46. A Talmud bölcsei

Ráv Séset, a vak vasember

Ráv Séset a második amoritanemzedék tagja volt, de munkásságát még a harmadik nemzedék idején is folytatta. Ráv Náchmán és ráv Chiszdá kortársa volt: a babilóniai Silchi városában élt, a Tigris-folyó partján. Idôskorára elveszítette szeme világát. Nemegyszer találkozunk vele Nehárdéában és Máchozában, a két híres Tóra-központban is.

Nagyon jó feje volt, és igen szorgalmasan tanult. Egyhamar híre ment, hogy egész Misná-traktátusokat tud kívülrôl. Ráv Náchmán tanúsága szerint betéve tudta az összes Misná-magyarázatot, beleértve a Szifrét, a Szifrát és a Toszeftát is. Minden kijelentését megindokolta: idézte a forrást, amelybôl merített. Nem szívelte a körmönfont pilpult, ami “magyarul” körülbelül “rabulisztikát”, vagyis szôrszálhasogatást, csûrést-csavarást jelent. Rám Ámrám tanítványa egyszer izzadmányosan összetákolt, kifacsart magyarázattal traktálta, amire mindössze annyit jegyzett meg: “Csak nem Pumbáditából jöttél, ahol megpróbálják áttuszkolni az elefántot a tû fokán?…” (Bává Meciá 38.) Harmincnaponként átismételte az anyagot, és még imádkozás közben is tanult.
Ággádával nem foglalkozott: csak itt-ott használt egy-egy bibliai idézetet véleménye alátámasztására.
Tódultak hozzá a tanítványok: mindenki csak nála akart tanulni. Nehéz természete volt: Rává egyszer “vasemberként” aposztrofálta. Rási véleménye szerint ez azt jelenti: “bölcs, éles eszû, aki úgy vágja a háláchát, mint a vas” (M’náchot 95.).
Nem tûrte az arcátlanságot. Szavajárása volt: “A pimaszság korona nélküli királyság.”

* * *

Ráv Séset bejáratos volt a rés gálutá, vagyis az egzilarkha házába, de nemegyszer konfliktusba keveredtek egymással. Egyszer az elöljárónál ebédelt, s ebbôl nagy bonyodalom támadt…
A dolog úgy kezdôdött, hogy az egzilarkha megkérdezte a vak bölcset, miért nem tiszteli meg már egyszer asztalát. Séset azt felelte, hogy a palota személyzetében nyüzsögnek a vallástalan zsidók, és attól tart, az étel nem lenne kóser. Az elöljáró megígérte, hogy az ô szolgájának szeme láttára fogják elkészíteni az ebédet, így aztán végre elfogadta a meghívást. A személyzet tagjai azonban bosszút forraltak az akadékoskodó ráv Séset ellen, s az elébe tálalt hússzeletbe apró csontocskát csempésztek, amitôl megfulladt — volna, ha lenyeli…
º azonban megtapogatta a húst, és fölfedezte a csontocskát. Fogta a szeletet, és elrejtette a kendôjében. Az ádáz szolgák észrevették, és azzal az ürüggyel, hogy egy eltûnt ezüstserleget keresnek, átkutatták a holmiját. Megtalálták a húst, és azzal vádolták, hogy provokálni akarja ôket, hiszen nem is evett… “Igenis ettem, és megéreztem, hogy a hús fekélyes állatból készült!” — felelte.
Ráv Séset indulni készült, de a szolgák még mindig nem adták föl a reményt, hogy eltehetik láb alól. A ház elôtt lévô gödröt beborították gyékénnyel, hogy beleessen. Ráv Chiszdá azonban, aki mögötte volt, meglátta a csapdát, és figyelmeztetésül horkantott egyet. A bölcs megállt, és szolgájába karolva kikerülte a gödröt… (Gitin 68.)

* * *

Tudni kell, hogy a babilóniai egzilarkhia, héberül rés gálutá intézménye évszázadokon keresztül fennállt. A mindenkori egzilarkha a babilóniai zsidóság politikai vezetôje volt. Míg Izraelben a Hillél-dinasztia tagjai ültek a fejedelmi székben, és legtöbbjük járatos volt a Tórában, addig a babilóniai egzilarkhák társulata meglehetôsen vegyes összetételt mutatott. Voltak közöttük nagy formátumú, tudós emberek, de olyanok is, akik szerény képességekkel — ám többnyire annál nagyobb hatalomvággyal — rendelkeztek. Az a rés gálutá, akirôl itt szó van, ráv Náchmán dáján apósa, maga is tanult ember volt, de úgy látszik, nem tudta kézben tartani szolgáit…

Mikor jön a király?

Séset használt ruhával kereskedett, amit hitelbe árult, de még így is meggazdagodott rajta. Nem volt fia; amikor társai megkérdezték, miért nem nôsül meg még egyszer, hogy fiai szülessenek, azt mondta, hogy lányának gyermekei olyanok, mintha az ô fiai lennének… (Jevámot 62.)
Volt egy tanítványa, Áchdávoj, akire egyszer nagyon megharagudott, mert kérdésére idétlen viccel válaszolt. A tanítvány attól kezdve nem tudott beszélni. Az édesanyja — aki annak idején Séset szoptatós dajkája volt — fölkereste a mestert, és könyörgött, hogy gyógyítsa meg fiát. Ráv Séset rá sem hederített, de az anya elébe állt: “Nézd a mellemet, amelybôl szoptál!…” A bölcsre hatott az elszánt kiállás, és kiimádkozta Áchdávoj gyógyulását… (Bává Bátrá 9.)
Apját nem ismerjük: Hyman úgy véli, hogy egyszerû ember lehetett. Ugyancsak Hyman szerint Séset nem volt születésénél fogva vak. A Talmud-magyarázók és a Tsuvát HáG’onim (Sááré Tsuvá 178.) szerint Ráv mindig leszegett fejjel járt, nem nézett sem jobbra, sem balra, olyan szerény és alázatos volt. Tanítványai, Séset és Joszéf, utánozták ôt ebben — s mindketten megvakultak…

* * *

A világtalanoknak a látás helyett egyéb érzékeik válnak igen kifinomultakká. Sésetnél ez elsôsorban hihetetlenül éles észben és kombinatív készségben nyilvánult meg. A Talmud elbeszéli, hogy egyszer a császár helytartója meglátogatta a várost, és az egész nép kivonult a fogadására. Séset is ott volt, s egy eretnek zsidó gúnyosan megjegyezte:
— Az ép korsók járnak a kútra; mit keresne ott a törött korsó?
Magyarán: mit keres a vak ember a látványosságra kivonult emberek között? Séset csak annyit mondott:
— Majd kiderül, hogy jobban látok, mint te…
Megérkeztek az elôôrsök. Nagy zaj támadt, és az eretnek izgatott lett:
— Most jön a helytartó!
— Nem, még nem jön — mondta Séset.
Felvonult a díszszázad, és az újabb kavarodásra az eretnek megint ugrálni kezdett:
— Most jön a helytartó!
— Tévedsz, még most sem jön — hûtötte le Séset.
Harmadszorra megérkezett a testôrgárda, és hirtelen mindenki elhallgatott. Séset megszólalt:
— No látod, most jön a helytartó!
A gúnyolódó alig tudott megszólalni.
— Honnan tudtad? — faggatta a vak rabbit.
— Igen egyszerû — válaszolta az. — A földi királyság hasonlít az égihez. Az ìrás azt mondja, hogy amikor Élijáhu próféta Isten elôtt állt a hegyen, elôször nagy szélvihar támadt, azután nagy zaj, majd hatalmas tûzvész — de mindezekben nem volt ott Isten. Csak ezek után, amikor hirtelen nagy csönd lett, jelent meg az Örökkévaló a próféta elôtt… [1Királyok 19.] Ugyanígy történt most is. (Bráchot 58.)

* * *

Ráv Séset haláláról röviden számol be a Talmud. Az utcán találkozott a halál angyalával, aki közölte vele, hogy eljött az idô… A bölcs azonban nem hagyta magát: “Azt akarod, hogy az utcán haljak meg, mint az állatok? No, azt már nem… Kísérj szépen haza, hogy otthon halhassak meg!” (Moéd Kátán 28.)

  • Küldés emailben

Fejezetek