7. ? Tartalmas élet

Szeretet – A lélek legtisztább kifejeződése

Szeretet

A lélek legtisztább kifejeződése


Ahogy a víz tükrözi az arcot, úgy felel egyik szív a másiknak.
– Példabeszédek 27:19

A szeretet a lélek transzcendenciája a test fölött.
– A Rebbe 



A Rebbe vasárnap délutánonként irodája ajtaja előtt állva fogadott és áldott meg mindenkit, aki eljött hozzá. Sokszor órákig állt ott, mert ezrek érkeztek hozzá, sokan áldását vagy tanácsát kérve valamilyen személyes ügy vagy probléma megoldásához. Valaki egyszer megkérdezte a Rebbét, hogyan van ereje egész nap, sokszor hét-nyolc órán át állni, és mindenkit fogadni. – Amikor ezeket az embereket látom – felelte mosolyogva a Rebbe –, olyan, mintha gyémántokat számolnék. Amikor pedig olyan szép dolgokat számlál valaki, mint a gyémánt, nem fárad el, nem gyengül el az ember. 

 


Mi a szeretet?

A szeretet, az egyik leggyakrabban használt szavunk, ma is rejtély. Könnyen lehet, hogy a szeretetről többet írtak, mint bármi másról, mégis felfoghatatlan. Tudjuk, hogy a szeretet szerves része az emberi életnek, hogy szükségünk van rá ahhoz, hogy jó legyen a közérzetünk, mindazonáltal úgy tűnik: nem létezik olyan módszer, amely garantálná, hogy megtaláljuk. Mi tehát a szeretet?

A szeretet az emberi lét egyik legfontosabb összetevője. A szeretet – adni és kapni. A szeretet lehetővé teszi számunkra, hogy beleéljük magunkat egy másik ember helyébe, és hogy egy másik ember beleélje magát a miénkbe. A szeretet a gyökere és az alapja minden kölcsönös emberi egymásra hatásnak. Ahhoz, hogy tartalmas életet éljünk, többet kell tudnunk a szeretetről, és meg kell tanulnunk, hogyan építsük be azt az életünkbe.

Első pillantásra azt hinné az ember, hogy a szeretetre ugyanúgy van szükségünk, ahogyan ételre és italra, lélegzésre és alvásra. Tudjuk, hogy a szeretet kielégíti a törődés és az intimitás utáni vágyakozásunkat. Ezért aztán gyakran narcisztikus módon és engedményeket téve keresünk valakit, aki azért szeret majd minket, mert szeretetre vágyunk, és azért szeretnénk szeretni valakit, hogy ettől jól érezzük magunkat.

De ha a szeretet csak ugyanolyan szükséglet, mint az étel vagy az ital, akkor miért olyan nehéz hozzájutni? Miért jut olyan nehezen szeretethez sok ember? És ha megtaláljuk, akkor sem könnyűszerrel lelünk rá, hanem mindig csak valamennyi fájdalom és csalódás árán. Lehet az is, hogy részünk van benne egy ideig, de utána elveszítjük.

Ezekkel az akadályokkal nézünk szembe, ha a szeretetre ugyanúgy tekintünk, mint bármely más testi szükségletünkre. Igen: ugyanúgy szükségünk van szeretetre, ahogy ételre és italra, de azért van különbség. Az étel és az ital földi elemek, amelyek a testünk fenntartásához kellenek, míg a szeretet az Örökkévaló nyelvén szól, és a lelkünket tartja fent.
Az igazi szeretet kevéssé hasonlít ahhoz a szeretethez, amelyről a regényekben olvasunk, vagy amelyről a dalok szólnak. Az igazi szeretet transzcendens, az Örökkévalóhoz kapcsolja anyagi létünket, s következésképp mindenkit, aki körülvesz minket. Sajnos nagyon gyakori eset, hogy önző módon, úgy tekintünk a szeretetre, mint valami megszereznivalóra, amire szükségünk van, az igazi szeretet azonban, mivelhogy az Örökkévalóhoz fűződő kapcsolatunk szerves része, önzetlen.
Egyik legalapvetőbb elvünk a „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”1 Hogyan lehetséges ez, ha bármi másnál jobban szeretjük önmagunkat? Erre a kérdésre az a válasz, hogy az igazi, önzetlen szeretet nem a testből, hanem a lélekből fakad. A szeretet a szellem uralma az anyag felett.2 Az anyag puszta meghatározásánál fogva két tárgy nem foglalhatja el egyidejűleg ugyanazt a teret. A lélek azonban idő és tér fölött áll, s ugyanakkor a nárcizmus fölött is, miáltal lehetségessé válik, hogy igazán megosszuk lényünket valakivel. 

A bölcs Hillél mondotta: „Ne tedd másokkal azt, amit nem szeretnél önmagaddal tenni. Ez az egész Tóra lényege, a többi csak kommentár.”3 Az isteni bölcsesség egyvalamire való: hogy megtanítson minket szeretni, felülemelkedni anyagi korlátainkon, és egy spirituálisabb helyre jutni. Ilyen utazás csak a lelken keresztül lehetséges, és a nyelv, amelyet útközben meg kell tanulnunk, a szeretet. A szeretet az Örökkévalóval történő kommunikáció nyelve. Amikor valakinek a szemébe nézünk, és szeretjük azt a valakit, felülemelkedünk az anyagi világon, és kapcsolatba lépünk az Örökkévalóval.
A szeretet tehát sokkal több annál, mint hogy együtt érzően bánunk valakivel. Nem egyszerűen csak kölcsönös baráti érzelem. Sokkal több annál, mint csak olyasmit tenni másokkal, amit magunkkal is megtennénk. A szeretet isteni cselekedet, a legtisztább módja annak, hogy egy másik ember lelkét és a magunkét tápláljuk.
A legmélyebb szeretet nem csupán emberi, hanem egy isteniséggel áthatott érzés, miáltal egy halandó csók halhatatlanná válik. Az igaz szeretetben egyik lélek üdvözli a másikat.

 


Miért van szükségünk szeretetre?

Bizonyos értelemben mindannyian eltávolodtunk igazi önmagunktól. A születés a lélek utazásának kezdete, amely isteni forrásától elindulva nekivág, hogy egy nem természetes állapotban, az anyagiság földjén éljen. Éppen ezért egész életünkben sóvárgunk az után, hogy ismét egyesüljünk valódi énünkkel. A lelkünket keressük, a bennünk lévő isteni szikrát. A sürgős késztetés, amit a „Szeretném, ha törődne velem valaki” vagy a „intim közelségre vágyom” szavakkal fejezünk ki, valójában az a vágy, ami arra ösztönöz minket, hogy emelkedjünk fölül anyagi létünkön, és kapcsolódjunk a lelkünkhöz. Bizonyos értelemben tehát egy másik embert szeretni ugyanaz, mint az Örökkévalót szeretni, és vice versa. Az az ember, aki tudja szeretni az Örökkévalót, de nem tud egy másik embert szeretni, igazából nem szereti az Örökkévalót. Aki pedig szeret egy másik embert, de nem szereti az Örökkévalót, végső fokon rá fog jönni, hogy amit ő szeretetnek nevez, az esetleges és önző, tehát egyáltalán nem valódi szeretet.

A kétfajta szeretet – az önző és az önzetlen – homlokegyenest ellenkezik egymással. Az önző szeretet feltételes szeretet: azzal a feltétellel szeretünk, hogy szükségleteink kielégülnek, és ha a választott személy nem szolgálja a szükségleteinket, akkor elutasítjuk, és máshol folytatjuk a keresést. Noha egy ideig az ilyen szeretet is szépnek tűnhet, valójában azonban ingatag. Mikor az illető, akit szeretünk, segítségre szorul, lehet, hogy segítünk neki, de ha az ár túlságosan magas, ha úgy érezzük, hogy többet adunk, mint amennyit kapunk, előfordulhat, hogy egyszerűen megszűnünk szeretni, mivel csak ennyi kényelmetlenséget vagyunk képesek elviselni az illetőért.

Az önzetlen szeretet azonban azt jelenti, hogy felülemelkedünk a saját szükségleteinken. Azt jelenti, hogy túllépünk önmagunkon, igazán összekapcsolódunk a másik ember lelkével, és ilyenformán az Örökkévalóval. Amikor a szeretet transzcendens, egy magasabb helyre érünk, és együtt nyújtjuk kezünket az Örökkévaló felé. Az ilyen önzetlen szeretetnek nincsenek feltételei: amikor a transzcendencia áll a szeretetünk középpontjában, nem határozzuk meg folyamatosan újra meg újra a kívánságainkat és a szükségleteinket.

A feltételes, önző szeretet a feltételek nem teljesülése esetén elsorvad, a feltétel nélküli, önzetlen szeretet viszont változatlan és örök. A feltételes szeretet nagyon gyakran azt jelenti, hogy az egyik fél eltávolodik, vagy függő helyzetbe kerül: ahelyett, hogy a kettő eggyé válna, a dominánsabb fél fölemészti a másikat. A feltétel nélküli szeretet ezzel szemben a transzcendencia szeretete, s ez képessé teszi az embert arra, hogy félretegye önző vágyait, és ennek megfelelően szeresse a másik embert.

A feltételes szeretet nem segíti a fejlődést, mivel nem más, mint egy átmeneti szükséglet kielégítése. Ahogy néhány órával az étkezés után újra ennünk kell, ugyanúgy kell annak az embernek, aki a szeretetét feltételekhez köti, az állandó biztosítás, törődés és elfogadás. A feltétel nélküli szeretet azonban az emberi fejlődés alapja. Ez a szeretet átfogó jellegű: túláradó, és nemcsak az ember közvetlen szükségleteire, hanem az egész emberre hat. Míg a feltételes szeretet csupán egy része az ember életének, a feltétlen szeretet az ember egész létezésének szerves része. És végezetül ez az az eszköz, amelynek révén megtanuljuk megtapasztalni a legmagasabb realitást: az Örökkévalót.

Következésképp a szeretet az az alapzat, amelyre egész világunk épül.4 Minden törvényünk, minden magatartásformánk, minden kölcsönös egymásra hatásunk erről a tőről fakad. Minden civilizációnak és erkölcsiségnek a szeretet a gyökere. Szeretet nélkül nem élhetnénk békében egymással, nem lehetnénk tekintettel egymás szükségleteire, és nem kezelhetnénk mindenkit ugyanazzal az együttérzéssel, mint amiben mi is szeretnénk részesülni.

Egy gyerek egyszer megkérdezett egy rabbit, hogy miért teremttetett az ember két szemmel, miért nincs abból is csak egy, mint az orrból vagy a szájból. „Azért, hogy a bal szemeddel önmagadat nézd, hogy lásd, hogyan tehetnéd jobbá magad, a jobb szemeddel pedig szeretettel nézd a többi embert, mindig a legjobb tulajdonságaikat keresd.” 

 


Hogyan tudunk önzetlenül szeretni?

Először talán ijesztőnek tűnik az önzetlen szeretet vállalása. Könnyebb és biztonságosabb a magunk feltételei szerint szeretni. Az önzetlen szeretet ezzel szemben kockázattal és kiszolgáltatottsággal jár. Nekünk azonban meg kell tanulnunk örömmel fogadni ezt az újfajta kiszolgáltatottságot, mivel pontosan ez teszi az önzetlen szeretetet olyan örömtelivé: ez az egyetlen kilátás arra, hogy megosszuk a lelkünket valakivel.

Legtöbben hajlandóak vagyunk szeretni, de már megtanultuk, hogy ne bízzunk másokban – és erre néha van is jó okunk. Az egyetlen lehetőségünk arra, hogy megnyissuk magunkat az igaz szeretet előtt, hogy kiszolgáltatottá váljunk, az, ha bízunk az Örökkévalóban, és abban az isteniségben, amely az általunk szeretett emberben lakozik.
Ahhoz, hogy önzetlenül tudjunk szeretni, először is meg kell tanulnunk önmagunkat szeretni, harmóniát kell teremteni testünk és lelkünk között. Ez azt jelenti, hogy meg kell értenünk, kik is vagyunk valójában, és hogy mi dolgunk a földön. Azt jelenti, hogy tudomásul vesszük a küldetésünket, és nem törődünk a figyelmünket elvonó dolgokkal. Ha konfliktusban vagyunk önmagunkkal, hogyan is várhatnánk, hogy egy másik embert stabilan szeretni fogunk?
Néha nem könnyű megtanulni szeretni önmagunkat. Az egó eredendően nem létezhet együtt az Örökkévalóval, mivel az ember vagy a maga célját követi, vagy az Örökkévalóét, vagy önmaga teremtette, független lénynek tartja magát, vagy az Örökkévaló képére teremtettnek. A fejlődés érdekében meg kell tanulnunk felfüggesztenünk egónkat, ki kell üríteni önmagunkat, helyet kell teremtenünk valami számára, ami nagyobb, mint mi vagyunk.

Ha nem találunk utat az Örökkévaló szeretetéhez, ha nem tanuljuk meg szeretni a lelkünkben lakozó Örökkévalót, azon vesszük észre magunkat, hogy szüntelenül keressük a szeretetet. Még az is megtörténhet, hogy a belső szeretet pótlására törekedve a szeretet valamelyik egészségtelen formája felé fordulunk. Ez a magyarázata annak, hogy az életünket nem a szeretet keresésével kezdjük. Gyermekként először megtanuljuk elfogadni a szeretetet szüleinktől, testvéreinktől, a környezetünktől, és csak érettebb korunkban kezdjük keresni egy idegen szeretetét, egy olyan emberét, aki a házasságban életre szóló társunk lesz.

A házastársak közötti, a családtagok közötti és a barátok közötti szeretet természetesen mind más és más. Egy közös tulajdonság azonban mindegyikben megvan: az ember és az Örökkévaló közötti szeretetet tükrözik. Hogyan tanuljuk meg az ilyen szeretetet? Gyermekként tanuljuk meg, abból, hogy figyeljük a szüleinket, a családunkat, a tanítóinkat. Ahhoz, hogy egy gyerek szeretetteljes felnőtté váljon, folyamatosan kell szeretetet kapnia és látnia.
A gyereknek ugyanakkor meg kell tanulnia értékelnie a többi embert, és földi létezésünk minden aspektusát. Hillél, a bölcs mondotta: „Szeresd társaidat a teremtésben!”5 Miért nem az „embereket”? Azért, mert, még ha „teremtmények” is csupán, akkor is az Örökkévaló teremtette őket, ami már önmagában is ok arra, hogy szeressük őket. Ráadásul az Örökkévaló minden teremtményében megvan az a képesség, hogy nagy magasságokba jusson.
Minden egyes földi lény méltó arra, hogy számon tartsuk és tiszteljük, és minden egyes ember olyan, mint a gyémánt. Előfordulhat, hogy egy gyémánt piszkosnak látszik, a felszín alatt azonban páratlan szépség és kecsesség rejlik: a külső megjelenésére és a környezetére való tekintet nélkül nagy értéket képvisel.
Ennek megfelelően kell kezelnünk mindenkit, akivel összehoz minket a sors. Tiszteletben kell tartanunk a belső értékeit, és minden lehetséges módon a segítségére kell lennünk. Ha az illető külseje piszkosnak látszik, próbáljuk meg rávenni, hogy tisztálkodjon meg. Ha nyers a modora, segítsük hozzá, hogy tanulhasson, és a belső forrásait igénybe véve csiszolódhasson. 

Ez a szeretet igazi eszméje: értékelni minden embert, tekintet nélkül arra, hogy kiféle-miféle, és segíteni mindenkit abban, hogy a lehető legjobb emberré váljon. Ahogy a bölcs mondotta: „A bűnt kell eltörölni, nem a bűnösöket.”6 Nem kell szeretni mindent, amit egy bizonyos személy tesz, de fontos, hogy magát a személyt feltétel nélkül szeressük. Nem kell elfogadnunk egy másik ember döntéseit, és nem kell arra tanítanunk a gyermekeinket, hogy ők is ezeket a döntéseket kövessék, de azért el kell fogadnunk az illetőt. Még ha elutasítjuk is egy bizonyos embercsoport filozófiáját, akkor sem szabad elutasítanunk magukat az embereket.

A szeretet nem azt jelenti, hogy elárasztunk valakit minden olyasmivel, ami véleményünk szerint jó neki – a szeretet a másik ember egyéniségének az értékelése. A szeretet megkívánja, hogy a lehető legnagyobb figyelemmel forduljunk mindenki felé, kezdve a családunkkal, és folytatva egészében a világgal. Ez azt jelenti, hogy fölül kell emelkednünk a magunk keskeny látóterén, és meg kell tanulnunk mindenkit szeretni, tekintet nélkül a származására, a múltjára, az iskolázottságára, a személyiségére és a temperamentumára. 

Az ilyen önzetlen, egészséges szeretethez hozzátartozik egy bizonyos fokú iskolázottság és fegyelem is. Ez mind személyes, mind közösségi szinten, mind gyerekek, mind felnőttek esetében érvényes. A szeretet nem azt jelenti, hogy csökkentjük az elvárásokat. Nem igazán szereti gyermekét a szülő, amikor úgynevezett „szeretetből” nem fegyelmezi meg, amikor az valami rosszat vagy ártalmasat művel.

A szeretet mindenekelőtt a jóra szolgáló erő. Ez az az eszköz, amelynek révén az ember eléri a kozmikus egységet: az egymással, az Örökkévalóval és a világmindenséggel való egységet. Tehát a szeretet nevében tegyünk valamilyen jóindulatú gesztust az első embernek, akivel találkozunk, legyen az a házastársunk vagy egy idegen, tegyünk valami jót, még akkor is, ha semmilyen viszonzást nem várhatunk. Ne csak a magunk feltételei közt hozzuk be a szeretetet az életünkbe, hanem az előre megszabott határainkon túl is.

Tanuljuk meg új módon szeretni a családunkat. Ne csak azért szeressük őket, mert a családtag hús a húsunkból, vér a vérünkből, hanem azért is, mert az Örökkévaló gyermekei ők. Lefektetéskor már ezzel az újfajta szeretettel öleljük át gyermekeinket. Olyan szeretettel, amelyben ott lobog isteni lelkünk tüze. Beszéljünk nekik a szeretetről, és hogy mindannyiunknak törődnünk kell egymással, és szeretnünk kell egymást. Tapasztalni fogjuk, hogy ez az újfajta tudatos szeretet minden cselekedetünket át fogja hatni.

Manapság a technika vívmányai által egy mind ez ideig páratlan egység korát éljük, személyes kapcsolataink mégis gyengébbek, mint eddig bármikor. Vállaljuk fel az önzetlen szeretetet; legyen ez a mi nemzedékünk felhívása. Szeressük egymást, hogy egységet teremtsünk ember és ember, ember és az Örökkévaló között. Tudományos értelemben vett egységünket tekintsük lehetőségnek arra, hogy mindenkiben elültessük a szeretetet: először önmagunkban, aztán a családunkban, a társaságunkban, az országban, ahol élünk, és végül az egész világon. Siettessük a napot, amikor majd nem lesz sem irigység, sem viszály, csak szeretet és egység.

* * *


1991-ben, a Crown Heights-i zavargások után David Dinkins, New York polgármestere fölkereste a Rebbét, és áldást kért tőle a két nép, a zsidók és a színesbőrűek közötti békére. A Rebbe így felelt: – Ez nem két nép, hanem egy, egyetlen közigazgatás és egyetlen Isten alatt.

  • Küldés emailben

Fejezetek