6. 📖 Szánhedrin 3. fejezet: A Bírák És A Tanúk Törvényei

V. rész, 25/b és 26/a lapok

(25/b oldal kezdődik)

וְאִי תָּנָא תּוֹלֶה בְּדַעַת יוֹנוֹ – דַּאֲמַר: בִּנְקָשָׁא תַּלְיָא מִילְתָא, וַאֲנָא יָדַעְנָא לְנַקּוֹשֵׁי טְפֵי. אֲבָל תּוֹלֶה בְּדַעַת עַצְמוֹ – אֵימָא לָא,

Vagy az ellenkező oldalról szemlélve: ha csak a galambröptető esetét – aki a fizetési kötelezettségét galambja ügyességének rendeli alá – tanítaná a Misna, akkor mondhatná valaki, hogy csak ez a fajta szerencsejátékos nem számít arra, hogy neki kell megfizetnie a tétet. Feltételezhető ugyanis, hogy azt mondta magában: A verseny megnyerése azon múlik, hogy melyikünk tud ügyesebben falapokat összeütögetni, hogy ezzel a madarait gyorsabb repülésre serkentse, én pedig tudom, hogyan kell ezt jobban csinálni annál, mint ahogy az ellenfelem csinálja. A kockajátékos esetében viszont, aki fizetési kötelezettségét a nem teljesen a maga játékbeli ügyességére bízza mondhatnánk – ha a Misna nem szólna róla külön is –, hogy mivel a játék kimenetele inkább a szerencsén múlik, a játékos feltételezhetően komolyan vette vállalt kötelezettségét, és nem volt teljesen biztos benne, hogy nyerni fog.

צְרִיכָא.

Következésképp szükséges, hogy a Misna mind a kockajátékos, mint a galambröptető példáját felhozza, s így tudassa velünk, hogy a szerencsejátékos mindkét esetben nélkülözi a tét megfizetési kötelezettségére vonatkozó megkívánt eltökéltséget.

מֵיתִיבִי:

A Gömárá kifogást emel a fentebb idézett nézettel szemben, miszerint a galambröptetők azok, akik csalimadárként röptetik a galambjaikat. Egy Brájtában azt tanuljuk:

הַמְשַׂחֵק בְּקוּבְיָא – אֵלּוּ הֵן הַמְשַׂחֲקִים בְּפִיסְפָּסִים. וְלֹא בְּפִיסְפָּסִים בִּלְבַד אָמְרוּ, אֶלָּא אֲפִילוּ קְלִיפֵּי אֱגוֹזִים וּקְלִיפֵּי רִימּוֹנִים.

A Misna által említett „kockajátékos” kategóriájába tartoznak azok1, akik mozaikkövekkel (amelyeket szerencsejátékhoz is használtak) játszanak; de a Bölcsek nemcsak azokat nyilvánították alkalmatlan tanúnak, akik mozaikkővel űznek szerencsejátékot, hanem azokat is akár, akik ilyen játékot dióhéjjal, gránátalmakéreggel és más hasonló holmikkal űznek.

וְאֵימָתַי חֲזָרָתָן – מִשֶּׁיִשְׁבְּרוּ אֶת פִּיסְפָּסֵיהֶן וְיַחְזְרוּ בָּהֵן חֲזָרָה גְמוּרָה, דַּאֲפִילוּ בְּחִנָּם לָא עָבְדִי.

Mikor lehetünk biztosak abban, hogy ezek a vétkesek őszintén megbánták a cselekedetüket s ilyenformán megfelelnek tanúnak? Akkor ha összetörik a köveiket vagy más játékszereiket, és egyszer s mindenkorra felhagynak a szerencsejátékkal, de olyannyira, hogy még tét nélkül sem játszanak.

מַלְוֶה בְּרִיבִּית – אֶחָד הַמַלְוֶה וְאֶחָד הַלֹוֶה, וְאֵימָתַי חֲזָרָתָן – מִשֶּׁיִקְרְעוּ אֶת שְׁטָרֵיהֶן וְיַחְזְרוּ בָּהֵן חֲזָרָה גְמוּרָה, אֲפִילוּ לְנָכְרִי לָא מוֹזְפִי.

A Misnában az alkalmatlanság következő kategóriája – „…aki kamatra ad kölcsönt”2 – magában foglalja mind a kölcsön folyósítóját, mind a kölcsön felvevőjét. Mikor lehetünk bizonyosak abban, hogy megbánták a cselekedetüket? Akkor ha összetépik az adósleveleiket, amelyekben a kamat le van írva, és ha teljesen felhagynak a kamatra történő kölcsönzéssel, olyannyira, hogy még nem zsidónak sem kölcsönöznek kamatra, noha az utóbbit megengedi a Tóra.

וּמַפְרִיחֵי יוֹנִים – אֵלּוּ שֶׁמַּמְרִין אֶת הַיּוֹנִים. וְלֹא יוֹנִים בִּלְבַד אָמְרוּ, אֶלָּא אֲפִילּוּ בְּהֵמָה חַיָּה וָעוֹף, וְאֵימָתַי חֲזָרָתָן – מִשֶּׁיְּשְׁבְּרוּ אֶת פִּגְמֵיהֶן, וְיַחְזְרוּ בָּהֵן חֲזָרָה גְמוּרָה, דַּאֲפִילוּ בַּמִּדְבָּר נַמִי לָא עָבְדִי.

És a „galambröptetők” kategóriája3 – akik viaskodásra vagy vadon élő madarak csapdába csalására idomítanak galambot, nemcsak galambra vonatkozik, hanem akár a más fajtájú háziállatokra, vadállatokra és szárnyasokra is. Mikor lehetünk bizonyosak abban, hogy megbánták cselekedetüket? Ha összetörik deszkáikat, amelyekről madaraikat röptetik, és ha teljesen hátat fordítanak e tevékenységnek, olyannyira, hogy még a sivatagban, ahol a madarak szabadon repülnek, még ott sem idomítanak madarakat viaskodásra.

סוֹחֲרֵי שְׁבִיעִית – אֵלוּ שֶׁנוֹשְׂאִין וְנוֹתְנִין בְּפֵירוֹת שְׁבִיעִית, וְאֵימָתַי חֲזָרָתָן – מִשֶּׁתַּגִיעַ שְׁבִיעִית אַחֶרֶת וְיִבָּדְלוּ.

A Misna által utoljára említett kategória, „a hetedik év terményével kereskedő” olyan emberekre vonatkozik4, akik haszonszerzés céljából üzletelnek a hetedik évi terméssel. Mikor lehetünk biztosak abban, hogy megbánták cselekedetüket? Mikor a következő hetedik évi termés beérik, és tartózkodnak minden olyan üzletkötéstől, amelynek tárgya az azévi termés learatása vagy adás-vétele.

וְאָמַר רַבִּי נְחֶמְיָה: לֹא חֲזָרַת דְבָרִים בִּלְבַד אָמְרוּ, אֶלָּא חֲזָרַת מָמוֹן. כֵּיצַד? אוֹמֵר: אֲנִי פְּלוֹנִי בַּר פְּלוֹנִי כִּינַסְתִּי מָאתַיִם זוּז בְּפֵירוֹת שְׁבִיעִית, וַהֲרֵי הֵן נְתוּנִין בְּמַתָּנָה לַעֲנִיִים.

Rabbi Nechemjá mondotta: A Bölcsek szerint nem elég csupán szóban bánnia a cselekedetet, hanem pénzbeli jóvátételt is kell fizetni. Hogyan tegye ezt? A vétkesnek nyilatkozatot kell tennie: Én, ez és ez, kétszáz zuz hasznot szereztem hetedik évi terményből, és ezennel kijelentem, hogy jóvátételként ezt az összeget ezennel a szegényeknek adom.

Eddig a Brájtá idézete.

קָתָנֵי מִיהַת בְּהֵמָה. בִּשְׁלָמָא לְמַאן דַּאֲמַר אִי תִּקְדְמֵיהּ יוֹנָךְ לְיוֹן – הַיְינוּ דְּמַשְׁכַּחַתְּ לָהּ בְּהֵמָה, אֶלָּא לְמַאן דַאֲמַר אָרָא – בְּהֵמָה בַּת הָכִי הִיא?

E Brájtá ugyanakkor arra tanít minket, hogy a galambröptetők bírói vagy tanúi tisztre választhatósága elleni kifogás más hasonló „háziállatokkal” folytatott tevékenységekre is érvényes. Ez érthető is aszerint, aki úgy tartja, hogy a galambröptetők azok galambversenyeztetők, akik azt mondják „Ha a te galambod előbb ér célba, mint az enyém, akkor ennyit és ennyit fizetek neked”, mivel háziállatok is idomíthatók versenyeztetésre. Azon vélemény szerint azonban, aki a „galambröptetőt” „galambbefogó”-ként magyarázza, lehetséges-e, hogy egy háziállat képes más állatokat csalogatni a gazdájához?

אִין, בְּשׁוֹר הַבָּר,

[A Gömárá így válaszol:]

Igen, a Brájtá szerint egy háziállat szolgálhat csaliként – feltételezve, hogy az utalás a vadmarhára vonatkozik. A háziállatnak nevezhető vadmarha képes más marhákat maga köré gyűjteni, és azokat gazdájához vezetni.

וּכְמַאן דַאֲמַר שׁוֹר הַבָּר מִין בְּהֵמָה הוּא, דִתְנַן: שׁוֹר הַבָּר מִין בְּהֵמָה הוּא, רַבִּי יוֹסֵי אוֹמֵר: מִין חַיָּה.

A Brájtának ez az értelmezése csak azzal a véleményével van összhangban, ami úgy szól, hogy a vadmarha is egyfajta háziállat5. Egy másik Misnában ugyanis azt tanultuk6: „A vadmarha egyfajta háziállat. Rabbi Joszé ezt vitatja: szerinte vadállat”.

תָּנָא: הוֹסִיפוּ עֲלֵיהֶן הַגַּזְלָנִין וְהַחַמְסָנִין.

A Brájtá Misnánkkal kapcsolatban a következőket is tanítja: „A Bölcsek a tanúnak vagy bírónak nem választható erkölcstelen emberek listájához hozzátették a tolvajokat és a zsarolókat.”7

גַּזְלָן דְאוֹרַיְיתָא הוּא!

Nem fölösleges-e a rabló hozzátétele? Hiszen a Tóra törvénye8 egyértelműen kimondja, hogy a rablót ki kell zárni a tanúskodásból: „Ne szövetkezz gonosszal, nehogy jogtalan tanú legyen!

לֹא נִצְרְכָא אֶלָּא לִמְצִיאַת חֵרֵשׁ שׁוֹטֶה וְקָטָן.

[A Gömárá válaszol:]

Valóban csak azért kellett, hogy a Bölcsek hozzátegyék a „rablót”, hogy arra tanítsanak minket, hogy aki ellop egy olyan tárgyat, amelyet eredetileg siketnéma, gyengeelméjű vagy kiskorú talált és őrzött, az se bírónak, se tanúnak nem alkalmas. Az említett emberek ugyanis a megkívánt szellemi érettség hiánya folytán hivatalosan nem formálhatnak jogot egy talált tárgyra. Következésképp ha valaki tőlük lop el egy ilyen tárgyat, az a szó szokásos értelmében nem tekinthető rablónak.

מֵעִיקָּרָא סַבוּר: מְצִיאַת חֵרֵשׁ שׁוֹטֶה וְקָטָן לָא שְׁכִיחָא, אִי נַמִי – מִפְּנֵי דַרְכֵי שָׁלוֹם בְּעָלְמָא.

Eleinte – míg a rabbik alkalmatlannak nem nyilvánították az ilyen embert – úgy gondolták, hogy az ilyen fajta „rablás” nem zárja ki az illetőt a tanúk közül, mivel siketnéma, gyengeelméjű vagy kiskorú által talált tárgy elvétele nem elég gyakori ahhoz, hogy rabbinikus döntést tegyen szükségessé. Vagy talán inkább úgy gondolták, hogy az efféle magatartást nem azért kell elítélni, mert hasonlít a lopáshoz, hanem csupán azért, mert veszélyezteti a jó szomszédi viszonyt, ami viszont önmagában nem zárja ki a tanúskodás lehetőségét.

כֵּיוָן דַּחֲזוּ דְסוֹף סוֹף מָמוֹנָא הוּא דְּקָא שָׁקְלִי – פָּסְלִינְהוּ רַבָּנַן.

Mivel azonban a Bölcsek úgy találták, hogy az olyan emberekben, akik ilyen módon vesznek el tárgyakat, olthatatlan vágy él az értékes tárgyak iránt, ezért kizárták őket a tanúk közül, nehogy megvesztegethessék őket.

הַחַמְסָנִין“,

[A Gömárá ezután a Brájta által említett második bővitett kategóriával foglalkozik:]

…a zsarolókat”. Itt olyan emberekről van szó, akik nem lopnak, hanem arra kényszerítenek másokat, hogy fogadjanak el pénzt olyan javakért, amelyeket egyébként nem állt szándékukban eladni.

מֵעִיקָּרָא סַבוּר: דָמֵי קָא יָהֵיב, אַקְרַאי בְּעָלְמָא הוּא.

Eleinte a Bölcsek úgy gondolták, hogy mivel a tettes pénzt ad a tulajdonosnak a javakért, az esettel mint véletlen szülte alkalommal, nem kell foglalkozni.

כֵּיוָן דַּחֲזוּ דְּקָא חָטְפִי – גְּזַרוּ בְּהוּ רַבָּנַן.

Miután azonban látták, hogy ezek a zsarolók előbb elragadják a javakat, és csak utána hagynak ott pénzt, a Bölcsek kinyilvánították, hogy az ilyen emberek nem tanúskodhatnak.

תָּנָא: עוֹד הוֹסִיפוּ עֲלֵיהֶן הָרוֹעִים, הַגַּבָּאִין, וְהַמּוֹכְסִין.

Tanultuk egy további Brájtában: „A Bölcsek ezenkívül hozzátették a tanúnak nem alkalmas emberek listájához a pásztorokat, akik jószágaikat nyílt területen legeltetik; a helyi nem zsidó uralkodó által kinevezett adószedőket, akik különféle adókat szednek a zsidó lakosságtól; valamint a vámszedőket, akik megállítják az utazókat, és különböző vámokat szabnak ki rájuk.9

רוֹעִים, מֵעִיקָּרָא סַבוּר: אַקְרַאי בְּעָלְמָא הוּא, כֵּיוָן דַּחֲזוּ דְּקָא מְכַוְּונִי וְשָׁדוּ לְכַתְּחִילָה – גְּזַרוּ בְּהוּ רַבָּנַן.

Ami „a pásztorokat” illeti: Eleinte úgy gondolták, hogy mikor egy nyájat más birtokán találnak legelni, az csupán véletlen. Miután azonban meggyőződtek róla, hogy a pásztorok szándékosan terelik más földjére az állataikat, a Bölcsek úgy döntöttek, hogy ezek a pásztorok nem tanúskodhatnak.

הַגַּבָּאִין וְהַמּוֹכְסִין, מֵעִיקָּרָא סַבוּר: מַאי דְקִיץ לְהוּ קָא שָׁקְלִי, כֵּיוָן דַּחֲזוּ דְּקָא שָׁקְלִי יְתֵירָא פָּסְלִינְהוּ.

Ami „az adó- és vámszedőket” illeti: Eleinte úgy tartották róluk, hogy csupán a hatóság által számukra előírt adót és vámot hajtják be. Miután azonban a Bölcsek látták, hogy ennél többet szednek be, kizárták őket a lehetséges tanúk közül.

אָמַר רָבָא: רוֹעֶה שֶׁאָמְרוּ – אֶחָד רוֹעֶה בְּהֵמָה דַּקָה וְאֶחָד רוֹעֶה בְּהֵמָה גַּסָּה.

Rává mondotta: Az említett tanúnak nem alkalmas pásztorok közé számít az is, aki olyasfajta kisebb állatokat tart, mint a birka vagy a kecske, és az is, aki olyan nagyokat, mint a ló vagy az szarvasmarha.

וּמִי אָמַר רָבָא הָכִי? וְהָאָמַר רָבָא: רוֹעֶה בְּהֵמָה דַּקָה בְּאֶרֶץ יִשְׂרָאֵל – פְּסוּלִּין, בְּחוּצָה לָאָרֶץ – כְשֵׁרִין. רוֹעֶה בְּהֵמָה גַּסָּה – אֲפִילוּ בְּאֶרֶץ יִשְׂרָאֵל כְּשֵׁרִין!

[A Gömárá megkérdi:]

Valóban ezt mondotta volna Rává? Hát nem azt mondotta egyszer Rává: A kisállatok pásztora, Erec Jiszráélben, nem felel meg tanúnak, mert a mestersége fenyegeti a települést és a földművelést. Ha azonban az ilyen pásztor Erec Jiszráélen kívül lakik, megfelelő tanúnak tekintendő. A nagy állatok pásztorai pedig, akár ha Erec Jiszráélben laknak még akkor is alkalmas tanúk.

הַהוּא בִּמְגַדְּלִים אִיתְמַר.

[A Gömárá így válaszol:]

Rává utóbbi kijelentése azokra a pásztorokra vonatkozik, akik saját földjükön nevelik és nem nagyon legeltetik az állatokat. Aki viszont kisebb állatokat nevel Erec Jiszráélben, alkalmatlan tanúnak minősül, mert még ha akarja, sem tudja megbízhatóan elejét venni, hogy ezek az állatok a szomszéd földjére tévedjenek, és le ne legeljék annak termését. A nagyobb állatok otthoni nevelése, amelyekre könnyebb vigyázni, nem teszi alkalmatlan tanúvá a gazdát. Rává első kijelentése azonban, amely mind a nagy, mind a kisebb állatok pásztorait alkalmatlannak minősíti, azokra vonatkozik, akik állataikat nyílt mezőkre hajtják. Útban a legelő felé ugyanis mind a nagyobb, mint a kisebb állatok hajlamosak kárt tenni a termésben.

הָכִי נַמִי מִסְתַּבְּרָא, מִדְּקָתָנֵי: נֶאֱמָנִין עָלַי שְׁלֹשָׁה רוֹעֵי בָקָר. מַאי לָאו – לְעֵדוּת?

Így tehát indokolt az is, amit egy korábbi Misnában tanultunk10: Ha az egyik peres fél azt mondta a másiknak: „Esetünk elbírálása tekintetében én „…megbízom három EGYSZERŰ Marhapásztorban is”, Nem egyértelmű, hogy itt tanúkról van szó és a Misnából kitűnik, hogy annak ellenére, hogy nagy állatok pásztorairól van szó, mégis a pereskedő beleegyezése nélkül alkalmatlanok lennének a tanúskodásra?

לֹא, לְדִינָא.

Nem, nem ez a Misna szándéka! A Misna itt egy olyan pereskedőről szól, aki ráállt, hogy ügye bíráiként – nem pedig tanúiként – fogadjon el pásztorokat, amely tisztség betöltésére azok egyébként sem lettek volna alkalmasak tudatlanságuk – nem pedig pásztorságuk – folytán.

דַיְקָא נַמִי, דְּקָתָנֵי: שְׁלֹשָׁה רוֹעֵי בָקָר. וְאִי לְעֵדוּת – שְׁלֹשָׁה לָמָּה לִי?

Így pontos az értelmezés, hiszen Misnánk úgy fogalmaz, hogy a pereskedő abba egyezik bele, hogy elfogad három EGYSZERŰ MarhapásztorT”, márpedig ha tanúskodásra fogadná el őket, akkor miért említene a Misna hármat, holott tanúnak kettő is elég lenne?!

וְאֶלָּא מַאי – לְדִינָא, מַאי אִירְיָא שְׁלֹשָׁה רוֹעֵי בָקָר? כָּל בֵּי תְּלָתָא דְלָא גָּמְרִי דִּינָא נַמִי!

[A Gömárá kétségbe vonja ezt a következtetést:]

Ha valóban bírákról van szó, akkor miért hangsúlyozza külön a Misna, hogy három pásztorról van szó? Ha nem tanultak törvényt, akkor bármely három ember alkalmatlan a bírói tisztre!

הָכִי קָאָמַר: אֲפִילּוּ הָנֵי דְלָא שְׁכִיחֵי בַּיִּישׁוּב.

[A Gömárá válaszol:]

A három pásztorról a Misna ezt így értette: Még ezek az emberek is, akik a településeken általában nem találhatók, és ilyenformán fogalmuk sincs a polgári törvénykezés elveiről és eljárásairól, megfelelnek bírónak, ha a peres felek beleegyeznek.

אָמַר רַב יְהוּדָה: סְתָם רוֹעֶה – פָּסוּל, סְתָם גַּבַּאי – כָּשֵׁר.

[A Gömárá a fentebb idézett Brájtában alkalmatlannak minősített emberekkel kapcsolatos vitával folytatja:]

Ráv Jehudá mondotta: Egy közönséges pásztor, akiről ha még nem bizonyosodott is be, hogy mások birtokán legeltet, nem felel meg tanúnak; egy közönséges adószedő viszont, megfelel – kivéve, ha biztosan tudjuk, hogy a jogosnál többet vett el.

אַבוּהּ דְרַבִּי זֵירָא עֲבַד גַּבַּיוּתָא תְּלֵיסַר שְׁנִין, כִּי הֲוָה אָתֵי רֵישׁ נַהֲרָא לְמָתָא, כִּי הֲוָה חָזֵי רַבָּנַן אָמַר לְהוּ: “לֵךְ עַמִּי בֹּא בַחֲדָרֶיךָ“. כִּי הֲוָה חָזֵי אֱינָשֵׁי דְּמָתָא אָמַר: רֵישׁ נַהֲרָא אֲתָא לְמָתָא, וְהָאִידָּנָא נָכֵיס אַבָּא לְפוּם בְּרָא וּבְרָא לְפוּם אַבָּא. וּמִיגַנְזוּ כּוּלֵּי עָלְמָא.

[Miután leszögezte, hogy nem minden adószedő eleve gyanús, a Gömárá elmeséli a következő történetet:]

Rabbi Zérá apja tizenhárom éven keresztül szedett adót. Mikor a vidék elöljárója a városba jött, hogy felbecsülje a lakosság várható adóztatható jövedelmét, rabbi Zérá apja szándékosan alacsonyabb lélekszámot mondott be neki, hogy az ne adóztassa meg túlontúl súlyosan a várost. Ezután, mikor a város rabbijaival találkozott, azt mondta nekik (Jesájá szavaival)11: „Eredj népem, menj be kamaráidba, és zárd be magad mögött az ajtót, rejtőzzél el kis időre, míg elmúlik a harag.” Mikor a város más lakóival találkozott, azokhoz olyan nyelven szólt, hogy megértsék: „Itt van a városban a vidék elöljárója, aki lemészárolja az apát a fia előtt, és a fiat az apja előtt.” Azaz, ha nem rejtőznek el előle, az elöljáró óriási összeget fog követelni tőlük. Ennek következtében mindenki elbújt.

 

 

(26/a oldal kezdődik)

כִּי אָתֵי, אֲמַר לֵיהּ: מִמַּאן נִבָּעֵי?

Mikor az elöljáró eljött rabbi Zérá apjához, hogy felmérje a várost, az alázatos adószedő így szólt hozzá: „Kitől szedjünk itt adót? Amint látod, kevesen laknak a városban, ezért az összes adónak is kevésnek kell lennie.

כִּי נִיחָא נַפְשֵׁיהּ אֲמַר לְהוּ שְׁקוֹלוּ תְּלֵיסַר מָעֵי דְצַיְירִי לִי בִּסְדִינַאי, וַהֲדַרוּ לֵיהּ לִפְלָנְיָא, דִּשְׁקַלְתִּינְהוּ מִינֵּיהּ וְלָא אִיצְטְרִיכוּ לִי.

Mesélik, hogy mikor rabbi Zérá apja haldoklott, azt mondta a körülötte állóknak: „Vegyétek a tizenhárom máotot, amit egy lepelbe kötöttem, és adjátok vissza ezeknek és ezeknek, mert ezt adó fejében vettem el tőlük, de végül nem volt rá szükség, mert a hatóság beérte annyival, amennyit már beszedtem.” Ebből a történetből kiderül, hogy csakugyan lehetséges, hogy egy adószedő erényes maradjon.

Így alátámasztja Ráv Jehudá véleményét, miszerint az az adószedő, akiről nem tudják, hogy hamisan szolgált volna, megfelel tanúnak.

1 Háláchá: A kockajátékos. „A Misna alkalmatlannak minősíti azokat is, akik dióhéjjal, gránátalmakéreggel és más, ilyen játékoknál általában használatos holmikkal szerencsejátékot űznek.

A kockajátékosok akkor tekinthetők úgy, hogy őszintén megbánták cselekedetüket, és akkor fogadhatók el ismét tanúnak, ha látjuk, hogy összetörtént a kockáikat, és olyannyira felhagynak a szerencsejátékkal, hogy még tét nélkül sem játszanak.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 34:16., 30.)

2 Háláchá: Aki kamatra kölcsönöz. „Akik kamatra kölcsönöznek, csak akkor felelnek meg tanúnak újra, ha összetépik az adósleveleiket, és olyan mérvű megbánást mutatnak, hogy még nem zsidónak sem kölcsönöznek kamatra. Ezenfelül minden addig beszedett kamatot vissza kell adniuk az adósnak. Ha az adós kilétét nem lehet megállapítani, vagy nem lehet megtalálni az adóst, a pénzt közösségi célokra kell fordítani (Ros, Tur).” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 34:29.)

3 Háláchá: Galambröptetők. „A tanúnak nem megfelelők e kategóriájába tartoznak a galambbefogók és galambversenyeztetők, valamint azok is, akik más állatokat versenyeztetnek, és fogadnak a verseny kimenetelére. Ha nincs más becsületes mesterségük, az esetben rabbinikusan nem felelnek meg tanúnak.” Ezt a Brájtát követi. „Azok, akik galambokat fognak be vagy versenyeztetnek, csak akkor tanúskodhatnak ismét, ha összetörik az ilyen tevékenységekre használt fölszerelésüket, és még a sivatagban sem hajlandók galambot befogni vagy versenyeztetni. Egyesek szerint az ilyen tevékenységgel szerzett hasznot is vissza kell szolgáltatniuk (Römá).” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 34:16, 31.)

4 Háláchá: A hetedik év terményével kereskedő. “Akik a szombatév termésének eladásából húznak hasznot, azok csak akkor választhatók ismét tanúnak, ha látjuk, hogy a következő szombatév semmiféle terményével nem foglalkoznak. E megszorítás és bűnük szóbeli megvallása mellett szóban vagy írásban nyilatkozniuk kell, hogy mennyi hasznuk származott a hetedik évi termények eladásából, és rendelkezniük kell, hogy ezt az összeget osszák szét a szegények között.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 34:32.)

5 Háláchá: Vadmarha. „A vadmarha egyfajta háziállatnak tekintendő, nem igazi vadon élő állat, és mint ilyennek, a levágásakor nem kell földdel borítani a vérét. Ezenkívül tilos megenni a háját (chélev).” (Sulchán Áruch, Jore Déá 80:3.)

6 Kilájim 8:6.

7 Háláchá: Rablók, zsarolók és pásztorok. „Aki valamilyen rabbinikusan tiltott lopást követ el, az a rabbinikus törvények értelmében nem lehet tanú. Ezek között vannak azok is, akik siketnémától, gyengeelméjűtől vagy kiskorútól lopnak el olyan tárgyat, amelyet az talált és őrzött; ide tartoznak, akik úgy zsarolnak ki javakat, hogy tulajdonosokat akaratuk ellenére arra kényszerítenek, hogy eladjanak; és ide tartoznak azok is, akik csordájukat – legyen az nagy vagy kicsi – szabadon kicsapják legelni, noha jól tudják, hogy egyik-másik állat áttévedhet a szomszédok földjére, és lelegelheti a terményüket.” (Sulchán Áruch, Chosen Mispát 34:13.)

A közönséges pásztor még akkor sem alkalmas, ha senki sem tanúsítja, hogy látta volna, hogy a nyáját más legelőjére tereli. Akik kistermetű állatokat tartanak Erec Jiszráélben, még akkor sem alkalmasak, ha zárt helyen tartják az állatokat, és nem engedik őket szabadon legelni. Ha azonban külországban nevelik őket, csak az esetben alkalmatlanok, ha kiderül róluk, hogy mások birtokára terelték legelni őket. Azok, akik nagy állatokat tartanak, még Erec Jiszráélben is alkalmasak tanúnak, kivéve, ha kiderül róluk, hogy mások birtokán legeltettek.” (Maimonidész, A tanúskodás szabályai 10:4.)

8 2Mózes 23:1.

9 Háláchá: Adó- és vámszedők. „A közönséges vámszedők tanúnak alkalmatlannak tekintendők, mivel feltételezhető, hogy nagyobb összegeket szednek be, mint amennyit az uralkodó megállapított, és a fölösleget megtartják. A közönséges adószedők azonban csak az esetben alkalmatlanok, ha tudjuk róluk, hogy akár csak egyetlen alkalommal is a jogosnál több adót szedtek be. Egyes tudósok kifejtik, hogy a vámszedők előbb felbecsülik a megadóztatandó javakat, és így könnyen leplezhetik, hogy kinek kedveznek, és kinek nem. A közönséges adószedőknek ezzel szemben egy meghatározott összeget kell beszedniük mindenkitől, amit nem lehet úgy megváltoztatni, hogy fény ne derüljön rá (Römá).” (Maimonidész, A tanúskodás szabályai 10:4.; Sulchán Áruch, Chosen Mispát 34:14.)

10 24a.

11 26:20.

  • Küldés emailben

Fejezetek