27. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Tazriá

Mitől jobb az ember?


Az előző hetiszakasz végén a Tóra a kóser étkezés szabályairól szólt, hosszasan tárgyalva a kóser és a tisztátlan állatok sorát. A héten, a Biblia az ember tisztátalanságának és tisztaságának törvényével folytatja.
Ez a tisztátalanság nem más, mint a mecorá, a poklosság furcsa betegsége. A hagyományos értelmezés szerint az itt leírt kiütések egyfajta különös lepraként jelentkeztek az emberek bőrén (vagy ruhájukon, illetve házuk falán), ha rosszat beszéltek másokról. A láson hárá büntetése képen, Isten a mecorá tisztátalanságával sújtott az emberre, melynek okáért el kellett hagynia a közösséget, és megtisztulásáig, a táboron illetve a városon kívül kellett maradnia.
Tehát előbb a „tisztátalan állatok”, majd a „tisztátalan ember” törvénye. A Midrás (Vájikrá rábá 14.) a következőképp kommentálja ezt a sorrendet: „Azt mondta rabbi Szimlái: Ugyanúgy, ahogy az ember teremtése az állatok teremtése után következett, az ember tana is az állatokét követi…”. A tumá és a tehárá, a tisztaság és tisztátalanság szabályai a chukim, az értelmünket meghaladó isteni rendeletek kategóriájába tartozik, és mint ilyen kifejezi egyben az ember és Isten feltétel nélküli kapcsolatát.
Mit fejez azonban ki az ember teremtésének a sorrendje? A zsidó filozófusok és kommentárok szerint ez mutatja, hogy az ember a teremtés koronája, és egyben az, aki a teremtés célját véghezviheti. Az ember – ha úgy akarja – képes a világ minden teremtményén felülkerekedni, hiszen minden előtte teremtett lény képességét magában hordozza. Ahhoz azonban hogy az ember tényleg a teremtés koronájává legyen, először a saját „állatán”, a saját állati ösztönein, fizikai testén kell úrrá lennie. Ha ezt megteszi, akkor az állatok és az egész fizikai világ fejet hajt előtte. Ha azonban hagyja, hogy a saját materialitása, a saját teste hatalmába kerítse, akkor a nagyvilág is szolgájává teszi.
„Hátulról és elülről körülzártál engem…” írja Dávid a Zsoltárokban (139:5.). A Midrás (Vájikrá rábá uo.) ezt így értelmezi: „Ha megérdemli az ember, akkor azt mondják neki »elülről«, azaz első vagy a teremtmények között, ha azonban nem érdemli ki, akkor azt mondják neki, »még a szúnyog meg a féreg is megelőztek«…”.
„Félelmetek és rettegésetek legyen a föld minden állatán…” (1Mózes 9:2.). Egyes kommentárok ezt a verset is úgy értelmezik, hogy a ti „félelmetek és rettegésetek”, azaz annak a félelemnek és tiszteletnek a kisugárzása, amellyel ti magatok félitek az Örökkévaló Istent, adja meg az állatok fölötti uralmatokat. Ezért tanították Bölcseink „Nem támad az állat az emberre, ha csak nem tűnik a szemében állatnak…”. (Brésit rábá 9:2.).
Más szóval az ember állatok feletti felsőbbrendűségéért tenni kell. Emberként kell viselkedni. A rendelkezésére bocsátott képességeket és szabad akaratot pozitív irányba kell kihasználni.
Az emberi képességek legjellemzőbbje pedig a beszéd képessége. Ezért került – áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, sarkadi rabbi értelmezésében – ez a két szakasz egymás mellé. A Tóra ugyanis arra hívja fel a figyelmünket, hogy ha ki szeretnénk teljesíteni emberi felsőbbségünket, akkor mindenek előtt a szájunkra kell ügyelnünk. Előbb a Smini szakaszban, a Mindenható figyelmeztet rá, hogy ne együnk bármint, majd ebben a szakaszban figyelmeztet, hogy ne mondjunk bármit. Mert a pletyka és a rágalom, poklosságot és kiütéseket, majd pedig tisztátalanságot vonz maga után. Ha pedig az ember tisztátalanná válik, akkor, ahogy azt a szakaszok sorrendjéből is láthatjuk, még a tisztátalan állatok is megelőzik a sorban.

  • Küldés emailben

Fejezetek