26. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Smini

Ki az igazán jó vezető?


És vették Áron fiai, Nádáv és Ávihu, ki-ki az ő serpenyőjét és tettek azokba tüzet és tettek rá füstölőszert és bevittek az Örökkévaló színe elé idegen tüzet, amit nem parancsolt nekik. Ekkor tűz jött ki az Örökkévaló színe elől és megemésztette őket; és meghaltak az Örökkévaló színe előtt.
3Mózes 10:1-2.

A Szentély avatásának kellős közepén, Áron két fia, Nádáv és Ávihu idegen tüzet visznek az Örökkévaló sátrába. Rögtön a helyszínen megkapják büntetésüket, a tűz megemészti őket, és meghalnak.
A Tóra kommentárjai sokat foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy tulajdonképpen mi is volt a két ifjú kohanita vétke, amiért ilyen súlyos büntetést érdemeltek? Mi volt az „idegen tűz”, amit a Szentélybe vittek. Nádáv és Ávihu bűnének több szinten létezik magyarázata. A Talmud (Szánhedrin 52a) a következővel teszi teljessé számunkra a történetet: „Mózes és Áron mentek az úton, Nádáv és Ávihu utánuk, és egész Izrael népe pedig őutánuk. Azt mondta ekkor Nádáv Ávihunak: »Mikor fog már ez a két öreg meghalni, hogy én és te vezethessük ezt a nemzedéket?« Azt válaszolta erre az Örökkévaló: »Majd meglátjuk, ki fog kit eltemetni!«…”.
A talmudi forrás szépen egészíti ki a számunkra Nádáv és Ávihu személyiségének hibáját, de nem világos, hogy hogyan kapcsolódik ez „az idegen tűzhöz”? Hiszen a Tóra az „idegen tűzet” említi elsődleges vétkükként.
Ha a példaképeknek tartott zsidó vezetők történeteit átfutjuk, láthatjuk, hogy Isten általi kiválasztásukban nagyon fontos szerepet játszott a szerénység. Mózes, akiről a Biblia azt tanúsítja (4Mózes 12:3.), hogy „szerényebb volt minden embernél”, már a csipkebokor melletti „kinevezésekor” is igencsak ellenkezett elvállalni a zsidó nép vezetését. Hiába volt a felkérő nem más, mint maga a Mindenható, Mózes mégis hét napon át kérette magát. Olyannyira, hogy a végén „felgerjedt az Örökkévaló haragja Mózes ellen”. Ezzel együtt, feltűnő, hogy sehol sem találunk bármiféle büntetést Mózes dacosságáért. Sőt. Ázárjá ben Eliezer rabbi (1579-1647) magyarázata szerint, (Biná löitim 43.) amikor Mózes azt kérdezte (2Mózes 3:12.): „Ki vagyok én, hogy kivezessem Izrael fiait Egyiptomból?”, majd ezek után Isten azt mondta (Uo.:13.), hogy „ez legyen neked a jele, hogy én küldtelek téged”, akkor arra célzott, hogy éppen Mózes szerénysége a legerősebb jele annak, hogy megfelel erre a küldetésre. Hiszen nincs annál alkalmasabb vezető, mint aki nem tartja magát megfelelőnek a vezetői posztra. Az ember, aki örömmel ugrik a lehetőségre, hogy nemzedéke fölé emelkedjék, és biztos, abban hogy ő a leghivatottabb személy erre, ő biztosan nem az optimális irányító. Ezt láthatjuk Áronnál is, aki főpapi kinevezése idején vonakodott a posztot elvállalni, és aggódott azért, hogy nem megfelelő erre a szintre. (Lásd pl. Tánchumá Korách 14.; Rási 3Mózes 9:7.). Tehát az igazán ideális vezető az, aki nincs meggyőződve arról, hogy a vezetői posztot kiérdemli, hanem csakis fejet hajtva, az isteni akaratnak tesz eleget.
Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, sarkadi rabbi szerint erre utal Nádáv és Ávihu „idegen tüze”. Nádáv és Ávihu bűne a fent említett talmudi történet szerint az volt, hogy vártak a vezetői posztra, és arra megfelelőnek találták magukat. Így aztán bármilyen szentek, és különlegesek is voltak, áldozatuk, Isten iránti lelkesedésük tüzébe „idegen tűz” keveredett. Talán hozzá lehet tenni ehhez a magyarázathoz azt is, hogy a Tóra ezért írja erről az „idegen tűzről”, hogy azt „nem parancsolta” az Örökkévaló. Vagyis hibájuk abban rejlett, hogy Mózessel és Áronnal ellentétben nem csupán az isteni „parancs” okán terveztek vezetők lenni, hanem személyes vonzódásuk is volt ehhez.

  • Küldés emailben

Fejezetek