37. 📖 Slomó sátra – gondolatok a hetiszakaszhoz

Slách – A kémek bűne – amikor borul a pohár

És mondta az Örökkévaló Mózesnek: Meddig fog engem megvetni ez a nép, és meddig nem hisznek még bennem mindazok a jelek mellett, melyeket közepette műveltem?                         (4Mózes 14:11.)

A zsidó nép botlásai egymást követik a kivonulástól egészen szakaszunkig. Először a tengernél elkövetett hitetlenkedés, majd a Tóraadást követő aranyborjú, a mannával kapcsolatos engedetlenkedés és elégedetlenség, a fürjek története, végül pedig szakaszunkban a kémek vétke és a nép hitetlensége, hogy nem bíztak az Örökkévalóban, és nem hitték, hogy el tudják foglalni az Ígéret Földjét.
Istennél láthatóan „betelik a pohár”, és azt kérdezi Mózestől „meddig nem hisznek még bennem” és azokban a csodákban melyeket velük megtettem. A Midrás (Tánchumá, Slách, hoszáfá 1.) a következőképp értelmezi az Örökkévalónak e mondatát: „Minden jó tanácsomat megtagadtátok, miként írva van »elvetettétek minden tanácsomat és feddésemnek nem engedtetek« (Példabeszédek 1:25)…Először azt mondtam Mózesnek »lemegyek Egyiptomba, hogy felhozzam őket és megmentsem«, de ti a tengernél megtagadtatok… A Szinájhoz érkeztetek és én alá szálltam és beszéltem veletek… semmi rossz nem ért benneteket sem a halál angyala sem más… és ezt a tanácsomat sem fogadtátok meg negyven nap után. Ezért van tehát írva, hogy »elvetettétek minden tanácsomat«”.
Várható volt, hogy a zsidó nép engedetlenségei egyszer minden határt túllépnek, de miért éppen a kémek esete az, ami minden korábbin túltesz? Hogyan kell értenünk a fent idézet Midrásban, hogy „minden tanácsomat elvetették”, miért nevezi ezeket tanácsnak az Örökkévaló? Áldott emlékű üknagyapám, Silberstein Slomó, néhai sarkadi rabbi a következőképpen magyarázza ezt (Ohel Slomo, Slách).
Köztudott, hogy a zsidó nép egyiptomi rabszolgasága és szabadulása annak az isteni tervnek volt a része, amit a Teremtő Ábrahámnak ígért (1Mózes 15:13-14.): „Tudd meg, hogy idegen lesz a te magzatod egy országban, mely nem az övék és szolgálatra szorítják őket és sanyargatják őket négyszáz évig. De… azután ki fognak vonulni nagy vagyonnal”. Isten tehát Ábrahám tudtára adta, hogy leszármazottai, az isteni ige hirdetésére kiválasztott nép a rabszolgaságból fog az Ígéret Földjére kerülni. Ha pedig a Szentföldre kerül, akkor teljesül az isteni ígéret, amelyért Ábrahám elhagyta a szülőföldjét, és Isten szavát követve elindult. Az isteni terv kiteljesülése tehát a zsidók szentföldi letelepedése. Igen ám, de lényeges volt, hogy az izraeli megtelepedés ne csak egy fizikai költözés legyen, hanem egy olyan létben éljenek ott a zsidók, amelyben az isteni jelenlét folyamatosan érződik. Ott létükben valósuljon meg az isteni vágy, hogy „otthona legyen az alanti világban” (Midrás tánchumá, Nöszo 16.), hogy a szellemi és a fizikai egyesüljön. Erre a feladatra viszont nem állt szellemileg eléggé felkészülve az alantas és erkölcstelen, Egyiptomban felcseperedett zsidó nép. Szükség volt lelkük kifinomítására, arra hogy a világ minden dolgában érezzék Isten kezét, ahhoz hogy a fizikai letelepedés után se gondolják, hogy „erőm és kezem hatalma szerezte nekem ezt a vagyont” (5Mózes 8:17.).
Ehhez pedig arra volt szükség, hogy megtapasztalják az isteni kéz, a természetfölötti hatalmát. Minden, ami a kémek bűnéig történt, ezt a célt szolgálta. Isten természetfeletti csodákkal sújtotta az egyiptomiakat, de ez mégsem volt eléggé meggyőző Mózes népének, és alig jöttek ki Egyiptomból, a Vörös tenger partjánál már hitetlenkedtek és visszakívánkoztak Egyiptomba. Hiába vezette át őket száraz lábbal a tengeren és adta nekik a Tórát csodálatos kinyilatkoztatások közepette, ők mégis megtagadták és aranyborjút készítettek. Hiába adta nekik a csodálatos mannát, emlékeztetve őket arra, hogy az ember megélhetése mindig az Ég kezében van, ők az utasítás ellenére a kelleténél többet próbáltak begyűjteni és ezek után még „valódi hús után is vágyakoztak”. Tehát megtagadtak minden tanácsot. Minden olyan isteni csoda, amely arra a meggyőződésre vezette volna őket, hogy a természetfölötti rejtőzködik a természet mögött, kudarcot vallott. Mégis magát a célt – a szentföldi letelepedést – még nem tagadták meg. A kémek hitetlensége folytán azonban nem csupán egy a szentföldi letelepedéshez szükséges „tanács” lett megtagadva, hanem maga a fő rendeltetés. Az, amit az ember és Isten közötti szövetségben, az Ábrahám és a Teremtő között egységben a főszikla volt. Ezért volt tehát mindennél súlyosabb a kémek vétke.
  • Küldés emailben

Fejezetek