5. 📖 XVIII. – Politika, demokrácia és közjog

Talmud – A bölcsek vitája a rómaiakról

Talmud

Sábát 2. fejezet: A bölcsek vitája a rómaiakról

Simon bár Jocháj rabbi története

A Talmud szövege

Sábát 33. lap második oldal közepétől
a 34. lap első oldalának közepéig.

 A bölcsek tanácskozása

[Egy fentebb idézet brájtában Jehudá rabbiról az mondatott, hogy ő „minden helyen rangban első a szólók között”. A Gömára most megkérdezi, hogyan is jutott ő ehhez a szokatlan jelzőhöz:]

No és miért mondják róla, hogy „ő minden helyen első a szólók között”?

[A Gömárá elbeszéli, hogyan is volt ez: ]

Történt egyszer, hogy Jehudá rabbi, Joszé rabbi és Simon ben Jocháj rabbi együtt ültek, és Jehudá ben Gerim[1] is velük leült. Jehudá rabbi szólt először, és ezt mondta: „Ó, milyen nagyszerűek ennek a népnek [ti. a római népnek, mely abban az időben Erec Jiszraélt kormányozta] a tettei! Az egész országban piacokat építettek,[2] hidakat a vízi utak fölött, és fürdőket építettek!” Joszé rabbi, miután a római kormányzásnak ezt a dicséretét meghallgatta, egy szóval sem felelt. Simon ben Jocháj rabbi ellenben felelt neki, és ezt mondta: „Mindent csakis a maguk hasznára építettek. Azért építették a piacokat, hogy ott szállásolhassák el a prostituáltaikat; a fürdőket azért, hogy a testüket szépítgessék, a hidakat meg azért, hogy vámot szedhessenek azoktól, akik átkelnek rajtuk.”

[A Gömárá elbeszéli ennek a vitának az utóhatásait is:]

Jehudá ben Gerim, aki tanúja volt az iménti szóváltásnak a tannák között, elment, és kibeszélte szavaikat,[3] így történt, hogy e beszélgetésről a kormányzó hatóságok is értesültek. [A hatóságok] ilyen döntést hoztak: Jehudá, aki a rómaiakról megbecsüléssel szólt, szintén legyen megbecsülve.[4] Joszé, aki nem felelt egy szóval sem, tehát nem szólt megbecsüléssel a rómaiakról, Cipori városába legyen száműzve.[5] Simon ben Jocháj pedig, aki csúf szavakkal illette a rómaiakat, kivégeztessék.

 

A rejtőzködés évei

Hallván, hogy halálos ítéletet mondtak ki a fejére, [Simon ben Jocháj rabbi] és a fia, Elázár rabbi elmenekült és elrejtőzött az egyik tanházban. [Simon rabbi felesége] minden áldott nap kenyeret és egy kis ibrikben vizet hordott nekik, és ettek, hogy életben maradjanak. De mikor a határozatot megerősítették, [Simon rabbi] így szólt a fiához: „Az asszonyok lelke könnyen befolyásolható;[6] netalán [a rómaiak] meg találnák gyötörni [édesanyádat], s ő felfedné nekik a mi rejtekhelyünket.”

[E megfontolás értelmében azután biztonságosabb menedéket kerestek, olyat, amiről Simon rabbi felesége sem tudhatott:]

Elmentek és elrejtőztek egy barlangban. Ennivalót eztán már nem szállított nekik senki, de csoda történt, s egy szentjánoskenyérfa és egy forrás is teremtetett nekik, és ők ezekből a forrásokból vették a mindennapi táplálékukat.[7]

[A Gömárá elbeszéli, milyenek voltak a napjaik a rejtőzködés idején:]

Megszabadultak ruháiktól, s a homokba telepedtek, egészen nyakig elborította őket.[8] Egész nap együtt tanultak, és amikor eljött az ima ideje, felöltöztek, elfedezték magukat, és imádkoztak. Azután visszatértek, megint levetkezték ruháikat, és visszamerültek a homokba, így kerülték el, hogy [a ruháik] el ne kopjanak a szüntelen használat miatt.

[A Gömárá folytatja:]

Tizenkét éven át laktak a barlangban elvonulva. S azután egy napon Elija próféta jött el, megállt a barlang szájánál, és szólt: „Ki hozza meg a hírt Jocháj fiának, hogy a császár meghalt, s a határozatot semmissé tették?” Ekkor aztán előjöttek.

De látták, hogy az emberek szántással és magvetéssel foglalatoskodnak. [Simon ben Jocháj rabbi felmérgesedett ennek láttára], és azt mondta: „[Ezek az emberek] megfeledkeztek az eljövendő élet céljáról, és helyette elfoglalják magukat az ideig való élet gondjaival!”[9] Azután bármire vetették [Simon ben Jocháj és a fia] a tekintetüket, a látásuk [tárgyát] tűz emésztette el.[10] Végül mennyei hang szólt nagy erővel, és ezt mondta: „Azért jöttél-e elő az elzárkózásból, hogy elpusztítsad a világomat?! Gyerünk, menj csak vissza a barlangodba!” Tehát visszamentek a barlangba, és újabb tizenkét hónapon, egy egész éven át laktak ott. Akkor történt, hogy azt mondták egymásnak: „A gonosztevők ítélete a gyehennában is csak tizenkét hónapig tart,[11] [talán a mi ítéletünk is letelt immár.]” És mennyei hang szólt, s ezt mondta: „Gyertek elő a barlangból!”

 

A szabadságban, elégedetten

[A Gömárá elbeszéli második visszatérésüket a civilizációba:]

Előjöttek tehát a barlangból. [Megint találkoztak emberekkel, akik a megélhetésük után jártak a szokott módon. Ez alkalommal viszont] valahányszor Elázár rabbi tüzes tekintete porrá égetett valamit, Simon rabbi meggyógyította azt.[12] Azt mondta [Simon rabbi Elázár rabbinak]: „Fiam, a világnak teljesen odaszánt Tóra-tudósból elegendőek vagyunk te meg én[nem kell másokat a mi elkötelezettségünk és szorgalmunk szintjéhez méricskélni]!”

[A Gömárá folytatja:]

Pénteken késő délután, ahogy a nap éppen lemenni készült, [Simon rabbi és a fia] egy öregemberrel találkoztak, aki két csokor mirtuszt cipelt a kezében,[13] és futva igyekezett hazafelé, ahogy beköszöntött az este. Azt mondták neki: „Mire kell neked ez a két mirtuszcsokor?” Azt felelte: „A szombat tiszteletére lesznek.” [Simon rabbi és a fia] megkérdezték: „Na de nem lett volna elég egyetlen csokor?” Azt felelte nekik: „Az egyik a záchor, a másik a sámor.”[14] Ezt hallva [Simon rabbi] azt mondta fiának: „Figyeld csak, milyen drága a micva a Izrael [népének] [a törvény minden kis részletét külön-külön ünneplik meg]!” És igen elégedettek voltak.

 

Fájdalmak és a tóratudás

[A történet folytatódik:]

Azután Pinchász ben Jáir rabbi, [Simon rabbi] veje megtudta, [hogy Simon rabbi előkerült rejtekhelyéről,] és elébe ment, hogy üdvözölje őt. Elkísérte [apósát] a fürdőbe, ott alaposan megdögönyözte, és észrevette, hogy Simon rabbi bőre berepedezett, sebes. Látva a durva homokban töltött éveknek e fájdalmas nyomait, [Pinchász rabbi] szeméből kicsordultak a könnyek – s ahogy a könnyei csorogtak, a cseppek lecsöppentek Simon rabbi bőrére, ő pedig felkiáltott fájdalmában.[15] Azt mondta erre [Pinchász ben Jáir rabbi az apósának]: „Jaj nekem, hogy ilyen állapotban kell látnom téged!” [Simon rabbi] ezt felelte: „[Éppen ellenkezőleg!] Szerencsés vagy te, hogy engem ilyen állapotban láthattál, mert ha nem ilyen állapotban látnál [azaz a fizikai szenvedés visszamaradt jeleivel], nem látnál bennem sem ilyet [azaz ilyen komoly Tóra-tudást, ami most van a birtokomban].”

[A Gömárá megmagyarázza a dolgot:]

Mert kezdetben, a barlangi magányban töltött évek előtt, mikor Simon ben Jocháj föltett egy kérdést, Pinchász ben Jáir rabbi tizenkétféle lehetséges válasszal is meg tudott felelni a problémára. Most, miután Simon rabbi annyi évet töltött a barlangban, ha Pinchász ben Jáir rabbi föltett egy kérdést, Simon ben Jocháj huszonnégyféle lehetséges válasszal is meg tudott felelni neki. [Így tehát Simon rabbi Tóra-tudása drámai mértékben kiélesedett a barlangban töltött évek alatt.]

 

A világ megjavítása

[A Gömárá elbeszéli a fenti epizód záró szakaszát:]

[Simon rabbi] azt mondta: „Minthogy csoda által menekültem meg, el kell mennem, és meg kell gyógyítanom valamit[, hogy hasznára legyek a közösségnek].”[16]

[A Gömárá szünetet tart, hogy megemlítse a fenti elgondolás előzményét az Írásokból:]

Mert bizony, [amikor a Tóra elbeszéli, hogy Jákób minden fogyatkozás nélkül került ki Ézsau kezei közül,] azt mondja a vers:[17] „Elérkezett Jákób békességben A Ráv azt mondta, [ez annyit jelent: csodálatos módon sértetlenül érkezett meg, mégpedig minden tekintetben] – sértetlen volt a teste, sértetlen a vagyona és sértetlen a Tóra-tudása.[18] [És ezután mindjárt ugyanaz a vers azt mondja:] „és táborozott a város előtt”.[19] A Ráv azt mondta: [a mi ősapánk Jákób] új pénzt veretett [a város számára];[20] és Smuél azt mondta: piacokat épített nekik; és Jochánán rabbi azt mondta: fürdőket épített nekik. [Azt találjuk tehát, hogy Jákób a csodáért úgy mondott köszönetet, hogy valamiféle jót tett a közösséggel – és ez volt az a precedens, amit Simon ben Jocháj rabbi követni igyekezett.]

[A Gömárá visszaveszi a történetmesélés fonalát:]

Így tehát [Simon rabbi] azt kérdezte [a közösség vezetőitől]: „Van-e valami itt, amit jobbá kellene tenni?” Azt felelték neki: „Van egy hely aminek kérdéses a státusa, ami a tumát illeti, s a kohanitáknak nehézséget jelent mindig elkerülni azt.”[21]

[Simon ben Jocháj rabbi tehát magára vállalta a feladatot, hogy a kohanitáknak is járhatóvá tegye a területet:]

[Simon rabbi] azt mondta: „Akad-e itt olyan ember, aki tud róla, tartották-e korábban táhornak ezt a területet?”[22] Az egyik vén így felelt neki: „Emlékszem, hogy éppen itt, ezen a helyen vágott Jochánán ben Zákkáj rabbi terumá céljaira csillagfürt-ágakat;[23] [így tehát akkor nyilvánvalóan táhornak tekintették a területet].”

[E felvilágosítás birtokában Simon ben Jocháj rabbi folytatta feladata teljesítését:]

[Simon rabbi] tehát ugyanazt tette.[24] Végigjárta az egész területet, és mindenhol, ahol a föld kemény volt, táhornak mondta ki azt, és ahol lágy volt, táménak mondta azt.[25] [A kohaniták így áthaladhattak azon a területen, mert már könnyedén el tudták kerülni azokat a részeket, amiket [Simon rabbi] táménak jelölt.]

[Simon rabbi erőfeszítéseit érték ugyanakkor némely kritikák is:]

Ezek után ugyanaz a vén[, aki Simon rabbit felvilágosította a terület korábbi státusáról], azt mondta [megvetőleg]: „Tessék! Ben Jocháj a temetőből is táhort csinál!”[26] [Simon bár Jocháj rabbi] ezt felelte neki: „Ha nem lettél volna velünk, amikor ezt az ügyet eldöntöttük, vagy még akkor is, ha ugyan velünk lettél volna, de nem számláltattál volna azok közé, akik miközülünk egyetértettek a dolgok ilyetén alakulásával – nos, akkor rendben is volna, amit most beszélsz. De minthogy nagyon is velünk voltál, és azok között voltál bizony [ti. akik közülünk egyetértettek a dologgal], annak, amit mondtál most, szörnyű következményei lesznek. A te szavaidat hallván [az emberek] azt fogják mondani: „Még a kéjnők is fonogatják egymás haját, nem kellene vajon a Tóra tudóinak tisztelettel lenniük egymás iránt?”[27] Simon rabbi reá vetette a tekintetét, és az [az ember] meghalt.[28]

[A Gömárá összegez:]

Később [Simon rabbi] kiment a piacra, és ott látta Jehuda ben Gerimet, azt az embert, akinek a szavai nyomán született annak idején a rendelet, mely Simon rabbi életét fenyegette. [Simon rabbi] azt mondta: „Ez még mindig itt rontja a levegőt?” Reá vetette a tekintetét, és csak egy rakás csont maradt utána.[29]

[1] Azért nevezték így, mert prozeliták gyermeke volt. (Rási)

[2] Azaz nagyon is gondos tervezéssel építették városaikat, úgy rendezték utcáikat, hogy a piacok kellemes és jól kijelölt helyen legyenek. (Rási)

[3] Azazhogy elmesélte tanítványainak a vitát, és elbeszélte talán a szüleinek. A szándékában nem volt rossz indulat, és biztos, hogy nem informálta közvetlenül a római hatóságokat a beszélgetésről, de az is igaz, hogy a szóváltás szavai csak eljutottak a hatóságokhoz, ahogy a Gömárából kiderül. (Rási)

[4] A megbecsülés egyik módja éppen az volt, hogy e megtiszteltetésben lehet része: övé az első szólás joga minden ünnepélyes alkalommal.

[5] Cipori Galileai település volt, később, Jehuda Hanászi alatt a Szánhedrin székhelye (lásd Ros hásáná 31b.).

[6] Szó szerint: az asszonyok lelke „könnyed bennük” [azaz könnyen kibillenthető a nyugalmi helyzetéből].

[7] A Máhársá kommentárja szerint a szentjánoskenyérfa teremtése külön „csoda a csodán belül”, mert normális körülmények között mintegy hetven évet vesz igénybe, hogy egy szentjánoskenyérfa termőre forduljon (lásd Táánit 23a.). Itt pedig a gyümölcs azonnal rendelkezésükre állt.

[8] Az öltözékük kímélése céljából olyan keveset viselték, amennyire csak lehetséges volt. (Rási) Amint a Gömárából kiderül, csakis ima idejére öltötték magukra ruháikat.

[9]Azaz megfeledkeznek a Tóra tanulmányozásáról a megélhetésük kedvéért. Simon ben Jocháj rabbi azt az álláspontot képviselte, hogy aki az életét az Örökkévaló akaratának kutatására szenteli, az meglátja majd, hogy róla az Örökkévaló gondoskodik; nem kell, hogy munkában szakadjon meg a szükségletei kielégítésére (lásd Rási és Bráchot 35b.).

[10] Olyan spirituális óriások voltak ők, hogy ami az ő szemükben gonosznak tűnt, az egyszerűen megszűnt létezni.

[11] Ennek az elképzelésnek a forrása a Jesájá 66:23-24. egy koncepciózus értelmezése, amit a Széder Olám idéz (6. fej.). (Rási)

[12] Simon rabbi előrehaladott kora révén több elnézéssel viseltetett a világ iránt (lásd Máhárál).

[13] Azért vitte haza őket, hogy ő és a háza népe kedves illatukat érezhesse a szombat idején. (Rási)

[14]A tízparancsolatban az Örökkévaló meghagyta a zsidó népnek, hogy emlékezzenek meg róla (záchor) és őrizzék meg (sámor) a szombat napját (lásd 2Mózes 20:8., illetve 5Mózes 5:12.). Mindkét fogalom a szombat megtartásának más-más aspektusát jelöli – a sámor azt a kötelezettséget, hogy nem végzünk munkát szombaton, a záchor viszont azt, hogy a napot meg kell szentelni olyan cselekedetekkel, mint a kiddus recitálása (Bráchot 20b. és Rási uo.).

[15] A könnycseppekben lévő só marta a sebeit. (Rási)

[16] Ben Jehojáda javaslatot tesz Simon rabbi válaszának magyarázatára. Korábban (32a.) a Gömárá azt tanítja, hogy amikor az Örökkévaló csodát tesz valaki érdekében, az illetőnek a mennyei érdemei ennek eredményeképpen megfogyatkoznak valamelyest, és így várható, hogy az eljövendő világban rá váró jutalom is kisebb lesz. Simon bár Jocháj rabbi igyekezett ezt a hatást csökkenteni azzal, hogy javára van a közösségnek, mintegy „válaszul” a csodára, ami érette történt. Azaz azt remélte, hogy az ő szolgálata a közösség érdekében ugyancsak válaszra érdemesíttetik a Mindenhatótól: Simon rabbi önzetlenül cselekedett, mások javára tette puszta kedvességből, s így talán az Örökkévaló is megengedi, hogy az Ő csodája is puszta kedvességképpen legyen Simon rabbi iránt, s ne követeltessék tőle, hogy „megfizessen” érte mennyei érdemeiből.

[17] 1Mózes 33:18. Az egész vers így szól: „És elérkezett Jákób békességben Sekem városába, amely Kanaán országában van, amidőn jött Paddán-Arámból; és táborozott a város előtt.”

[18] A vagyona sértetlen volt, noha nagy ajándékkal szívelte meg Ézsaut; az angyallal vívott csatájában szerzett sebe ugyancsak meggyógyult csodálatos módon; és nem feledett el semmit sem a Tórából, amit tanult, pedig hosszú és fárasztó útban volt része (lásd Rási; lásd még Máhársá, aki Rásinak az 1Mózes 33:18-hoz fűzött kommentárját idézi). Tehát valóban sokszoros csoda történt az ő érdekében.

[19] A verse első fele („és elérkezett Jákób békességben Sekem városába”) azt sejteti, hogy Jákób belépett Sekembe. A vers második fele („és táborozott a város előtt”) viszont azt sejteti, hogy nem lépett még be a városba, hanem annak közelében vert tábort. Így tehát a Gömárá homiletikus értelmet tulajdonít a vers végének, a „letáborozott” szót összefüggésbe hozza a „nagylelkű” szóval. Így a vers kiterjesztett értelme ezt jelentené: „nagylelkűen járt el a város színe előtt”, azaz valami módon hasznára volt a városnak (Máhársá; lásd Rási).

[20]A pénzérméken gyakran szerepelt olyan véset, ami arra az egy városra jellemző, például a pecsétje. Tehát a kifejezés: „a város arca” azt engedi sejtetni, Jákób nagylelkűsége abban mutatkozott meg, hogy új pénzt veretett nekik (Máhársá). Az új pénz komoly hasznot jelentett a városnak, hiszen azelőtt a lakói más királyságok pénzét használták. Most, hogy a városnak saját pénze van, befolyása és presztízse jelentősen megnőtt (Ben Jehojáda).

[21] Volt tehát egy olyan útvonal a városban, ami felől nem volt biztos, vajon temettek-e a földjébe holtakat, és ha igen, pontosan hol vannak a sírok. A kohaniták tehát, akiket a holttest tisztátalanná tehetett volna (tumá), el kellett hogy kerüljék az egész utat, hosszas kerülővel kényszerülve kiváltani (lásd Rási).

[22] Azaz emlékszik-e valaki olyan időre, amikor az ott lakók táhorként kezelték a területet, azaz tudták biztosan, senkit nem földeltek el a közelében? Rási úgy magyarázza, hogy Simon rabbi meg kívánt bizonyosodni róla, nem volt-e hivatalosan is temetőterület ott. Ha lett volna, a holtakat nem lehetett volna exhumálni, s így a kohanitákért mit sem tehettek volna (Rási; lásd Ohálot 16:3.). Bár végül nem exhumálták őket, ekkor még ez volt a szándéka (Menáchem Mésiv Nefes).

[23] Azaz itt plántált csillagfürt-magoncokat a terumából, és később szüretelt róluk (Rási; lásd: Rásás; vö. Ritvá). A trumának táhornak kell lennie, és minthogy Jochánán ben Zákáj maga is kohén volt, és nem mehetett volna be olyan területre, ami táménak számít (lásd Tószeftá, Párá, 4. fej.; vö. Toszáfot a Mönáchot 21b-hez); világos tehát, hogy Jochánán rabbi tökéletesen táhornak tekintette a területet. Simon rabbi így megbizonyosodhatott róla, hogy nem volt ott sosem köztemető. A tumá egyetlen lehetséges forrása tehát az lett volna, ha ideiglenesen mégis eltemettek holtat belé, s azután megfeledkeztek róla (azaz Jochánán ben Zákáj rabbi ideje óta), és ha azt a testet megtalálják, azt szabad lenne exhumálni és eltávolítani.

[24] Rási – a Jeruzsálemi Talmudot idézve (Söviit 9:1.) – úgy magyarázza, hogy Simon rabbi maga is hasznát vette a csillagfürtnek, levágta a gyümölcseit, és elhintette a területen: csoda történt, s a test fölött, ami el volt földelve oda, kiemelkedett a föld. A Gömárá elmagyarázza, hogy Simon rabbi ezek után fölmérte a területet, kijelölte azt, ahol a föld különösen lazának, frissen mozgatottnak tűnt. Így találták meg a pontos helyét a sírnak, és a kohaniták szabadon átkelhettek a területen, csak a sír már kijelölt helyét kellett elkerülniük (Rási, Ben Jehojádá magyarázata szerint; vö. Toszáfot; lásd még Toszáfot a Nidá 61a-hoz).

[25] Lásd az előző jegyzetet.

[26] Simon rabbi eljárását becsmérelte, azt a látszatot keltve, hogy Simon rabbi képes táhornak nyilvánítani akár egy sírokkal telehintett temetőt is. Lásd Responsa Chátám Szofér 337. fej.

[27] Azaz még a kéjnők is, noha utálják a versenytársat, tesznek szívességeket egymásnak, egyik befonja a másik haját, mert neki magának is érdeke, hogy versenytársnője is szépnek látsszék. Mert ha egy környéken minden prostituált csinos, vonzó, „szolgáltatásaik” árát is feljebb srófolhatják. Simon rabbi úgy látta, hogy az a vén, aki nyilvánosan elítélte az ő tetteit, megsértette az udvariasságnak még ezt a legelemibb szabályát is. Az emberek majd úgy látják az ő Simon rabbit elítélő szavait, mint két Tóra-tudós közti torzsalkodást, s a Tóra tudásának általános presztízsére ez nagy csapás lesz (Ben Jehojáda; vö. Chátám Szofér és Ánáf Joszéf).

[28] Nyilvánosan becsmérelni egy Tóra-tudóst súlyos bűnnek számított, akár halált is érdemlőnek (Szánhedrin 100a.).

[29] Ez a megfogalmazás olyan testet jelent, aminek a csontjairól lerohadt a hús, és csak a váz maradt utána (Rási; lásd Ben Jehojáda).

Amint az fentebb is megjegyeztetett (33b-hez fűzött 23. jegyzet), Rási úgy érti, hogy amikor Jehudá ben Gérim elismételte Simon rabbi szavait, a szándéka nem volt rossz. Sőt, a 33b-hez fűzött Toszáfot azt mondja, hogy Jehudá ben Gérim nagyon is komoly rangú tanna volt. A szavai azonban így is rágalmazásnak minősültek, és ezért kellett most elvesznie (lásd Széfer Cháféc Chájim, Hilchot Láson Hárá 2:2-5., vö. Böér Májim Chájim uo. 3:12.; lásd még Hágáhot Jáávec és Dibrot Móse 26:93.).

Mások viszont azt vélik, hogy Jehudá ben Gérim nem volt bölcs egyáltalán. Inkább meglehetősen rosszindulatú ember volt, aki a hatóságoknak jelentette közvetlenül Simon rabbi szavait, és ártani akart neki (Ánáf Joszéf; vö. Rási a 33b-hez).

  • Küldés emailben

Fejezetek