2. 📖 XVII.– Zsidóság a XXI. században

Talmud – A Chánuka történte és szabályai

Talmud

Sábát 2. fejezet:

Máj Chánuká: A Chánuka történte és szabályai

A Talmud szövege

Sábát 21. lap második oldal közepétől
a 22. lap első oldalának közepéig;
a 23. lap első oldal közepétől
a lap második oldalának közepéig.

A csoda története

[A Gömárá feltárja a chánuka ünnepének eredetét:]

מַאי חֲנוּכָּה?

Mi a chánuka? Milyen csoda alapján rendelték el bölcseink?

דְתָּנוּ רַבָּנַן:

Miként a Bölcsek tanították egy brájtában (ami a Mögilát Táánit-ban, a Böjtök Tekercsében szerepel):

בְּכ”ה בְּכִסְלֵיו יוֹמֵי דַּחֲנוּכָּה תְּמָנְיָא אִינוּן, דְלָא לְמִסְפַּד בְּהוֹן וּדְלָא לְהִתְעַנוֹת בְּהוֹן.

Kiszlév 25. napján kezdődik a chánuka. Összesen nyolc napig tart, és ezalatt nem szabad gyászbeszédeket tartani és böjtölni.

שֶׁכְּשֶׁנִּכְנְסוּ יְוָונִים לַהֵיכָל טִמְּאוּ כָּל הַשְּׁמָנִים שֶׁבַּהֵיכָל, וּכְשֶׁגָּבְרָה מַלְכוּת בֵּית חַשְׁמוֹנַאי וְנִצְּחוּם,

Mert mikor a szír-görögök behatoltak a jeruzsálemi szentélybe, megszentségtelenítették az összes rituálisan tiszta olajat, amit ott találtak. Miután a chásmoneus királyi ház fölülkerekedett a görögökön, és legyőzte őket, azaz amikor háromévi harc után kiűzték a szír-görögöket a szentély körzetéből[1].

בָּדְקוּ וְלֹא מָצְאוּ אֶלָּא פַּךְ אֶחָד שֶׁל שֶׁמֶן שֶׁהָיָה מוּנָּח בְּחוֹתָמוֹ שֶׁל כֹּהֵן גָדוֹל, וְלֹא הָיָה בּוֹ אֶלָּא לְהַדְלִיק יוֹם אֶחָד, נַעֲשָׂה בּוֹ נֵס וְהִדְלִיקוּ מִמֶּנּוּ שְׁמוֹנָה יָמִים.

A győztesek átkutatták az egész szentélyt, de csak egyetlen korsó olajat találtak egy eldugott helyen, és azon még érintetlenül ott volt a főpap pecsétje. Annyi olaj volt csak benne, amennyi egy napra lett volna elég a menórába. Ezzel az olajjal azonban csoda történt, mert a Menóra lángjai nyolc napig égtek, egészen addig, amíg nem sikerült új rituálisan tiszta olajat szerezni.[2]

לְשָׁנָה אַחֶרֶת קְבָעוּם וַעֲשָׂאוּם יָמִים טוֹבִים בְּהַלֵל וְהוֹדָאָה.

Felismerve, a csoda örökre szóló tanulságát, a következő évben a chásmoneusok és a szánhedrin elrendelték, hogy ez a nyolc nap[3] örök időkre ünnep legyen, amikor hálélt (hálaadó zsoltárokat) mondunk és „hálát adunk”, azaz az Ámidá „hálaadó” áldásainak az Ál Há­Ni­szim szakaszát olvassuk. A Bölcsek azonban ezekre a napokra nem léptettek életbe a szombatihoz hasonló munkatilalmat[4].

 

Milyen magasan lehetnek a chánuka gyertyák?

[A Gömárá egy magánszemélyt ért sérelem törvényével foglalkozó Misnából próbál a chánukára vonatkozó törvényt levonni:]

תְּנַן הָתָם: גֵּץ הַיוֹצֵא מִתַּחַת הַפַּטִּישׁ וְיָצָא וְהִזִיק – חַיָּיב.

Úgy tanultuk ott[5] egy Misnában: Ha egy szikra kiröppen a kovács kalapácsa alól, és kárt tesz más holmijában, akkor a kovács felelősségre vonható.

גָּמָל שֶׁטָּעוּן פִּשְׁתָּן, וְהוּא עוֹבֵר בִּרְשׁוּת הָרַבִּים,

Ha egy lennel megrakott teve közterületen halad,

וְנִכְנְסָה פִּשְׁתָּנוֹ לְתוֹךְ הַחֲנוּת וְדָלְקָה בְּנֵרוֹ שֶׁל חֶנְוָנִי,

És a hátára pakolt len benyúlik egy boltba,

וְהִדְלִיק אֶת הַבִּירָה – בַּעַל הַגָּמָל חַיָּב.

És ott meggyullad a boltos lámpásától, és az égő len odakint felgyújt egy házat, akkor a teve tulajdonosa felelősségre vonható az épületben esett összes kár miatt, mivel a teve szakszerűtlen túlterhelése vezetett oda, hogy a len belógott a boltba.

הִנִּיחַ חֶנְוָנִי אֶת נֵרוֹ מִבַּחוּץ – חֶנְוָנִי חַיָּב.

Ha azonban a boltos a bolton kívül, közterületen helyezte el lámpását, akkor a boltos a felelős, hiszen észre kellett volna vennie, hogy a lámpás meggyújthatja egy arra haladó állat málháját.

רַבִּי יְהוּדָה אוֹמֵר: בְּנֵר חֲנוּכָּה פָּטוּר.

Rabbi je­hu­dá azt mondja: a chánuka lángja esetében a boltos nem vonható felelősségre, mivel a boltos ebben az esetben megfelelően járt el, mivel micva, hogy a chánuka-lángot kívül kell elhelyezni, hogy hirdesse a csodát.

[Következtetést vonnak le a Misnából:]

אָמַר רַבִינָא מִשּׁוּם דְּרָבָא, זֹאת אוֹמֶרֶת: נֵר חֲנוּכָּה מִצְוָה לְהַנִּיחָה בְּתוֹךְ עֲשָׁרָה.

Ráviná mondta (Rábá nevében): Rabbi Jehudának ez a szabálya mutatja azt a követelményt, hogy a chánuka-gyertyákat a földtől legföljebb tíztenyérnyi magasságban szabad elhelyezni, mert így még jobban hirdeti a csodát, hiszen, aki egy lámpás fényét kívánja használni, az nem ilyen alacsonyra teszi (Ros).

דְאִי סָלְקָא דַעְתָּךְ לְמַעְלָה מֵעֲשָׂרָה – לֵימָא לֵיהּ: הָיָה לְךָ לְהַנִּיחַ לְמַעֲלָה מִגָּמָל וְרוֹכְבוֹ!

Mert ha meggondoljuk, hogy tíztenyérnyinél magasabbra is tehetné, akkor a károsult, azaz a nagyobb épület tulajdonosa azt mondhatja a boltosnak: „Egy teve és lovasa magassága fölött kellett volna elhelyezned a chánuka-gyertyáidat, mert tudtad, hogy alacsonyabbra tenni veszélyes.” Mivel a károsultnak nincs joga az alacsony elhelyezés miatt igényt támasztani, ezért levonhatjuk azt a következtetést, hogy valóban a chánuka-gyertyákat a földtől legföljebb tíztenyérnyi magasságban kell elhelyezni.

[A Gömarát nem győzi meg ez az okfejtés:]

– וְדִּילְמָא: אִי מִיטְרְחָא לֵיה טוּבָא אָתֵי לְאִימְנוּעֵי מִמִּצְוָה.

De talán ha a boltos ilyen nagy fáradságnak van kitéve, hogy egy ilyen magas talapzatra kell állítania a chánuka-lángot, akkor végül nem fogja végrehajtani a chánuka-lángok parancsát. Így az az álláspont, hogy nem felelős, ebből a megfontolásból származhat, de nem szolgálhat bizonyítékul arra, hogy a chánuka-lángokat a földtől legföljebb tíztenyérnyire szabad elhelyezni.

 

(22/a lap kezdődik)

 A Chánuka gyertyák maximum magassága

אָמַר רַב כָּהֲנָא, דָּרַשׁ רַב נָתָן בַּר מַנְיוּמֵי מִשְּׁמֵיהּ דְּרַבִּי תַּנְחוּם: נֵר שֶׁל חֲנוּכָּה שֶׁהִנִּיחָהּ לְמַעֲלָה מֵעֶשְׁרִים אַמָּה – פְּסוּלָהּ, כְּסוּכָּה וּכְמָבוֹי.

Ráv Káháná azt mondta: Ráv Nátán bár Mánjumi ezt fejtette ki rabbi Tánchum nevében: Az a Chánuka-láng, amit a földtől húsz amá-nál (kb. 10 méter) magasabban helyeznek el, érvénytelen[6], mivel ez a magasság már kívül esik a járókelők látóterén, így nem éri el a kívánt hatást, azaz a csoda hirdetését (Rási), mint a szukká (az ünnepi sátor mennyezete) és a mávoj[7] esetében…

 

(23/a lap kezdődik)

 A gyertyákra mondott áldások

אָמַר רַב חִיָּיא בַּר אַשִׁי אָמַר רַב: הַמַּדְלִיק נֵר שֶׁל חֲנוּכָּה צָרִיךְ לְבָרֵךְ.

A Chánuka lángjait kísérő áldások

Ráv Chijá bár Ási tanította Ráv nevében: Annak, aki Chánuka-lángot gyújt, áldást kell mondania.

וְרַב יִרְמְיָה אָמַר: הָרוֹאֶה נֵר שֶׁל חֲנוּכָּה צָרִיךְ לְבָרֵךְ.

És Ráv Jirmöjá azt mondta: Aki Chánuka-lángot lát égni, ha otthon, a maga házában még nem gyújtott lángot, és aznap este már nem is fog, annak áldást kell mondania.

[A Gömárá kifejti:]

אָמַר רַב יְהוּדָה: יוֹם רִאשׁוֹן – הָרוֹאֶה מְבָרֵךְ שְׁתַּיִם, וּמַדְלִיק מְבָרֵךְ שָׁלֹש.

Ráv Jehudá azt mondta: Chánuka első napján az, aki csak látja, két áldást mond, és aki meggyújtja, az hármat[8]. Aki égő Chánuka-lángot lát, az első áldást nem mondja el, mivel a meggyújtás micváját nem ő hajtotta végre (Rási).

מִכָּאן וָאֵילָךְ – מַדְלִיק מְבָרֵךְ שְׁתַּיִם, וְרוֹאֶה מְבָרֵךְ אַחַת.

A továbbiakban, az összes többi este, aki lángot gyújt, az két áldást mond, és aki csak látja, az egyet.

[A Gömárá megkérdezi:]

מַאי מְמַעֵט?

Amikor a többi este Chánuka-lángot gyújtunk, a három áldás közül melyiket hagyjuk el?

[A Gömárá válaszol:]

מְמַעֵט זְמַן.

A harmadik áldást hagyjuk el, azt, amelyik köszönetet mond az Örökkévalónak, amiért megadta nekünk megérnünk ezt „a mai napott”.

[A Gömárá megkérdőjelezi ezt a választ:]

וְנִימְעוֹט נֵס!

De miért nem hagyjuk el inkább a második áldást, azt, amelyikben azért adunk hálát az Örökkévalónak, amiért csodákat művelt őseink idején?

[A kérdést elutasítják:]

– נֵס כָּל יוֹמֵי אִיתֵיהּ.

A nyolc nap mindegyikén csoda történt, hiszen az egyetlen palack olajat használták nyolc napig[9], ezért úgy helyes, hogy a Chánuka mind a nyolc napján elmondjuk a második áldást. Ami viszont a harmadik áldást illeti – csak az első nap mondhatjuk, hogy az Örökkévaló „engedte megérnünk” az ünnepet, hiszen a többi nap csupán folytatása az elsőnek.

 

Az első áldás

מַאי מְבָרֵךְ?

Milyen áldást mond az, aki végrehajtja a micvát?

מְבָרֵךְ “אֲשֶׁר קִדְּשָׁנוּ בְּמִצְוֹתָיו וְצִוָנוּ לְהַדְלִיק נֵר שֶׁל חֲנוּכָּה”.

Azt az áldást mondja: Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy gyújtsunk Chánukára lángot!

וְהֵיכָן צִוָנוּ?

De a Tóra melyik részében parancsolta Ő ezt meg nekünk? A Chánuka-lángok micvája csak rabbinikus eredetű! – ? –

[Az Ámorák vitáznak, hogy melyik vers jelenti a bibliai forrás:]

רַב אָוְיָא אָמַר: מִ”לֹא תָסוּר”.

Ráv Ávjá azt mondta: a chánukai parancsolat a „Ne térj el a szótól, amelyet neked mondanak (a Bölcsek)”[10] versből vezethető le.

רַב נְחֶמְיָה אָמַר: “שְׁאַל אָבִיךָ וְיַגֵּדְךָ זְקֵנֶיךָ וְיֹאְמְרוּ לָךְ”.

Ráv Nechemjá ezzel szemben azt mondta, hogy a forrás a „Kérdezd atyádat, és ő elmondja neked, véneidet, és ők elbeszélik neked”[11] vers.

 

Kell-e áldás a rabbinikus parancsolatokra?

A Gömárá a „meghagyta” megfogalmazást értékelve, a rabbinikus micvákat egyenértékűnek tekinti a bibliai micvákkal, így aztán, mindkettőre egyformán mondunk áldást.

[A Gömárá most kétségbe vonja ezt a gondolatot:]

מְתִיב רַב עַמְרָם:

Ráv Ámrám ezt kétségbe vonta, mégpedig a következő Misna alapján[12]:

הַדְמַאי מְעָרְבִין בּוֹ וּמִשְׁתַּתְּפִין בּוֹ וּמְבָרְכִין עָלָיו וּמְזַמְּנִין עָלָיו, וּמַפְרִישִׁין אוֹתוֹ עָרוֹם וּבֵין הַשְּׁמָשׁוֹת.

A DÖMÁJ (szó szerint: „mi ez?”), Izrael földjén a tanulatlan személytől származó termény, amelyből rabbinikus rendelet szerint nem szabad fogyasztani, míg le nem vettük belőle a lévinek járó tizedet, mivel nem lehet biztosra venni, hogy a termelő megtette-e. Bizonyos célokra mégis hasznosítható[13]: CSINÁLHATUNK VELE ÉRUVÉ chácérot-ot[14] vagy éruvé töchumint[15] ÉS CSINÁLHATUNK VELE SITUFÉ mövoot-ot[16], ÉS ELMONDJUK FÖLÖTTE a Hámoci ÁLDÁST[17], ÉS KÖZÖSEN MONDHATJUK RÁ AZ ASZTALI ÁLDÁST, a zimunt[18], ÉS az ember ELKÜLÖNÍTHETI belőle a bölcsek által előírt tizedet, akkor is ha éppen MEZTELEN[19], ÉS MÉG pénteki SZÜRKÜLETKOR IS[20].

[Ráv Avram most megfogalmazza a kérdését:]

וְאִי אָמְרַתְּ: כֹּל מִדְרַבָּנַן בָּעֵי בְּרָכָה, הָכָא כִּי קָאֵי עָרוֹם, הֵיכִי מְבָרֵךְ? וְהָא בָּעֵינַן “וְהָיָה מַחֲנֶיךָ קָדוֹשׁ” וְלֵיכָּא!

De ha azt mondod, hogy egy rabbinikus parancs minden egyes teljesítése áldást kíván, akkor itt, amikor valaki meztelenül áll, és elválasztja a dömájtól a tizedet, hogyan mondhat áldást? Nem kívánjuk meg tőle, hogy tartsa magát az intéshez:[21] „Legyen hát táborod szent, nehogy tisztátalan dolgot lásson körödben [az Örökkévaló], és elforduljon tőled”. Az Írás azt tanítja, hogy még egyetlen szent szót sem szabad szentségtelen módon kimondani. És nem éppen ilyen helyzet az, amikor valaki meztelenül mond áldást, amelyben az Örökkévaló két Nevét is említi!? Ebből a Misnából tehát láthatjuk, hogy a rabbinikusan elrendelt parancsokra nem mondunk áldást, hiszen meztelenül is teljesítheti azokat. – ? –

[A Gömárá azzal válaszol, hogy különbséget tesz a rabbinikus parancsok közt:]

– אֲמַר אַבַּיֵי: וַדַּאי דְּדִבְרֵיהֶם – בָּעֵי בְּרָכָה, סָפֵק דְּדִבְרֵיהֶם – לָא בָּעֵי בְּרָכָה.

Ábájé azt mondta: a feltétlen rabbinikus előírások, például a Chánuka-lángok gyújtása, áldást kívánnak, de a kétségen alapulóak nem kívánnak áldást. Tehát a dömáj esetében a tized elválasztására azért nem mondunk áldást, mivel a bölcsek valóban elrendelték a tizedet, de csak a bizonytalanság miatt, hogy az előző tulajdonos teljesítette-e a vele kapcsolatos tized-kötelezettségét. Ilyenformán a tized ruhátlanul is elkülöníthető. Abszolút érvényű rabbinikus parancsok esetén azonban kell áldást mondani.

[A Gömárá kétségbe vonja ezt a magyarázatot:]

וְהָא יוֹם טוֹב שֵׁנִי, דְסָפֵק דִּבְרֵיהֶם הוּא, וּבָעֵי בְּרָכָה!

De itt a második ünnepnap esete (Jom tov séni sel gálujot), amely kétségen alapuló rabbinikus előírás[22], és mégis kíván áldást, mégpedig a Kidus-áldást, amit az ünnepi étkezés előtt egy pohár bor fölött mondunk. – ? –

[Ábájé válaszol:]

– הָתָם כִּי הֵיכִי דְּלָא לְזִילְזוּלֵי בָּהּ.

Az áldás itt azért kívántatik meg, hogy a nép ne kezelje tiszteletlenül a rabbinikusan elrendelt ünnepnapot. A kétségen alapuló rabbinikus előírásokra azonban nem kell áldást mondani.

[Rává egy másik magyarázattal áll elő:]

רָבָא אָמַר: רוֹב עַמֵי הָאָרֶץ מְעַשְּׂרִין הֵן.

Ráva azt mondta: Valójában a rabbinikus előírások a kétség eseteiben is áldást kívánnak, a dömáj tizedének elválasztása azonban még csak nem is kétségen alapuló rabbinikus előírás, hanem egyszerűen rabbinikus szigorúság, mivel a legtöbb tanulatlan ember leveszi terméséből a tizedet. Ez a magyarázata annak, hogy a dömáj tizedének elkülönítése miért nem kíván áldást.

 

Kell-e minden ajtófélfához gyertya?

אָמַר רַב הוּנָא: חָצֵר שְׁיֵּשׁ לָהּ שְׁנֵי פְּתָחִים – צְרִיכָה שְׁתֵּי נֵרוֹת.

Ráv Huná azt mondta: Ha valaki egy olyan udvarra nyíló épületben lakik, amelyiknek két ajtaja nyílik az udvarra[23], annak a háza két Chánuka-lángot kíván: mindkét ajtó egyet-egyet.

וְאָמַר רָבָא: לָא אֲמַרַן אֶלָּא מִשְּׁתֵּי רוּחוֹת, אֲבָל מֵרוּחַ אַחַת – לָא צְרִיךְ.

Rává ezt minősítve azt mondta: Nem feltétlenül rendeljük ezt el, csak akkor, ha az ajtók a ház két különböző oldaláról nyílnak, például az egyik ajtó a ház északi oldalán van, a másik pedig a keletin. Ha viszont egy oldalról nyílnak az ajtók az udvarra, például mindkét ajtó a ház északi oldalán van, nem szükséges mindegyiknél lángot gyújtani.

[A Gömárá megkérdezi:]

מַאי טַעְמָא? אִילֵימָא מִשּׁוּם חֲשָׁדָא, חֲשָׁדָא דְּמַאן?

Mi az oka ennek a rendelkezésnek? Ha azt mondjuk, hogy a gyanú miatt (vagyis hogy Ráv Hunát az aggasztja, hogy az udvar előtt eljáró emberek csak egyetlen lángot látnak, de azt hiszik, hogy a ház belül ketté van osztva, és csak a két lakó egyike teljesíti a Chánuka micváját), kinek a gyanújára gondolunk?

אִילֵימָא חֲשָׁדָא דְּעָלְמָא – אֲפִילּוּ בְּרוּח אַחַת נַמִי לִיבָּעֵי!

Ha azt mondjuk, hogy a külső világ gyanúja miatt, azaz az udvar előtt járó, más városokból érkezett emberek miatt, az esetben még ha mindkét ajtó a háznak ugyanazon az oldalán lenne is, a lakónak akkor mindkét ajtónál kellene lángot gyújtania.

אִי חֲשָׁדָא דִּבְנֵי מָתָא – אֲפִילּוּ מִשְׁתֵּי רוּחוֹת נַמִי לָא לִיבָּעֵי!

És ha a városbeliek gyanújáról van szó, akik tudják, hogy a házban csak egy család lakik, akkor még abban az esetben sem kellene két lángot gyújtania, ha az ajtók a ház két oldalán nyílnak. Mi hát a Ráv Huná-féle rendelkezés magyarázata?

[A Gömárá válaszol:]

– לְעוֹלָם מִשּׁוּם חֲשָׁדָא דִּבְנֵי מָתָא,

Ráv Huná valójában csak a városbeliek gyanúja miatt rendelkezett szigorúan, akik természetesen tudják, hogy a háznak csak egyetlen lakója van, és a más városokból érkezett arra járók általában amúgy sem utaznak éjszaka.

וְזִימְנִין דִמְחַלְּפִי בְּהַאי וְלָא חָלְפִי בְּהַאי, וְאָמְרִי: כִּי הֵיכִי דִּבְהַאי פִּיתְחָא לָא אַדְלִיק, בְּהַךְ פִּיתְחָא נַמִי לָא אַדְלִיק.

A városbeliek mégis gyanakodhatnak, mert időnként elmennek az egyik ajtó előtt, és nem mennek el a másik oldalán lévő előtt, így, mivel nem látnak Chánuka-lángot annál az ajtónál, amelyik előtt eljárnak, azt mondhatják: Ahogy ennél az ajtónál nem gyújtott ez az ember Chánuka-lángot, ugyanúgy lehetséges, hogy a ház másik oldalán lévő ajtónál sem gyújtott. Mivel akadhatnak helybeli lakosok, akikben ilyen gyanú ébred, ezért kívánja meg Ráv Huná, hogy mindkét ajtónál gyújtsanak lángot[24].

 

Kell-e törődni mások gyanakvásával?

[A Gömárá keresi a forrást, amely igazolja Ráv Huná álláspontját:]

וּמְנָא תֵּימְרָא דְּחָיְישִׁינַן לַחֲשָׁד,

És honnan veszed, hogy nekünk törődnünk kell az emberek gyanakvásával, és ennek megfelelően törvénybe kell iktatnunk a bölcsek ide vágó rendelkezését?

– דְתַנְיָא, אָמַר רַבִּי שִׁמְעוֹן: בִּשְׁבִיל אַרְבָּעָה דְבָרִים אָמְרָה תּוֹרָה לְהַנִּיחַ פֵּיאָה בְּסוֹף שָׂדֵהוּ: מִפְּנֵי גֶזֶל עֲנִיִּים, וּמִפְּנֵי בִּיטּוּל עֲנִיִּים, וּמִפְּנֵי הַחֲשָׁד, וּמִשּׁוּם “בַּל תְּכַלֶּה”.

Onnan, hogy egy brájtában azt tanultuk: Rabbi Simon azt mondta: Négy ok miatt mondta a Tóra, hogy a szegényeknek szánt terményt, a péát[25] a mező végében, az aratás befejezésekor hagyjuk ott, nem pedig az érés idején jelöljük ki a termés egy részét péának. A négy ok: (a) a szegényektől való lopás elkerülése miatt, (b) a szegények kényszerű tétlensége miatt, (c) a gyanú miatt és (d) azon vers miatt, amelyik azt mondja[26]: „…ne fejezd be földed széléig….

[Rabbi Simon mindegyiket elmagyarázza:]

מִפְּנֵי גֶזֶל עֲנִיִּים – שֶׁלֹּא יִרְאֶה בַּעַל הַבַּיִת שָׁעָה פְּנוּיָיה, וְיֹאמַר לִקְרוֹבוֹ עָנִי: הֲרֵי זוֹ פֵּאָה.

Az első ok a szegényektől való lopás elkerülése. A Tóra azért tiltja a péá aratás közben történő kijelölését, hogy a mező gazdája egy alkalmas pillanatban, amikor nincsenek a közelben szegények, azt ne mondja elszegényedett rokonának: „Íme ez a péá!”, mert ezáltal a többi szegényt megfosztaná a péá rájuk eső részétől. Ha viszont a péát az aratás végén kell otthagyni a mező szélén, akkor a szegények tudják, hogy mikor mehetnek érte (Rási).

 

(23/b lap kezdődik)

וּמִפְּנֵי בִּיטוּל עֲנִיִּים – שֶׁלֹּא יְהוּ עֲנִיִּים יוֹשְׁבִין וּמְשַׁמְּרִין: “עַכְשָׁיו מַנִּיחַ בַּעַל הַבַּיִת פֵּאָה”.

A második ok a szegények kényszerű tétlensége. A cél, hogy a szegényeknek ne kelljen állandóan ott ülni és várni az idejét, amikor mondhatják: a gazda most jelöli ki a péát. Ha a gazda bármikor kijelölheti a péát, a szegény kénytelen ezt tétlenül kivárni. Mikor azonban fel tudják mérni, hogy mikor lesz esedékes (vagyis az aratás végén), akkor hasznosan is el tudják tölteni az idejüket.

וּמִפְּנֵי חֲשָׁד – שֶׁלֹּא יִהְיוּ עוֹבְרִין וְשָׁבִין אוֹמְרִים: תָּבֹא מְאֵרָה לְאָדָם שֶׁלֹּא הִנִיח פֵּאָה בְּשָׂדֵהוּ.

A harmadik ok az a gyanú, hogy az arra járók, akik látják, hogy a gazda az aratás végén jár, és nem tudják, hogy meghagyta már a péát, nehogy azt mondják: átok sújtsa azt az embert, aki nem hagyja a mezején a péát.

וּמִשּׁוּם “בַּל תְּכַלֶּה”.

Végül negyedikként indokolja a követelményt a „…ne fejezd be földed széléig…vers is, ami arra utal, hogy a péát az aratás végén kell otthagyni.

[A Gömárá ezzel a negyedik okkal kapcsolatban megkérdezi:]

אַטּוּ כּוּלְּהוּ לָאו מִשּׁוּם “בַּל תְּכַלֶּה” נִינְהוּ?

És nem mind a „…ne fejezd be…” miatt van? Hiszen mind azt magyarázza, hogy az Írás miért köti ki, hogy a péát az aratás végére hagyják. Miért sorolja rabbi Simon ezt a bibliai forrást külön kategóriába?

[A Gömárá válaszol:]

אָמַר רָבָא: מִפְּנֵי הָרַמָּאִין.

Rává azt mondta: A brájtá úgy érti, hogy a csalók miatt. Azaz hogy egy csaló gazda ne állíthassa hamisan, hogy már korábban, aratás közben kijelölte a péát, megszegve ezzel a „…ne fejezd be…” törvényét.

A brájtá harmadik oka azzal támasztja alá Ráv Huná chanukai rendelkezését, mert azt tanítja, hogy maga a Tóra aggódik az emberek gyanúja miatt, s ezért úgy rendelte el a péá micváját, hogy ezt elkerülje.

 

A különböző lámpások

אָמַר רַב יִצְחָק בַּר רְדִיפָה אָמַר רַב הוּנָא: נֵר שֶׁיֵּשׁ לָהּ שְׁנֵי פִּיּוֹת – עוֹלָה לִשְׁנֵי בְּנֵי אָדָם.

Ráv Jichák bár Rödifá tanította Ráv Huná nevében: Az olyan lámpás, amelyiknek a fedele két oldalán két külön nyílás van[27], az két embernek is beszámít ha két lángot gyújtanak rajta.

אָמַר רָבָא: מִילֵּא קְעָרָה שֶׁמֶן וְהִקִיפָהּ פְּתִילוֹת, כָּפָה עָלֶיה כְּלִי – עוֹלָה לְכַמָּה בְּנֵי אָדָם,

Rává azt mondta: Abban az esetben, ha valaki megtölt egy tálat olajjal, és körülveszi kanócokkal, vagyis több kanócot helyez el úgy, hogy a tál közepétől küllőformán szétágazzanak és a végük a tál peremén nyugodjon, akkor – ha a gyújtás előtt egy a fentihez hasonló szerkezetű fedelet tett a tálra, amely elválasztja a kanóc végeket, a gyújtás több embernek szolgál, vagyis annyi embernek, ahány kanóc van.

לֹא כָּפָה עָלֶיהָ כְּלִי – עֲשָׂאָהּ כְּמִין מְדוּרָה, וַאֲפִילּוּ לְאֶחָד נַמִי אֵינָהּ עוֹלָה.

Ha azonban nem tett fedelet a tálra, azzal olyanná teszi a lámpást mintha egy nagy tűz lenne, és a gyújtása még egyetlen embernek sem elegendő. A sok kanóc lángja a tál közepe fölött egyesül, és a bölcsek által előírt lámpás helyett egyetlen nagy lángot alkot (Rási)[28].

 

A szegény ember: Melyik micva élvez elsőbbséget?

אֲמַר רָבָא, פְּשִׁיטָא לִי: נֵר בֵּיתוֹ וְנֵר חֲנוּכָּה – נֵר בֵּיתוֹ עָדִיף, מִשּׁוּם שְׁלוֹם בֵּיתוֹ.

Rává azt mondta: Nyilvánvaló a számomra, hogy ha egy szegény embernek nincs annyi pénze, hogy mind háza szombati lángját, mind a Chánuka-lángot meggyújthassa, akkor inkább szombati lángot gyújtson házának békéje kedvéért. Hiszen, ha szombaton sötétben kellene üldögélni (mivel a chánukai láng fényét használni nem szabad), az az egész családot lehangolná, ezért ajánlatosabb, hogy a szegény ember inkább szombatra vásároljon olajat, és mondjon le a Chánuka-láng gyújtásáról.

נֵר בֵּיתוֹ וְקִידּוּשׁ הַיּוֹם – נֵר בֵּיתוֹ עָדִיף, מִשּׁוּם שְׁלוֹם בֵּיתוֹ.

Az is nyilvánvaló, hogy ha egy szegénynek nincs annyi pénze, hogy olajat is vásároljon háza szombati lángjához, és kidushoz való bort a szombat napjának megszenteléséhez[29], akkor inkább olajat vásároljon a szombati lánghoz házának békéje kedvéért.

בָּעֵי רָבָא: נֵר חֲנוּכָּה וְקִידּוּשׁ הַיּוֹם מַהוּ?

Rává megkérdezte: Mit mond a törvény arra az esetre, amikor a szegény embernek választani kell a Chánuka-láng hoz való olaj megvásárlása, és a szombat napjának megszentelése között?

קִידּוּשׁ הַיּוֹם עָדִיף – דְּתָדִּיר, אוֹ דִּילְמָא: נֵר חֲנוּכָּה עָדִיף, מִשּׁוּם פַּרְסוֹמֵי נִיסָּא?

Előbbre való a szombat napjának a megszentelése, mivel az gyakori kötelesség, míg a Chánuka-lángot csak évente egyszer kell gyújtani. Hiszen általános elv a háláchában[30]: ha választani kell egy gyakori és egy nem olyan gyakori kötelesség teljesítése között, akkor a gyakori az előbbre való. Vagy talán a Chánuka-láng gyújtása az előbbre való, mivel a célja a chánuka csodájának a hirdetése. – ? –

בָּתַר דְּאִבַּעֲיָא הֲדַר פְּשַׁטָהּ: נֵר חֲנוּכָּה עָדִיף, מִשּׁוּם פַּרְסוֹמֵי נִיסָּא.

Rává a fenti kérdés feltétele után meg is válaszolta azt, a Chánuka-láng gyújtása az előbbre való, mivel a célja a csoda hirdetése. Ennek alapján előbbre való az olaj megvásárlása, mint a kidus bor.

 

A micva gondos teljesítésének jutalma

אָמַר רַב הוּנָא: הָרָגִיל בְּנֵר – הָוְיַין לֵיהּ בָּנִים תַּלְמִידֵי חֲכָמִים,

Ráv Huná azt mondta: Akinek szokása mind a szombati, mind a Chánuka-lángot meggyújtani, annak Tóra-tudós fiai lesznek. Ahogy írva van[31]: „Mert mécses a parancs, és a Tóra a világosság”. Az, aki szombaton és Chánukákor lángot gyújt, a Tóra világosságát terjeszti a világban (Rási).

הַזָּהִיר בִּמְזוּזָה – זוֹכֶה לְדִירָה נָאָה,

Aki gondosan betartja a mezuzá micváját, amely az otthon ajtófélfájához van rögzítve[32], szép lakhelyet érdemel.

הַזָּהִיר בְּצִיצִית – זוֹכֶה לְטַלִּית נָאָה,

Aki gondosan[33] betartja a cicit micváját, amelyeket egy négyszögletű ruhadarab sarkaira erősítenek[34], szép ruhát érdemel.

הַזָּהִיר בְּקִידּוּשׁ הַיּוֹם – זוֹכֶה וּמְמַלֵּא גַרְבֵּי יַיִן.

Aki gondosan hajtja végre a szombati nap megszentelését, amit legjobb egy pohár bor fölött megtenni[35], az kiérdemli, hogy sok hordót töltsön meg borral, azaz a szőlőprésével sok hordónyi mustot állítson elő.

[A Gömárá bemutatja, hogyan érdemli ki az ember a lánggyújtás jutalmát:]

רַב הוּנָא הֲוָה רָגִיל דַּהֲוָה חָלִיף וְתָנֵי אַפִּתְחָא דְּרַבִּי אָבִין נַגָּרָא,

Ráv Huná rendszeresen eljárt rabbi Ávinnak, az ácsnak az ajtaja előtt.

חֲזָא דַּהֲוָה רָגִיל בִּשְׁרָגֵי טוּבָא, אֲמַר: תְּרֵי גַּבְרֵי רַבְרָבֵי נָפְקִי מֵהָכָא.

Ráv Huná látta, hogy rabbi Ávinnak mind szombaton, mind Chánukakor szokása sok lángot gyújtani. Azt mondta: „Két nagy férfiú fog kikerülni innen, a gyújtás két micvájának megfelelően, amelyeket rabbi Ávin rendszeresen nagy alapossággal teljesített.”

נָפְקִי מִינַּיְיהוּ רַב אִידִי בַּר אָבִין וְרַב חִיָּיא בַּר אָבִין.

És úgy is lett, mert Ráv Idi bár Ávin és Ráv Chijá bár Ávin, a két Tóra-tudós az ő (rabbi Ávin és a felesége) házukból került ki.

[Egy másik példa:]

רַב חִסְדָּא הֲוָה רָגִיל דַּהֲוָה חָלֵיף וְתָּנֵי אַפִּיתְחָא דְּבֵי נָשָׁא דְּרַב שֵׁיזְבִי,

Ráv Chiszdá rendszeresen eljárt Ráv Sézvi apja házának ajtaja előtt, és látta, hogy Ráv Sézvi szüleinek szokásuk sok lángot gyújtani[36].

חֲזָא דַּהֲוָה רָגִיל בִּשְׁרָגֵי טוּבָא, אֲמַר: גַּבְרָא רַבָּא נָפַק מֵהָכָא. נְפַק מִינַּיְיהוּ רַב שֵׁיזְבִי.

Azt mondta: „Egy nagy férfiú fog kikerülni innen, a lánggyújtás micvájának jutalmaként, amelyet szülei rendszeresen teljesítettek.” És tényleg: a bölcs Ráv Sézvi került ki hazukból.

[1] A Templom visszafoglalása és a chánuka csodája 3597-ben történt (ie. 165-ben). A háború még egy emberöltőn át, egészen 3621-ig (ie. 140-ig) folytatódott, amikor is a Szánhedrin és a nép Simont, Mátitjáhu ben Jochánán egyetlen még élő fiát kiáltotta ki hercegnek.

[2] Olaj ugyanis legközelebb csak négynapi járóföldre volt. Möiri szerint (a Misna, Mönáchot 85b. alapján), ez Áser törzsi területén fekvő Tekoá városát jelenti. Az egyetlen palack olaj tehát a csoda folytán mindaddig kitartott, míg az oda-vissza utat meg nem járták (Rán). Az is lehetséges, hogy a harcok következtében az összes zsidó a halottaktól tisztátlanná vált, és ezért hét napig kellett várniuk a megtisztulásukra (lásd 4Mózes 19:11–21.), és még egy nap kellett ezenfelül az olíva kipréseléséhez és az olaj elkészítéséhez (Bét Joszéf az Orách Chájim 670-hez).

[3] Bét Joszéf (uo.) azt kérdezi, miért nyolcnapos ünnepet rendeltek el a Bölcsek, hiszen ha az egyetlen érintetlen korsó csak egyetlen éjszakára elegendő olajat tartalmazott, akkor a csoda valójában csak hét napig tartott? Az évszázadok során számos Tóra-tudós különböző választ adott e híres kérdésre. Bét Joszéf a következő hármat:

(a) A Chásmoneusok nyolc részre osztották a rituálisan tiszta olajat, és minden este csak egy részt töltöttek a Menóra olajtároló csészéjébe. Mivel egynyolcad adag égett egész éjjel, ezért valóban az első estétől fogva, minden éjjel csoda tanúi voltak.

(b) A korsó a Menóra csészéjének minden utántöltése után telve maradt. Ennélfogva már az első éjszaka nyilvánvaló volt, hogy csoda történt.

(c) Az első este a palack teljes tartalmát kitöltötték az olajtároló csészékbe, és a Menóra lángjai egész éjjel lobogtak. Ennek ellenére reggel még mindig tele voltak a csészék [és ez minden éjjel így történt]. Ilyenformán mind a nyolc éjjel csoda történt.

Az utolsó két válasz hiányossága, hogy nem ad magyarázatot arra, hogy a nyolcodik estét miért tartjuk csodának, hiszen akkor a korsó illetve a csészék kiürültek.

Möiri azt írja, hogy chánuka első napján magát a görög elnyomóktól való megszabadulásunk csodáját és a megtalált egyetlen korsó rituálisan tiszta olaj csodáját ünnepeljük.

[4] A rothenburgi rabbi Méir (idézi Tur, Orách Chájim 670.) rámutat, hogy a brájtá egy szót sem szól a chánukai lakomázásról. Lövus (uo.) kifejti, hogy a chánuka ebben a vonatkozásban, az ünnepelt esemény jellege folytán különbözik a Purimtól (ahol a lakomázás szerves része az ünnepnek). A Purim ünnepe arra emlékeztet, hogy a zsidók megmenekültek a fizikai megsemmisítéstől, ezért az ünnep fizikai jellegű. A szír-görögök ezzel szemben nem a zsidóság fizikai megsemmisítésére, hanem a spirituális felszámolására törekedtek, Antiokhosz király azt követelte, hogy vessék el a Tórát, vessék el hitüket. Ennek megfelelően tehát a szabadulás megünneplése spirituális formát ölt – fényeket gyújtunk és hálaadó imákat mondunk (vö. Bách és Turé Záháv uo.).

[5] Bává Kámá 62b.

[6] A nem megfelelő helyen meggyújtott láng áthelyezése nem orvosolja a problémát, ilyenkor az egyetlen megoldás, ha eloltjuk a lángot, megfelelő helyre áthelyezzük a Menórát, és ismét meggyújtjuk (lásd lejjebb, 23a.).

[7] Az ókori városépítészet sajátossága volt, hogy több ház nyílt egy közös udvarba (chácér), és ezek az udvarok újabb közös térbe, mávojba, esetenként félig zárt mellékutcába csatlakoztak (mávoj mövulás vagy mávoj szátum). Bizonyos feltételek mellett a mávoj területén szombaton is szabad volt vinni, ha a mávoj határa fölött keresztgerenda (korá) volt elhelyezve. Ha ez a gerenda húsz ámányira vagy magasabban van a földtől, akkor az érvénytelen.

[8] A három áldás a következő: 1. „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy gyújtsunk Chánukára lángot!”; 2. „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, ki csodákat művelt őseink idején, az akkori idők ezen napjaiban!”; 3. „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, aki életben tartott, megőrzött bennünket, s engedte megérnünk ezt a mai napot!”

[9] Mint feljebb (3. jegyzet) elmagyaráztuk, már az első esti lánggyújtás is csodaszerű volt.

[10] 5Mózes 17:11.

[11] Uo. 32:7.

[12] Dömáj 1:4.

[13] Lásd a Misna kommentátorait (Dömáj uo.), akik elmagyarázzák, hogy ez miért van így.

[14] Közös étel elhelyezése által közös háztartássá tenni egy udvar több háztartását, ami menengedi, hogy szombaton az udvaron hozni-vinni lehessen dolgokat. Lásd még a 7. lábj.

[15] Szombaton tilos a város utolsó lakóházától, több mint 960 méter távolságra gyalogolni. Ha azonban létrehozunk egy szimbolikus lakhelyet, úgy hogy a város határától 2000 ámá, 960 méter távolságon belül egy étkezésre elegendő élelmet helyezünk el, akkor onnan számítva további 2000 ámára távolodhatunk el.

[16] Közös étel elhelyezése által lehetővé tesszük, hogy egy udvarról szombaton ki lehessen vinni valamit a mávoj-ra. A fogalom magyarázatát lásd a 7. lábj.

[17] A kenyérevés előtti áldás: „Áldott vagy Te, Örök Istenünk, Világ Ura, aki kenyeret ad a földből.”

[18] Az asztali áldás előtt elmondandó, ha három felnőtt férfi együtt étkezett, lásd Sámuel imája – Zsidó imakönyv 111. oldal.

[19] Ami arra utal, hogy a dömáj tizedének elkülönítésére [mint lejjebb a Gömárá kimondja] nem mondunk áldást.

[20] Lásd lejjebb a Misnát, 34a. [Lásd magyar fordításban: Sámuel imája – Zsidó imakönyv 183. oldal 7. misna.]

[21] 5Mózes 23:15.

[22] A régi időkben a zsidó naptár minden hónapjának első napját (ros chodes) a jeruzsalemi bét din határozta meg. A távol élő közösségeket nem mindig sikerült idejében értesíteni, ezért az ünnepek első napját illetően sokszor bizonytalanság támadt, mivel nem tudták, hogy az előző hónap 29 vagy 30 napos volt. Az eltérés legfeljebb egy nap lehetett. A bölcsek ezért megkívánták a diaszpóra közösségeitől, hogy e bizonytalanság miatt minden ünnephez tegyenek hozzá egy második napot. Lásd Bécá 4b.

[23] Magyarázatunk Rásit követi, aki szerint a lángot a ház bejáratánál kell gyújtani. A Toszáfot (feljebb, 21b.) szerint azonban az udvarra nyíló ház lakójának az udvar utcai bejáratánál kell a lángot meggyújtania. Ennélfogva Ráv Huná arról az esetről beszél, amikor magának az udvarnak nyílik két ajtaja az utcára.

[24] Mindazonáltal, mivel a második lánggyújtást csak egy gyanú indokolja, nem mondunk rá áldást (Rán, Möiri, Römá, Orách Chájim 671:8.).

[25] A péá [szó szerint: sarok, perem] a termésnek az a része, amit ajándékként meg kell hagyni a szegényeknek. A Tóra azt mondja: „És amikor learatjátok országotok aratását, ne fejezd be földed [utolsó] sarkáig…, a szegénynek és a jövevénynek hagyd azt” (3Mózes 19:9–10.; lásd még ugyanott 23:22.).

[26] Uo. 9.

[27] A talmudi korban általában fedeles csésze alakú, égetett agyagedényeket használtak világítás céljára. Szokás szerint a fedél peremébe fúrt lyukon keresztül helyezték bele a kanócot. A fedélen kis melyedés volt található, melybe pedig egy kisebb lyukat is fúrtak. Ebbe olajat öntöttek, és innen csepegett a kis lyukon keresztül az edénybe. Úgy tűnik, hogy az olajat nem közvetlenül az edénybe töltötték, mert akkor az edény újbóli feltöltéséhez le kellett volna venni a fedelet, ahhoz viszont előbb el kellett volna oltani a lángot. Az is előfordult, hogy a csésze és a fedél egyben volt. Ráv Huná egy olyan esetről szól, amikor a fedél két oldalán egy-egy lyukat fúrtak, és mindegyikbe dugtak egy-egy kanócot Chánuka-lángnak.

[28] Báál Háitur (idézi a Rán) hozzáteszi, hogy ha a kanócok között egyujjnyira távközöket tartanak, akkor a lángjuk nem egyesül, tehát a meggyújtásuk akkor is érvényes, ha a tál nincs lefedve.

[29] Noha a szombati Kidust kenyér fölött is lehet teljesíteni, mindazonáltal a Kidus teljesítésének előnyösebb módja az, ha bor fölött mondjuk az áldást (lásd Pszáchim 106a.). Tehát ha nem futja olajra is és borra is, akkor fölmerül az elsőbbség kérdése (Rásbá). Rábénu Jonátán (idézi a Chidusé HáRán) szerint azonban Rává olyan esetről beszél, amikor a szegény embernek nincs otthon se bora, se kenyere, és akkor merül fel a kérdés, hogy melyik az előbbre való: a szombati láng, vagy a Kidus-áldás.

[30] Zváchim 89a.

[31] Példabeszédek 6:23

[32] Lásd 5Mózes 6:9., 11:20.

[33] Máhársá megjegyzi, hogy a lánggyújtás micvájának tekintetében Ráv Huná azt mondja: „akinek szokása”, míg a mezuzá és más micvák esetében az „aki gondosan” kifejezést használja. Máhársá ezt azzal magyarázza, hogy a szombati lángok gyújtása elsődlegesen női kötelesség, és így a férj szerepe arra korlátozódik, hogy ennek a micvának a teljesítésére rászoktassa a feleségét.

[34] Lásd 4Mózes 15:38.

[35] Lásd feljebb a 29. jegyzetet.

[36] Vagy szombat este, vagy Chánukakor, de nem mindkét alkalommal (Máhársá).

  • Küldés emailben

Fejezetek