22. 📖 Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében

Vájákhél (2Mózes 35:1–38:20.)

Vájákhél

Tükörfényes pénzek, okos asszonyok

„És jöttek mindnyájan, akiket a szíve indított, akit a lelke hajtott és elhozta az Örökkévalónak szánt felajánlását a Gyülekezés Sátrának felállítására, az ott végzendő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. Eljöttek a férfiak az asszonyokkal együtt, minden áldozatra kész szívű ember és hoztak boglárokat, függőket, gyűrűket, láncokat és mindenféle arany ékszert… és minden bölcsszívű (tehetséges) nő, aki értett hozzá, font a kezeivel és elhozta a fonottat, a kékbíbort, a piros bíbort, a karmazsint és lenfonalat…És minden nő, akit a szíve erre indított, megfonta a kecskeszőrt.”. (Exodus, 35, 21-26).
E két szakasz – a mellett, hogy részletesen leírja a Hajlék építésének körülményeit, mellyel már a Trumá és Tecávé szakaszokban is foglakozik – különösen a az emberek áldozatkészségét domborítja ki. Nem kellett adót kivetni vagy kvótákat megállapítani. A lelkesedés oly nagymérvű volt, hogy a szükségesnél jóval több gyűlt össze és az akciót le is kellett állítani.
A Tóra kommentátorai külön kiemelik az asszonyok áldozatkészségét, akik önként, méghozzá szívfájdalom nélkül váltak meg ékszereiktől. Most egészen máskép viselkedtek, mint amikor az aranyborjúhoz kellett volna odaadniuk. Akkor vonakodtak is ékszereiket feláldozni, így a férfiak kénytelenek voltak a sajátjukat Áronnak átadni.
Most viszont az asszonyok együtt jöttek férjeikkel.
– Miért együtt? – teszi fel a kérdést az egyik kommentátor.
– Azért – adja meg kissé humorosan a választ – mert a férfiak nem hitték el, hogy a nők képesek lesznek megválni ékszereiktől. Így elkísérték őket, hogy saját szemükkel lássák a „csodát”.
Egy másik kommentátor szerint a házaspároknak együtt kellett megjelenniük, mivel egy asszony – a zsidó törvények értelmében – nem ajándékozhatja el ékszereit a férje beleegyezése nélkül, de a férj sem teheti meg az asszony tudta nélkül. Ezért jöttek együtt – kölcsönös megegyezéssel…
A fent idézett Írásversek tüzetes elemzése arra késztette az egyik középkori kommentátort, hogy az adományozó nőket két fő csoportra ossza fel: a „bölcsszívű” és „okos” nőkre.
A „bölcsszívű”, jó erkölcsű, szemérmes nők azt a kész szőttest vitték el, amit jó és drága anyagból – kék és piros bíbor, karmazsin, egyebek – készítettek el. Az „okos” asszonyok, akik csak dicsekedtek, hogy sok cedókét tesznek – a végén csak megfont kecskeszőrt vittek. Egy vélemény szerint még azt sem vittek, ugyanis az Írás szerint „megfonták a kecskeszőrt”, de arról már nincs szó, hogy el is vitték volna…

* * *

Reb Jesáje’le prágai rabbinak istentelenül házsártos, de annál inkább istenesen szentes felesége volt. Naphosszat imádkozott, zsoltárokat mormolt és ilyenkor a férje hiába kért ebédet, akár egy csésze teát – az asszony csak imádkozott. Amikor a jámbor férj tiltakozott, az asszony kijelentette, hogy amíg ő imádkozik, azaz micvét teljesít, fel van mentve az alól, hogy férje parancsait teljesítse. Erre a férj az Eszter könyvéből vett idézettel válaszolt: „az asszonyok pedig tiszteljék férjeiket”. (Eszter 1, 20).
A Midrás szerint, mivel a nők a férfiakat is felülmúlva kitűntek az adakozásban, a Hajlék felépítéséhez, megkapták azt a micvát, illetve előjogot, hogy Újhold napján (Ros Chódes) ne dolgozzanak, azért, mert a Hajlékot Niszán hó elsején, vagyis holdtöltekor, avatták fel.

* * *

„És elkészítette a rézmedencét is, melynek állványa is rézből volt, a táborba gyűlt nők tükreiből, akik összesereglettek a Gyülekezés Sátrának bejáratánál” (uo. 38, 8).
A Midrás szerint Mózes eredetileg vissza akarta utasítani ezt az adományt – amit feltehetőleg olyan szegényebb asszonyok adtak, akik nem rendelkeztek drága ékszerekkel – de az Örökkévaló utasítására mégis elfogadta. Mózes Úgy ítélte meg, hogy a tükrök szépítkezésre valók vagyis a „Rossz Ösztönt” (Jecer Hárá) szolgálják, s mint ilyen, ne épüljön be a szent Hajlékba. Az Örökkévaló viszont azzal érvelt, hogy éppen ezek a tükrök a legkedvesebbek előtte, mivel Egyiptomban, az elnyomatás idejében, a zsidó nők ezek segítségével szépítkeztek, miáltal nagyobb kedvet keltettek férjükben a házaséletre, s végül ez eredményezte a nagyobb népszaporulatot. Így aztán Mózes kénytelen volt a tükröket is elfogadni. (Midrás, rabbi Tanchuma).
Érdekes magyarázatok vannak arra vonatkozólag, kik voltak azok a nők, akik „összesereglettek a Hajlék bejáratánál”. Onkelosz szerint azok, akik imádkozni mentek oda. Ábrahám ibn Ezra úgy véli, egyfajta apácák voltak, azaz olyan nők, akik lemondtak az élet hívságairól, Isten szolgálatának szentelték magukat, s mivel nem volt többé szükségük a tükörre – odaadták azokat.
Nachmanides megkérdőjelezi, hogy Mózes nem akarta volna a tükröket elfogadni, mert , úgymond, vétkes gondolatok szolgálatában állottak. Sokkal érthetőbb lett volna ez a viszolygás, ha az öveket (kumáz) – amik Bölcseink értelmezése szerint egyfajta erényöveknek számítottak – nem akarta volna elfogadni. Ámbár – jegyzi meg Náchmánidés – az ékszereket beolvasztották, s a többi ékszerrel összeolvasztva használták fel.

* * *

Vityebszk városában élt egy Gávriel nevezetű haszid zsidó. Ebben az időben – még Snéur Zálmánnak, a Tánjá szerzőjének színrelépése előtt – országszerte üldözték a haszidokat, megpróbálták őket eltántorítani meggyőződésüktől. A történet hősét még saját családja is háborgatta, beleértve az édesapját is, s mindent elkövettek, hogy jó útra térítsék, éket verjenek közte és a „szekta” között. Mivel szép szóval nem mentek semmire, megélhetését próbálták lehetetlenné tenni. Reb Gávriel nem törődött a nehézségekkel, kitartott álláspontja mellett. Időnként meglátogatta rebbéjét, Sneor Zálmánt, Lioznában, de soha sem panaszkodott neki helyzete miatt. Anyagi nehézségei ellenére a pénzbeli támogatással sem fukarkodott, ha olyan célra kellett adakoznia, mint pl. az Erec Jiszráél-i szegény lakósok támogatása, vagy egy fogoly kiváltása.
Reb Gávriel másik nagy szomorúsága volt, hogy 25 évi házassága alatt nem részesültek a gyermekáldás örömében. Még ezt sem panaszolta el rebbéjének.
Történt egy alkalommal, hogy a rebbének – üldözött zsidók megsegítése céljából – nagyobb összegre volt szüksége. Így ezúttal nagyobb összeg adományozását kérte híveitől.
Gávriel elmesélte ezt a feleségének, aki rájött, hogy férje ezúttal nem nagyon örül ennek a micvének. Faggatózására a férj bevallotta, hogy az üldözése miatt anyagi helyzete megrendült, a tulajdonképpen nincs is annyi pénze, amennyit a rebbe kért.
– Hányszor mondtad nekem, hogy a rebbe Tóra-magyarázataiban mindig arra hivatkozik, hogy hinni és bízni kell a Jóistenben – szólt a feleség – és ezért mindig örömteli hangulatban kell lenni. Az Örökkévaló bizton megsegít.
Szavait tettek is követték. Eladta ékszereit, a pénzt meg odaadta férjének, hogy adja át a rebbének.
Így is történt. A pénzt személyesen vitte el Lioznába.
Amikor a rebbe kérésére kinyitotta a zacskót, hogy megszámolja a pénzt, azt vették észre, hogy a pénzérmék oly fényesek, mintha akkor jöttek volna ki a pénzverdéből.
Reb Gávriel nem tudta mire vélni a dolgot, a rebbe pedig gondolataiba mélyedt.
– A pusztabeli Hajlék felépítéséhez adott adományok között volt arany, ezüst és réz – szólalt meg végül a rebbe.
– De semmi fényes nem volt köztük, kivéve a tükröket, amiből a rézmedencét készítették. Ez volt az utolsó, ami elkészült, de az első, amit használtak – a kézmosáshoz. Így az elejük meg a végük között összefüggés van.
Ezután Gávrielhez fordult és azután érdeklődött, honnan származik a hozott pénz.
A haszid ezúttal elmesélte nehéz sorsát, kálváriáját, s azt, hogy a pénz a felesége ékszereinek eladásából jött össze.
A rebbe ekkor ismét elgondolkodott, majd felnézett s azt mondta:
– Mostantól minden jóra fordul. Adjon a Jóisten nektek fiú és lánygyermekeket, hosszú életet és kísérje siker mindazt, amit csinálsz. Zárd be a meglévő üzletedet és kezdj kereskedni drágakövekkel.
Nagy örömmel tért haza s számolt be feleségének a rebbe szavairól. Kérdésére, hogy a pénzérmék mitől voltak fényesek, az asszony elmesélte, hogy a pénzdarabokat egyenként addig fényesítette, míg „úgy ragyogtak, mint a csillagok”.
Reb Gávriel megfogadta a rebbe tanácsát. Munkáját siker koronázta, ráadásul év egy múlva fia is született.
Nem telt bele három év, reb Gávriel lett a környék leggazdagabb embere, szerették és becsülték. Így is hívták „Gávriel, a nagyrabecsült”. Üzleti tevékenységét negyven éven át folytatta. Neki köszönhetően erősödött meg Vityebszkben a haszid közösség.

(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, “Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)

  • Küldés emailben

Fejezetek