2. A Szombat parancsa

VI.

És Ráv szintén egyetért Rává abbeli véleményével, amely szerint egy tárgyat a használata miatt mozgatni ugyanaz, mint a helye kedvéért mozgatni. Mert Ráv azt mondta:

Egy kapát mozgatni azért, hogy el ne lopják ez példa valaminek a „nem szükségből” történő mozgatására, és mivel a kapa tiltott eszköz, ezért ez tilos. Biztos helyre vinni egy tárgyat, ahol nem fenyeget a veszély, hogy ellopják, egyenértékű azzal, mintha a tűző napról az árnyékba vinnénk.

Ez arra utal, hogy az okot azért minősíti „nem szükségből”-nek, mert csak azért mozgatták a kapát, hogy el ne lopják, azaz a mozgatás a kapa megóvása érdekében történt, de a használata vagy a helye miatt „szükségből” szabad mozgatni. Így hát Ráv egyetért Rávával.

Csakugyan így van ez? De Ráv Káháná egy szombati napon meglátogatta Ráv házát, és nem volt kéznél szék, ezért kérte Ráv a házanépét: „Hozzátok a csapdát Káhánának, hogy ráüljön.” A csapda amúgy tiltott eszköz, hiszen szombaton nem szabad állatokat csapdába ejteni.

Miért kellett Rávnak megmondania, hogy a csapda azért kell, hogy ráüljenek? Nem arra utalt-e ezzel, hogy egy olyan valamit, mint egy csapda, ami tiltott eszköz, a használata kedvéért szabad mozgatni, például azért, hogy ráüljenek, de a helye kedvéért nem?

Az eset valójában nem úgy történt, ahogy elmondtad, hanem Ráv azt mondta nekik: „Vigyétek el a csapdát Káháná elől.” Ráv valójában azért vitette el a csapdát, hogy Ráv Káháná leülhessen a csapda helyére. Ráv ilyenformán azt állítja, hogy a tiltott eszköz mozgatható, ha szükség van a helyére.

Vagy ha tetszik, mondd, hogy az eset úgy esett, ahogy elmondtad, de ott a csapdát ténylegesen a napsütésről az árnyékba vitték,azaz Ráv kérésére egy kedvezőbb helyre vitték a csapdát, hogy Ráv Káháná az árnyékban ülhessen rajta. Ráv azért határozta meg konkrétan, hogy a csapdára ülőhelyként van szükség, mert ezzel kizárta azt a gondolatot, hogy esetleg jogosnak tekinti, hogy a csapdát annak megóvása érdekében mozgassák.

VII.

Ráv Mári bár Ráchélnek volt néhány posztópárnája, amelyek a tűző napon feküdtek. Odaállt Rává elé, és azt kérdezte: Mi a törvény?Szabad-e bevinni őket?

Rává így felelt: Szabad. Rává a saját álláspontjának megfelelően döntött, miszerint egy megengedett eszköz bevihető a tűző napról az árnyékba.

Ráv Mári azt mondta: Vannak más párnáim is, nem muszáj ezeket használnom.

Rává így válaszolt: Jók lesznek vendégeknek[1].

Ráv Mári azt mondta erre: Vannak más párnáim vendégeknek is.

Rává azt mondta neki: Ezzel arra utalsz, hogy egyetértesz Rábával,aki szerint nem szabad megengedett eszközt a napról az árnyékba vinni. Következésképp mindenki másnak meg van engedve, hogy behozza párnáit a napról, de neked tilos,ha egyetértesz Rábá véleményével, akkor tartsd magad ahhoz.

VIII.

Rongyseprűk,amelyet arra használnak, hogy a morzsákat lesöpörjék vele az asztalról, mozgathatók szombaton, mivel ezek megengedett eszközök, de pálmalevél seprű, amelyet padlóseprésre használnak nem. A talmudi időkben, mikor a legtöbb háznak földpadlója volt, ezek tiltott eszköznek számítottak. Földpadlót söpörni szombaton azért tilos, mert fennáll a lehetősége, hogy a padló bemélyedéseit azáltal, hogy port söprünk beléjük, feltöltjük, és ezzel megsértjük az építés tilalmát.

Rabbi Elázár mondja: Még pálmaseprűket is szabad mozgatni.

Miféle célú mozgatásról van szó?

Ha azt mondod, hogy a seprűt a megengedett használata kedvéért mozgatjuk, vagy hogy a helye kedvéért, mondaná-e Ráv ebben az esetben, hogy ha pálmalevélből készült, akkor nem mozgatható? Ez nem lehetséges, hiszen Ráv egyetért Rávával, és megengedi, hogy egy tiltott eszközt a használata vagy a helye kedvéért mozgassunk!

Inkább mondd azt, hogy a seprűt azért mozgatjuk, hogy a megóvása érdekében a napról az árnyékba visszük. De ezt sem mondhatjuk, hiszen mondaná-e rabbi Elázár ebben az esetben, hogy még a pálmalevél seprűt is szabad mozgatni? De hát senki sem engedi meg, hogy egy tiltott eszközt a napról az árnyékba vigyenek.?

Valójában itt arról van szó, hogy egy seprűt a napról az árnyékba viszünk, és a fenti idézetben úgy kell olvasni: Rabbi Elázár is úgy mondta,hogy a rongyseprűt szabad a napról az árnyékba vinni, de a pálmalevélből készültet nem. Rabbi Elázár tehát nem vitatkozik Rávval, hanem egyetért vele.

Minden olyan eszköznek, amit szabad mozgatni szombaton, a darabjait is szabad velük vinni, azaz ha ilyen eszköz eltörik, szabad használni a darabjait szombaton, ha még használhatóak valamilyen feladat elvégzésére, akár olyanra is, aminek nincs köze az eszköz eredeti rendeltetéséhez. Egy keverőtál darabjait például szabad mozgatni, ha alkalmasak arra, hogy egy hordó száját le lehessen fedni velük, és egy pohár darabjait is szabad mozgatni,haalkalmasak egy palack szájának lefedésére[2]. Azonban az eszközök olyan darabjai, amelyek már semmire nem hasznosíthatók, a természetüknél fogva mukce kategóriába tartoznak, mint az ágak és a kövek, és semmilyen célból nem szabad mozgatni őket.

Rabbi Jehudá mondja: A darabokat csak akkor szabad mozgatni, ha még használhatók valami ahhoz hasonlóra, mint az eredeti feladatuk. Egy keverőtál darabjai mozgathatóak, ha megfelelnek rá, hogy például kását öntsenek beléjük (hiszen az hasonló a tésztához, amit szokás szerint keverőtálban dagasztanak) és egy pohár cserepei is mozgathatóak,ha lehet olajat önteni beléjük (szintén hasonló feladatot lát el, mint amikor még eredeti rendeltetésére használták).

I.

Ráv Jehudá mondta Smuél nevében: Ez a vita egy olyan esettel foglalkozik, amikor az eszköz szombat előtt törött el, és az az alapja, hogy az egyik mester (rabbi Jehudá) úgy tartja, hogy a darabok csak akkor tartják meg addigi eszköz-státuszukat, ha még használhatók olyasféle feladatra, mint addig, de nem tartják meg eszköz-státuszukat, ha csak valami másfélére használhatók. Az, hogy egy másik feladatra még alkalmas, csak akkor számít, ha valaki még szombat előtt elkezdte használni, vagy átalakította arra a feladatra

A másik mester (a Misnában említett első vélemény) azonban úgy tartja, hogy még akkor is megtartják eszköz-státuszukat, ha csak másféle feladatra lehet használni őket. Ha viszont szombaton törnek el, akkor mindenki egyetért abban, hogy szabad használni őket, mivelhogy a szombat bejövetelekor egy ép eszköz jogán „elő voltak készítve”, ami érvényben marad, ezért még törötten is szabad használni őket az eredeti és bármilyen más célra is.

Ráv Zutráj kétségbe vonta ezt, mégpedig a következő brájtá alapján:

Rakhatunk tüzet sértetlen faeszközökből ünnepnapon, mivel ép eszközöket szabad ünnepnapon mozgatni, ezért szabad tűzre vetni is. Nem tüzelhetünk azonban törött eszközök darabjaival, mivel ezek mukcék, és egyáltalán nem mozgathatók.

Mármost, mivel a brájtá nem határozza meg, hogy teljesen használhatatlan darabokról van-e szó, ezért a tiltó rendelkezése feltételezhetően még azokra is vonatkozik, amelyek valamilyen célra még használhatók, ha az eredetire nem is. Ezzel szemben nyilvánvalóan nem vonatkozik olyan darabokra, amelyek még megfelelnek eredeti rendeltetésüknek, mivel azok természetesen eszköznek minősülnek, és a tétel első része megengedi, hogy eszközöket a tűzre vessünk.

Mikor törtek el az eszközök?

Ha azt feltételezzük, hogy ünnep előtt, akkor a darabok közönséges fadarabok,és az ünnep előtt természetesen elő voltak készítve arra, hogy tűzifaként használják őket, így tehát a Misna nem adná tudtunkra, hogy lehet ezekkel tüzelni, mivel ez magától értetődő. Ünnepnapon minden fa lehet tűzifa.

Inkább egy olyan esetről van szó tehát, amikor ünnepnapon törnek el. A brájtá pedig mégis azt tanítja, hogy csak sértetlen eszközöket szabad eltüzelni, de eszközök darabjait nem. Tehát az látjuk, hogy ünnepnapon eltört eszközök darabjai nem tekintendők előkészítettnek azon az alapon, hogy az ünnep bejövetelekor egy eszköz részeit képezték, még akkor sem, ha a darabok valamilyen célra még megfelelnek.

Ha pedig ez így van, akkor a fenti magyarázat szerint értelmezett misna egyik esete sem felel meg ennek a brájtának.?

Ha tanultunk bármit is Smuél nevében, akkor a következőt tanultuk:

Ráv Jehudá mondta Smuél nevében: A vita egy olyan esetről szól, amikor az eszközök szombaton törtek el és az az alapja, hogy az egyik mester (a Misnában említett első vélemény) azt állítja,  hogy amíg egy törött darab még használható valamilyen célra, addig az a szombat előtti előkészítése folytán előkészítettnek tekintendő, míg a másik mester (rabbi Jehudá) azt állítja, hogy ha nem használható az eredeti rendeltetéséhez hasonló célra, akkor nolád, azaz újonnan készült[3], és ezért tilos használni. (A fentebb idézett brájtá, amely megtiltja, hogy egy ünnepnapon eltört faeszköz darabjaival tüzeljünk, rabbi Jehudá álláspontjához igazodik.)

Ha azonban szombat előtt törik el az eszköz, akkor mindenki egyetért abban, hogy a darabokatmindaddig szabad szombaton használni, amíg valamilyen célra megfelelnek (még ha valamilyen konkrétan meg nem határozott célra is), mivel már a szombat bejövetele előtt elő voltak készítve új feladatukra.

Egy brájtában tanultuk: Rakhatunk tüzet sértetlen faeszközökből ünnepnapon, nem tüzelhetünk azonban törött eszközök darabjaival.

Egy másik brájtában azt tanultuk: Ahogy rakhatunk tüzet sértetlen eszközökből, ugyanúgy tüzelhetünk eszközök darabjaival is.

Egy harmadik brajtában pedig azt tanultuk: Se sértetlen eszközökből, se törött eszközök darabjaiból nem rakhatunk tüzet.

A nézetkülönbség alapja a következő: Azelső brájtá rabbi Jehudá álláspontja,a második rabbi Simoné, a harmadik pedig rabbi Nechemjá véleménye.

Rabbi Jehudá és rabbi Simon hosszasan vitázik a mukce-tilalmak érvényességi köréről. A vita egyik része a nolád körül forog. Rabbi Jehudá megtiltja a nolád használatát, rabbi Simon pedig engedélyezi[4]. Tehát a brájtá, amelyik tiltja, hogy ünnepnapon eltört eszközök darabjaival tüzeljünk amelyek ha korábbi rendeltetésüknek már nem is felelnek meg, de valamire jók, rabbi Jehudá véleménye. Az a brájtá, amelyik megengedi, hogy ezeket a darabokat eltüzeljük, rabbi Simon álláspontja.

A harmadik brájtá, amelyik még ép eszközt sem enged a tűzre vetni, rabbi Nechemjá véleménye, aki úgy tartja, hogy az eszközöket csak a rendeltetésüknek megfelelő célra szabad használni. Mivel a törött eszközöket nem tűzifának szánták, ezért rabbi Nechemjá tiltja, hogy így hasznosítsuk őket. Rabbi Nechemjá azt sem engedélyezi, hogy ünnepnapon eltört eszközök darabjait a tűzre vessük, mert a nolád meghatározásában egyetért rabbi Jehudával.

Megtudjuk tehát, hogy misnánk első Bölcse, aki még akkor is megengedi a szombaton eltört eszközök darabjainak az eltüzelését, ha azok valamilyen más célra még megfelelnének, rabbi Simon véleményét osztja. Ez a Bölcs azonban valójában, mint lentebb látni fogjuk, nem más, mint rabbi Méir[5].

Ráv Náchmán mondta: Építkezésből megmaradt téglák mozgathatók szombaton, mert lehet pihenni rajtuk.[6] Ha azonban egymásra vannak tornyozva, akkor egyértelműen valamilyen későbbi építkezéshez lettek félretéve, következésképp mukcék.

II.

Ráv Náchmán mondta Smuél nevében: Egy kis cserépdarab mozgatható az udvaron belül, ugyanis ott általában több olyan edény van, amit ezzel a darabbal le lehet takarni. Mivel még használható valamire, ezért megtartja addigi eszköz-státuszát, és nem mukce. (Ez megegyezik misnánk első Bölcsének álláspontjával.) Kármelitben azonban még négy könyöknyi területen belül sem mozgatható,mivel ott általában nincsenek edények, amelyek letakarására a törött darab használható lenne, ezért egy ilyen törött darab a kármeliten mukce.

Ráv Náchmán saját véleménye pedig az: Még kármelitben is szabad mozgatni, mivel az emberek gyakran ülnek le ott, a törött darab pedig jól használható arra a célra, hogy lefedjék vele a köpetüket, de közterületen nem.

Rává azonban azt mondta: Még közterületen is szabad mozgatni, ugyanis ha egy törött darab egy udvaron eszköznek tekintendő, akkor ha olyan helyen találják is, ahol nincs funkciója, továbbra is megtartja eszköz funkcióját.

Rává az érvelésének megfelelően is cselekedett: Rává egyszer Mechozá egyik főutcáján járt, és sáros lett a cipője. Odalépett hozzá a szolgája, fogott egy cserépdarabot, amely a közterületen hevert, és nekifogott lekaparni a sarat. A Rává társaságában lévő Bölcsek rákiáltottak,hogy hagyja abba. Rává erre azt mondta: Ezek a Bölcsek nemcsak hogy nem tanulták meg, hogy mit szabad, és mit nem, de még tanítják is téves nézeteiket! Ha a cserépdarab egy udvarban heverne, nem lenne szabad lefedni vele valamilyen eszközt? Itt,a közterületen is alkalmas nekem arra, hogy lekaparjam vele cipőmről a sarat.

III.

Rabbi Jehudá mondta Smuél nevében: Egy összetört hordó ép fedele mozgatható szombaton, mivel más eszközök lefedésére még megfelel.

Hasonlóképpen tanultuk egy brajtában: Egy eltört hordó fedelét és a hordó darabjait szabad mozgatni szombaton, de nem szabad javítani valamelyik darabját, hogy le lehessen takarni vele egy edényt, vagy hogy egy ágy lábát megtámasszák vele. De ha valaki a fedelet szemétdombra vetette, akkor tilos szombaton használni.

Ráv Pápá ellenkezett ezzel: De hát eszerint azt fogod mondani, hogy ha valaki a ruháját veti szemétdombra szombaton, akkor azt sem szabad használni? Egy eszköz nem veszíti el a státuszát csak azért, mert elhajították, hiszen ha a szombat bejövetelekor eszköznek minősült, és még mindig lehet valami hasznát venni, akkor annak, hogy elhajították, nincs jelentősége!?

Ráv Pápá ezzel szemben azt mondta: A brájtá a következőre gondol: Ha valaki a hordófedeletmég a szombat előtt veti a szemétre, akkor tilos szombaton használni, mivel az illető jelezte, hogy a fedél többé nem használatos eszközként, ezért ha a szombat bejövetelekor nem volt használatra előkészítve, akkor az mukce.

Ráv Pápá ezzel szemben azt mondta: A brájtá a következőre gondol: Ha valaki a hordófedeletmég a szombat előtt veti a szemétre, akkor tilos szombaton használni. Ez azért van így mert egy törött eszköz fedele nem szükségképpen alkalmas a további használatra, és a szemétre vetéssel a tulajdonos meg is fosztja a tárgyat eszköz-státuszától. Ezért ha a szombat bejövetelekor nem volt használatra előkészítve, akkor az mukce[7].

IV.

Bár Hámduri mondta Smuél nevében: egy gyékényfonatról levált szálak mozgathatók szombaton.

Mi az oka annak, hogy nem mukcék?

Rává azt mondta: Bár Hámduri nekem úgy magyarázta: Mire való maga a gyékény? Hogy port takarjunk le vele[8]. Ezek a levált szálak is megfelelnek arra, hogy földet takarjanak le velük. Tehát még használhatók az eredeti rendeltetésükhöz hasonló feladatra.

Rabbi Zérá mondotta Ráv nevében: egy tálit (imalepel) maradványait nem szabad szombaton mozgatni.

Ábájé azt mondta: Rabbi Zérá olyan darabokról beszél, amelyek háromszor három ujjvastagságnyinál kisebbek. Ezek mukcék, mert sem szegények, sem tehetősek nem tudják hasznukat venni[9].

V.

A Bölcsek így tanították egy brájtában:

Egy olyan öreg kemence darabjai, mely már legalább egyszer fel volt fűtve, mivel a falazata a hőtől megkeményedik, valamelyest használhatók még. Ezérte darabok olyanok, mint minden más eszköz, amely egy udvaron belül mozgatható. Ezek rabbi Méir szavai.

Az öreg kemence darabjait illetően rabbi Joszé azt tanúsította Eliezer ben Jáákov rabbi nevében, hogy szabad őket mozgatni szombaton. A kemence fedelét illetően pedig azt, hogy nem kell fogantyújának lennie ahhoz, hogy szabad legyen mozgatni szombaton.

Ábájé azt mondta: Azzal az esettel kapcsolatban nem értenek egyet, amikor a darabok még valamilyen célra megfelelhetnek, de azeredeti rendeltetésükhöz hasonlóra nem. Alkalmasak rá, hogy hordókat takarjanak le velük, de sütésre nem alkalmasak. Rabbi Jehudá hű marad a misnánkban olvasható saját érveléséhez,miszerint az ilyen darabok státusza nolád, és nem szabad mozgatni őket. Rabbi Méir ugyanakkor a maga érvelését követi, miszerint az ilyen darabok használatra előkészítetteknek tekintendők, s így mozgathatók.

Ezek szerint misnánk első Bölcse rabbi Méir, és a vitája, amelyet ebben a brájtában rabbi Jehudával folytat, a misnabeli hasonló vitáik vonalát követi (Rási).

Rává ellenkezett: Ha így van, akkor ahelyett, hogy egy régi kemence darabjairól vitatkoztak, inkább bármilyen törött eszközről kellett volna vitázniuk.?

Rává inkább azt mondta: Az ősi kemence egy nagy cseréphenger volt, olyasféle, mint egy fenék nélküli fazék, és legtöbbször a földre téve használták. A külső oldalát a jobb hőtartás és a fal megvastagítása érdekében teljes egészében agyaggal tapasztották be, és ez biztosította azt is, hogy a kemence körös-körül légmentesen álljon a földön. A kemence belsejében tüzet gyújtottak, fölé pedig edényt függesztettek, vagy tésztát tapasztottak a palástja belső oldalára.

HA VALAKI a kemencét nem a földre állítja, hanem EGY KŐVEL KIÉKELVE HELYEZTE EGY VEREM VAGY EGY CISZTERNA SZÁJÁRA, ilyenformán a verem vagy a ciszterna gyakorlatilag a fenék nélküli kemence meghosszabbításává válik, és a tüzet a verem vagy a ciszterna alján gyújtják.

RABBI JEHUDÁ AZT MONDJA: HA VALAKI TUD ÚGY tüzet rakni  ALÁ, hogy azt a verem vagy a ciszterna alján gyújtja, ÉS A KEMENCE JÓL MELEGSZIK FÖLÖTTE (ami olyankor valósulhat meg, ha a kemence olyan szorosan illeszkedik a verem szájába, hogy épp csak egy kis lapos kő kell a kiékeléséhez, és nem marad észrevehető rés, amelyen keresztül a hő kiszökhetne), AKKOR a kemence TISZTÁTALAN. Mivel a kiékelt kemencét hatékonyan lehet hevíteni ebben a helyzetben, ezért úgy tekintik, hogy bár nincs odatapasztva, kellőképpen rögzítve van a talajhoz ahhoz, hogy fogékony legyen a tisztátalanságra. DE HA NEM, ha a verem alján gyújtott tűz nem kelt a kemence belsejében a főzéshez elegendő hőt, és magában a kemencében, egy rögtönzött kemencefenéken raknak tüzet (például egy nagy követ tesznek a verembe), AKKOR a kemence TISZTA, nem fogékony a tisztátalanságra.

A BÖLCSEK VISZONT AZT MONDTÁK: MIVEL a kemencét ÍGY IS, ÚGY IS HEVÍTJÜK, EZÉRT TISZTÁTALAN.

Miben nem értenek egyet (rabbi Jehudá és a Bölcsek)? A következő vers értelmezése tekintetében[11]: „…a kemencét, a tűzhelyet döntsétek le, tisztátalanok azok, és tisztátalanok legyenek nektek”. A vers arra tanít, hogy a kemencék (és más cserépedények) nem tisztíthatók meg azáltal, hogy mikvébe merítjük őket. A tisztátalanság csak akkor távozik belőlük, ha összetörjük őket.

Rabbi Jehudá azt mondja, hogy mivel a vers a „döntsétek le” kifejezést használja, ez arra utal, hogy csak egy olyan kemence számít eszköznek, amely bizonyos értelemben a földhöz van erősítve, tehát le lehet „dönteni”, és csak ez válhat tisztátalanná, míg egy olyan, amelyik egyáltalán nincs a földhöz erősítve, és ezért nem lehetne ledönteni, az nem számít eszköznek és mindig tiszta.

A Bölcsek álláspontja szerint viszont a vers végén olvasható első látásra fölöslegesnektűnő „tisztátlanok legyenek nektek” kifejezés arra tanít, hogy akár rögzítve vannak a földhöz, akár nincsenek, minden esetben eszköznek számítanak és tisztátalanná válhatnak.

De hát a Bölcsek mit fognak mondani arról, hogy mégis oda van írva a „döntsétek le” kifejezés? Mi másra utalhat ez ha nem arra, hogy csak rögzített kemence válhat tisztátalanná.?

A Bölcsek azt mondják, hogy a kifejezést ellenkezőleg kell értelmezni! Azaz a vers nem azt akarja tanítani, hogy kizárólag rögzített kemencék válhatnak tisztátalanná, hanem azt akarja tanítani, hogy még a rögzítettek is tisztátalanná válhatnak.

Mivel gondolhatnád, hogy úgy helyes mondani: mivel a kemence a földhöz volt rögzítve, ezért olyan, mint a föld maga, amely nem válhat tisztátalanná. A Tóratehát a „döntsétek le” kifejezés által azt tudatja velünk,hogy még egy földhöz rögzített kemence is tisztátalanná válhat.

Mármost a másik Bölcs (rabbi Jehudá) szerint is: Írva van: „tisztátlanok legyenek nektek”. Hát hogyan fogja ezt az első ránézésre fölöslegesnek tűnő kifejezést másképp értelmezni rabbi Jehudá, mint hogy ez arra látszik ez utalni, hogy még a földhöz nem rögzített kemencék is tisztátalanná válhatnak.?

A „fölösleges” kifejezés értelmezhető úgy is, hogy ez arra utal, hogy az egyszeri alágyújtás örökre tisztátalanságra fogékonnyá teszi a kemencét. Ez pedig annak a tanításnak felel meg, amit Ráv Jehudá mondott Smuél nevében:

A Bölcsek és rabbi Jehudá közötti vita a kemence legelső fölhevítésére vonatkozik. Egy kemence ugyanis akkor minősül eszközzé s következésképp tisztátalanságra fogékonnyá, amikor először hevítik, és a palástja megkeményedik[12]. Rabbi Jehudá véleménye, miszerint a kemence tisztátalanságra való fogékonysága attól függ, hogy a talajhoz volt-e rögzítve, csupán az első hevítésre vonatkozik. Ő azt mondja, hogy a kemence nem minősül eszköznek, ha a hevítés előtt nem rögzítik a földhöz.

Ami viszont a második és további hevítéseket illeti, mindenki egyetért abban, hogy még ha a kemenceel is van választva a földtől, és egy teve nyakára van függesztve,és úgy gyújtanak alá, akkor is tisztátalanná válhat. A „tisztátalanok legyenek nektek” azt a törvényt tanítja nekünk, hogy mivel egy földhöz rögzített kemence az első hevítés folytán eszköznek minősül, akkor is megtartja ezt a státuszát, ha ez után elválasztják a talajtól.

Foglaljuk röviden össze a két véleményt:

Rabbi Jehudá azt állítja, hogy mivel egy földhöz nem rögzített kemence nem használható jól, ezért a kemence csak akkor minősíthető eszköznek s ilyenformán a tisztátalanságra fogékonynak, ha az első hevítéskor rögzítve volt a földhöz. Azt pedig elfogadja, hogy ha egy kemence egyszer már eszköz-státuszba került, akkor ezt a státuszt azután is megtartja, ha utána elválasztják a földtől, mint arra a „tisztátlanok legyenek nektek” kifejezés utal.

A Bölcsek azt állítják: a „tisztátlanok legyenek nektek” kifejezés azt tanítja, hogy az olyan kemence, amely sose volt a földhöz rögzítve, a rossz használhatóságára való tekintet nélkül eszköznek és ilyenformán tisztátalanságra fogékonynak tekintendő. A „tisztátlanok legyenek nektek” kifejezés azt tanítja, hogy más rögzített eszközökkel szemben még egy földhöz rögzített kemence is tisztátalanná válhat.

Ulá azt mondta: És az első hevítés a Bölcsek szerint még akkor is tisztátalanságra fogékonnyá teszi a kemencét, ha egy teve nyakán lóg hevítés közben, és nem kell a földhöz rögzítve lennie. Azaz a Bölcsek nem kötötték ki, hogy a kemencének legalább egy verem szájába helyezve kell lennie az első hevítéskor, hogy fölvegye a tisztátalanságra való fogékonyság tulajdonságát.

Rabbi Jehudá mindenesetre fenntartja, hogy egy kemence csak akkor minősül eszköznek, ha az első hevítéskor a földhöz volt rögzítve, míg a Bölcsek álláspontja szerint az első hevítés körülményeire való tekintet nélkül eszköznek számít.

Rává azt mondja, hogy a mukce törvényével kapcsolatban ugyanez a vita fejeződik ki a fentebb idézett brájtában. A brájtá egy olyan kemence darabjaival foglalkozik, amely az első hevítés alkalmával nem érintkezett a talajjal, és később eltörött. Rabbi Jehudá, aki nem tekinti eszköznek az ilyen ép kemencét, azt mondja, hogy a kemence darabjai sem tekintendők annak, következésképp mukcék. Rabbi Méir ezzel szemben egyetért a Bölcsekkel, akik eszköznek tekintik a kemencét, s ennélfogva úgy tartja, hogy az eltörött kemence darabjai nem mukcék[13].

---