48. 📖 Mózes öt könyve – a haszid folklór tükrében

Softim

Naftali Kraus:
Softim

A feddhetetlenség kötelessége

„Ha bemégy arra a földre, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked – ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amiket azok a népek művelnek. Ne legyen köztetek olyan, aki fiát vagy lányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző. Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az Örökkévaló előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket, Istened, az Örökkévaló. Légy feddhetetlen Istened, az Örökkévaló előtt!” (Deuteronomium, 18, 9-14).
A zsidó nép magasfokú szellemiségének – szellemi ismérvei vannak. Ezek olyan viselkedési és magatartási normák, melyeket a zsidók számára a Tóra ír elő, de amelyek, végül is, bárki által elsajátíthatók.
Azok az „utálatos dolgok”, amikről itt szó van, az akkori világ szellemi életének szerves részét képezték. Az ókori Egyiptomban a varázslók, álomfejtők, kuruzslók, a társadalom legmagasabb szellemi rétegéhez tartoztak. Hasonló volt a helyzet Kánaánban is, ezért kellett a Tórának szigorú figyelmeztetéssel élnie, nehogy a gyanútlan héberek újból megfertőződjenek azzal, amitől egyszer már, Egyiptomból való kiszabadulásuk révén, megszabadultak. Súlyosbította a helyzetet, hogy ezek a praktikák együttjártak szörnyű szertartásokkal is. Az egyik legkirívóbb pogány szokás volt az un. Móloch-szertartás, melynek során gyerekeket áldoztak fel – magyarán, elégettek – a pogány isten kiengesztelésére.
Az, hogy az Írás egy kalap alá veszi az ártatlannak tűnő jövendőmondást és kuruzslást a förtelmes gyermek-gyilkossággal, annak bizonyítéka, hogy mindegyik ellenkezik a Tóra szellemével.
„Nincs rajta kívül semmi” (uo. 4). Ezt az Írásverset idézve mondja a Midrás, hogy „még szellemek és démonok sem…” (Szánhedrin, 67). Ez a szarkasztikus megjegyzés annak a bizonyítéka, hogy Bölcseink mennyire nevetségesnek tartották a primitív kuruzslókat, akik „tudományukkal” a világegyetem Istenét akarták felülmúlni.

* * *

Vannak, akik azt hiszik, hogy a „mai világban”, amikor az emberek racionálisak, felvilágosodottak és „modernek”, már nem fenyeget a kuruzslás, varázslás és hasonló alantas üzelmek veszélye. Hol van ma a Móloch-kultusz? – kérdik a szülők, akik nem veszik észre, hogy gyermekeik manapság a kor Mólochjának esnek áldozatul, azaz a televíziónak, ami erőszakot sugároz, a különféle kábítószereknek, az erkölcstelenség immár prostitúcióvá fajuló válfajainak – miközben ők annyira el vannak foglalva, hogy nem érnek rá odafigyelni és nevelni őket. Valóban, lehet, hogy ma nem a spiritiszta szeánszok a veszélyesek; sem annak kutatása, milyen csillagzat alatt született valaki és mi van írva a horoszkópjában, vagy mit mond róla egy primitív tenyérjós – hanem a kor modern idoljai: a video, ami kiszorította a könyveket, a divatbolondériák, amik az alapvető erkölcsi normák helyét kívánják betölteni.
A Tóra, a varázslás-kuruzslás különféle válfajainak részletes leírását követően, egyetlen mondattal összegzi a levonható tanulságot: „Légy feddhetetlen!” – héberül: Támim.
A nehezen lefordítható szó lényegében több fogalom egyetlen szóban kifejezve. Magában foglalja azt, hogy légy teljes, egyértelmű, jóhiszemű, ne csak tessék-lássék.
Rási szerint azt jelenti, . „járj előtte, teljes hittel, bízzál Benne és ne kutasd, mit hoz a jövő, hanem ami jön, azt fogadd jámborsággal és akkor részed lesz Benne (az Istenségben)”.
Chizkuni azokat a prozelitákat (újonnan betértek) hozza fel elrettentő példaként, akiket Salmanasszer, Asszur király, telepített be a megszállt Erec Jiszráélba (amikor Izrael királysága elpusztult, de Judea még megtartotta látszat függetlenségét 133 évig, mikor is Nebukadnecár lerombolta az első Szentélyt és Babilóniába száműzte a népet) és akik „az Istent félték, de bálványokat szolgáltak, ahogy ahhoz szokva voltak ott, ahonnan jöttek” (Királyok, 2, 17,33).
Az ilyen kettősségtől mentes az, aki feddhetetlen, aki egyértelműen hisz az Örökkévalóban és szolgálja Öt. Egyébként Ábrahám ősapánk volt az első zsidó, akinek az Örökkévaló megparancsolta: „Élj nekem tetsző életet és légy feddhetetlen” (Genezis, 17, 1).

* * *

Mose Alsech azt emeli ki, fontos hogy „az Örökkévaló előtt” legyen valaki feddhetetlen, hiszen az ember mások társaságában ekként igyekszik viselkedni. Csak ha nem látja senki, akkor enged meg magának mindent. Az ilyen ember csak a látszatnak él.
Jochanán ben Zakkáj mondta volt a tanítványainak. „Bár Isten-félelmetek lenne oly mértékű, mint ahogy attól tartatok, mit mondanak az emberek. Hiszen ha egy ember vétkezik azt mondja, vajha senki ne lássa, mit teszek” (Bráchot, 28).
„Ha nincs ott ember- légy te ember!” (Misna, Ávot, 2), ami úgy értelmezhető, hogy amikor senki sem lát, akkor is viselkedj úgy, mintha látnának. Ennek az analógiája, hogy „Légy feddhetetlen Isten, az Örökkévaló előtt”.

* * *

A kocki rebbe, reb Mendele, úgy értelmezte azt a verset, hogy „légy feddhetetlen az Örökkévaló előtt”, hogy nem lehet egyszer Istent szolgálni, másszor önmagát…
A ropsitzi reb Naftali mélyebb pszihológiai értelmet ad a versnek.
– A világban az a szokás, hogy valaki vagy önmaga „teljes” és feddhetetlen, vagy pedig zsidó mivoltában. Ha az ember „teljes”, azaz mindene megvan, semmiben sem szenved hiányt, akkor rendszerint a zsidósága „hiányos”. És fordítva is így van. Ha a jiddiskeittel nincs semmi baj, tehát „teljes”, akkor bizonyára valami hiányzik földi boldogságából, amit túlzott Istenfélelemmel egyenlít ki. Az Írás azt mondja, hogy „Légy feddhetetlen (teljes – de) az Örökkévaló Istened előtt” (is), vagyis teljességed legyen kettős, a világi élettel és Isteneddel, egyszerre, egy időben, az egyik ne zárja ki a másikat.

* * *

Reb Náftáli, aki éles eszéről és talpraesett rögtönzéseiről is nevezetes volt, Tóra-magyarázataiban gyakran idézett bölcs mondásokat, alkalmazott hasonlatokat. Az ilyenekért a lublini Látnok egyszer megrótta, mondván, a Tóra nem azt követeli meg, hogy nagyokosok legyünk. Ott mindössze annyi van megírva: ”Okos, bölcs legyél az Örökkévaló előtt”. A Tóra az egyszerűséget, a feddhetetlenséget tartja fontosnak.
– Ez így van, Mesterem – válaszolt erre reb Náftáli – de ahhoz, hogy egyszerűek és feddhetetlenek legyünk az Örökkévaló előtt, ahhoz bizony nagy bölcsességre is szükség van…

A „vakító” megvesztegetés

„Állíts törzsenként bírákat és elöljárókat (rendőröket) minden lakóhelyeden, amit az Örökkévaló, a te Istened ad neked és ezek ítéljék a népet igaz ítélettel. Ne ferdítsd el az ítéletet és ne légy részrehajló, és ne fogadd el a megvesztegetést, mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket és elferdíti az igazak szavait” (Deuteronomium, 16, 18-19).
A jogszerű és igazságos ítélkezés a zsidó élet meghatározó tényezője. A zsidó bíróság – a Bét Din – a Tóra és a responsumok (halachikus döntvénytár) alapján ítélkezett. Az elmúlt 2000 esztendőben végrehajtó hatalommal nem rendelkezett, így a rabbik döntését, a felek, önként fogadták el.
A zsidó, de különösen a haszid, folklór élénk színekkel ecsetelte a zsidó bíráskodás fény és árnyoldalait, és kiemelten foglalkozott a vesztegetés tilalmával.

* * *

Lévi Jichák, a berdicsevi cádik, „igaz ítéleten” azt értette, hogy bírák könyörületesek legyenek, minden hozzájuk forduló zsidót jóhiszeműen fogadjanak, próbálják megérteni és mindenki iránt jóindulattal viseltessenek.

* * *

A rabbik gyakran kifinomult pszihológiai képességről tettek tanúbizonyságot, amikor igazságot kellett tenniük olyan ügyekben, amiknek bizonyításához rendőrségi eszközökre lett volna szükség.
Egy ilyen esetről szól az alábbi történet:
Varsó rabbijához, reb Beris Meiselhez, egyszer berontott egy vidéki zsidó, aki felindultságában alig tudott szóhoz jutni. Miután a rabbi megnyugtatta őt, előadta esetét:
– Pénteken jöttem fel egy vidéki városból, üzleti ügyben. Az idő későre járt, féltem a nálam lévő 5000 rubelt a szállásomon hagyni. Felkerestem tehát egy köztiszteletben álló ismerős kereskedőt, kérvén, tegye el nekem a pénzt, és majd a szombat kimenetele után érte jövök.
Vasárnap el is mentem a pénzért, de amikor visszakértem tőle, nagy szemekkel meredt rám és megkérdezte, miről beszélek. Eszébe juttattam az egész jelenetet, miként kértem meg őt a pénzem megőrzésére, amit ő még meg is számolt – ő azonban egyre csak azt hajtogatta, kitaláltam az egészet.
– Mentsen meg, rabbi úr – könyörgött a kereskedő – és mondja meg, mit tegyek, hiszen az a pénz, ráadásul, nem is az enyém.
A rabbi igyekezett őt megnyugtatni, bevezette a szomszédos szobába és leültette. Közben elküldetett az említett kereskedőért, azzal, hogy szeretne valami közügyet megvitatni vele.
Miután megérkezett, beszélgetni kezdtek, majd a samesz – egy adott jelre – kinyitotta az másik szobába nyíló ajtót. Ekkor a vidéki zsidó megpillantotta a rabbi vendégét és kiabálni kezdett:
– Ez az ember volt, rabbi. Mondd meg neki, adja vissza a pénzem!
– Ismered ezt az embert? kérdezte a rabbi a helybéli kereskedőt.
– Igen – válaszolta az nyugodt hangon – szombaton nálam vendégeskedett, evett, ivott, majd követelni kezdett tőlem 5000 rubelt. Azt hiszem megbolondult szegény.
– Hiszen te magad vetted át a kezemből a pénzt, pénteken délután, gyertyagyújtás előtt, még meg is számoltad – jajveszékelt a falusi – miért hazudod le a csillagot az égről?
– Magad is láthatod – szólt közbe a rabbi – ez nem fog békén hagyni. Azt tanácsolom, adj neki valamennyit és menjen Isten hírével.
– Ha a rabbi úr úgy látja, ám legyen, itt van 25 rubel, és tűnjön el.
– Méghogy 25 rubel? Kötél, amire felakaszthatom magam – folytatta a kiabálást a falusi zsidó.
– Tegyen még hozzá egy pár rubelt – tanácsolta megint a rabbi.
– Ám legyen – szólt a kereskedő – megfogadom a tanácsát, adok neki 50 rubelt.
A szegény zsidó fájdalmában úgy kiabált, mint aki eszét vesztette.
– Úgy tűnik nekem – súgta a kereskedőnek a rabbi – nem tudod egykönnyen lerázni ezt az embert. Javaslom, adj neki legalább 100 rubelt, és ezzel le van tudva…
– Mindent megteszek – szólt a kereskedő, de már nem titkolván rosszallását – csak már fejezzük be ezt a kellemetlen ügyet.
A szerencsétlen kárvallott azonban hallani sem akart a 100 rubelről, ő csak hajtogatta a magáét.
– Nem elég ez neked? – kiabált vele a rabbi, úgy téve, mintha haragudna rá – hiszen ez egy szép adomány.
– Nekem nem kell az adomány, én a saját pénzemet követelem – sírt már keservesen a falusi zsidó.
A rabbi még egy utolsó kísérletre szánta el magát.
– Ide figyelj – szólt a kereskedőhöz – ajánlj fel neki 500 rubelt, hátha ezzel már el lehet az ügyet boronálni.
A kereskedő ebbe is beleegyezett, már nyúlt volna zsebébe, amikor a rabbi felállt, megsemmisítő pillantással végigmérte, majd emelt hangon lehordta őt:
– Aljas gazember, tolvaj, Izrael megrontója! Most már biztos vagyok benne, hogy elloptad azt a pénzt. Hiszen ismerlek jól, tudom, hogy nem adsz könnyű kézzel csak úgy, adományokat. Egyszer kértem tőled tíz rubelt jótékony célra, és akkor is vonakodtál adni. Most pedig olyan adakozó lettél, hogy hajlandó lettél volna, csak úgy, minden ok nélkül 500 rubelt adni. Azonnal add vissza neki az 5000 rubelt, mert ha nem, átadlak a hatóságoknak.
A kereskedőnek nem maradt más választása, minthogy eleget tegyen a rabbi utasításának…

* * *

„…mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket és elferdíti az igazak szavait” (uo.).
Már a Talmud is részletezi a vesztegetés hatását a bírákra, még ha azt nem is tudatosan követik el. Sokszor előfordult, hogy egy bíró, dájján, azáltal, hogy ismerte a egyik felet, vagy egykoron valami csekélységet kapott ajándékba tőle, kizárta magát az ítélkezésből.
Amikor az aptai rabbi még Kolbuszovban működött rabbiként, egyszer egy fontos Din Tórában – perben – működött közre. Az egyik peres fél azonban, előbb az egyik bírót, majd a másikat is megvesztegette. A rabbi azonban mindent elkövetett annak érdekében, hogy az ítélet igazságos legyen, a halacha előírásait betartsák.
A megvesztegetett bírák ekkor azt tanácsolták annak, akinek a javára szerettek volna dönteni, hogy próbálja a rabbit is megvesztegetni. De miként lehet ezt végbevinni az aptai Ohév Jiszráéllal?
Végül az az ötletük támadt, hogy titokban, a rabbi zsebébe csempésznek egy nagy összeget.
Másnap, amikor a tárgyalás folytatódott, a rabbinak az az érzése támadt, hogy eddigi véleményével ellentétben, az eddig vesztesnek tartott félnek van igaza. Hirtelen félbeszakította a tárgyalást, majd egész éjjel imádkozott és azon könyörgött, hogy Isten világosítsa meg elméjét és legyen képes igazságos ítéletet hozni.
Eltelt néhány nap, mígnem egyszer benyúlt kabátja zsebébe, ahol megtalálta a sok pénzt. Ekkor vált világossá előtte a megvesztegetés ereje. Anélkül, hogy tudott volna róla, pusztán a tény, hogy egyáltalán megpróbálták, már ez is elegendő volt ahhoz, hogy hatást gyakoroljon az emberre…

(Forrás: Az Ősi Forrás sorozat 5. kötete, “Mózes 5 könyve a chaszid folklór tükrében”, Budapest, 1995, Akadémia Kiadó)

  • Küldés emailben

Fejezetek