19. 📖 A próféták népe

Terumá

V’HáSém nátán chochmá…

Templomépítés kalapács nélkül


“Az Örökkévaló tehát bölcsességet adott Salamonnak, ahogyan megígérte neki. Békességben élt Chirám Salamonnal, és szövetséget kötöttek egymással… Négyszáznyolcvan évvel azután, hogy Izrael fiai kijöttek Egyiptomból, amikor Salamon már negyedik éve uralkodott… kezdték el építeni az Örökkévaló templomát.” <BI>(1Királyok 5:26, 6:1.)

A heti szakaszban a pusztában felállított hajlék-Szentély előkészítő munkálatairól van szó. A háftárá ennek megfelelően a Salamon által épített Első Szentély építéséről számol be. Már Dávid király készült Szentélyt építeni az Örökkévalónak, miután megszilárdította hatalmát, de isteni sugallatra elállt szándékától: úgymond, sokat háborúzott, sok vért ontott, s nem lett volna ildomos, hogy ő építse fel Isten hajlékát, a békés élet jelképét.
A királyok könyvének szerzője a hagyomány szerint Jirmijáhu próféta a fejezet elején leírja Salamon királyságának háztartását, hatalmának kiterjedését, hetedhét országban híres bölcsességét, majd előkészületeit a Szentély felépítésére. Először is apja barátjához, Chirámhoz, Cor Fönícia királyához fordult segítségért, hogy az építkezéshez szükséges cédrus- és fenyőfát bocsássa rendelkezésére. Chirám üdvözlő követséget küldött Salamonhoz, amikor megtudta, hogy apja után ő lett a király. Salamon a köszöntésre adott válaszában dicséri a cidoniak fakitermelési szakértelmét, és felajánlja, hogy embereket ad a munkához, sőt Chirám embereit is ő fogja fizetni. A következőkben az egyezményről értesülünk. Chirám megígéri, hogy ellátja Salamont a szükséges faanyaggal: emberei kivágják a cédrus- és fenyőfákat, leviszik a tengerpartra, ahol tutajokat ácsolnak belőlük, és a vízen elszállítják a zsidó állam egyik kikötőjébe Jáfóra (2Krónikák 2:15.) , ahonnan majd elszállíthatják Jeruzsálembe.
Az üzlet fejében Chirám élelmiszert, búzát és olajat kért, amit meg is kapott. Ezenkívül olvashatjuk az Írás ban Salamon harmincezer főnyi munkaszolgálatos-ármádiája tízezres turnusokban vett részt a libanoni fakitermelésben. A munkások egy hónapot töltöttek Libanonban, két hónapig pedig odahaza pihenhettek. Cor és Cidon már akkor is Libanonhoz tartozott, akárcsak ma, és az izraeli munkások a helybeli szakemberek felügyelete alatt dolgoztak ott.

* * *


Egyes kommentátorok megjegyzik, hogy a kényszermunkások alkalmazása nem zsidó, inkább egyiptomi szokás volt, ami végül is meggyűlöltette a néppel Salamon rendszerét, és halála után a királyság kettészakadásának egyik okává vált. A kényszermunka főfelügyelője, Ádonirám miniszter, már Dávid királysága alatt is vezető szerepet töltött be. Miután végigszolgálta Salamon uralkodását, ő kísérte az ifjú Rechávám királyt S’chembe. Ekkor történt, hogy a nép fellázadt, és elkergette Salamon fiát, Ádonirámot pedig megkövezték (1Királyok 12:18.).
Salamonnak a harmincezer kényszermunkáson kívül 70 000 teherhordó és 80 000 kőfejtő áll rendelkezésére, akik 3 300 munkafelügyelő irányítása alatt a hegyekben bányászták a hatalmas termésköveket. A krónikák könyvében azt olvassuk, hogy ez a százötvenezernyi munkássereg az Izrael királyságában élő idegenekből állt. Az emorita őslakosság maradéka gér tosáv ként, vagyis izraeli illetőségű idegenként élt a zsidó országban: nem szolgált a hadseregben, hanem közmunkát végzett. A Talmud szerint ezek prozelitajelöltek voltak, vagyis be akartak térni, de a zsidók nem fogadták be őket, mert attól tartottak, hogy szándékuk nem őszinte meggyőződésből fakad, hanem opportunizmusból (J’vámot 79. és Jeruzsálemi Talmud, Kidusin 4:1.). Meg kell jegyeznünk, hogy az Első Állam aranykorában, Dávid és Salamon királysága idején a zsidók egyáltalán nem térítettek, és nem fogadtak be prozelitákat, arra gondolván, hogy érdekből akarnak közéjük kerülni.

* * *


Csaknem ötszáz esztendő telt el az egyiptomi kivonulás óta, mire Salamon felépítette a Szentélyt. A Gyülekezés Sátra hol itt, hol ott állott, Silóban, Gibonban és másutt. Most körös-körül béke honolt, a zsidó állam megszilárdult: elérkezett a központi Templom felépítésének ideje. Ezért is hangsúlyozza az Írás a háftárá elején, hogy béke volt Salamon és a szomszéd Chirám között és ezért volt előírva, hogy a Templom építéséhez nem szabad vasszerszámot használni. Ez a tilalom tulajdonképpen csak az oltárra vonatkozott, de Salamon kiterjesztette az egész Templom-hegyre: a hatalmas termésköveket készre faragva kellett odavinni és összeilleszteni.
Bölcseink a vasszerszámok használatának tilalmát szimbolikus jelentőségűnek tartják. A Templom a béke és az élet forrása, a vas a fegyver pedig az élet megrövidítésére szolgál, ezért összeegyeztethetetlenek (Mechiltá). 

* * *


A Biblia leírja, hogy Salamon templomában “teljesen zárt és mégis átlátszó” ablakok voltak. Ezt a Tárgum nyomán úgy magyarázzák, hogy belül szélesek, kívül keskenyek voltak. Az ablak funkciója általában az, hogy a világosságot beengedje. Bölcseink hangsúlyozzák, hogy a Szentélynek, illetve a benne lakozó Istenségnek nem volt szüksége kívülről jövő fényre: ellenkezőleg, az isteni fényesség belülről áradt kifelé.

* * *


A Templom szerkezetének és berendezésének részletes leírása után a következő szavakkal ér véget a fejezet és a háftárá: “Így szólt az Örökkévaló igéje Salamonhoz: Ezt mondom a templomról, amelyet most építesz: Ha az én rendelkezéseim szerint élsz, törvényeimet teljesíted, ha megtartod minden parancsolatomat, és azok szerint élsz, akkor én is megtartom ígéretemet, amelyet apádnak, Dávidnak tettem: Izrael fiai közt lakom, és nem hagyom el népemet, Izraelt.” (1Királyok 6:11 13.)
Ez az isteni ígéret “nem hagyom el népemet, Izraelt” érvényes mind a mai napig.

  • Küldés emailben

Fejezetek