21. A Talmud bölcsei

Smúél, aki “megáldotta” a besúgókat

A zsidó ember, aki naponta háromszor imádkozik, a Smone eszré, a Tizennyolc áldás imában minden alkalommal kemény szavakkal emlékezik meg a besúgókról és az eretnekekrôl: “ne legyen reménységük”, s “néped ellenségei mihamarabb irtassanak ki…” Az “eretnekek áldását” minden imakönyvforgató ember ismeri, de kevesen tudják, ki a szerzôje ennek az “áldásnak”, amely tartalma szerint inkább átoknak mondható. (A héber eufemizmus “áldásnak”, bráchának mondja az átkot, mint ahogy “nagylátónak”, szági náhornak mondja a vakot.)

A Talmud Smuél HáKátánt, vagyis “a kis Smuélt” nevezi meg szerzôként, aki Rábbán Gámliél megbízásából alkotta az említett “áldást”. Ki volt hát Smuél: vajon miért hívhatták “kicsinek”? Az sem érdektelen, hogy kik lehettek a “besúgók és eretnekek”, akik miatt ez a különleges részlet bekerült a napi imába…
Az általánosan elfogadott vélemény szerint Smuél a jávnei tanaitanemzedék elsô soraiban foglalt helyet, az “áldást” pedig a Templom pusztulása utáni elsô nemzedék vette föl az imarendbe. A neves történész, a Talmud-bölcsek életének és munkásságának egyik legalaposabb ismerôje, A. Hyman azonban mást mond. Szerinte Smuél HáKátán a Templom pusztulása elôtt hatvan évvel elhunyt nagy Hillél tanítványa volt. Ezt a Jeruzsálemi Talmudból vett idézettel támasztja alá:
“A bölcsek egyszer összejövetelt tartottak a jerichói Bét Gérá padlásán. Égi hang szólt hozzájuk: Kettô van köztetek, aki érdemes az égi sugallatra, az egyikük Hillél… A bölcsek összenéztek, és mind azt gondolták, hogy Smuél HáKátán lehet a másik. Késôbb, már Jávnéban, egy újabb tudós-összejövetelen hasonló történt. Akkor ezt hallották: “Ketten érdemesek közületek az égi sugallatra, az egyikük Smuél HáKátán…” Örvendeztek, mert bebizonyosodott, hogy jól tippeltek…” (Jeruzsálemi Talmud, Szotá traktátus végén.)

* * *

Eszerint tehát Smuél fiatalkorában Hillél tanítványa lehetett, s mestere halála után, még a Szentély idejében került Jávnéba. Hyman ugyanis tartja magát ahhoz a nézethez, amely szerint Jávnéban már a római ostrom elôtt is létezett egy zsidó szellemi központ, mivel az elôrelátó bölcsek rabbinikus bíróságot hoztak létre ott, és sok Talmud-tudós is oda költözött még Jeruzsálem pusztulása elôtt. Ezért mondta Jochánán ben Zákkáj Vespasianus római hadvezérnek, a késôbbi császárnak: “Add nekem Jávnét és bölcseit!” (Gitin 56.)
A Talmud elbeszélése szerint Rábbán Gámliél egyszer titkos tanácskozásra hívott hét tudóst, hogy a zsidó naptári év meghoszabbításáról beszéljen velük. Amikor összegyűltek, észrevette, hogy nyolcan vannak a vendégek. Megkérdezte, hogy melyikük jött hívatlanul. Smuél HáKátán fölállt: “Én jöttem hívás nélkül, mert egy halachikus kérdést akartam föltenni…” Késôbb kiderült, hogy nem is ô volt az, aki kéretlenül betolakodott az összejövetelre, de magára vállalta, mert nem akarta megszégyeníteni az illetôt. Gámliélnak tetszett a kiállás, és azt mondta: “Ülj le, fiam! Ide való vagy te, csak hát ebben a kérdésben a meghívott bölcseknek kell dönteniük…” (Szmáchot 8.)
A besúgók és eretnekek elleni “áldás” megalkotására szintén Jávnéban került sor, és Hyman szerint ez is azt bizonyítja, hogy mindez a nagy nemzeti szerencsétlenség, a churbán elôtt történt. Ekkor vált ugyanis igen aktívvá az új, keresztény csoportok mozgolódása, akiket a zsidó hagyomány az “eretnek”, minim jelzôvel illet, s a talpnyaló besúgás is virágzott, akárcsak századunk jól ismert diktatúrája idején…
A “Kicsi” elnevezés eredetérôl különbözô véleményeket ismerünk. Egyesek szerint azért hívták így, mert szerény volt. Mások úgy gondolják, alacsony termetű lehetett, vagy egyszerűen csak a beceneve volt a kedves jelzô.
Smuél szent ember hírében állott. A háláchában úgyszólván semmi sem maradt fenn tôle, az ággádában azonban annál inkább. Innen tudjuk, hogy például ha esôért imádkozott, azonnal elkezdett esni. Egyszer csúf fertôzést kapott, a Talmud szerint éhezés vagy vétkes kapcsolatok következtében. Imádkozott, hogy bizonyosodjék be, nem a saját hibájából betegedett meg — s azonnal meg is gyógyult… (Sábát 33.)
Halála elôtt megjövendölte, hogy nagy bajok következnek a világra, a nép öldöklés és fosztogatás áldozatává lesz, Simeon ben Gámliél és Jismáél ben Elisá, a fôpap pedig meg fog halni (Szotá 48.) ěgy is történt: mindketten a rómaiak terrorjának estek áldozatul.

* * *

Smuél HáKátán — aki elsôként használta a “Világ Ura”, Ribono Sel Olám nevet (Ocár Jiszráél) — utódok nélkül halt meg, Hyman szerint körülbelül nyolcvanéves korában. Koporsójába kulcsait és noteszát is melléje helyezték. ěgy siratták: “Jaj, ez a szerény, jaj, ez a chászid: jaj, hogy meghalt Hillél tanítványa!” Rábbán Gámliél és rabbi Eliézer így gyászolta: “Ez érdemes arra, hogy sirassák, ez érdemes arra, hogy gyászolják! Ha a királyok meghalnak, koronájukat fiaikra hagyják, Smuél pedig a világ minden kincsét magával vitte!” (Szmáchot 8.)

  • Küldés emailben

Fejezetek