszott, mely Eliézernek adott igazat. De Jósua ekkor talpra ugrott és kijelentette:
– Sajnálom, de nem adunk az égi hangra, mert a Tóra „nem az égben” van, azt már átvettük a Színáj hegyén és a Tóra maga is azt mondja, a többségi döntés a mérvadó… (Baba Mecia, 59).

* * *
„Nagyon közel van a dolog hozzád…” (uo.).

Haszidok szokták mesélni – a psiszhai reb Bunimra hivatkozva – hogy aki először utazik egy cádikhoz, tanácskérés és szellemi inspiráció céljából, ismernie kell reb Ájzik, Jekllis fiának történetét.
A történet pedig így szól:
Reb Ájjziknak többször volt furcsa álma. Azt álmodta, hogy Prágában, a királyi palota, a Hrádzsin közelében, egy nagy láda aranyat talált, ami nagyon gazdaggá tette őt. Addig-addig álmodta, mígnem egyszer csak felkerekedett és elment álmainak színhelyére. Napokig kószált a palota környékén, amit persze katonák vettek körül, mígnem a parancsnok felfigyelt a furcsa zsidóra és kérdőre vonta, mit keres ott.
Az pedig elmesélte neki az álmát.
– Hát ki hisz az álmokban? – nevetett a parancsnok. Én meg azt álmodtam, hogy Krakkóban, egy Ájjzik nevű zsidó házában, a kemence alatt, el van ásva egy láda arany és gyémánt. Na és, hát bolond vagyok én, hogy elmenjek Krakkóba és elkezdjek ott ásni, egy ismeretlen ember házában?
Amikor reb Ájjzik meghallotta ezeket a szavakat, hirtelen megértette: Azért kellett neki Prágába mennie, hogy megtudja, szerencséjét nem idegenben, hanem otthon kell keresnie.
Nyomban haza is utazott, leásott a kemence alá és valóban talált egy ládát, tele arannyal és drágakövekkel…
Így aztán – szól a tanmese – azt kell megtanulni, hogy a kincset nem a cádiknál kell keresni, hanem mindenkinek a saját lelkében, mert „nagyon közel van hozzád a dolog”…

(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, “Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)

  • Küldés emailben

Fejezetek