53. A Talmud bölcsei

Ráv Chiszdá

Ráv Chiszdá, a kohánita a babilóniai Szurában volt jesivávezetô és — Ráv, majd ráv Huná halála után — a zsidó közösség szellemi feje. Hosszú élete során pályája átívelt a második amoritanemzedékbôl a harmadikba. Mint sok Talmud-tudós társa, ô is igen sokoldalú volt: nemcsak a háláchával foglalkozott, de világi ismeretei is voltak.

Mesterei közé számított Åvimé és Már Ukvá egzilarkha, akinek Chiszdá városában, Káfriban volt jesivája. Többször idézte Jochánánt, az Erec Jiszráél-i mestert is. Ez nem jelenti azt, hogy személyesen ismerte: az “utazó” talmudisták, akikrôl más fejezetekben is olvashatunk, vitték el többek között Jochánán tanításait is a babilóniai Tóra-központok mestereihez.
Ráv halála után ráv Huná lett a szurái jesivá feje, s egyik leghíresebb tanítványa ráv Chiszdá volt. Egyszer azt kérdezte mesterétôl, milyen státus jár annak a tanítványnak, akire mestere rászorul. Huná célzásnak vette a kérdést: azt hitte, Chiszdá saját magára gondol. ìgy válaszolt: “Chiszdá, Chiszdá, nem nekem van szükségem rád, hanem neked van szükséged énrám!” Ebbôl olyan sértôdés és harag támadt, hogy évekig nem is néztek egymás felé. Végül kibékültek, s mindketten belátták, hogy hibát követtek el: Huná alaptalanul gyanúsította tanítványát, Chiszdá pedig ügyetlenül megharagította a mestert. Ezért mindketten negyven napig böjtöltek… (Bává Meciá 33.)

* * *

Chiszdá fiatalkorában olyan szegény volt, hogy alig volt mit ennie. Azt mondogatta, hogy nem eszik zöldséget, mert az növeli az étvágyat, és még több kenyérre lenne szükség, ami pedig nincs… º mondta azt is, hogy aki meg bírná enni az árpakenyeret, mégis búzakenyeret eszik, az pazarló (Sábát 140.).
Egy idôben ráv Huná fiát korrepetálta, de az panaszkodott apjának, hogy Chiszdá nemcsak Tórára oktatja ôt, hanem “világi tárgyakra” is: a mester ugyanis — anatómiai ismeretei alapján — egészségügyi tanácsokat adott neki. Huná megmagyarázta fiának, hogy Chiszdától létfontosságú ismereteket szerezhet.
A Chiszdá név, ami “jótéteményt”, “kegyet” jelent, a dicséret szinonimájává vált társai száján, akik nem gyôzték értékelni kegyes viselkedését, emberségét és mély vallásosságát. Rává tanúsága szerint legott megeredt az esô, ha ráv Chiszdá könyörgött érte: a Talmud-bölcseknél ez a hit mélységének fokmérôje volt.
Gyermekkorában egy csillagjós megjövendölte, hogy tudós lesz (Jevámot 21.). Nem tudni, ezért-e, vagy sem, mindenesetre annyira szorgalmas volt, hogy éjt nappallá téve tanult. Jellemzô, mit válaszolt lánya kérdésére, hogy nem akarna-e aludni egy keveset: “Jönnek majd a hosszú napok [a halál után], s akkor majd alhatom eleget…” (Éruvin 65.)

* * *

Tizenhat éves korában nôsült meg: Ráv unokáját, Chánán bár Rává leányát vette el. Nagyon okos dolognak tartotta a fiatalon kötött házasságot, és azt szokta mondani: “Elônyben vagyok társaimmal szemben, mert tizenhat éves koromban nôsültem. Ha már két évvel elôbb, tizennégy éves koromban megházasodtam volna, a szemébe nevethetek a Sátánnak [a rossz ösztönnek]!” (Kidusin 29.)
A mai olvasó számára némi magyarázat szükséges ezekhez a szavakhoz. Tudni kell, hogy a judaizmus nem tekinti erénynek a cölibátust, az önmegtartóztatást. Ellenkezôleg: az a férfi, aki egyedül él — s ne feledjük, hogy a zsidó fiúk tizenhárom éves koruktól kezdve felnôtt férfiak! –, vétkesnek számít, nemcsak a gyermekáldás megtagadása miatt. Aki azonban fiatalon megnôsül, az megmenekül az ifjúkori tévelygésektôl, és energiáit a tanulásnak szentelheti.
Késôbb serfôzéssel kezdett foglalkozni, és sikerült meggazdagodnia (Peszáchim 113.): még a kutyái is finomságokat ettek. Gazdagságának híre ment, annyira, hogy Rává — mint a róla szóló fejezetben olvashatjuk — három dolgot kért a Teremtôtôl: ráv Huná okosságát, ráv Chiszdá gazdagságát és Rábbá bár Huná szerénységét. Az elsô két kívánság teljesült is (Moéd Kátán 28.)…
Ráv Chiszdá nem tehetségének vagy szorgalmának tulajdonította gazdagságát, hanem isteni kegynek. A Talmudban a kézmosás jelentôségérôl szóló szakaszokban olvashatjuk mondását: “Sok vizet használok a kézmosáshoz, ezért sok földi jóban van részem…” (Sábát 62.)
Öt fia született: Chánán, Náchmán, Meri, Pinchász és Táchlifá. Két lányát, akiknek a nevét nem tudjuk, a Tóra-tudós Bár Chámá testvérek vették feleségül, Rámi és Ukvá. A Ráváról szóló fejezetben is olvashatjuk a talmudi legendát arról, hogy ráv Chiszdá megkérdezte kislányát, vajon Rávát vagy Rámit választja vôlegényének. A lányka gondolkodás nélkül felelt: “Mind a kettôt!” ìgy történt: a lány elôbb Rámi bár Chámá felesége lett majd férje halála után hozzáment Rávához. (Bává Bátrá 12.)
Nagy fontosságot tulajdonított lányai nevelésének: maga oktatta, egészségügyi tanácsokkal, sôt a házaséletre vonatkozó útmutatásokkal is ellátta ôket (Sábát 140.). Nagyon szerette lányait: azt mondta, hogy szerinte a lányok elôbbre valók a fiúknál (Bává Kámá 141.). Hosszú, boldog házasságban élt feleségével, akit, mint már szó volt róla, tizenhat éves korában vett el. A Talmud azt írja, hogy az asszony még nagymama korában is szépítôszereket használt, és szerette az ékszereket. Férje kedvesen csipkelôdött vele emiatt, a közmondást idézve: “A hatvanéves [asszony], akárcsak a hatéves [kislány], szalad, ha dobpergést hall…” (Moéd Kátán 9.)

A hióbhírt hozó fürj

Ráv Chiszdá alkotta az úton járók számára a Tfilát HáDerech úti imát. Ugyancsak általa ismerjük a kohánita áldás szövegét. Járatos volt a mezuzáírásban is: útmutatásokkal látta el az “írókat”, akik a kis pergamentekercseket készítették. Rendszeretetének köszönhetôen kódokkal látta el a talmudi tételeket, amivel megkönnyítette a — nagyrészt szóbeli — tanulást. Fô területe a háláchá volt, de fontosnak tartotta az ággádával, a legendavilággal való foglalkozást is.
Szavajárása volt, hogy aki káromkodik vagy csúnyán beszél, az a pokol mélyére kerül (Sábát 33.). Azt is mondta: “A harag és erkölcstelenség a házban olyan, mint a féreg a szezámmagban” (Szotá 3.), vagyis mindent tönkretesz. A férjek számára az volt a jó tanácsa, hogy ne basáskodjanak, ne félemlítsék meg a családtagokat, s ezt példabeszédekkel támasztotta alá.
Igen fontosnak tartotta a rabbik és szellemi vezetôk tiszteletét. Errôl azt mondta: “Az apának joga van lemondani arról, hogy a családja tisztelje. A rabbi azonban nem mondhat le a neki járó megbecsülésrôl!” (Kidusin 32.)

* * *

Azok közé tartozott, akik ôrizték a Szentély emlékét, és nem voltak képesek beletörôdni a pusztulásba. ùgy érezte, a Templom pusztulása óta a természet rendje is megváltozott: az égbolt kékje nem olyan tiszta, mint volt, a déli szél sem az igazi, és az esô már nem a “bôség forrásából” zuhog… (Bráchot 59.)
Az idô pazarlását nagy véteknek tartotta. Azt szokta mondani: “Akit szenvedések, fájdalmak gyötörnek, az vizsgálja meg cselekedeteit, vajon mit tett, amiért bûnhôdnie kell. Ha nem követett el semmit, akkor bizonyára azt kell levezekelnie, hogy nem foglalkozott eleget a Tórával…” (Bráchot 5.) Rendkívül szigorúan elítélte az erôszakos, rabiátus embereket, és ha módjában állt, kemény büntetést szabott ki rájuk (Ktubot 27.). A szülôk számára kötelezôvé tette, hogy szeretettel és odaadással foglalkozzanak gyermekeikkel. “Az az apa, aki elhagyja a gyermekeit, olyan, mint a kegyetlen varjú” — mondta nemegyszer. Azt is megtette, hogy elrettentô példaként nyilvánosságra hozta egy ilyen apa nevét… (Ktubot 49.)

* * *

Ráv Chiszdá kilencvenkét éves korában halt meg, miután tíz évig állt a szurái jesivá élén. Halála köré — akár más nagy bölcsek esetében, akiknek elmúlásába nehezen tudott belenyugodni a zsidóság — szép legenda szövôdött. ºhozzá sem tudott közel férkôzni a halál angyala, mert egy percre sem hagyta abba a tanulást, a Tóra pedig védelmet nyújt a halál ellen. Egyszer a tanházban felmászott egy cédrusfára, hogy zavartalanul tudjon olvasni. Egyszer csak nagy robajjal letört a fa egyik ága, és a bölcs egy pillanatra kizökkent a tanulásból. Ezt a pillanatot használta ki a halál angyala…
Veje, Rává ezalatt a szolgáját várta, aki mindennap hozott neki egy madarat a gazdag ráv Chiszdá fatelepén tanyázó fürjcsapatból. A szolga késett, és Rává fölment a háztetôre, hogy megnézze, jön-e már. Amint ott nézelôdik, hallja, amint egy chédergyerek az aznap tanult ìrás-verset ismétli: “Hallottam, és reszketett a szívem…” (Habakuk 3:16.) Azonnal tudta, hogy apósa meghalt, s mint hasonló esetben annyi embernek, az elsô reakciója egy groteszk megjegyzés volt: “No, befellegzett a mindennapi fürjnek…” (Jomá 75.)
ìgy vált a fürj “vészmadárrá”, s így hunyt el az amoriták korának egyik legjelentôsebb egyénisége…

  • Küldés emailben

Fejezetek