6. 📖 Gitin 1. fejezet – A Váló- És Szabadító Levelekről

V. rész, 12/b lap

וְלֵימָא לֵיהּ הֶקְדֵּשׁ: עַד הָשְׁתָּא סַגִּי לָךְ בְּלָא הַעֲדָפָה, וְהָשְׁתָּא נַמִי תִּיסְגֵי לָךְ בְּלָא הַעֲדָפָה!

(Miért hagyná) a Szentély (tulajdonáért felelős, hogy a szolga igényeinél többet fogyasszon,) mondja neki azt: „hogyha eddig megelégültél a többlet nélkül is, akkor elégedj meg most is (azzal amit kapsz)!”? (És ha a szolgának valóban elég volt az eddigi ellátás, akkor miért vehet fel mégis kölcsönt erre?)

הֶקְדֵּשׁ גּוּפֵיהּ נִיחָא לֵיהּ, כֵּי הֵיכִי דְּלִשְׁבַּח עַבְדֵּיהּ.

(Azért vehet fel többletélelemre kölcsönt a szolga,) mert a Szentély érdeke is ez. Mivel így a szolga teherbíróbb lesz (és ez több bevételt jelent a Szentély számára).

(Végkövetkeztetés, ebből sincsen bizonyítékunk arra, hogy dolgoztatni lehet egy szolgát akkor is, ha nem látjuk el.)

[Most a Talmud megszakítva a szolga ellátás nélküli dolgoztatásának témáját, rátér Ráv mondásának következő részletére:]

עוֹשֶׂה וּפוֹרֵעַ“.

(Fentebb azt mondta Ráv:) „…majd dolgozzon (a felszentelt szolga) és (jövedelméből) fizesse vissza a kölcsönt”.

קַמָּא קַמָּא קָדֵישׁ לֵיהּ!

(Hogyan lesz képes a szolga megfizetni a kölcsönt, amikor) bármi amit megszerez egyből szentté válik?

בְּפָחוֹת פָּחוֹת מִשָּׁוֶה פְּרוּטָה.

Még mielőtt elérne egy prutát a keresete (és ezzel szentté válna), a kölcsön visszafizetésére fordítja (így lassan visszafizetheti adósságát).

[A Talmud itt visszatér a fent megszakított témára:]

הָכִי נַמִי מִסְתַּבְּרָא, דְּאָמַר רַב: הַמַקְדִּישׁ יְדֵי עַבְדּוֹ – אוֹתוֹ הָעֶבֶד עוֹשֶׂה וְאוֹכֵל, דְּאִי לָא עַבְדָּא מַאן פָּלַח לֵיהּ?

Helyesnek tűnik (Ráv szavainak fenti értelmezése, miszerint csak azért nyilváníthatja ura szentnek a szolga minden jövedelmét, mert ellátja élelemmel) mert (egy másik alkalommal) ezt mondta Ráv: „Ha az úr (a Szentélynek) szenteli szolgájának kezeit, (vagyis bármi, amit a szolga kezeivel megszerez, a Szentély tulajdonává válik. Ebben az esetben) ez a szolga dolgozzon, és munkájának gyümölcsét fogyassza, mert ha ő nem fog dolgozni (magának), ki más dolgozna helyette.”

אִי אָמְרַתְּ בִּשְׁלָמָא הָךְ בְּמַעֲלֶה וְאֵינוֹ יָכוֹל, וְהָא בְּשֶׁאֵינוֹ מַעֲלֶה – שַׁפִּיר.

Ez rendben is volna (és nem lenne Ráv két ítélete ellentmondásos), ha úgy értelmezzük, hogy ez (az első ítélete arra vonatkozik), ha (az úr) ellátja (szolgáját élelemmel), mert nem mondhatja (azt az úr a szolgájának: „Az én javamra fogsz dolgozni, de ellátni nem foglak”, és a szolga csak a többlet élelem vásárlására vesz fel kölcsönt), és az (a másik ítélete pedig arra az esetre vonatkozik) ha (az úr) nem látja el (szolgáját élelemmel és így a szolgának nem kell kölcsönt felvennie, hanem a saját ellátására dolgozhat. Ha így értelmezzük akkor) minden stimmel.

אֶלָּא אִי אָמְרַתְּ הָךְ בְּשֶׁאֵינוֹ מַעֲלֶה וְיָכוֹל – דְּאִי לָא עַבְדָּא מַאן פָּלַח לֵיהּ“? מַאן דְּבָעֵי נִיפְלְחֵיהּ!

De ha úgy találnád mondani, hogy az (Ráv első ítélete olyan esetre vonatkozik), amikor (az úr) nem látja el (a szolgáját élelemmel, és még ilyenkor is csak kölcsön visszafizetés, ami lehetséges, akkor miért mondja Ráv a másik ítéletében, hogy) „dolgozzon… mert ha ő nem fog dolgozni (magának), ki más dolgozna helyette”, ha valaki úgy kívánja csak dolgozzon helyette (és lássa el)! (Ahogy azt Ráv első ítéletében már kifejtette, a szolgának kölcsönökből kell megélnie.)

אֶלָּא לָאו שְׁמַע מִינָּהּ אֵינוֹ יָכוֹל, שְׁמַע מִינָּהּ.

Tehát ebből azt látjuk, hogy (az egyetlen út arra, hogy ne legyen Ráv két ítélete ellentmondásban egymással az, ha az első ítéletét úgy értelmezzük, hogy az úr ellátja szolgáját, és ekkor van bizonyítékunk arra, hogy) bizony nem mondhatja (az úr a szolgájának: „Az én javamra fogsz dolgozni, de ellátni nem foglak”).

[Itt a Talmud még egy utolsó bizonyítással próbálkozik:]

תָּא שְׁמַע,

Jöjj és halld (végső bizonyítékunkat!):

דְּאָמַר רַבִּי יוֹחָנָן: הַקוֹטֵע יָד עַבְדּוֹ שֶׁל חֲבֵירוֹ – נוֹתֵן שִׁבְתּוֹ וּרְפוּאָתוּ לְרַבּוֹ, וְאוֹתוֹ הָעֶבֶד נִיזּוֹן מִן הַצְּדָקָה.

Azt mondta rabbi Jochánán: ha valaki levágja a felebarátja szolgájának kezeit, akkor a kieső munka bérét, és a gyógyulás költségeit (ne a szolgának, hanem) a (szolga) urának fizesse ki. És ettől kezdve a szolga (mivel nem tud tovább dolgozni) adományokból kell, hogy élelmezze magát.”

שְׁמַע מִינָּהּ: יָכוֹל הָרַב לוֹמַר לָעֶבֶד: “עֲשֵׂה עִמִּי וְאֵינִי זָנְךָ“!

Azt látjuk ebből (az ítéletből, mivel a kieső munka bére az urat illeti meg, miközben a szolga képtelen ellátni magát), hogy (általában) mondhatja azt az úr (a szolgájának): „Az én javamra fogsz dolgozni, de ellátni nem foglak.”

[A Talmud megpróbálja megcáfolni ezt a bizonyítékot is:]

הָכָא בְּמַאי עָסְקִינַן – בְּמַעֲלֶה לוֹ מְזוֹנוֹת.

Miről van itt szó? (Egy olyan esetről,) ahol (az úr) ellátja (a szolgát) élelemmel (és csak ezért tarthat igényt annak kieső munkabérére).

אִי הָכִי, אַמַּאי נִיזּוֹן מִן הַצְּדָקָה?

Ha ez így van, akkor miért (mondja azt rabbi Jochánán, hogy:) „…adományokból kell, hogy élelmezze magát”?

לְהַעֲדָפָה.

Az az (adomány a szolga) többlet(, létfenntartáson felüli élelmezés)ét fedezi (amivel az úrnak már nem kötelessége őt ellátni).

אִי הָכִי, נִיזּוֹן?! מִתְפַּרְנֵס מִיבָּעֵי לֵיהּ!

(Ha itt valóban csak a többlet igényekről van szó, akkor miért használja rabbi Jochánán) az „élelmezni” (kifejezést, ami az alap szükségletekre utal, helyesebb lett volna) a „megélni” (kifejezést használni)?

אֶלָּא לָאו שְׁמַע מִינָּהּ יָכוֹל, שְׁמַע מִינָּהּ.

Tehát (mivel rabbi Jochánán azt mondja, hogy a szolga „adományokból kell, hogy élelmezze magát”) ebből azt látjuk, hogy bizony mondhatja (az úr a szolgájának: „Az én javamra fogsz dolgozni, de ellátni nem foglak.”).

(Tehát a két bölcs különböző véleményen van: Ráv szerint „nem mondhatja…”, rabbi Jochánán szerint viszont „mondhatja…”.)

[A Talmud itt mellékesen rátér a fent említett rabbi Jochánán ítéletének egy részletére:]

אָמַר מָר: נוֹתֵן שִׁבְתּוֹ וּרְפוּאָתוֹ לְרַבּוֹ.

Azt mondta a Mester (rabbi Jochánán), hogy „…a kieső munka bérét, és a gyógyulás költségeit (ne a szolgának, hanem) a (szolga) urának fizesse ki”.

שִׁבְתּוֹ, פְּשִׁיטָא!

(Miért kell rabbi Jochánánnak tudomásunkra hoznia, hogy) „…a kieső munka bérét… (az urának fizesse ki)” – nem egyértelmű ez?

רְפוּאָתוֹ אִיצְטְרִיכָא לֵיהּ.

(Elsősorban) azt kellett neki (azaz Rabbi Jochánánnak a tudomásunkra hoznia), hogy „…a gyógyulás költségei…” (az urat illetik meg).

רְפוּאָתוֹ דִידֵיהּ הִיא, דְּבָעֵי אִיתַּסּוּיֵי בֵּיהּ!

A gyógyulás költsége neki (a szolgának) kell, hiszen abból (a pénzből neki) kell meggyógyulnia (vajon miért jár akkor mégis a szolga urának)?

לָא צְרִיכָא, דַּאֲמַדּוּהּ לְחַמְשָׁא יוֹמֵי, וַעֲבַדּוּ לֵיהּ סַמָּא חֲרִיפָא וְאִתַּסֵּי בִּתְלָתָא יוֹמֵי; מַהוּ דְּתֵימָא צַעֲרָא דִּידֵיהּ הוּא, קָא מַשְׁמַע לָן.

Ez akkor helyénvaló, ha (egy olyan esetről van itt szó amikor) az orvosok öt napra becsülték (a szolga gyógyulását, és a kelleténél) erősebb gyógyszert adtak neki, és emiatt (öt nap helyett) három nap alatt gyógyult meg. (Ilyen esetben) azt gondolhattuk volna, hogy mivel ő (azaz a szolga) volt az, aki elszenvedte (a gyors gyógyulás fájdalmait, ezért legyen az övé a maradék pénz is). Ezt hozza tudomásunkra (rabbi Jochánán, hogy ez nem így van, és a pénz igenis a szolga urának jár).

* * *

[Itt a Talmud visszatér a Misnában említett rabbi Méir és a Bölcsek közötti vitára arról, hogy előny, vagy hátrány a szolga számára a szabadulás:]

תַּנְיָא: אָמַר רַבִּי אֶלְעָזָר:

Tanultuk (egy Brájtában): Azt mondta rabbi Elázár:

אָמַרְנוּ לוֹ לְמֵאִיר: וַהֲלֹא זְכוּת הוּא לְעֶבֶד שֶׁיּוֹצֵא מִתַּחַת יְדֵי רַבּוֹ לְחֵירוּת!

Azt mondtuk (rabbi) Méirnek: „…pedig előny a szolgának, hogy kiszabadul a gazdája keze alól?”

אָמַר לָנוּ: חוֹב הוּא לוֹ, שֶׁאִם הָיָה עֶבֶד כֹּהֵן – פּוֹסְלוֹ מִן הַתְּרוּמָה.

Azt válaszolta nekünk: „Hátrány ez a számára, mert ha ő egy kohén szolgája, akkor (szabadulásával) tilossá válik számára a törumá evése.”

אָמַרְנוּ לוֹ: וַהֲלֹא מָה אִם יִרְצֶה שֶׁלֹּא לְזּוּנּוֹ וְשֶׁלֹּא לְפַרְנְסוֹ – רַשַּׁאי!

Erre azt mondtuk neki: „De hát, ha nem akarja élelmezni és eltartani, akkor ezt megteheti (és ha ez így van, akkor a szolga semmilyen jogot nem veszít el a szabadulásával, mert szabadulása előtt sem volt biztosított számára a törumá evése).”

אָמַר לָנוּ: וּמַה אִילּוּ עֶבֶד כֹּהֵן שֶׁבָּרַח וְאֵשֶׁת כֹּהֵן שֶׁמָּרְדָה עַל בַּעְלָהּ – הֲלֹא אוֹכְלִין בִּתְרוּמָה, וְזֶה אֵינוֹ אוֹכֵל;

Erre azt válaszolta nekünk: „De hát ha a szolga megszökik az urától, vagy a feleség, aki fellázad ura ellen (vagyis megtagadja az férje iránti engedelmességet, az bár nem eszi tovább a férje vagy ura törumáját, mégis másvalakinek a) törumáját tovább eheti. Azonban ez (a felszabadított szolga, szabadulása után semmilyen törumát) nem ehet. (Tehát bár a szolgát nem kötelessége ellátnia az urának, mégis hátrány a szolga számára a szabadulás, mert szabadulásáig bármelyik másik kohén törumájából ehetett, mint egy kohén szolgája.)

אֲבָל אִשָּׁה חוֹב הוּא לָהּ, שֶׁכֵּן פְּסָלָהּ מִן הַתְּרוּמָה וּמַפְסִידָהּ מִן הַמְּזוֹנוֹת.

(A fenti vita a rabszolgáról szól, de) a feleség számára (pedig egyértelműen, még a Bölcsek véleménye szerint is) hátrány (a válás), mert (először is:) tilossá válik számára a törumá evése, és (ezen kívül) elveszíti (férje által biztosított) ellátását.”

[A Talmud megtárgyalja a fenti párbeszédet a Bölcsek és rabbi Méir között:]

מַאי קָאָמְרוּ לֵיהּ, וּמַאי קָא מַהֲדַר לְהוּ?

Mit mondtak (a Bölcsek) neki, és mit válaszolt (rabbi Méir) nekik? (Miért hozza fel itt rabbi Méir a szökött rabszolgára vonatkozó törvényt?)

הָכִי קָאָמַר לְהוּ: הֵשַׁבְתּוּנִי עַל הַמְּזוֹנוֹת, מַה תְּשִׁיבוּנִי עַל הַתְּרוּמָה? וְכִי תֵּימְרוּ, אִי בָּעֵי זָרֵיק לֵיהּ גִּיטָּא וּפָסִיל לֵיהּ! שָׁבֵיק לֵיהּ וְעָרֵיק וְאָזֵיל לְעָלְמָא;

Ezt mondta nekik (rabbi Méir): (Jól) válaszoltatok (a szolga) ellátásával kapcsolatban (mivel az úrnak nem kötelessége ellátni a szolgáját, ezért ebből a szempontból nem hátrányos a szolgának a szabadulás). Akkor mit fogtok válaszolni (arra, hogy a szabadulásával elveszti) a törumá (evésével kapcsolatos jogait, és így a szabadulás mégiscsak hátrányos a számára)? És ha azt találnátok mondani, hogy (a törumával kapcsolatos jogai amúgy sincsenek biztosítva, mert) ha ura úgy dönt (bármikor, akár még küldött nélkül is) odadobhatja neki a szabadító levelet és (ha az a közelébe esik, és így érvényesen átadottnak tekintendő,) akkor tilossá válik számára a törumá evése, de (én erre azt mondom, hogy azért az úr dolga sem ilyen egyszerű, mert) ha a szolga fogja magát és (még mielőtt a szabadítólevél a közelébe esne) elmenekül, világgá megy (akkor gazdája már nem képes felszabadítani, így a törumá evésére vonatkozó joga fennmarad).

 

  • Küldés emailben

Fejezetek