1. ? Mélységből kiáltok – Rabbinikus kérdések és válaszok a Holokausztból

Saját magunk veszélyeztetése egy másik élet megmentése érdekében

1. Saját magunk veszélyeztetése egy másik élet megmentése érdekében

Kérdés: Amikor 5701. sziván 28-án – 1941. június 23-án – a németek behatoltak Litvániába, rögvest bizonyságot tettek a zsidókkal szembeni kíméletlenségükről. Minden áldott nap zsidó férfiakra és nőkre vadásztak Kovnó utcáin, és a hetedik erődbe küldték őket, ahol a sorsuk meg volt pecsételve. A förtelmes gonosztevők buzgó segítőkre leltek a litvánokban, akik örültek a lehetőségnek, hogy nyíltan vadászhatnak a zsidókra, akiket mindig is gyűlöltek.
Amint az a Talmudban áll: „Bárkiből, aki bajt okoz a zsidóknak, főkolompos lesz.” Voltak a litvánok között olyanok, akik kitűntek a zsidókkal szembeni kegyetlenségükben, különösen, amikor német uraik jóindulatát igyekeztek megnyerni a maguk számára. Jól ismervén a litvánok gyűlöletét, a németek engedélyt, sőt felhatalmazást adtak nekik a zsidók levadászására. A litvánok, akik semmivel sem maradtak el a németek mögött a fosztogatásban és gyilkolásban, rengeteg gyötrelmet okoztak a zsidóknak. Zsidók százait ejtették foglyul akkoriban az utcán, vagy hurcolták el őket otthonaikból – köztük nagy számban jesivanövendékeket.
Azokban a rettegéssel teli napokban megkért mesterünk, a nagy gáón és cádik, Ráv Avrohom Grodzinsky – Isten vegyen elégtételt érte –, a Szlobodka Jesiva igazgatója, hogy menjek el Rabbi David Itzkovitch-hoz, az Águdát Hárábánim titkárához, és kérjem meg, hogy lépjen kapcsolatba a zsidók elleni hajtóvadászattal megbízott litvánokkal, akiket ő még a háború előttről ismert, és vegye rá őket arra, hogy engedjék el a jesivanövendékeket.
Mindamellett kérdéses volt, hogy háláchikusan megengedhető-e neki, hogy felkeresse a litvánokat a jesivanövendékek elengedése ügyében, hiszen ezzel azt kockáztatta, hogy őt magát is foglyul ejtik. Szabad-e neki – így szólt a kérdés – a saját életét kockára tennie annak érdekében, hogy más zsidók életét esetleg megmentse?

Válasz: A háláchát (zsidó törvény) szigorúan értelmezve, Rabbi Itzkovitchot nem lehetett arra kérni, hogy saját életét veszélyeztesse a jesivanövendékek megmentése érdekében. Ennek ellenére, ha – mint érzékeny és bátor ember – önként elvállalta, hogy kockáztassa az életét, mert esélyt látott arra, hogy esetleg megmentheti őket, ebben természetesen nem lehetett őt megakadályozni. Egy ilyen kérdést gondosan át kellett tanulmányozni. Jóllehet, nem fordíthatott kellő gondot saját személyének megóvására, kötelessége volt keresni annak lehetőségét, miképpen teljesíthetné bölcseink kijelentését, miszerint „Aki akár egyetlen zsidó életet is megment, az olyan, mintha egy egész világot mentett volna meg.” Ez kétszeresen is igaz volt egy olyan időben, amikor az ellenség eltökélte magát, hogy elpusztítja a zsidó testet és lelket – ugyanis a Tóra fenntartása a jesivanövendékeken múlik, akik életüket szentelik tanulmányozására. Mind a németek, mind pedig a litvánok a Tóra vezető tudósaira összpontosították dühüket, és káromoltak mindent, ami szent a zsidó nép számára. Még a mártírok kínzása és lemészárlása közben is káromolták a zsidók Istenét.
Hittem, hogy kötelező mindenki számára – aki tisztán látta, hogy mi forog kockán – minden lehetséges dolgot elkövetni a jesivanövendékek megmentése érdekében, hogy a Tóra fénye ki ne aludjék. Csak ily módon tudtuk bizonyos mértékig meghiúsítani a Tóra elpusztítására és emlékének a világból való kitörlésére szőtt gonosz tervet.
Rabbi Itzkovitch méltányolta kérésemet, és bátran fellépett a jesivanövendékek érdekében. Sikerült rábírnia a litvánokat, hogy engedjék szabadon a foglyokat. Istenem! Szolgáljon ez a tett Előtted Rabbi Itzkovitch érdeméül! És vegyél elégtételt az ő tiszta véréért, amely később egy megsemmisítő táborban ontatott ki.

  • Küldés emailben

Fejezetek