13b. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Smot- Hol találjam a párom?

Avagy: Miért a kutakhoz jártak őseink randevúzni?
Hol találok magamhoz illő párt? Hova járjak ismerkedni? Honnan tudhatom, hogy valóban ő az igazi? – Ezek a kérdések nem kevés fiatalt foglalkoztatnak. Kár, hogy manapság már nem nagyon vannak kutak. Ha ugyanis lennének, akkor talán könnyebb dolgunk lenne. Példát vehetnénk a bibliai ősatyáktól, és járhatnánk a kúthoz ismerkedni.
Így tett ugyanis három fiatal hőse is a Tórának (Smot Rábá 1:32.): Izsák (1Mózes 24:62.), Jákob (Uo. 29:2.) és végül szakaszunkban, a Fáraó haragja elől menekülő fiatal Mózes, aki ugyancsak a kút mellet ismeri meg leendő feleségét Cipórát, a midjanita pap, Jitró lányát (2Mózes 2:15.).
Úgy tűnik ez nem csupán a véletlen műve. Az, hogy őseink így tettek, és különösen, hogy a Tóra fontosnak tart erről a részletről számot adni, nyilvánvalóan valamilyen komoly tanulsággal szolgál a számunkra a párválasztás technikájának vonatkozásában.
Na de mire jó a kút? Élhetnénk az egyszerű feltételezéssel, hogy a korabeli ókori társadalomban az éltető vizet adó kút volt a közösségi élet egyik fő gócpontja, ide jártak a lányok és az asszonyok. Az ősatyák eljárása tehát elsősorban a praktikus megközelítésből fakadt. Csakhogy maga a tény, hogy a Tóra olyan jelentősnek találja ezt a tényt, hogy visszatérően megemlíti, ennél többet sejtet.
A kút: a felszín alatti önismeret
A kút kifejezi saját maguk önismeretét. Szimbolizálja azt, mennyire le kell ásnunk önmagunkban, tudnunk kell, mi van lelkünk mélyén, kik vagyunk, milyen a személyiségünk, mik az erényeink és mik a hiányosságaink. Ha valaki nem ismeri önmagát, nincsenek saját megfogalmazható céljai és értékrendje, nem várhatja el, hogy megtalálja a hozzáillőt. Ha magát nem ismeri, hogyan ismerhetné meg kellően leendő párját?
A Judaizmus arra tanít bennünket, hogy a száraz föld alatti vizet feltáró kúthoz hasonlóan, valahol mélyen mindannyiunkban ott van a jó lelkiismeret, a vágy az igazság és a Tóra iránt. A motiváltság arra, hogy jót cselekedjünk. Ezt fejezzük ki imáinkban is: „Áldott vagy Örökkévaló, aki igaz tant adott nekünk, és örök életet plántált belénk”. Lehet, hogy az a palánta nem látható szabad szemmel, de nagyon mélyen bennünk van. A kutat a legszárazabb sivatagban is elő lehet teremteni, csak a kellő mélységbe kell leásunk, hasonlóan ehhez, a legszárazabb ember szíve mélyén is megtalálhatjuk az örök élet vizét.
Ezt az üzenet fontos magunkévá tenni, a házasság és a párválasztás előtt. Fontos, hogy emlékezzünk arra: ebben a legintimebb emberi kapcsolatban ne csak a (sokszor száraz) felszínt nézzük. Próbáljunk meg a külső felület alá ásni, mélyebbre menni. Ahogy Salamon király tanítja: „Mélységes víz a tanács az ember szívében, de az értelem embere merít belőle.” (Példabeszédek 20:5.)
A kút titka, a kompromisszum
Lehetséges azonban egy további tanulság is. Bölcseink szerint azóta, hogy Isten hat nap alatt bevégezte a teremtés feladatát, az Örökkévaló mást sem csinál, minthogy házasságközvetítéssel foglalkozik (Brésit rábá 68:4.). Bölcseink így fogalmaznak: „olyan nehéz a párosítás, mint a (Vörös) tenger kettéválasztása…” (Talmud, Szotá 2a).
Nehéz dolog a párosítás, hiszen két saját múlttal, egyedi személyiséggel rendelkező embert nehéz egymáshoz illeszteni, úgy hogy azok egy egységben közös otthont építsenek. Különösen így van ez a férfi-női kapcsolatban, hiszen a férfiak és a nők természetüknél fogva térnek el egymástól. A Kabbala tanítsa szerint, a férfiak és a nők teremtésüktől adva más-más, egymástól eltérő attribútumokat személyesítenek meg (Lásd pl. Tánja 3.). A férfi a bölcsesség, a nő az értelem, a férfi a kezdeményezés, a nő az építkezés stb. Ahhoz, hogy az egymással ellentétes természetű emberek békés otthonban egy örök házat építsenek, a kút példáját kell magukévá tenniük. Ahogy ezt az alábbiakból mindjárt látni is fogjuk.
Bölcseink szerint a víz a Tórát, az Örökkévalót, az örök életet jelképezi (Talmud, Bává kámá 82a). A víznek pedig három megjelenési formája van a természetben: a tó, a forrás és a kút. Ez a három forma három fajta személyiséget, három életformát jelképez.
A tó jellemzője az eső és a folyók vizeinek befogadása. Egy vízgyűjtőhely, ahonnan egy csepp víz sem vész el. Kifejezi ez azt a befogadó típusú embert, aki mindenkit meghallgat, mindenkitől tanul. Szimbolizálja egyben az állandóságot, a megbízhatóságot is. Mint ahogy a talmudi Jochanán jellemezte Eliezer tanítványa jó tulajdonságát „olyan, mint a kimeszelt ciszterna, amelyben egy csepp víz sem vész kárba” (Atyák tanításai 2:9.).  Ugyanakkor az ilyen ember nem áll elő saját ötletekkel, nem kezdeményez, nem kockáztat, nem harcol.
A mélyből feltörő forrás, pont az ellenkezője ennek. Újabb és újabb vizeket hoz fel a mélyből, miközben sziklákat és hegyeket vág át. Vize friss és üdítő. Az ilyen ember teli van ötletekkel és felfedezésekkel, világmentő ideákkal és lelkesedéssel. Csak hogy a forrás vize ki is apadhat. Szárazság idején, a korábban hömpölygő folyóból, éppen hogy csak csurdogáló vízvonal marad. Az ilyen ember kevésbé megbízható és befogadó. Nagyszerű ötletei vannak, de nincs türelme másoktól tanulni. Természeténél fogva ingadozik.
A kút a két előbbinek erényeit egyesíti. Egyrészt meg van benne a megbízható állandóság, a befogadó készség, ugyanakkor mindig újabb és újabb vizeket hoz fel a mélyből.
A jó házasság titka a két ellentétes természet összeboronálása. Az a képesség, hogy a velünk ellentétes véleményt is meghallgassuk és elfogadjuk, ugyanakkor magunk is legyünk kezdeményezők. A készség a kompromisszumra, de úgy hogy ne váljunk unalmas vízgyűjtő tóvá, ne veszítsük el saját frissességünk.
  • Küldés emailben

Fejezetek