13/2. Zsidó Tudományok Szabadegyeteme 6. kötet – A zsidó vallás tizenhárom hitelve

Ráv Szöádjá Gáon: Hittételek és elvek könyve: A halottak feltámadása

Ráv Szöádjá Gáon:

Emunot vödéot: Hittételek és elvek könyve

 

A halottak feltámadása

 

  1. értékezés 1. fejezet

…A halottak feltámadása, amire vonatkozóan Urunk azt közölte velünk, hogy a másvilágon fog megtörténni, azért, hogy a megtorlás végbemehessen, olyan tény, amelyet közösségünk egyöntetűen elfogad. Se közmegegyezés okát az előző értekezésben már elmondtuk, [azaz] mivel az egész teremtés célja az ember. Se megtiszteltetést [annak köszönheti, hogy megvan a lehetősége arra, hogy Istennek engedelmeskedjen],. ennek jutalma pedig örök élet a túlvilágon. Ám ezt megelőzően, amennyiben Isten jónak látja, elválasztja lelkét a testétől, [s így marad] addig, amíg [az Isten által teremteni szándékozott] lelkek száma teljessé nem válik, s ekkor minden [lelket] összegyűjt, amint ezt már [a fentiekben] elmagyaráztam. Egyetlen zsidót sem ismerünk, aki e hitet ne osztaná, vagy nehézségekbe ütközne az, hogy értelme felfogja, hogyan támasztja fel Ura a halottakat, hiszen már belátta “a semmiből való teremtés” tételének igazságát, tehát annak elképzelése sem okozhat neki nehézséget, hogy [Isten] részeire szakadt és szétesett dolgokat ismét egyesít.

Ezenkívül [a szent könyvekben] megíratott számunkra a halottak feltámadása a megváltás idején, s [Isten] prófétái ezt bizonyítékokkal is alátámasztották. Ám a halottaknak az e világon történő feltámadását illetően különböző nézetek vannak érvényben. Közösségünk zöme azt vallja, hogy a megváltás idején e világi feltámadás lesz, s a Szentírás összes, a halottak feltámadására vonatkozó részét szó szerint értelmezik, [219] és minden kétséget kizáróan a megváltás idejére vonatkoztatják. S úgy találtam, hogy a közösség egy jelentéktelen része minden olyan bibliai részt, amely a halottak feltámadásáról ír a megváltás idején, [átvitt értelemben] a [zsidó] állam újjáéledésére és a közösség felemelkedésére vonatkoztat, s mindazt, ami nem a megváltás idejéhez kötődik, a másvilághoz kapcsolja. Ezért szántam ezt az értekezést e kérdés megvitatására.

Azt mondom tehát: Alaposan megszemléltem és megvizsgáltam [e kérdést], s bizonyossá vált számomra az, hogy a közösség túlnyomó többsége azon a véleményen van, hogy a halottak feltámadása a megváltás idején fog bekövetkezni. S szükségesnek láttam, hogy ezt [az elképzelést az emberekben] megszilárdítsam, hogy [a könyv] előző részeihez hasonlóan [számunkra] útmutatás- és vezérfonalként szolgáljon.

Először is azt mondom: A dolgok természetéből adódó, köztudott tény az, hogy a Szentírásban található összes állítás szó szerint értendő, azon állítások kivételével, amelyek a következő négy ok valamelyikének folytán nem értelmezhetők szorosabb értelemben.

[1.] Azért, mert az érzékeléssel szerzett tapasztalatoknak ellentmondanak, mint például az az állítás, hogy[1] “Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek”, s [érzékeink] tanúsága szerint [például] az ökör és az oroszlán nem az asszonyoktól származik, tehát e szentírási állítást kizárólag az emberi lényekre vonatkoztathatjuk.

[2.] Vagy [a Szentírás kijelentése] ellentmond az értelemnek, például:[2] “Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten!”, a tűz pedig teremtett [eredetű] és tökéletlen dolog, s el is alszik. Az értelem nem fogadhatja el tehát, hogy Isten hozzá hasonló legyen, inkább [Isten] büntetéséről állíthatjuk, hogy emésztő tűzhöz hasonlatos, a Szentírás szavai szerint:[3] “…felindulásomnak tüze pusztítja majd az egész földet!”

[3.] Az is lehetséges, hogy a [bibliai] rész szó szerinti értelmezése a Szentírás egy [másik,] egyértelműen megfogalmazott kijelentésével ütközik, ekkor a nem egyértelmű állítást átvitt értelemben kell felfognunk, például:[4] “Ne kísértsétek Isteneteket, az Urat, ahogyan kísértettétek Masszában!”, s azt is mondja [a Szentírás]:[5] “…így tegyetek próbára engem – mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit”. E két állítás abban hasonlít, hogy [mindkettő azt jelenti:] nem szabad Urunkat próbára tennünk, vajon képes-e valamit megtenni, vagy nem, amint azok tették próbára, akikről így ír [a Szentírás]:[6] “Próbára tették Istent vágyaikkal, ennivalót kérve kívánságuk szerint. [220] Isten ellen szóltak, amikor ezt mondták: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában?”. Ők azok tehát, akikről a Szentírás azt írja, hogy kísértettétek [az Urat] Masszában. Ezzel szemben megengedett az, hogy az ember azt kérdezze Urától, hogy képes-e számára csodát tenni, vagy nem. Ilyen értelemben kérte Gedeon:[7] “Hadd tegyek próbát még egyszer a gyapjúfürttel”, s ekképp kérlelte Ezékiás és mások is, ez tehát megengedett.

[4.] Az is előfordul, hogy a hagyomány [a bibliai kijelentést] korlátok közé szorítja, s ekkor mi [a szóban forgó bibliai részt] a hiteles hagyományokkal összhangban értelmezzük. Ilyen például [az a hagyomány], amely szerint a [büntetésként alkalmazott] korbácsütések száma harminckilenc lehet, a Szentírás ezzel szemben így ír:[8] “De csak negyvenet verethet rá”. Meggyőződésünk, hogy [a negyven] jelképesen értelmezhető harminckilencnek, csupán a szentírási szöveg kerekítette negyvenre, amint a következő részben is közelítő mennyiséget ad meg:[9] “Negyven napig kémleltétek ki azt a földet, most negyven évig bűnhődjetek”. Ám ez valójában csak harminckilenc volt, hisz az első év, [amit Izrael fiai a pusztában töltöttek] nem tartozott bele a büntetésbe.

A bibliai kijelentések jelképes értelmezése tehát csak e négy ok miatt lehetséges, s nincsen ötödik ok.

Ezenkívül azt tapasztaljuk, hogy a halottak feltámasztásának [tényét] az érzékek tanúsága nem cáfolhatja meg, s mi nem is azt állítjuk, hogy önmaguktól támadnak fel, hanem azt, hogy Teremtőjük támasztja fel őket. S az értelem sem vethet fel ellenérveket, mivel az, hogy valami [egységes] volt, majd szétvált, s utána ismét egyesült, közelebb áll az értelemhez, mint az, hogy a semmiből teremtetett. S a Szentírás szövegei sem mondanak ellent [e tételnek], sőt inkább megerősítik, mint például a sareptai[10] és a súnemi asszony fiainak[11] az e világon történő feltámadásáról szóló történetek.[12] S a hagyomány sem teszi szükségessé [e tétel] jelképes értelmezését; ellenkezőleg, az összes hagyomány alátámasztja. Meg kell hagynunk tehát világos, szó szerinti értelmében, hogy Isten feltámasztja közösségének halottait a megváltás idején, s ezt semmiképp nem szabad jelképes értelemben felfognunk…

Azt mondom: a “Figyeljetek, ti egek…” kezdetű [bibliai] vers[13] Izrael fiai helyzetét mutatja be [időrendben], először elmondja, hogyan választott ki Urunk bennünket:[14] “Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedék éveire! …A Felséges részt adott a népeknek… Mert az Úr része az ő népe…”. Majd dicséri [a Teremtőt] a kegyért, melyet velünk gyakorolt:[15] “Puszta földön talált reá…”, majd bűneinkre emlékeztet bennünket:[16] “Meghízott Jesurun, kirúgott a hámból”, majd a büntetésünkről szól:[17] “Látta az Úr, és megutálta…”, s így tovább. Majd ellenségeink büntetéséről beszél:[18] “Szőlőjük Sodoma szőlőjéből való”, majd vígasztal és a jóindulatáról biztosít bennünket:[19] “Lássátok be, hogy csak én vagyok”, s ez így folytatódik a vers végéig.

S a [fent említett idő]rend értelmében mondjuk a megváltás napjairól:[20] “Én adok halált, s életet, összezúzok és gyógyítok…”. S hogy a világ felépítésének analógiájára ne merüljön föl bennünk az a gyanú, hogy [a bibliai vers jelentése az, hogy Isten] egyes embereknek halált, másoknak életet ad, ezt mondja: összezúzok és gyógyítok, s ezzel közli velünk, hogy amiképpen a beteg test azonos a meggyógyítottal, akképpen a halott test is azonos az életre keltettel. Azt pedig, hogy mindez a megváltás idején fog lezajlani, a következő szavai jelzik:[21] “Kezem az égre emelem… Ha villogó kardom megélesítem, …Nyilam vérrel részegítem, …Dicsérjétek, ti nemzetek, annak a népét, aki megtorolja szolgái vérét”, ez pedig azt jelenti, hogy “Ujjongjatok, örüljetek Jákób sorsán…”.[22]

 

  1. értékezés 2. fejezet

Prófécia a feltámadásról

Majd azt mondom: Mivel a Teremtő tudta, milyen kétségek élnek bennünk, s milyen nehezen vagyunk képesek hitelt adni a halottak feltámadása [tételének, ezért prófétájával, Ezékiellel mindezt előre közölte:[23] “Emberfia! Ez a sok csont Izráel egész háza, amely most ezt mondja: Elszáradtak a csontjaink, és elveszett a reménységünk, végünk van”. Majd közvetlenül ezután megparancsolta neki, hogy közölje velünk az örömhírt, hogy sírunkból föltámadunk, s holttestünk életre fog kelni:[24] “Azért prófétálj, és ezt mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr: Én felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem…”, s nem vélekedhetünk úgy, hogy ez az ígéret csak a másvilágon teljesedik be, hiszen végezetül hozzáteszi: [222] “és beviszlek benneteket Izráel földjére,[25] hogy ezzel is igazolja azt, hogy [mindez] az e világon fog megtörténni. S ezt azért nyilvánította ki, hogy – amennyiben Isten feltámasztja – mindegyikük megemlékezzék róla, hogy ő az, aki élt, majd meghalt, majd ismét életre kelt. Erre vonatkoznak a Szentírás szavai:[26] “Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor felnyitom sírjaitokat”. Ezután [Isten] ismét elmondja, hogy Kánaánban telepít le bennünket, hogy megerősítse számunkra azt, hogy [a megváltás] ezen a világon történik:[27] “Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken. Akkor megtudjátok, hogy én, az Úr, meg is teszem, amit megmondtam – így szól az Úr”.

Majd azt mondom: [Ézsaiás] próféta hasonló ígéretről értesít, amikor azt mondja:[28] “Életre kelnek halottaid…”, s ez arra a kijelentésre hasonlít, hogy[29] “Elszáradtak a csontjaink és elveszett a reménységünk…”. S ahhoz a helyzethez hasonlítja ezt, mint amikor valaki álmából felébred:[30] “Ébredjetek, és ujjongjatok…”, ez pedig [Ezékiel] következő kijelentésével párhuzamos:[31] “Akkor megtudjátok, hogy Én vagyok az Úr, amikor felnyitom sírjaitokat”. [Ézsaiás könyve] a feltámadást a “világosság harmata”[32] hasonlattal példázza, mivel [a test] a négy alapelemből tevődik össze: a föld ott van [a sírban!, a nedvességet Urunk adja, erre utal a harmat szó, majd [Urunk] lelket adományoz neki, erre vonatkozik a világosság szó, hiszen a lélek világító [természetű!, amint ezt már [a fentiekben] elmagyaráztuk. Az a kijelentés pedig, hogy[33] “és a föld visszaadja az árnyakat”, azt jelenti, hogy a hitetlenek a földre hullnak, és lesüllyednek, amint erről fentebb már szó volt. [Azok is így járnak,] akik nem ismerik Uruk parancsolatait és tiltásait, rájuk vonatkozik [a Szentírás] állítása:[34] “Az értelem útjárólletévedő ember az árnyak gyülekezetébe jut majd”.

Ezek után azt mondom: Úgy találtam, hogy Urunk negyvenhét versben közölte Dániellel, hogy mi fog történni az idő végezetén. Ebből egyetlen vers, az első, arról tudósít, hogy mi történt a perzsák uralmának végén, tizenhárom vers pedig a görögök uralmáról szól, onnan, hogy:[35] “De ott majd egy hős király lép fel, aki nagy hatalommal uralkodik, és azt tesz, amit csak akar”, [egészen] addig, hogy[36] “Támadójuk azt tesz velük, amit akar”. Innen húsz vers a rómaiak uralmára vonatkozik, onnan, hogy:[37] “Támadójuk azt tesz velük, amit akar…”, [223] addig, hogy[38] “Ez a király azt tesz, amit csak akar”. Tíz vers az arabok uralmára vonatkoztatható, onnan, hogy:[39] “Ez a király azt tesz, amit csak akar. Fölmagasztalja és nagyobbnak tartja magát minden istennél…, [egészen] addig, hogy Abban az időben eljön Mikáél, a nagy vezér, aki a te néped mellett áll”. Az utolsó három vers a megváltásról szól. Egyikük azt mondja:[40] “Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra”. Itt azt mondja [a Szentírás], hogy sokan, s nem azt, hogy mindazok, akik alusznak a föld porában, mivel a “mindazok” szó Ádám összes leszármazottjára vonatkozna, ám ez az ígéret csak Izrael fiaira érvényes, ezért használja tehát a “sokan” szót.

Az a kijelentés pedig, hogy némelyek örök életre, némelyek gyalázatra, nem azt jelenti, hogy a feltámadottak közül néhányan jutalomban, mások büntetésben részesülnek, hiszen a megváltás idején nem támad fel olyan [ember], akinek büntetés lenne az osztályrésze, hanem [a bibliai verset] kettéosztva úgy értelmezhető, hogy azok, akik felébredtek az örök életre [azaz örök boldogságra vannak szánva], azok pedig, akik nem ébredtek fel, gyalázatra és örök utálatra [jelöltettek]. Hiszen a megváltás idején minden erényes és bűnbánó ember feléled, s csak a hitetlenek és a bűnbánat nélkül elhunytak maradnak [holtan]…

 

  1. értékezés 4. fejezet

Milyen alkotóelemekből áll majd össze a feltámadók teste?

…S miután… mindezeket kifejtettem, e kérdést behatóbban vizsgálva azt mondom: Valaki, aki e témán elgondolkodik, mondhatja azt, hogy amennyiben az emberek első nemzedéke meghalt, [teste] elemekre bomlott, s minden alkotórésze visszakerült a forrásához, azaz a meleg [eleme] a tűzhöz, s [szétválaszthatatlanul] összekeveredett vele; a nedvesség a levegőhöz; a hideg a vízhez [került]; a száraz alap[elem] pedig földdé vált; majd a Teremtő ugyanezen alapelemekből – amelyekben már elvegyültek az első nemzedék alkotórészei – szerkesztette össze a második nemzedék testét. Majd az emberek második nemzedéke is meghalt, s az ő alkotórészeik szintén összekeveredtek a [természeti] elemekkel. Ezekből a Teremtő összeállította a harmadik nemzedék testét, s velük is ugyanaz történt, mint a két előző [nemzedékkel], s a negyedik és az ötödik nemzedék is hasonló sorsra jutott. Hogyan lehetséges akkor az, hogy [Isten a feltámadáskor] az első, a második és a harmadik nemzedéket egyaránt teljességében visszaállítsa, hiszen minden nemzedék alkotórészei összekeveredtek a többivel? Én erre kimerítő válaszként azt mondom: Az első nemzedék szétbomlott alkotórészeinek felhasználására csak akkor lenne szükség a további testek összeállítása során, amennyiben csak azok a részek [az első nemzedék alapelemei] léteznének, sekképpen e részek állandóan [újra] felhasználódnának. Erre a következő példát szeretném felhozni: olyan ez, mint amikor valakinek ezer dirhemet érő ezüstedényei vannak, s azok o kívül nincsen más [edénye], s valahányszor egy eltörik, elviszi a fémöntödébe az ezüstműveshez. Am az, aki kincstárakkal rendelkezik, s ezenkívül felelősséget vállal azért, hogy minden eltört edényt darabjaiból úgy rak össze, hogy az pontosan az eredeti edényt eredményezi, minden egyes újonnan készült edényt a kincstárából vesz ki, s nem keveri össze az eltört darabokkal, sőt az eltört részeket elkülönítve tárolja, hogy ígérete szerint összerakhassa. Ekképpen vizsgálódást végeztem, s arra jöttem rá, hogy azok a levegő és tűzforrások, amelyek a föld és az ég alsó része között helyezkednek el, a föld teljességének, hegyei és tengerei kiterjedésének ezernyolcszorosát adják. S amennyiben ilyen bőséges források állnak a Teremtő rendelkezésére, nincs rá szükség, hogy a későbbi nemzedék testét az előző [nemzedék] szétbomlott elemeiből állítsa össze, hanem inkább elkülönítve tartja [a szétbomlott részeket], hogy ígéretét beteljesíthesse rajtuk.

 

  1. értékezés 5. fejezet

Hogyan támad fel a test, amely egy másik test vagy anyag részévé lett,

S talán valaki, aki e kérdésen elgondolkodik, azt kérdezi: Ha egy oroszlán megeszik egy embert, ezután az oroszlán vízbe fullad, s megeszi egy hal, majd azt gy ember kihalássza és megeszi, majd az embert elégetik, s hamuvá válik, akkor miből állítja ismét össze a Teremtő az első embert? Az oroszlánból, a halból, vagy [a másik] emberből? S a másik embert a tűzből vagy a hamuból? Úgy tűnik számomra, hogy ez olyan kérdés, amely sok hívőt zavarba hoz, ezért gy látom [jónak], ha a válasz előtt [néhány szót] előrebocsátok, s azt mondom: Tudnunk kell, hogy nem létezik a világon olyan test, amely egy másikat [teljesen] megsemmisíthet. Még a tűz is, amely gyorsan eléget, csupán részeire bontja [az égő dolgot], s [ekként] minden rész [természeti] elemével egyesül. A föld-rész [így] hamuvá válik, ám semmi nem tűnik el, s semmi sem képes úgy eltüntetni egy dolgot, hogy az [végképp] megsemmisüljön, kizárólag Teremtője, aki a semmiből teremtette. Mivel e szabály minden kétséget kizáróan helytálló, következésképpen ha egy állat bármilyen testet megeszik, az nem semmisül meg, [229] pusztán részeire bomlik…

Ezért tehát a fentiek értelmében [az oroszlán által] megevett ember alkotóelemeiből semmi sem tűnik el, mindegyik külön-külön megőrződik, bárhol legyen is, a szárazföldön vagy a tengerben; hogy a [feltámadás idején] ismét összekapcsolódhassanak. S [mindez] nem érdemel több csodálatot, mint a [semmiből való] teremtésük…

 

  1. értekezés 1. fejezet

Logikai érvek a Megváltás szükségszerűségére

Urunk, áldassék és magasztaltassék, közölte velünk, hogy kijelölt egy idő[pontot], amikor az erényeseket megjutalmazza. Ekkor választja szét az erényeseket a hitetlenektől, amint a Szentírás mondja:[41] “Az én tulajdonommá lesznek – mondja a Seregek Ura – azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, …Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között”. S [a próféták] ezt számunkra csodás jelekkel és csodatettekkel bizonyították, úgyhogy elfogadtuk.

Most szeretném felsorolni azokat az értelemmel belátható érveket, a [Szentírásban] lejegyzett bizonyítékokat és a ránk hagyományozott tanúbizonyságokat, amelyek ezt a másvilágnak nevezett idő [szakot] hitelesítik, ahhoz hasonlóan, amint a könyv elején a próféciák [szavahihetőségét is] érvekkel alátámasztottam.

Először is azt mondom: Bizonyosnak tekinthetjük azt [a tényt], amelyről a harmadik, negyedik és hatodik értekezésekben már szó esett, azaz hogy az ég, a föld, és mindaz, ami közöttük van, kizárólag az ember miatt teremtetett, ezért helyezte őt [Isten] a központba, [úgy, hogy] minden létező őt vegye körül, ezért részesítette [az emberi] lelkeket az értelem és a bölcsesség kiválóságaiból, s ezért tette számára kötelezővé a tevőleges és tiltó parancsolatok [betartását], hogy ezáltal az örök életre méltóvá válhasson. Ez az [örök] élet pedig akkor fog bekövetkezni, miután mindazok az emberi egyedek megteremtettek, akiknek létrehozását [a Teremtő] bölcsessége szükségesnek látta. [Isten ekkor] egy másik világba fogja helyezni őket, hogy ott részesülhessenek jutalomban. Ezt [az elméletet] mind az értelmi, mind a [Szentírásban] leírt, mind pedig a ránk hagyományozott bizonyítékok igazolják, s [mind]ez a jelen értekezéshez elégséges megalapozást és bevezetést nyújt. Én a következőkben [e tényt] olyan [bizonyítékokkal] szeretném alátámasztani, amelyek a három fent említett bizonyítéknál meggyőzőbbek, szilárdabbak és egyértelműbbek.

Azt mondom tehát: Az értelem azt is szükségszerűen belátja, hogy tekintettel a Teremtő, dicsőíttessék és magasztaltassék, általunk ismert bölcsességére, mindenhatóságára és teremtményei iránt tanúsított jóindulatára, lehetetlen, hogy az a boldogság, amelyre a lélek törekszik, az e világon található jólét és öröm lenne, hiszen minden e világi jólét kapcsolódik a szerencsétlenséghez, s minden [e világi] öröm fáradsággal jár, minden boldogság fájdalmat vonz, és minden vígság szomorúsággal jár.

Úgy találom, hogy ezek [a kellemes és kellemetlen dolgok ezen a világon] vagy egyenlő mértékben fordulnak elő, vagy pedig az örömökkel szemben a gond kerül túlsúlyba. S mivel ez kétségtelenül így van, lehetetlen, hogy a Bölcs, magasztaltassék a dicsősége, ezeket az egymásnak ellentmondó állapotokat tette volna meg a lélek legvégső céljának. Ezzel szemben szükségszerű az, hogy [a Teremtő] előkészített a lélek számára egy olyan. helyet, ahol a tiszta életet és a zavartalan boldogságot élvezheti.

Ezenkívül úgy találom, hogy ezen a világon egyetlen általam ismert lélek sem megállapodott, s nincs nyugalma, még akkor sem, ha ott a legnagyobb hatalomhoz és a legmagasabb rangra jutott. Ám ez nem a [lélek] természetéből adódik, hanem abból, hogy tudja, létezik számára egy olyan hely, amely kellemesebb, mint [ennek a világnak] minden kényelme. Arra törekszik tehát, s szemét arra függeszti, bárcsak ott megállapodhatna és nyugalmat találhatna.

Egy másik [a másvilág létezését bizonyító megfontolás az], hogy az ember értelme rossznak találhat olyan dolgokat, melyeket természete kíván, [például] a házasságtörést, a lopást, a hencegést, a bosszúból elkövetett gyilkosságot, s más efféléket. Ám ha [e természetes hajlamainak enged], utána sajnálat, megbánás és szomorúság tölti el, mely fájó érzést okoz neki, s megfájdítja a szívét. S [Isten] nem tenné ezt vele, ha nem [a bűnéért járó] ellenszolgáltatás lenne.

S ehhez hasonló az, amennyiben [az ember] értelme helyesnek találja az igazmondást, [263] az igazságosságot, a jó cselekedetekre való buzdítást és a rossz cselekedetektől való tartózkodást. Ám ha eszerint cselekszik, akkor az [is] ellenséges érzelmeket és gyűlöletet táplálhat vele szemben, akivel ő méltányosan bánt, buzdította [a jóra], és visszatartotta [a rossz cselekedetektől], s így az ember [lelke] és vágyai között feszültséget támasztott. S az is lehetséges, hogy ennek következtében szidalmazzák, megverik vagy megölik, s nem méltányos az, hogy mindennek [csupán] az értelmi alapon szerzett meggyőződése miatt legyen kitéve, hanem [az a helyénvaló], hogy ezért bőséges jutalomban részesüljön.

[A másvilág létezését bizonyítja az is,] hogy azt látjuk, az emberek bántják egymást, s [ezért] a támadó és a támadást elszenvedő fél [egyaránt] részesülhet [e világi] jutalomban, vagy mindkettőt sújthatja szerencsétlenség, majd mindkettő meghal. Ám mivel [Isten], magasztaltassék a dicsősége, igaz mértékkel mér, ebből szükségszerűen az következik, hogy mindkettőjüknek [a támadónak és a támadást elszenvedőnek] másvilági [tartózkodóhelyet] készített elő, ahol a köztük lévő különbséget kiegyenlítheti, s a [támadást elszenvedőt] aszerint jutalmazza meg, amilyen fájdalmat a támadótól elszenvedett, [a sérelmet elkövetőt] pedig aszerint részesíti büntetésben, amilyen örömet talált a támadásban és a bántalmazásban.

Ezenkívül azt tapasztaljuk, hogy ezen a világon a hitetlenek bőségben élnek, a hívők pedig nyomorúságban, tehát mindenképp szükségszerű, hogy az előbbiek és az utóbbiak számára is létezzék egy másvilág, ahol pártatlan és igazságos ellenszolgáltatást nyernek.

S azt találjuk, hogy az, aki egyetlen embert megöl, halálbüntetésben részesül, s azt is kivégzik, aki tíz embert ölt meg. Vagy azt, aki egy alkalommal követett el házasságtörést, éppúgy bünteti a bíróság botozással, pénzbírsággal vagy egyéb formában, mint azt, aki húsz alkalommal tört házasságot. Szükségszerű tehát, hogy a megérdemelt büntetés fennmaradó részét a másvilágon kapja meg a bűnös. S idetartozik minden, a fentiekhez hasonló bűneset megtorlása is.

S ha valaki azt kérdezné: Akkor a Bölcs, magasztaltassék a dicsősége, vajon miért nem teremtette az embert eleve a másvilágra, hogy [ekképp] a szenvedéstől és a megtorlástól megkímélje? Erre az a válaszunk, amit már [előzőleg] a harmadik értekezésben kifejtettünk.

 

  1. értekezés 5. fejezet

A végső jutalom és büntetés

…azt mondom: A jutalom és a büntetés két finom természetű szubsztancia, amelyeket Urunk, dicsőíttessék és magasztaltassék, az “Ellenszolgáltatás idején” fog megteremteni, s minden szolgájához az érdemeinek megfelelőt rendeli. [A jutalmazás és a büntetés] ugyanazon forrásból [ered], azaz egy, a tűzhöz hasonlóan égető és világító [természetű] anyagból származik, amely az igazak számára világít, a gonosztevők számára viszont nem, az elvetemülteket megégeti, [272] az erényeseket viszont nem. Erre vonatkozóan mondja a Szentírás:[42] “Eljön az a nap, amely olyan lesz, mint az izzó kemence. Olyan lesz minden kevély és gonosztevő, mint a polyva, és elégeti őket az az eljövendő nap – mondja a Seregek Ura –, nem marad sem gyökerük, sem águk. De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Ugy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak. Úgy széttapossátok a gonoszokat, hogy porrá lesznek a talpa tok alatt”. Milyen szemléletes [a jutalmazás és a büntetés természetét] a nap kétféle hatásához hasonlítani, hiszen mind a nappal forrósága, mind pedig a tündöklő fény tőle ered! S a Szentírás azon kifejezései, hogy “tűzött a nap” és az “igazság” napja ugyanarra a dologra vonatkoznak. Avagy nem látod, hogy a [Szentírás] nyelvezete a nap [jom, ‘időegység’] szóval a napot [semes, ‘égitest’] jelöli, amikor azt mondja:[43] “Amikor Jebúsznál voltak, és a nap a vége felé járt”, valamint:[44] “ime a nap már estébe hajlott”.

A Teremtő, dicsőíttessék és magasztaltassék, tehát egy, a naphoz hasonlatos szubsztanciából fogja [a másvilági büntetés és jutalmazás] alapját létrehozni, azzal a különbséggel, hogy míg a nap heve és fénye együtt jár, s sosem válik el egymástól, addig e másik szubsztancia fénye a Teremtő, magasztaltassék a dicsősége, mindenhatósága folytán az igazakra korlátozódik, míg forrósága a gonoszoknál gyűlik össze. S ez vagy egy olyan sajátosság által fog történni, amellyel [a Teremtő e szubsztanciát] ellátja, vagy pedig olyan járulékos tulajdonság révén, amely egyes [embereket] a forróságtól véd meg, mások elől viszont a fényt takarja el. Ezen utóbbi [elképzelés] a valósághoz közelebb áll, s ehhez hasonló módon cselekedett [Isten] Egyiptomban is, amikor parancsára egy járulékos tulajdonság által a hívők számára a fény, a hitetlenek számára pedig a sötétség vált láthatóvá.

A fenti szabály megfogalmazása után azt mondom: Ezért van az tehát, hogy a [szent] könyvek az erényesek jutalmát “világosság”-nak, a gonoszok mindenféle büntetését pedig “tűz”-nek nevezik. A jutalmazásra vonatkoznak [például] a Szentírás azon versei, hogy:[45] “Mert nálad van az élet forrása, a te világosságod által látunk világosságot”, valamint:[46] “Fényözön árad az igazra, és öröm a tiszta szívűekre”, illetve:[47] [273] “Az igazak világossága vígan ég, de a bűnösök lámpása kialszik”, és:[48] “…hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága”, s más ezekhez hasonló [szentírási] részek.

A büntetésről ezzel szemben így ír [a Szentírás]:[49] “Mert taplóvá lesz a hatalmas, és munkája szikrává: mindketten együtt égnek el, és nem oltja el senki”, valamint:[50] “Szalmával vagytok terhesek, polyvát szül tök, lihegésetek tűz, megemészt benneteket!”, ezenkívül:[51] “…tűz emészti meg ellenségeidet”, és:[52] “Mert régóta készen van a vesztőhely, készen áll a királynak is, mélyre és szélesre készítve, bőven van tűz is, fa is. Az Úr lehelete úgy lobbantja lángra, mint egy kénköves patakot”, illetve:[53] “Mert az elvetemültek közössége terméketlen, és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat”, valamint:[54] “Bizony kiirtották ellenségeinket, tűz emészti meg még maradékukat is!”, vagy:[55] “Rejtett kincseire teljes sötétség vár, majd megemészti a még föl nem szított tűz”, ezenkívül:[56] “Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat”, és:[57] “Hulljon rájuk tüzes parázs, taszítsd őket a tűzbe!”, s más ehhez hasonló [bibliai] versek.

S amennyiben valaki azt kérné, hogy magyarázzuk meg neki, hogyan él[het] a test és a lélek anélkül, hogy folyamatosan táplálékot venne magához, erre mi Mózes urunk, béke legyen vele, példáját hozzuk fel, akit Isten, áldassék a neve, háromszor negyven napig és éjszakáig tartott életben táplálék nélkül, amint [a Szentírás mondja]:[58] “Mózes negyven nap és negyven éjjel volt ott az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet sem ivott”. Életét pusztán az a fény tartotta fenn, amelyet Isten teremtett, s [Mózes] arcát eltakarta vele, a [Szentírás] szavai szerint:[59] “Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcának a bőre sugárzó lett…”.

S [Isten] ezt jelzésnek és példázatnak szánta, hogy ehhez mérhessük az igazak életben maradását, amely fény által, és nem táplálkozás [útján történik]. Ezért mondta [Isten Mózesnek]:[60] “Olyan csodákat teszek néped előtt, amilyenek [274] nem történtek sehol a földön és egy nép között sem”, vagy amint az erényeseknek mondja:[61] “Soha, senki sem hallotta, fülébe nem jutott, szemével nem látta, hogy volna Isten rajtad kívül, aki ilyet tenne a benne bízókért”.

Ami azt [a kérdést illeti], hogy az örök tűzre ítélt bűnösök hogyan támadnak fel, [erről azt mondhatjuk,] hogy senkit nem találhatunk, aki már átélt volna effélét, ami által erről fogalmat alkothatnánk, s mivel semmi ehhez hasonlót még nem láttunk, ezért hangsúlyozza a Szentírás szövege a hitetlenekkel kapcsolatban azt, hogy[62] “Nem pusztulnak előtt a férgek, a tűz sem alszik ki…”…

A jutalmazást csak azért nevezik Éden kertjének, mivel az e világon nincsen pompásabb ennél a kertnél, ahová [Isten] Ádámot, béke legyen vele, telepítette. A büntetést pedig azért hívják Hinnóm völgyének, mert ezt a Szentírás Tofetnek nevezi, s ez annak a helynek az elnevezése, amely a Templommal szemben fekvő völgyben terül el, s amelyről a Szentírás ezt mondja:[63] “a Tofet és Ben-Hinnóm völgye”, illetve:[64] “Ben-Hinnóm völgye”…

[1] 1Mózes 3:20.

[2] 5Mózes 4:24.

[3] Cfánjá 3:8.

[4] 5Mózes 6:16.

[5] Máláchi 3:10.

[6] Zsoltárok 78:18-19.

[7] Bírák 6:39.

[8] 5Mózes 25:3.

[9] 4Mózes 14:34.

[10] 1Királyok 17:22.

[11] 2Királyok 4:35.

[12]

[13] 5Mózes 32:1.

[14] 5Mózes 32:7-9.

[15] 5Mózes 32:10.

[16] Uo. 15.

[17] Uo. 19.

[18] Uo. 32.

[19] Uo. 39.

[20] Uo. 39.

[21] Uo. 40-43.

[22] Jeremiás 31:7.

[23] Jechezkél 37:11.

[24] Uo. 12.

[25] Uo.

[26] Uo. 13.

[27] Uo. 14.

[28] Jesájá 26:19.

[29] Jechezkél 37:11.

[30] Jesájá 26:19.

[31] Jechezkél 37:13.

[32] Jesájá 27:19.

[33] Uo. 26:19.

[34] Példabeszédek 21:16.

[35] Dániel 11:3.

[36] Uo. 16.

[37] Uo.

[38] Dániel 11:36.

[39] Dániel 12:1.

[40] Uo. 2.

[41] Máláchi 3:17-18.

[42] Máláchi 3:19-21.

[43] Bírák 19:11.

[44] Uo. 19:9.

[45] Zsoltárok 36:10.

[46] Uo. 97:11.

[47] Példabeszédek 13:9.

[48] Jób 33:30.

[49] Jesájá 1:31.

[50] Uo. 33:11.

[51] Uo. 26:11.

[52] Uo. 30:33.

[53] Jób 15:34.

[54] Uo. 22:20.

[55] Uo. 20:26.

[56] Zsoltárok 11:6.

[57] Uo. 140:11.

[58] 2Mózes 34:28.

[59] Uo. 29.

[60] Uo. 10.

[61] Jesájá 64:3.

[62] Jesájá 66:24.

[63] Jeremiás 7:32.

[64] Jób 15:8.

  • Küldés emailben

Fejezetek