22. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Vájákhél

Mire panaszkodott a szombat?


Hetiszakaszunk a Szentély Sátor építésének parancsolatával folytatódik. Miután Isten elmondta Mózesnek, hogy hogyan kell felépíteni a Szentélyt, eljött az ideje, hogy Mózes továbbadja a parancsot a zsidó népnek.
Azonban Szakaszunk elején, még a Szentély építése előtt a Tóra így szól: „Mózes egybegyűjtötte Izrael fiainak egész községét és mondta nekik: Ezek azok a dolgok, amelyeket parancsolt az Örökkévaló, hogy megtegyétek azokat. Hat napon át végeztessék munka, de a hetedik napon legyen nálatok szentség, szombati nyugalom az Örökkévalónak” (2Mózes 35:1-2.). Ebből a passzusból arra hívják fel Bölcseink a figyelmet, hogy a Sábesz, a szombat olyannyira fontos, hogy még egy ilyen lényeges parancsolatot is, mint a Szentély építését, szüneteltetni kell a szombatra való tekintettel. 
Már a Szentély építésénél is megerősített szombat parancsolata és zsidó nép kapcsolata a kezdetektől fogva lényegi. Évezredek óta kíséri történelmünket, a Sábát, a szombat. „Ha a zsidók megtartják a szombatot, a szombat is megtartja a zsidókat” – tartja a mondás; „Ha megtartjátok a szombat fényeit, nektek adom Cion fényét” (Jálkut Simoni, Behálotchá 719.). A szombat örök biztosítéka a zsidó nép fennmaradásának.
A Midrás egy érdekes epizódról ad számot (Brésit rábá 11.), mondván hogy mikor az Örökkévaló megteremtette a világot, akkor a szombat panaszt emelt: „Isten, Isten! Mindennek a világon teremtettél párt, csak nekem nincs párom.” Így válaszolt erre az Örökkévaló: „Várjál, mert a te párod a zsidó nép, Izrael lesz.” Így is történt, folytatja a Midrás. Amikor a zsidók elfogadták a szombat parancsát, akkor a szombat is megkapta a párját. 
Mit jelent az, hogy a világon minden teremtménynek van párja, és a szombatnak pedig a zsidó nép a párja? Egy korábbi hetiszakaszban idéztem a többes számban elhangzó „Készítsünk ember” teremtő ige problematikáját. Idéztem azt a magyarázatot, amely szerint a többes szám magára az emberre utal, mintha Isten azt akarná mondani: „Készítsünk embert!” – vagyis – „Én a Teremtő és maga az ember…”. Az Örökkévaló és az ember maga fogja elkészíteni a tökéletes valakit. Hiszen Isten egy olyan világot teremtett, amiben semmi – és az ember sem –tökéletes. Az ember feladata, hogy tökéletesítse önmagát és a körülötte levő világot. A tökéletlen világ létére utal az is, amikor a teremtés történetének végén így szól a Biblia (1Mózes 2:3.): „…megnyugodott minden művétől, melyet teremtett Isten hogy csinálva legyen (לעשות)”. Vagyis magát a világot is úgy teremtette Isten, hogy az „csinálva”, továbbcsinálva tökéletesedjen az emberi tett által. Ahogy igaz ez a világra, úgy igaz ez magára az emberre is, a teremtés koronájára.
Erre utal tehát a Midrás, amelyet az előbb idéztünk. Mindennek teremtett Isten párt, vagyis minden teremtett entitásnak meg van a maga párja, amelynek segítségével – az emberi munka által – tökéletessé válhat. Ugyanis arra utal ez, hogy a világon mindent tökéletesítenünk kell. Ahhoz, hogy valami tökéletes legyen, meg kell találni azt a párját, azt a megfelelőjét, ami által az ember létre tudja hozni ezt a tökéletesítést. Mindennek megvan a párja, mindennek szüksége van valami másra, ami által elérheti az isteni célt, a tökéletességet. 
Ez az ember feladata, és éppen ezért, amikor a Biblia felhívja a figyelmünket a hetedik napi pihenésre, akkor azt mondja (2Mózes 20:8.): „Hat napon át dolgozz, és a hetedik nap pihenj! Náchmánidesz, középkori zsidó filozófus és biblia kommentár értelmezésében az idézet felszólító-módja emlékeztet minket arra, hogy a „hat napon át dolgozz” is egy kötelesség. Nem csak a „hetedik nap pihenj”. Hiszen a hat napon át való munka a fizikai profán világban való részvétel az, amely megadja a lehetőséget nekünk arra, hogy a világ minden egyes elemét egy magasabb szintre emeljük, tökéletességre vigyük.
A látszólagos probléma viszont a szombattal van, aminek nincs párja. A szombat láthatólag egyedül áll, hiszen pihenőnap, teljes szünnap lévén nincs meg benne a lehetőség, hogy kihasználjuk a tökéletesítésre. A szombati munkatilalom folytán nem kerülünk kapcsolatba a fizikai világ elemeivel, melyeket tökéletesítenünk kell.
Erre mondja a Midrás azt – írja áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi (Ohel Slomo, Vájákhél) – hogy „a szombatnak a zsidó nép a párja.” Ugyanis a szombat éppen az a nap, amely által nem a világnak egy más teremtménye, hanem éppen maga az ember tökéletesíthető. Az által, hogy a zsidók megtartják a szombatot, a pihenés parancsolatát, megfelelő hangsúlyt helyeznek a lelki pihenésre, a lélek tökéletesítésére. Ez által válik az ember tökéletesebbé, és ez által teljesülhet az az isteni ige, amely úgy szól „teremtsünk embert” többes számban. A hét hat munkanapján az ember a világot tökéletesíti, a hetedik napon pedig a szombat, a pihenés, a fizikai szférából való kiemelkedés magát az embert segíti a tökéletessé-válásban.

  • Küldés emailben

Fejezetek