22. A Talmud bölcsei

Tárfon és 300 felesége

Rabbi Tárfon, a kohánita, a második jávnei nemzedék tagja volt. Nem tudjuk, kik voltak a szülei, csupán annyit, hogy még látta a Szentélyt, hiszen maga tanúsítja: “…egyszer fölmentem az emelvényre a nagybátyám után [amikor a kohániták megáldották a népet], és hallottam, hogy a fôpap kiejti a Szent Nevet, miközben a többi kohánita az áldás dallamát énekli…” (Kidusin 71.) Más alkalommal gyermekei életére esküdött, hogy látott egy sánta kohánitát kürtöt fújni a Szentélyben. Ez furcsa állítás volt, mert csak testi hibától mentes kohániták teljesíthettek szolgálatot. Rabbi Ĺkivá eszébe is juttatta, hogy ez a különleges, hétévenkint egyszer tartott összejövetel, a hákhél idején történhetett, amelyre más szabályok érvényesek, mint egyéb alkalmakra. Tárfon tizenhárom esztendôs volt ekkor.

Hyman szerint nem lehetetlen, hogy Tárfon is Ben Zákkáj tanítványai közé tartozott, de nagyon fiatal volt, ezért nem említik az öt fô tanítvány között.
Nagyon gazdag volt, és igen sok jót tett pénzével. Azt tartotta, hogy a cselekvés fontosabb, mint a tanulás. Mégsem lehetett eléggé jótékony, mert amikor a második Rábbán Gámliél helyébe megfelelô jelöltet kerestek a fejedelmi székbe, ô szóba sem került. Hyman azt írja, valószínűleg azért, mert szigorú, indulatos ember hírében állott, és gyakran esküdött meg fiai életére. Ez nem valami jó tulajdonságnak számított, ugyanakkor azonban közmondásossá vált anyja iránti tisztelete.
Tanítványa — és társa a Tóra művelésében –, rabbi Ĺkivá, úgy látszik, azt gondolta, hogy Tárfon vagyonához képest nem jótékonykodik eleget. Egyszer megtréfálta. Fölajánlotta a segítségét jól termô földek, legelôk megvásárlásához. Tárfon adott neki négyezer aranyat, Ĺkivá pedig szétosztotta a pénzt a nélkülözôk között. Legközelebb, amikor Tárfon érdeklôdött az összeg sorsáról, Ĺkivá megnyugtatta, hogy jó helyen van a pénz. Tárfon kérte az adásvételi szerzôdést, mire Ĺkivá fölolvasott neki egy zsoltárverset: “Bôven adakozik a szegényeknek … igazsága örökre megmarad.” (Zsoltárok 112:9.) Tárfon megcsókolta Ĺkivát, mesterének nevezte, és további összeget adott neki jótékony célra (Kálá 26.).

* * *

Se szeri, se száma a pikáns történeteknek, amelyeknek — nemegyszer szenvedô — hôse rabbi Tárfon. ş volt az, aki jó példával járt elöl, és visszaadta a szülôknek az öt ezüstöt, amelyet a kohániták az elsôszülöttek megváltásaként, a pidjon hábén szertartás alkalmával kapnak. Legendásan tisztelte édesanyját: amikor az idôskorában le akart szállni magas ágyáról, Tárfon négykézlábra ereszkedett az ágy elôtt, hogy zsámolyul szolgáljon neki.
Egyszer nagy aszály sújtotta az országot: sok embernek nem volt mit ennie. Rabbi Tárfon ekkor névházasságot kötött háromszáz nôvel, akik így kohánitafeleségként ehettek a papi tizedbôl, a trumából.

* * *

Szerénysége határtalan volt. Semmi szín alatt nem volt hajlandó hasznot húzni a Tórából. Sokszor inkognitóban maradt csak azért, mert nem tartott igényt a Talmud-tudósnak kijáró tiszteletre. A Talmud elbeszéli, hogy egyszer saját birtokán a gyümölcsösben leszedett egypár fügét. Észrevette ezt az ott dolgozó zsellér, aki nem ismerte ôt, és jól elagyabugyálta. Egyszer csak feljajdult a “tolvaj”: “Jaj Tárfonnak!” “Csak nem te vagy rabbi Tárfon?” — szeppent meg a zsellér. Az igenlô válaszra bocsánatot kért, de Tárfon vigasztalan volt, amiért neve említésével mentette meg életét (Kálá 2.).

* * *

Tárfon igen nagyra értékelte a munkát, és azt tartotta, hogy az ember elsôsorban az unalomba és semmittevésbe hal bele. Rabbi Nátán Ĺvot traktátusában Tárfon azt mondja, hogy Isten nem árasztotta dicsôségét Izrael fiaira, amíg produktív munkával föl nem építették a pusztaságbeli Szentélyt. Másutt azt mondja: nem rajtad áll a munka befejezése — vagyis ne gondold, hogy az egész világ a te vállaidon nyugszik –, de nem vagy mentes a felelôsség alól, és nem is bújhatsz ki alóla (Atyák 2:15.).
Kiváló nevelô volt: tanítványait arra buzdította, hogy kérdéseket tegyenek föl, és próbálják azokat maguk megválaszolni. Érdemes megjegyezni egyébként, hogy a Tárfon név görög eredetű, és jelentése “oktató”, “tanító” (Ocár Jiszráél). Egyes dolgokban nagyon szigorú volt, ezért néhányan azt gondolták róla, hogy Sámmáj iskoláját követi. Ez nem így van, de tény, hogy élesen kikelt az eretnek szekták ellen, és azt mondta: el kell égetni írásaikat, “mert ezek rosszabbak, mint a bálványimádók”.
Közel hetven évet élt: a Bár Kochbá-lázadás után halt meg. Egyes források kapcsolatba hozzák nevét a rómaiak által kivégzett tíz mártírral, de ennek nincs történelmi alapja.
Felesége halála után, még a gyászhét alatt, elvette sógornôjét, hogy legyen, aki kiskorú gyermekeit neveli. Fiai azonban még életében meghaltak — egyesek szerint büntetésül, amiért állandóan az ô életükre esküdözött –, s csak egy lánya maradt, aki fiú unokát szült neki. Ezzel az unokával — aki bizony nem élt nagyapjához méltó életet — találkozott jóval késôbb rabbi Jehudá, a fejedelem, amikor látogatást tett rabbi Tárfon házában. Megígérte neki, hogy ha jó útra tér, és Tórát tanul, hozzáadja a lányát: ez késôbb meg is történt.

  • Küldés emailben

Fejezetek