A TÍZPARANCSOLAT
A Midrás egyik gyöngyszeme szerint a Tóra-adás előtt Mózesnak a zsidó aszszonyokhoz kellett fordulnia, és meg kellett kérdeznie tőlük, hajlandók-e elfogadni a Tórát, mégpedig azért, mert ők azok, akik a gyerekeket, szinte csecsemőkoruktól kezdve, a zsidóság alapismereteire oktatják.
A szájhagyomány szerint (Tánchumá, Vájigás 2.) az Örökkévaló megkérdezte Izrael fiait, milyen biztosítékot adnak arra, hogy meg fogják tartani a Tóra törvényeit. Felajánlották kezesként az ősatyákat, a prófétákat, a királyokat, de mindezek kezessége nem találtatott alkalmasnak. Végül a kisgyerek kezességét ajánlották fel: őket már elfogadta az Örökkévaló, mert ők tartják fenn a Tórát, a zsidóságot.
Ezután hangzott fel a sófár hangja, és szólalt meg az égi hang.
Így kapta meg a zsidóság a Tízparancsolatot, amelyet átadott a világnak, hogy az emberiség erkölcsi kódexévé váljék.
* * *
Érdekes dolgokra hívja fel a figyelmet Dov Rozen, Smá Jiszráél című nagyszerű gyűjteményében, a Tízparancsolat hatását elemezve. „A Tízparancsolat az emberi kultúra alapja — írja. — Ahová a zsidók eljutottak szétszóratásuk során, megszűnt a klasszikus, primitív bálványimádás, míg azokon a helyeken, ahová a zsidók nem kerültek el, például Kínában, Japánban, Indiában és a Távol-Kelet egyéb országaiban ma is ugyanúgy dívik a legalacsonyabb szintű bálványimádás, mint évezredekkel ezelőtt…”
AMIT MINDEN NÉP ELUTASÍTOTT
„Azután lejött Mózes, összehívta a nép véneit, és előadta nekik mindazokat az igéket, amelyeket az Örökkévaló parancsolt neki. Az egész nép egy akarattal felelte: Megtesszük mindazt, amit az Örökkévaló mondott…” (2Mózes 19:7-8.)
A fenti versből nyilvánvaló, hogy Izrael népe a Tórát teljesen önként, jószántából, minden kényszer nélkül fogadta el. A szellemi felemelkedés nagy eksztázisában, amikor az egyiptomi kivonulás élménye még erősen élt a lelkekben, magától értetődő volt, hogy a fizikai felszabadulást szellemi önállóságnak kell követnie. A lelkesedés ak-kora volt, hogy — mint azÍrás más helyén olvassuk — a nép így mondta: „Mindazt, amit az Örökkévaló mond, megtesszük és meghallgatjuk…” — vagyis először megtesszük, és csak azután hallgatjuk meg, miről is van szó…
A Talmud szerint ezt az „elhamarkodott”, „hebehurgya” viselkedést a nem zsidók nem értették, és el is ítélték. Egyszer egy nem zsidó látta Rávát, a talmudi bölcset, amint tanulás közben annyira elmélyedt a Talmudban, hogy a keze vérzett, és észre sem vette. Mondá erre neki: „Elhamarkodott népség! Nektek előbb szól a szátok, mint hall a fületek. Hisz azt kellett volna mondanotok, hogy _meghallgatjuk és megtesszük˛, vagyis először megvizsgáljuk, miről van szó, és utána majd eldöntjük, hogy meg tudjuk-e tartani a Tóra törvényeit. Ti az ellenkezőjét tettétek, és a mai napig ilyen hebehurgyák vagytok!” (Sábát 88.)
Naftali Kraus
Megjelent: Egység Magazin 1. évfolyam 5. szám – 2014. július 23.