Talmud
Háisá niknét…: Az eljegyzés módjai
A Talmud szövege
Kidusin, 2. lap első oldalától,
az 5. lap első oldal közepéig (kihagyásokkal);
a 41. lap első oldalának egy része
Az eljegyzés módjai
משנה. הָאִשָּׁה נִקְנֵית בְּשָׁלֹשׁ דְּרָכִים,
- §. Egy nő háromféleképpen „szerezhető meg” feleségnek egy férfi által.
וְקוֹנָה אֶת עַצְמָהּ בִּשְׁתֵּי דְרָכִים.
- §. A férjezett asszony pedig kétféleképpen szerezheti vissza magát, azaz kétféle módon nyerheti vissza szabadságát ahhoz, hogy ismét férjhez mehessen egy másik férfihoz.
[A Misna az 1. §. bekezdést így magyarázza:]
נִקְנֵית בְּכֶסֶף, בִּשְׁטָר, וּבְבִיאָה.
Asszonyt lehet szerezni (1) pénzzel – a férfi két tanú jelenlétében pénzt ad a nőnek, és azt mondja: „Íme, ennek elfogadása által el vagy jegyezve”, (2) házassági okirattal, amelyre a férfi azt írja: „Íme, el vagy jegyezve nekem”, és az okirat tanúk jelenlétében átadja a nőnek, vagy (3) együtthálással, amikor a pár tanúk jelenlétében belép egy elkülönített helyre. Itt a férfi eljegyzési szándékkal, intim kapcsolatot létesít a nővel. (A tanúk csupán a belépést kísérik figyelemmel, magát az aktust nem.)
בְּכֶסֶף – בֵּית שַׁמַּאי אוֹמְרִים: בְּדִינָר וּבְשָׁוֶה דִינָר. וּבֵית הִלֵל אוֹמְרִים: בִּפְרוּטָה וּבְשָׁוֶה פְרוּטָה.
Az első módszerről, a pénzzel történő megszerzésről Bét Sámáj úgy tartotta: ennek a pénznek a minimum értéke egy ezüstdínár, vagy egy ezüstdínár értékű tárgy kell hogy legyen[1]. Bét Hilél azonban azt mondja: az is elegendő, ha ennek a pénznek az értéke egy prutá (minimális értékű rézpénz), vagy egy prutá értékű tárgy.
וְכַמָּה הִיא פְרוּטָה? אֶחָד מִשְּׁמֹנָה בְּאִיסָּר הָאִיטַלְקִי.
És mennyit ér egy prutá? Az itáliai iszár egynyolcadát; egy iszár a dinár huszonnegyed része. Ilyenformán tehát egy pruta a dinár értékének 1/192-edét éri[2].
[A Misna a 2. §. bekezdést így magyarázza:]
וְקוֹנָה אֶת עַצְמָהּ בְּגֵט, וּבְמִיתַת הַבַּעַל.
A férjezett asszony válólevéllel vagy a férje halálával szerezheti magát vissza, amikor is férjhez mehet egy másik férfihoz.
הַיְבָמָה נִקְנֵית בְּבִיאָה,
- §. A jövamát (az özvegy sógornőt) a jávámja (a sógora) együtthálással szerezheti meg, mellyel az asszony minden tekintetben a felesége lesz, és ezután már csak szabályos válólevéllel bocsátható el [azaz a chálicá már nem elegendő][3].
וְקוֹנָה אֶת עַצְמָהּ בַּחֲלִיצָה, וּבְמִיתַת הַיָבָם.
Az asszony pedig a chálicá szertartásával vagy a jávám halálával szerezheti magát vissza. Azaz ha inkább a chálicát választják, mint a jibumot, vagy ha a sógor meghal, mielőtt bármelyikre is sor került volna, az özvegyi státusz korlátozottsága feloldódik. [Ha azonban több jávám van, egyikük halála nem elegendő a jövámá szabaddá válásához.]
[1] Az érme ezüsttartalma kilencvenhat szem árpa súlyával volt egyenlő (Maimonidész, kommentár a Misnához). Érteke mai pénzben, kb. 575 forintnak felel meg.
[2] Az itáliai iszár négy szem árpa súlyával egyenlő súlyú ezüstpénz volt. Ilyenformán a prutá fél szem árpa súlyával egyenlő súlyú ezüst értékét hordozta (Maimonidész, kommentár a Misnához) – ami nagyjából 24 mg. ezüst. A pruta érteke mai pénzben, kb. 3 forintnak felel meg.
[3] Bár a Tóra törvénye szerint az együtthálás a sógorházasság érvényesítésének az egyetlen módja, a talmudi Bölcsek a jövámá eljegyzését – a máámárt – is kötelezővé tették. Ekkor a kidusin érdekében a sógor pénzt vagy házassági okiratot ad a jövámának (lásd Jövámot 50a.).
