7. 📖 XIX. – A teremtő Isten és a Természet

Teremtés – „Nem a vitatkozás, hanem a fény terjesztése”

Teremtés

A lubavicsi rebbe: „Nem a vitatkozás, hanem a fény terjesztése”

 Egy vallásosá lett professzor története

 Yanki Tauber

1963-ban Velvl Green professzor, a Minnesotai Egyetem oktatója emelkedőben lévő csillag volt a tudomány egén. Elismerték uttőrő jellegű munkásságát a bakteriológiában, s a NASA meginvitálta, hogy csatlakozzék válogatott tudósok egy csapatához, amely az űrutazásnak az emberi testre várhatóan gyakorolt hatását kutatta. Csak úgy áradtak hozzá a meghívások különféle fórumokról és szimpoziumokról, hogy tartson előadást náluk is, az ifjú kutató hamarosan azon kapta magát, hogy egyetemek egész sorát látogatja USA-szerte minden évben. 1963-ban ismerkedett meg rabbi Moshe Fellerrel is, a lubavicsi Rebbe minneapolisi kiküldöttjével. Akkoriban Velvl és felesége, mint abban a nemzedékben sokan mások is, amerikai zsidók, kevésre tartották zsidó örökségüket, a szombattartás és a kósersági törvények vagy a tfilin olybá tűntek előttük mint ósdi dolgok, ha nem egyenesen primitívek, de mindenesetre a modern élethez az ilyesminek semmi köze. A Fellerékkel való viszonyuk azonban gyökeres változást hozott e tekintetben. Az ifjú chászid házaspár, akivel így kapcsolatba kerültek, Greenék szemében eleven és boldogító élettel és világlátással bírtak, és úgy tűnt, ebben rejlik a válasz arra a mélységes hiányérzetre, ami a saját sikeres, de gyökértelen életükben kísért.

Feller rabbi javaslatára Mr. Green írt a Rebbének, s a Rebbe szívet melengető válasza nem is késett soká. Sűrű levelezés kezdődött közöttük, s az ifjú tudós hamarosan a hatása alá került a Rebbe kivételes intelligenciájának és a hivatása iránti személyes elkötelezettségének. Minden egyes levélváltásuk után a professzor egyre inkább bátorítva érezte magát arra, hogy tovább haladjon a spirituális felfedezések útján, és egyre inkább a Tóra életmódjának szentelje magát is. Greenék hamarosan kóser konyhát kezdtek vezetni otthonukban, és a szombattartás alapelemeivel is barátkozni kezdtek.

A professzor és rabbi Feller egyik beszélgetése alkalmával szóba került a „kreacionizmus kontra evolúció” problémája. A professzornak itt a régi, cinikus énje került elő: „Rabbi, maga tudja jól, mennyire tisztelem a Tórát” – mondta neki. – „A Tóra tanításai és a parancsolatok manapság egyre fontosabb szerepet játszanak az életemben. De e tekintetben még mindig azt gondolom, hogy maguk a sötét középkorban élnek! El se tudom képzelni, hogyan ragaszkodhatnak még mindig a hatnapos teremtés szó szerinti értelmezéséhez, nem véve tudomást arról, amit a tudomány fedezett fel az univerzum koráról és fejlődésének történetéről.”

„Előre kell bocsátanom, hogy az én tudományos ismereteim ehhez csekélyek” – válaszolta Feller rabbi. – „Én bizonyára képtelen lennék ezt a maga tudományos ismereteinek szintjén vitatni meg. De a Rebbe írt egy hosszú tanulmányt erről a témáról, melyben kimutatja, hogy az evolúció elmélete az, ami, azaz csak egy elmélet, és annak is gyenge lábakon áll – számos belső ellentmondás ütötte sebtől vérzik.” A professzor hitetlenkedett. „De hisz az evolúció elméleteét minden komolyabb tudós elfogadja! Hadd lássam azt az értekezést – kíváncsi volnék, mit ír a Rebbe erről a témáról.”

Miután elolvasta a Rebbe értekezését, Green professzor még mindig nem volt meggyőzve. Előállt az ellenvetéseivel, mire Feller rabbi megint csak azt mondta, hogy ő maga alkalmatlan arra, hogy egy tudóssal vitázzon a tudományról. „De miért is nem írja meg a Rebbének?” – kérdezte.

A profeszor így is tett, megírta Rebbe érveinek kritikáját, éspedig kendőzetlenül. „Nagyon tiszteltem a Rebbét” – meséli Green professzor –, „tehát eszembe se jutott elővenni azt a leereszkedő-elnéző stílust, amiben tudosók a laikusokkal rendszrerint értekezni szoktak, úgy fordultam a Rebbéhez, mint egy olyan kollégámhoz fordulnék, akinek a nézeteivel nem értek egyet. Nyíltan közöltem vele, hogy téved, és kitértem arra, amit hibának és tudománytalannak véltem az érveiben. Azzal zártam a levelemet, hogy szerintem a Rebbe legjobban tenné, ha a saját térfelén maradna, a Tóránál, amiben tapasztalt, s a tudományt a tudósokra hagyná.”

A Rebbe a következő levelében ott vette fel a fonalat, ahol elhagyták, a professzor spirituális kalandjánál, melynek során zsidó identitását fedezte fel. Az evolúcióról egyetlen szót sem jetett. A címzett úgy vélte, a Rebbe ezzel elfogadta a „dorgálást”, és elismerte, hogy ami az „empirikus tényeket” illeti, a Tórának meg kell hátrálnia a kurrens tudományos gondolkodás előtt. Úgy vélte, az ügy ezzel le van zárva. Előrehaladás a Tóra szerinti igaz élet útján ment tovább, s a következő egy-másfél év során minden mérföldkőről beszámolt a Rebbének, amit ő és a családja elértek: a teljes szombattartást, a családi tisztaság megtartását stb. A Rebbe bátorítással és áldással felet, és egy alkalommal tfilint küldött neki ajándékba, amit aztán a professzor naponta fel is vett.

És akkor az egyik levélben Greenék beszámoltak a Rebbének, hogy eldöntötték: a gyermekeiket jesivába iratják, olyan Tóra-iskolába, ami teljes körű zsidó oktatást biztosít a számukra. A Rebbe válasza ez alkalommal kivételesen bátorító és szívélyes volt, amint az illik is egy ilyen fordulóponthoz, amit a döntést jelzett. De a levél vége felé egyszer csak azt írja a Rebbe: „Ami pedig azt illeti, amit a Tórában a teremtésről olvasható beszámoló ügyében írt nekem…”, s a folytatásban pontról pontra cáfolta Green professzor ellenvetéseit a Rebbe „tudománytalan” értekezésével kapcsolatban.

„Talán nem érti” – zárta sorait a Rebbe –, „miért várattam ilyen sokáig a válasszal éppen ebben az ügyben. A dolog azonban úgy áll, az én munkám ebben az életben nem az, hogy argumentumokkal győzedelmeskedjek vitákban. Az én munkám az, hogy közelebb vigyem a zsidókat a Tórához és annak parancsolataihoz.”

 

  • Küldés emailben

Fejezetek