57. A Talmud bölcsei

Ráv Pápá

Ráv Pápá az ötödik amoritanemzedék oszlopos tagja, Ábájé és Rává tanítványa. Apja nevét nem ismerjük, csak annyit tudunk róla, hogy jómódú ember volt.

Rává halála után jesivája kettévált: a növendékek egy része Náchmán bár Jicchák tanítványául szegôdött Pumbáditába, míg egy másik részük ráv Pápával tartott, aki a babilóniai Náres városában alapított tanházat. Itt Huná barátja segített neki a vezetésben, ami nem volt könnyû feladat, mert Náres zsidó lakosai nehéz emberek voltak: sok tolvaj és egyéb bûnözô volt közöttük. A Talmud egy helyen szarkasztikusan jegyzi meg: “Ha egy náresi zsidó megcsókolt, ajánlatos megszámolni a fogaidat, hogy mind megvan-e…” (Chulin 127.) A város lakói sok borsot törtek ráv Pápá orra alá, aki nemegyszer kiközösítéssel fenyegette ôket.
A jesivának annyi hallgatója volt, hogy amikor a diákok a tanítási szünetben hazamentek, akkor is ott maradt kétszáz tanítvány, aki ráv Pápá asztalánál étkezett…

Halott gyerek az ágyban

Fiatalkorában nincstelen, szûkölködô ember volt, de késôbb serfôzdét nyitott, és meggazdagodott. Egyszer azt mondta: “Aki sört ihat, és mégis bort iszik, az a pazarlás vétkébe esik.” (Sábát 140.) Voltak, akik azt gondolták, azért mondja ezt, hogy vegyék a sörét…
Nagyon óvatos, elôvigyázatos ember volt. Ez az élet minden területén megnyilvánult: a háláchában rendszerint a szigorúbb véleményt fogadta el kötelezônek, vagy pedig a két eltérô véleményt próbálta ilyen irányban összehangolni, ami biztos, az biztos alapon.
Egyszer valamilyen ügyben egy nem zsidó nônél tett látogatást. Az le akarta ültetni az ágyra, ô azonban elôbb az ágynemû alá kukkantott. Kiderült, hogy okosan tette, mert az ágyban egy halott gyerek teteme volt, és a hölgy Pápát szándékozott vádolni a gyerek meggyilkolásával… (Bráchot 8.) Egy másik traktátusban ugyanez a történet nem éppen kellemes véget ér. Eszerint Pápá naponta járt a nô nyakára, mert az nagy összeggel tartozott neki. Egyszer a nô megfojtotta a gyermekét, betette a takaró alá, majd ráültette a vendéget azzal, hogy várja meg, amíg hozza a pénzét. Utána kirukkolt a halott csecsemôvel, és megvádolta Pápát, hogy ô nyomta agyon, ugyanis ráv Pápá igen kövér ember volt. Pápá kénytelen volt külföldre menekülni a következmények elôl… (Peszáchim 112., valamint Rási és Rásbám magyarázata uo.)

* * *

Magánügyekben igen mérsékelt volt, és józan tanácsait jószívvel osztogatta: “Ha nôsülsz, ne tartsd magad nagyra, és ne vegyél magadnál magasabb rangú és színvonalú feleséget [mert abból csak baj lehet]! Jól vizsgáld meg, ki az, akit elveszel: a családját, a körülményeit és a többit! Csak náladnál elôkelôbb és okosabb barátot válassz, hogy legyen kitôl tanulnod!” (Jevámot 63.)
Elsô feleségétôl egy fia és egy lánya volt. Második felesége a szurái Ábá lánya volt, elôkelô család sarja, aki igen nagyra tartotta magát. A Talmud (Szánhedrin 14.) szerint önálló keresettel rendelkezett, és külön háztartást vezetett — talán azért, mert a férjének volt még egy felesége, ami abban az idôben megengedett dolog volt.
A korabeli szokásokról és házasságjogi fogalmakról sokat lehet ellesni abból a talmudi elbeszélésbôl, amelynek hôse ráv Pápá és apósa, a szurái Ábá. Pápá elsô feleségétôl való fiát eljegyezte apósa, Ábá lányával. ìgy a sógornôje egyúttal a menye is lett, az apósa pedig az apatársa. Amikor Szurába ment, hogy megírják a házasságlevelet, és megállapodjanak a hozományban, Jehudá bár Márémár, egy helybéli Tóra-nagyság fogadta, és elkísérte Ábá házáig. Ott vissza akart fordulni, de Pápá kapacitálta, hogy menjen be vele. Márémár tudta, mire megy ki a játék — ugyanis Pápá azzal, hogy a nagy Tóra-tekintély társaságában van, több hozományt akart fiának biztosítani –, ezért bement ugyan, de hallgatott, mint a csuka. Ábá azt hitte, azért hallgat, mert a hozomány összegét nem tartja kielégítônek. Erre lányára íratta egész vagyonát, úgyhogy szinte semmije sem maradt… (Ktubot 52.)

* * *

Egyes vélemények szerint Pápá nem volt olyan nagy Talmud-tudós, hiszen ráv Idi bár Ávin többször is “ifjoncnak” titulálta ôt és társát, Hunát (Peszáchim 35. és Jevámot 88.). Egy poszttalmudikus forrás szerint az volt a szokása, hogy “rabbi” Pápáként mutatkozott be. Amikor kissé gúnyosan megkérdezték, nem gondolja-e, hogy rá is vonatkozik az ìrás verse, miszerint “Más dicsérjen téged, ne a te szájad…” (Példabeszédek 27:2.) — vagyis nem kellene önmagát rabbinak titulálnia –, azt felelte, hogy az ìrás így értendô: “Ha nincs más, akkor a szájad…” (Káftor váferách 44., valamint Smuél ben Áderet responsuma a negyedik fejezet végén.)
A Talmud elmondja három amoritáról — Huná bár Mánoáchról, Smuél bár Idirôl és a vusztánjái Chijáról –, hogy Rává tanítványai voltak, de halála után átmentek Pápá jesivájába. ºk, akik Rává színvonalához voltak szokva, fanyalogva fogadták a náresi metódust és tanrendet. “Amikor Pápá mondott valamit, ami nem nyerte el tetszésüket, vagy nem találták logikusnak, akkor jelbeszéddel adták egymás tudtára, hogy ez bizony nem az igazi. Pápá ezt észrevette, és nagyon rossznéven vette. Egyszer álmot látott, amit úgy értelmezett, hogy meg kell szabadulnia a három túl okos tanítványtól. Másnap, amikor elbúcsúztak tôle, megkérte ôket, ne jöjjenek többé, hanem menjenek békében máshová tanulni…” (Táánit 9.)
Volt egy Simi nevû tanítványa, aki állandóan kérdésekkel ostromolta, ô pedig nem mindig tudott válaszolni. Egyszer imádkozás közben (a Táchnun imánál) Pápá arcra borult, és Simi hallotta, amint azt mondja: “A jó Isten mentsen meg Simi megszégyenítéseitôl!” Simi megfogadta, hogy nem kérdez többet… (Uo.)

* * *

Nagyon tisztelte a bölcseket. Soha senkit nem rótt meg nyilvánosan, és az akkoriban dívó kiközösítést sem alkalmazta. Ezzel el is szokott dicsekedni (Moéd Kátán 17.).
Sokat utazott, ismerte az embereket, és rengeteg közmondást tudott, amelyeket elôszeretettel alkalmazott. “Ha a feleséged kicsi [alacsony vagy nem olyan értelmes, mint te], hajolj le hozzá, és kérd ki a véleményét!” (Bává Meciá 59.) “Ha elfogy a liszt a zsákból, kezdôdik a veszekedés a házban!” (Uo.) Rává, aki mesterük volt, nagyon örült Pápá és Huná sikerének, és amikor megtudta, hogy a szorgalmas tanulás mellett jó üzleteket is csinálnak, és jómódra tettek szert, azt mondta nekik: “Boldogok az igaz emberek, akik ezen a világon azt kapják, ami tulajdonképpen a gonoszok osztályrésze [mert az igazak általában a túlvilágon kapják meg jutalmukat]…” (Horájot 10.)
Ugyanez a Rává nem átallotta élesen elítélni Pápát és társát, amikor egy szerzôdést szó szerint értelmeztek, és kártérítésre köteleztek néhány hordárt olyasmiért, amirôl — Rává szerint — nem tehettek, habár Pápának és Hunának nagy kárt okoztak (Gitin 73.)

* * *

Pápá neve teljesen egyedülálló módon maradt fenn az utókor számára. Amikor egy talmudi traktátust befejeznek, és elmondják a hádránt, az erre vonatkozó befejezést, akkor tíz Talmud-bölcset említenek, ráv Pápá fiait. Ez így hangzik:
“Legyen a te akaratod, Istenünk és atyáink Istene, hogy Tórád mesterségünk legyen ezen a világon, és kísérjen bennünket a túlvilágon is! Chániná bár Pápá, Rámi bár Pápá, Náchmán bár Pápá, Ácháj bár Pápá, Ábá Meri bár Pápá, Ráfrám bár Pápá, Ráchis bár Pápá, Szorchév bár Pápá, Ádá bár Pápá, Dáru bár Pápá.”
Steinsalz rabbi szerint ez a szöveg elôször a Sálselet HáKábálá címû könyvben fordul elô. Egy neves középkori talmudista, rabbi Gedáljá ben Jichje írta, aki 350 évvel ezelôtt élt Itáliában. A tíz Pápá fiú nevét feledékenység elleni szernek tartották. Hyman megjegyzi, hogy különbözô korokban éltek, és különbözô Pápák fiai voltak.

  • Küldés emailben

Fejezetek